Az Alkotmánybíróság elutasította a Fővárosi Ítélőtábla támadott ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítványozó álláspontja szerint az alkotmányjogi panaszának előzményeként szolgáló perben a törvényes bíróhoz való jog követelményét sértő, érdemi indokolás nélküli OBH elnöki kirendelés következtében jogellenesen, jogszabályi hatáskör és illetékesség hiányában megalakított bíróság járt el. Úgy vélte, hogy a kirendelés következtében olyan bírói testület került ítélkezői pozícióba, amely az alapügyben eljáró bírósággal azonos szinten működött, továbbá jogorvoslati lehetőség a kirendelésről szóló döntéssel szemben nem volt számára biztosítva. A támadott ítélet tehát sérti az Alaptörvényben foglalt tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jogát. Az Alkotmánybíróság határozatában megerősítette azon gyakorlatát, amely szerint a bírók OBH elnöki határozattal történő kirendelése és az ügyelosztási rend utólagos módosítása önmagában nem vezet a tisztességes eljáráshoz (azon belül a törvényes bíróhoz) való jog sérelmére. Az érintett bírók kirendelésével összefüggésben az indítványozó alapvető jogai valójában csak akkor sérülhettek volna, ha az eljáró bírók a saját döntésüket bírálták volna felül, ami objektív kizárási ok. Egyebekben viszont, önmagában amiatt, hogy az ügyben első fokon hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság a Székesfehérvári Törvényszék, vagyis a kirendelt bírók szolgálati helyével azonos szintű bíróság volt, az általuk az Ítélőtáblán meghozott döntés nem tekinthető az elsőfokú bíróság újabb döntésének. Az ügy összes körülményére tekintettel ezért az indítványozó tisztességes eljáráshoz való jogának sérelme az indítványban felhívott érvek alapján nem volt megállapítható, így az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Budapest Környéki Törvényszék végzésében alkalmazott, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény 11. § (6) bekezdésének „jogi szakvizsgával rendelkező” szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítványozó egyesület alkotmányjogi panaszában kifejtette, hogy a korábbi törvényi szabályozás szerint az érdekképviseleti célra alapított szervezet saját tagjának olyan perében, amelynek a tárgya a szervezet alapszabályában meghatározott érdekképviseleti célok körébe vonható, képviseletet láthatott el. Az újabb szabályozás már jogi szakvizsgához köti a peres képviseletet, azonban az egyesület új alapszabályát a benne foglalt tevékenységi körrel és képviseleti joggal bejegyezte a törvényszék, és a szabályozás megváltozását követően is számos perben a vezető tisztségviselők láttak el képviseletet. A sérelmezett bírósági eljárásban a bíróság felhívta az indítványozót arra, hogy igazolja azt, hogy az egyesületben jogi szakvizsgával rendelkező személy működik, amelyet az indítványozó meg is tett, de határidőn túl. Az indítványozó szerint a támadott szabály a törvényesen bejegyzett egyesületnek a bíróság által törvényesnek ítélt és elfogadott alapszabályában feltüntetett és bejegyzett tevékenysége szabad gyakorlását akadályozza, ezzel pedig az Alaptörvényben foglalt egyesüléshez való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a támadott szabályozás nem áll kapcsolatban az Alaptörvény egyesülési jogról szóló cikkével, annak tartalmát nem érinti, így nem is korlátozhatja, mivel a szabadságjog lényegi tartalma nem hozható érdemi összefüggésbe azzal, hogy az érdekképviseleti célra alapított egyesület tagja, tisztségviselője, vagy alkalmazottja milyen szakmai feltételek esetén és milyen körben járhat el az egyesület tagjának képviseletében. A jogi szakvizsga mint képesítési feltétel előírása jelen esetben nem a jogi képviseleti tevékenység ellehetetlenítését vagy korlátozását jelenti, hanem olyan új, és az indítványozó által is reálisan teljesíthető, objektív feltételt tartalmazó garanciális jellegű szakmai szabály, amely a korábbiakhoz képest magasabb színvonalú jogi képviseleti munka megvalósítását is célozza. Az Alkotmánybíróság kifejtette továbbá, hogy az érdekképviseleti célra létesített egyesületek képviseleti jogával kapcsolatos szabályozás tartalmát a törvényalkotó szakmai érvek alapján és szakmai célok érdekében alakíthatja, ennek megfelelően a képviseleti jog terjedelmének, képesítési feltételeinek a korábban hatályos szabályozástól eltérő meghatározása a peres eljárásokban nincs összefüggésben az egyesülési jog szabad gyakorlására vonatkozó alkotmányos joggal, így az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria adóügyben hozott ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az elsőfokú adóhatóság az indítványozóval szemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le általános forgalmi adó adónemben, amely során adóbírságot és késedelmi pótlékot szabott ki. Az indítványozó ez ellen keresetet terjesztett elő, mert álláspontja szerint az elsőfokú adóhatóság a garanciális jogait megsértve hozta meg határozatát, mert a határozat meghozatalára a törvény által előírt hatvan napos határidőt túllépve került sor. Az elsőfokú bíróság ítéletével az adóhatóság határozatát az adóbírság tekintetében hatályon kívül helyezte, azonban az alperesi felülvizsgálati kérelem során eljáró Kúria az indítványozó keresetét teljeskörűen elutasította. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában kifejtette, hogy álláspontja szerint a Kúria ítélete megsértette a tisztességes eljáráshoz való jogát, mivel a bíróság az indokolási kötelezettségének nem tett eleget, valamint figyelmen kívül hagyta az Alkotmánybíróság egyik releváns határozatát, egy másikat pedig az indítványozó álláspontja szerint önkényesen értelmezett. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a Kúria a hatályban volt adójogszabályok figyelembevételével járt el az indítványozó ügyében, azok kógens keretei között döntött úgy, hogy nincsen helye az adóbírság törlésének. A Kúria pontosan megjelölte és idézte az indítványozó által hivatkozott alkotmánybírósági határozat azon bekezdéseit, amelyekre figyelemmel értelmezte a szakjogi szabályokat. Ezt a törvénykező tevékenységet nem lehet „önkényes válogatásnak” minősíteni, mert az hatását tekintve nem lenne más, mint az indítványozó szubjektív elvárásainak a bírói indokolás fölébe helyezése. Az Alkotmánybíróság szerint a támadott kúriai ítéletről nem volt megállapítható, hogy ellentétes lett volna az indítványozó által felhívott alaptörvényi szabályokkal, ezért a testület az alkotmányjogi panaszt elutasította.