Az Alkotmánybíróság elutasította halálos közúti baleset gondatlan okozása tárgyában a Debreceni Törvényszék által meghozott végzés alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítvány alapjául szolgáló büntetőeljárásban az indítványozó állítása szerint sérült a tisztességes bírósági eljáráshoz való joga a törvényes bíróhoz való joggal összefüggésben, illetve a szakértői bizonyítással összefüggésben. Az indítványozó szerint a másodfokon eljáró bírói tanács egyik tagja jogosulatlanul járt el, mivel az említett bíró a Debreceni Járásbíróságról a 2018-as év végéig lett kirendelve, így a 2019 januárjában hozott végzés meghozatalakor nem volt jogosult eljárni. Az indítványozó sérelmezte továbbá, hogy az ügyében eljáró szakértők állítása szerint nem lettek volna jogosultak az igazságügyi szakértőkről szóló törvény rendelkezése szerint szakértői véleményt adni. Az Alkotmánybíróság a szakértői bizonyítással összefüggésben megállapította, hogy a szakértő kirendelésével kapcsolatban állított jogsérelem nem veti fel a bírói döntés érdemére kiható alaptörvény-ellenesség kételyét vagy ezzel összefüggésben alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést. Az Alkotmánybíróság a törvényes bíróhoz való jog állított sérelmével összefüggésben az indítványt érdemben vizsgálta. Az Alkotmánybíróság a határozatában részletesen áttekintette a törvényes bíróhoz való jog alkotmányos tartalmát az ügyelosztási rend közzétételére vonatkozó törvényi szabályozással összefüggésben. A Debreceni Törvényszék elnöke az Alkotmánybíróság megkeresésére kifejtette, hogy a Debreceni Törvényszék 2019. évre vonatkozó (eredetileg elfogadott) ügyelosztási rendjében a szóban forgó bíró kirendelésének időtartama adminisztrációs hiba folytán tartalmazta a 2018-as, téves évszámot. A Debreceni Törvényszék elnöke által igazoltan az említett bíró az indítvánnyal támadott bírói döntés meghozatalakor a Debreceni Törvényszékre szabályszerűen kirendelt, és az illetékes tanácsba szabályszerűen beosztott bíró volt. Az Alkotmánybíróság így az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a szakképzésről szóló törvény egy rendelkezésének korábban hatályos szövegét, és alkalmazási tilalmát rendelte el a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt folyamatban lévő két perben. Az indítványozó nem állami oktatási intézményt állami támogatással fenntartó alapítvány, akit az alapul szolgáló ügyben az éves támogatásról benyújtott elszámolás vizsgálata alapján a Magyar Államkincstár jogosulatlanul felvett költségvetési hozzájárulás és kamatai megfizetésére kötelezett, amely eljárás perré alakult. A marasztalás indoka az volt, hogy a fenntartott intézmény kizárólag nappali munkarend szerinti felnőttoktatást végzett, azonban nappali rendszerű oktatásban résztvevő tanulója a tényadatok szerint nem volt. A törvény szóban forgó átlagolási szabályával kapcsolatban a Kúria azt állapította meg, hogy nem az ellenőrzéskor számítható először a hároméves átlag, hanem már a jogszabály hatályba lépésekor is, mégpedig a megelőző évek adatai alapján, tehát a vitatott törvényi rendelkezés egy azonnal alkalmazandó finanszírozási szabály. Az indítványozó azonban alkotmányjogi panaszában arra mutatott rá, hogy álláspontja szerint a rendelkezés nem finanszírozási, hanem általános működési rendelkezés, amelynek a betartását nem a Magyar Államkincstár, hanem az illetékes kormányhivatalok ellenőrizhetik. Az azonnali alkalmazás az indítványozó szerint ellentétes mind a jogalkotó szándékával, mind az alkotmányos követelményekkel, és az Alaptörvényben foglalt visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmát és a kellő felkészülési idő előírását is sérti. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az ügyben nyilvánvaló, hogy a jogszabály címzettjei közül a korábbi szabályok alapján működő, az állammal szerződött iskolafenntartók (mint amilyen az indítványozó is) jóhiszeműségük, legjobb szándékuk és igyekezetük ellenére sem tudtak volna a múltbéli tanulói összetételre vonatkozó, újonnan előírt kötelezettségnek eleget tenni, mert e szabály változást jelentett az állammal fennálló jogviszonyukban az állami támogatásra való jogosultság feltételei tekintetében. A jövőbeni alkalmazkodást pedig a jogszabály kihirdetése és alkalmazása közötti idő rövidsége nehezítette: az új követelmény alkalmazásához a működési struktúra átalakítására volt szükség, amely köznevelési intézmények esetében (figyelemmel a hosszabb távú tervezésre és a felvételi időszakok kötöttségére is) hosszabb folyamat is lehet. Az Alkotmánybíróság szerint a jogalkotó nem volt tekintettel többek között a határozott idejű szakképzési megállapodásokból eredő elvárásokra és a köznevelés területén működő komplex jogviszonyok természetére, valamint nem adott reális lehetőséget és kellő időt a vele korábban szerződött és az állami támogatás nyújtásában megalapozottan bízó fenntartóknak arra, hogy működési modelljüket átalakítva a jövőben meg tudjanak felelni az új követelménynek. A módosított feltételek múltbeli tényekhez kötése és az azonnali, felkészülési idő nélküli bevezetése ezért ebben a konkrét helyzetben sértette az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, így az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a szakképzésről szóló törvény 2015. június 12. és 2018. december 31. napja között hatályos vonatkozó rendelkezése alaptörvény-ellenes volt, és az adott ügyben nem alkalmazható.

Az Alkotmánybíróság elutasította az utazásszervező és –közvetítő tevékenységről szóló kormányrendelet egy rendelkezése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítvány alapjául szolgáló ügyben a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Kereskedelmi Hatóság Idegenforgalmi Osztálya értesítette az indítványozót hatósági ellenőrzés lefolytatásáról, mert indítványozó az adatszolgáltatási kötelezettségének nem tett eleget, nem igazolta ugyanis az utazási vállalkozó tevékenységért felelős személy jogszabályoknak megfelelő foglalkoztatását. A hatóság ezt követően az indítványozót törölte az utazásszervező és –közvetítő tevékenységet folytató vállalkozásokról vezetett hatósági nyilvántartásból, azzal, hogy amint a tevékenység folytatásához való jogosultságát igazolja, a tevékenység bejelentésének megtételét követően újra végezheti a tárgybeli tevékenységet. Az indítványozó felülvizsgálati kérelme alapján eljáró Kúria ítéletével a kérelmet elutasította. Az indítványozó érvelése szerint a kormányrendelet támadott rendelkezései alkalmazása miatt nem folytathatja utazásszervező tevékenységét, az abban foglalt feltétel ugyanis gyakorlatilag kizárja, hogy alacsonyabb árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozásként piacra léphessen, illetve vállalkozási tevékenységet folytathasson egyéb jövedelemszerző gazdasági tevékenysége mellett. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a vizsgált jogszabályi rendelkezések nem gátolják a vállalkozás fenntartását, ugyanakkor az arányos korlátozások elősegítik a szakszerű, biztonságos működést. A rendelet támadott rendelkezései azt célozzák ugyanis, hogy a speciális kereskedelmi tevékenység (utazásközvetítés, utazásszervezés) esetében az érintett vállalkozásnál az utasok védelme érdekében a munkaidő megfelelő tartamában olyan, szakmailag alkalmas személy álljon rendelkezésre, akitől képzettségénél, szakértelménél fogva elvárható a tevékenység magas szintű, körültekintő ellátása. A vonatkozó jogszabályok tevékenységet ellátó személyre vonatkozó előírásai úgy tudnak érvényre jutni, ha a hozzáértő foglalkoztatott meghatározott időkeretben (heti húsz óra) rendelkezésre áll. A korlátozás jellegének feltárását követően a korlátozás mértékének megítélése során az Alkotmánybíróság által nevesített szakmai szempontok érvényesülnek, így nem megállapítható, hogy a kormányrendelet indítvánnyal támadott bekezdése a vállalkozáshoz fűződő jog szükségtelen és aránytalan korlátozásának minősülne, ezért az Alkotmánybíróság az alapjog sérelmét állító indítványt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény igazságügyi szakértő kirendelésével kapcsolatos egy rendelkezése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést. A bírói kezdeményezés alapjául egy kisajátítás jogalapja és összegszerűsége tárgyában indult közigazgatási per szolgált, amelyben a felperes új (a közigazgatási eljárás során kirendelt szakértő személyétől eltérő) igazságügyi szakértő kirendelését indítványozta. Az ügyben eljáró bíróság álláspontja szerint a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény, valamint a polgári perrendtartásról szóló törvény alapján másik igazságügyi szakértő kirendelése iránti felperesi indítvány nem teljesíthető, a bíróságnak elsődlegesen ugyanis a közigazgatási eljárásban szakértői véleményt elkészítő szakértőt kell felhívnia arra, hogy a felperesi aggályokat kiküszöbölje. Az indítványozó bíróság szerint a perben alkalmazott rendelkezés „elsősorban a megelőző eljárásban kirendelt” fordulata ellentétes az Alaptörvényben foglalt jogállamiság elvével, valamint sérti a tisztességes bírósági eljárás, a jogorvoslathoz való jog és az egyenlő bánásmód követelményét, mivel csak azt követően rendelhet ki a perben kérelemre új szakértőt, ha az aggály a megelőző közigazgatási eljárásban eljáró szakértő felvilágosítása alapján nem küszöbölhető ki. Így az indítványozó bíró érvelése szerint a megelőző eljárásban kirendelt szakértő alkalmazása nem lehetőséget, hanem kötelezettséget jelent a bíróság számára, ezzel a jogalkotó leszűkítette a bíróság mozgásterét a perbeli bizonyítás során. Az Alkotmánybíróság határozata szerint a jogalkotó a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény vonatkozó szabályának megalkotásával nem zárta ki a jogkérdésben történő bírói felülvizsgálatot, nem szűkült ugyanis a közigazgatási határozat megalapozottsága szempontjából szükséges bizonyítási eljárás lefolytatása. Ezt támasztja alá a polgári perrendtartásról szóló törvény rendelkezése is, amely deklarálja, hogy a bíróság nincs kötve a peres fél által előterjesztett bizonyítási indítványhoz, illetve a bizonyítás felvétele tárgyában hozott határozatához. Mindebből következik, hogy továbbra is a bíróság feladata az aggályosnak vélt szakértői vélemény perben való alkalmazhatóságának megítélése. A bizonyítékok értékelésekor a közigazgatási perben eljáró bíróság nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy közigazgatási ügyekben a közigazgatási szerv által már meghozott és indokolt határozatokat vizsgál felül, bizonyítékok újraértékelése esetén a bírói döntés indokolásának ki kell térnie a közigazgatási döntés indokaira és azok cáfolatára. Sem eljárási, sem pedig anyagi jogi akadálya nincs annak, hogy a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény alapján eljáró bíróság önálló, érdemi vizsgálatot végezzen a bizonyító fél által felvetett, a megelőző eljárásban elkészített szakértői vélemény tartalmára vonatkozóan. A megelőző eljárásban részt vett szakértő közigazgatási perben történő alkalmazása nem jelenti azt, hogy a bíróság a közigazgatási szerv döntéséhez kötve lenne a per során. A jogalkotó mind a megelőző eljárás során, mind pedig a közigazgatási per során szabályozza a szakértői működés garanciáit, és azok megsértése esetére eljárási rendet és szankciót nevesít, a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelme tehát ezzel összefüggésben nem igazolt, így a bírói kezdeményezést az Alkotmánybíróság elutasította.

Az Alkotmánybíróság bírói kezdeményezésre alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a vízitársulatokról szóló törvény egy rendelkezését. A kezdeményezés alapjául szolgáló ügyben a felperes vízitársulat vízitársulati hozzájárulás megfizetésére kötelezte az alperes vízitársasági tagot, aki a hozzájárulást nem fizette meg, majd a fizetési meghagyásos eljárás perré alakult. Az alperes arra hivatkozott, hogy a jogalkotó már 2010-ben megszüntette a rendszeres, évenkénti tagi hozzájárulás intézményét, majd annak lehetőségét 2012 decemberében közgyűlési hatáskörbe utalta. A folyamatban lévő per időtartama alatt léptek hatályba az indítványozó bíró által támadott rendelkezések, amelyek értelmében a taggal szemben csak olyan fizetési kötelezettség állapítható meg, ami közgyűlési határozaton alapul, a szabályt pedig a folyamatban lévő bírósági és végrehajtási eljárásban is alkalmazni kell azzal, hogy a már teljesített fizetés nem követelhető vissza. Az indítványozó bíró álláspontja szerint a támadott jogszabályi rendelkezés sérti az Alaptörvényben foglalt jogállamiság elvéből levezetett visszaható hatály tilalmát, valamint a törvény előtti egyenlőséget. Az Alkotmánybíróság vizsgálata során megállapította, hogy a törvénymódosítás folytán elképzelhető olyan fizetési kötelezettség, amit egy vízitársulat küldöttgyűlése 2012 decembere előtt jogszerűen írt elő, a vízitársulatok működésére vonatkozó, korábban hatályos jogszabályi rendelkezések pedig sem a több évre vonatkozó fizetési kötelezettségek előírását nem zárták ki, sem pedig a korábbi küldöttgyűlési határozatok utólagos közgyűlési megerősítésének kötelezettségét nem írták elő. Tekintettel arra, hogy a vitatott törvényi rendelkezés alkalmazása egyes, a vízitársulatok küldöttgyűlése által 2012 decemberét megelőzően hozott határozatokon alapuló fizetési kötelezettségek érvényesítése során – a fentiek szerint – egyes esetekben visszaható hatályú jogalkotásként értelmezhető, ezért az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként állapította meg azt, hogy a vitatott törvényi rendelkezés nem vonatkozik a 2012 decemberét megelőzően, a vízitársulat küldöttgyűlése által az akkor hatályos jogszabályoknak megfelelően, jogszerűen megállapított, és legkésőbb a 2018. évi módosító törvény hatálybalépéséig esedékessé vált fizetési kötelezettségek érvényesíthetőségének kizárására. Így tehát az Alkotmánybíróság a törvényi rendelkezés vitatott szövegrészét megsemmisítette, és elrendelte az alkalmazásának tilalmát.