Összefoglaló a 2021. évi statisztikai és ügyforgalmi adatokról

Az Alkotmánybíróság ügyforgalmi adatait részletes táblázatokban teszi közzé minden negyedév végén. Az alábbiakban összefoglaljuk a 2021. évre vonatkozó alapvető adatokat, másrészt grafikonok segítségével áttekintést adunk az ügyteherre és a döntésekre vonatkozó adatokról és azok változásairól a 2013 és 2021 közötti időszakban.

A 2020 tavaszán kitört és jelenleg is tartó koronavírus-járvány 2021-ben is erőteljesen befolyásolta az Alkotmánybíróság működését és ügyforgalmát. Az év első felében az Alkotmánybíróság testületei online módon tartották az üléseiket és hozták meg a döntéseket. A nyári ítélkezési szünetet követően – összhangban a járványügyi helyzettel és az Alkotmánybíróság tagjainak és munkatársainak szinte teljes átoltottságával – a testületek személyes jelenléttel kezdték meg üléseiket szeptember közepén, azonban a járvány újabb hulláma miatt az utolsó negyedévben a testületi ülések ismét online módon zajlanak.

Az alábbi grafikon az elmúlt évek ügyterhére vonatkozó adatok alakulását mutatja be, együtt az újonnan indult és a befejezett ügyek számával

 

A 2021. év ügyforgalmi és statisztikai adatait tartalmazó táblázatokat itt lehet megtekinteni (pdf) >>

Az alábbiakban a legfontosabb adatokat foglaljuk össze.

2021-ben az előadó alkotmánybíróhoz került új ügyek száma 617 volt. Az alábbi táblázat és grafikon ezeknek az újonnan indult ügyeknek a hatáskörök szerinti megoszlását mutatja. A táblázat az összehasonlítás érdekében tartalmazza a 2020-as adatokat is. Ebből kiderül, hogy 2021-ben lényegesen több új ügy indult az Alkotmánybíróságon.

2021 év 2020 év
Az előadó alkotmánybíróra szignált új ügyek száma összesen 617 519
Alkotmányjogi panaszok száma 577 487
Bírói kezdeményezések száma 28 25
Utólagos normakontroll száma 5 6
Egyéb 7 1

 

A különböző ügytípusok egymáshoz viszonyított aránya a következő:

 

A koronavírus járvány és az ahhoz szorosan kapcsolódó állami intézkedések és jogszabályok ellen benyújtott alkotmányjogi panaszok az ügyforgalomban is erőteljesen nyomot hagynak – az újonnan indult ügyek számának növekedése nagyrészt ezek az ügyek miatt van.

Nagyszámú indítvány érkezett a koronavírus elleni védőoltásokkal, ezen belül a védettségi igazolványhoz fűződő jogosultságokkal, a természetes immunitás alapján kiállított, ellenanyaghoz kötött igazolvány kiállításának feltételeivel, az egészségügyi dolgozók, az állami és az önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak, valamint a munkavállalók kötelező védőoltásával kapcsolatban. Ezekben az ügyekben jellemzően indítványminta alapján, azonos szöveggel nyújtottak be alkotmányjogi panasz indítványokat az érintettek az Alkotmánybírósághoz. Az Alkotmánybíróság a honlapján folyamatosan részletes és naprakész tájékoztatót ad ezekkel az ügyekkel kapcsolatban >> Tekintettel arra, hogy ezeknek az alkotmányjogi panaszoknak az egyes témakörökben azonos vagy nagyon hasonló a szövegezése, és arra, hogy különösen nagy számban nyújtották be azokat az indítványozók, ezek az ügyek nem szerepelnek külön a statisztikai adatokban, és azokat az Alkotmánybíróság az Ügyrend 30. § (5) bekezdése alapján fogja elintézni.

Az ügyek egy további sajátos körét alkotják a járványügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos jogszabályok vagy bírói döntések ellen benyújtott indítványok alapján indult eljárások. Ezek naprakész listája itt érhető el>>

A befejezett ügyek száma 2021-ben szintén további emelkedést mutat. A testületek (a teljes ülés és a tanácsok) 612 ügyet zártak le, ebből 102 ügyben született érdemi határozat. A befejezett ügyek számával kapcsolatos fontosabb adatok a következők:

2021 év 2020 év
A testületek által befejezett ügyek száma összesen 612 552
Az érdemi határozattal befejezett ügyek száma összesen 102 100
Bírósági döntés / hatósági döntés megsemmisítése 23 25
Jogszabály, jogszabályi rendelkezés teljes/részleges megsemmisítése 6 6
Alkotmányos követelmény megállapítása 10 10
Mulasztás megállapítása 6 3
Alkotmányjogi panasz befogadásának visszautasítása 462 452
A főtitkári előkészítő eljárásban és egyesbírói végzéssel befejezett ügyek száma 931 867

 

Az alábbi grafikon a befejezett ügyek számának alakulását mutatja 2013-tól kezdődően:

 

A befejezett ügyek kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a testületek által 2021-ben befejezett alkotmányjogi panasz ügyek átlagos elintézési ideje az indítvány benyújtásától számítva 307 nap volt, ez kevesebb, mint 2020-ban (327 nap). Fontos azonban megjegyezni, hogy az Ügyrendben megállapított ügyintézési határidőket nem az indítvány benyújtásától, hanem az előadó alkotmánybíróra történt szignálástól kell számítani. Az alábbi ábra az átlagos ügyintézési időtartamot mutatja az elmúlt évekre vonatkozóan.

 

2021-ben 23 alkotmányjogi panasz ügyben hozott az Alkotmánybíróság olyan határozatot, melyben megsemmisítette az indítványban támadott bírói döntéseket. A megsemmisített bírói döntések és a megsemmisítést tartalmazó, 2021-ben közzétett alkotmánybírósági határozatok listája  itt tekinthető meg >>

 

A következő grafikonok szintén az alkotmányjogi panaszokra vonatkoznak.

Az első azt mutatja be, hogy egy adott évben benyújtott alkotmányjogi panaszok közül hány esetben született érdemi határozat az ügyben, illetve mennyi fejeződött be érdemi vizsgálat nélkül (pl. a befogadási eljárásban született visszautasítással, megszüntetéssel, megszűnéssel). A 2021-es adatok esetében figyelembe kell venni, hogy az elmúlt év utolsó heteiben benyújtott indítványok esetében még folyik a főtitkári előkészítő eljárás, tehát ezek az ügyek még nem szerepelnek az adatok között. A grafikonból mindenesetre kiderül, hogy az alkotmányjogi panaszok átlagosan körülbelül tíz százaléka esetében születik érdemi döntés.

 

A következő grafikon az alkotmányjogi panasz eljárások közül az Abtv. 27. §-a alapján indult alkotmányjogi panasz eljárások elmúlt 9 évi adatait tartalmazza. Ez az a típusú alkotmányjogi panasz, melynek keretében az Alkotmánybíróság a bírói döntés alkotmányosságát vizsgálja, és nem normakontrollt végez. Az évszámok az indítvány benyújtásának évét jelentik. A 2020-ban és 2021-ben benyújtott indítványok adatainak elemzéséhez viszont figyelembe kell venni, hogy ezek közül még viszonylag sok van folyamatban, ezért a grafikonnak erre a legutóbbi két évére vonatkozó adatai változni fognak a későbbiekben.

 

A befejezett alkotmányjogi panasz ügyek kapcsán végül egy áttekintés arról, hogy 2021-ben ezek milyen arányban oszlanak meg a támadott bírói döntés ügyszaki jellege szerint.

 

Az alkotmányjogi panaszokra vonatkozó részletes adatok, éves bontásban, itt érhetőek el (pdf) >>

2021-ben a testület 6 ügyben semmisített meg jogszabályt, jogszabályi rendelkezést. A megsemmisített jogszabályi rendelkezések listája, valamint a megsemmisítést tartalmazó, 2021-ben közzétett alkotmánybírósági határozatok listája itt tekinthető meg >>

Az Alkotmánybíróság több határozatában állapított meg alkotmányos követelményt, valamint mulasztással előidézett alaptörvényellenességet. Az aktuális, még nem teljesített jogalkotói mulasztásokat a honlapon itt lehet áttekinteni >>. Az Alkotmánybíróság által megállapított alkotmányos követelményeket összefoglaló táblázatot pedig itt lehet elérni >>

Az alábbi grafikon a jogszabályi rendelkezések megsemmisítésére, a mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség és az alkotmányos követelmény megállapítására vonatkozó adatait tartalmazza az elmúlt 9 évre vonatkozóan.