Az Alkotmánybíróság hivatalból eljárva megállapította, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy a szabálysértési törvény 121–122. §-ai szerinti eljárási szabályozás nem áll összhangban a jogorvoslathoz való jog alkotmányos elvárásaival; ezért felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának tegyen eleget 2020. december 31-ig. Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy a szabálysértési törvény 2020. június 30. napjáig hatályban volt tiltott prostitúcióra vonatkozó rendelkezése alaptörvény-ellenes volt abban a tekintetben, amelyben előírta a tizennyolcadik életévét be nem töltött személyek szabálysértési felelősségre vonását; az Alkotmánybíróság ennek megfelelően elrendelte az indítvány alapjául szolgáló szabálysértési ügy felülvizsgálatát. Az indítványra okot adó ügyben az indítványozót tiltott prostitúció szabálysértése miatt pénzbírsággal sújtotta az elsőfokú bíróság, amely döntést a másodfokú bíróság is helybenhagyta. Az indítványozó hivatkozott többek között az alapvető jogok biztosának jelentésére, amely szerint a gyermekek emberi méltósághoz, valamint a védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő visszásságot okoz az a jogi helyzet, hogy a kényszer vélelmezése helyett a magyar szabálysértési jogban a 14-18 év közötti személyek esetében is lehetőség van a felelősségre vonásra és szankcionálásra a tiltott prostitúciós tevékenység tényállása miatt. Az indítványozó álláspontja szerint továbbá a szabálysértési törvény 121–122. §-ainak szabályozása sérti a jogorvoslathoz való jogot, mert az elsőfokú bíróság döntésével szembeni jogorvoslati nyilatkozatok megtételének szabályait nem egyértelműen rendezi; továbbá nem biztosítja a felülvizsgálatot mint rendkívüli jogorvoslatot. Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy a szabálysértési törvény tiltott prostitúcióra vonatkozó rendelkezései 2020. július 1-jével módosultak, amely módosítás folytán az indítványozó által is kifogásolt alaptörvény-ellenesség megszűnt. Mivel az Alkotmánybíróság megállapította a korábbi szabályozás alaptörvény-ellenességét, elrendelte a jogerősen befejezett szabálysértési ügy felülvizsgálatát, mivel az új szabályozás folytán az indítványozó vonatkozásában a szabálysértési felelősség alóli mentesülés vagy korlátozás következne. Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy az indítványozónak az elsőfokú határozat elleni fellebbezéssel és annak elbírálásával kapcsolatos alkotmányos sérelmei nem az ügyben eljáró bíróságok jogalkalmazásából erednek, hanem abból, hogy a szabálysértési törvény támadott szabályozási hiánya következtében (a jogalkotói mulasztás kapcsán) alaptörvény-ellenes helyzet áll fenn, így az Alkotmánybíróság hivatalból felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának tegyen eleget.

Az Alkotmánybíróság tanácsa elutasította a Fővárosi Ítélőtábla perköltség tárgyában hozott végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítvány alapjául szolgáló ügy tényállása szerint egy felszámolási eljárás során a későbbi indítványozó tisztségviselőt az eljárásban felmerült költségei megfizetésére kötelezték, amely rendelkezéssel szemben fellebbezéssel élt, amit a másodfokú bíróság alaposnak talált, az indítványozót terhelő fizetési kötelezettség mellőzéséről rendelkezett, azonban elrendelte a másodfokú eljárásban felmerült költségeinek viselését. Az indítványozó szerint ez a döntés sérti a tisztességes bírósági eljáráshoz és jogorvoslathoz való jogát azáltal, hogy pervesztes fél hiányában, sikeres fellebbezése ellenére, a perköltséget neki kell viselnie. Nézete szerint a jogorvoslathoz való jog kiterjed arra is, hogy a jogorvoslati jog sikeres gyakorlása nem jelenthet többletkiadást. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a költségviselés kockázata ugyanúgy terheli a jogorvoslati szakaszt kezdeményező személyt, mint azt, aki kérelmével, keresetével bírósághoz fordul. A költségviselésnek a polgári eljárásokra vonatkozó szabályozásból is adódó kockázata az ingyenesség követelményét a jogorvoslathoz való jog tekintetében nem teszi megállapíthatóvá. A jogorvoslathoz való jog sérelmét az Alkotmánybíróság megítélése szerint a perköltségviselésre vonatkozó szabályoknak csak az olyan értelmezése vethetné fel, amely a jogorvoslati jog tényleges érvényesítését korlátozná, vagy tenné lehetetlenné. Jelen ügyben ez nem volt megállapítható, az indítványozó nem is hivatkozott arra, hogy a másodfokú eljárásban felmerült kiadása jogorvoslati jogának érvényesítésében korlátozta volna. A bírói döntés jogszerűsége önmagában törvényességi, és nem alkotmányossági kérdés, a tisztességes eljáráshoz való jog körébe tartozó eljárási garanciák az igazság kiderítésére irányuló törekvés alkotmányos kereteit biztosítják csupán. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem okozta az indítványozó jogorvoslathoz való jogának sérelmét a nemperes eljárásban hozott másodfokú döntés alapjául szolgáló azon jogértelmezés, amely költség viselésére kötelezhető ellenérdekű fél hiányában a fellebbező félre terhelte annak másodfokú eljárásban felmerült költségét, ezért az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény egy rendelkezése, valamint a Fővárosi Törvényszék az Állami Számvevőszék jelentése elleni jogorvoslati lehetőség kizártsága tárgyában hozott végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítványozó politikai pártnál az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a törvény szerinti kétévenkénti szabályszerűségi ellenőrzést folytatott le, az ellenőrzése eredményét pedig jelentésében közzétette. A jelentésben szerepelt, hogy az indítványozó tiltott támogatást fogadott el, így az ÁSZ bírság megfizetésére kötelezte. Az indítványozó keresetet terjesztett elő a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál, amelyben elsődlegesen az ÁSZ-jelentés és a fizetési felszólítás megsemmisítését kérte. A bíróság a keresetet visszautasította, a végzés indokolása szerint az ÁSZ nem államigazgatási szerv, és hatósági hatáskörrel nem rendelkezik. Az indítványozó panaszában a jogorvoslathoz való joga megsértésére hivatkozott, álláspontja szerint alaptörvény-ellenes az a szabályozás, amely alapján az ÁSZ jelentései, az abban foglalt megállapításai, következtetései bíróság vagy más hatóság előtt nem támadhatók meg. Az Alkotmánybíróság határozatában kifejtette, hogy korábban már részletesen foglalkozott az indítványban felvetett problémával és megállapította, hogy a párttörvény azon okból nem teszi lehetővé az ÁSZ által kiadott felhívás (fizetési felszólítás) vonatkozásában az ellenőrzött szervezet részéről a jogorvoslati jog gyakorlását, mert az ÁSZ ellenőrzése során kibocsátott dokumentumok nem minősülnek hatósági jogkörben hozott döntésnek, ekként nem vonatkozik rájuk az Alaptörvény szerinti jogorvoslati jog. Az Alkotmánybíróság idézte továbbá a jogorvoslathoz való joggal kapcsolatos gyakorlatát, miszerint a jogalkotó a különböző eljárásokra irányadó szabályozásokban határozza meg az igénybe vehető jogorvoslati lehetőségeket, azok igénybevételének módját, az Alaptörvény azonban nem tartalmaz előírást azzal kapcsolatban, hogy hogyan épüljön fel a jogorvoslat rendszere. Ezen túlmenően az Alaptörvény azzal kapcsolatban sem tartalmaz követelményt, hogy a jogorvoslati fórumrendszer hány fokon érvényesüljön, ily módon adott esetben a jogorvoslati fórumrendszer egyfokúsága is megfelel az Alaptörvény követelményeinek. Az Alkotmánybíróság ismételten megállapította, hogy az indítványozó által támadott jogszabályi rendelkezések nem értelmezhetők akként, hogy az ÁSZ megállapításai alapján indult végrehajtási jellegű közigazgatási cselekmények (amilyen például a Magyar Államkincstár pártnak járó támogatás csökkentése, illetve visszafizetésének előírása tárgyában hozott határozata) jogszerűségét erre irányuló kereset alapján a bíróság érdemben, a cselekmény jogalapja körében nem vizsgálhatná felül. Az Alkotmánybíróság kiemeli, hogy a bíróságnak ezen érdemi felülvizsgálata során a párt támogatása visszafizetésének, illetve csökkentésének jogalapja körében az összegszerűségre is kiterjedő felülvizsgálatot kell végeznie. Az Alkotmánybíróság kiemeli, hogy a párttörvény támadott rendelkezése alapján kiadott ÁSZ-felhívás nem teljesítése esetén az ÁSZ közvetlenül nem jogosult jogkövetkezmények alkalmazására, hiszen e tekintetben más szervek rendelkeznek intézkedési felhatalmazással, hatósági jogkörrel. Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az ÁSZ ellenőrzése során kibocsátott felhívás vonatkozásában a támadott jogszabályi rendelkezés, valamint a támadott bírói döntés alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Fővárosi Törvényszék permegszüntető végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítvány alapjául szolgáló ügyben az indítványozó egyesületet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal jogosulatlanul igénybe vett támogatási összeg visszafizetésére kötelezte. Az indítványozó a döntés bírósági felülvizsgálatát kérte, ugyanakkor időközben a Miniszterelnökséget vezető miniszter a jogerős döntést visszavonta, és az elsőfokú közigazgatási szervet új eljárásra utasította, így a bíróság a pert megszüntette. Egy későbbi bírósági eljárásban hozta meg az elsőfokú bíróság az indítványban is támadott végzését, amellyel a támogatási összeg visszafizetésére kötelező másodfokú határozat ellen előterjesztett kereset alapján indult pert ismét megszüntette. Az elsőfokú döntést a Fővárosi Törvényszék másodfokon helybenhagyta, azonban az indokolást helyesbítette azzal, hogy a helybenhagyó határozat visszavonására és az elsőfokú, támogatás visszafizetésére vonatkozó hatósági döntés megsemmisítésére tekintettel lényegében nem volt felülvizsgálható határozat. Az indítványozó szerint a bíróságok eljárása sértette a törvényes bíróhoz való jogát, az indokolt bírói döntéshez való jogát, az észszerű határidőben való döntéshez való jogát, illetve a jogorvoslathoz való jogát. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy indítványozó által állított indokolásbeli hiányosságok olyan törvényértelmezési, illetve a bíróságok mérlegelési jogkörébe tartozó kérdéseket érintenek, amelyek nem adnak alapot a tisztességes bírósági eljáráshoz való joga sérelmének megállapításához. Az észszerű határidőn belüli elbíráláshoz való jog sérelme tekintetében az Alkotmánybíróság több polgári ügy vonatkozásában is úgy foglalt állást, hogy az eljárás elhúzódása miatt bekövetkezett esetleges jogsérelem az alkotmánybírósági eljárásban nem orvosolható. Az Alkotmánybíróság eljárása során tekintettel volt arra is, hogy az indítványozó ügyében hatósági eljárás a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési hivatal előtt továbbra is folyamatban van, az eddig lefolyt közigazgatási perek a Miniszterelnökséget vezető miniszter visszavonó határozatát, és az új eljárást elrendelő határozatát érintették. Azt, hogy az indítványozó jogosulatlanul vett-e igénybe támogatást, keresettel támadható hatósági határozat nem döntötte el. Az adott esetben az Alkotmánybíróság ugyanakkor megállapította, hogy az indítványozó keresete folytán a bíróságok a közigazgatási pert lefolytatták, vagyis az indítványozó nem volt elzárva a jogorvoslati kérelem benyújtásától. Az indítványozó valójában a per megszüntetésére vonatkozó szabályoknak a másodfokú bíróság általi értelmezésének helyességét vitatta. Azzal, hogy az indítványozó érvelése arra irányult, hogy a másodfokú bíróság téves jogalapon szüntette meg a pert, illetve hogy a per megszüntetésének valójában nem is álltak fenn a feltételei, lényegében a támadott bírói döntés megalapozatlanságának a megállapítását kívánta elérni. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megalapozatlannak találta az indítványt, ezért azt elutasította.

Az Alkotmánybíróság megállapította a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság közigazgatási végzés felülvizsgálata tárgyában hozott végzése alaptörvény-elleneségét, és megsemmisítette azt az eljárás során hozott közigazgatási végzésekre is kiterjedő hatállyal. Az indítvány alapjául szolgáló ügyben a mérésügyi és műszaki bizottság hatósága vezetékjog fennállását állapította meg, többek között az indítványozó ingatlantulajdona vonatkozásában. A határozatot hirdetményi úton kézbesítették, amiről az indítványozó csak a vezetékjog földhivatali bejegyzését követően értesült. A Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az indítványozónak a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal végzése ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmét elutasította, ami az indítványozó álláspontja szerint sérti az Alaptörvényben biztosított tulajdonhoz való jogát, tisztességes eljáráshoz való jogát, jogorvoslathoz való jogát és az emberi méltósághoz való jogát. Az Alkotmánybíróság a határozatában megállapította, hogy a hirdetményi típusú közlés az ügy érdemére vonatkozó, az érintett személy jogi helyzetére kihatással járó, illetve eljárási helyzetét alapvetően meghatározó döntések esetében csak különösen indokolt esetben alkalmazható. A vizsgált eljárás egyik fő célja, nevezetesen, hogy a vezetékjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzése minél gyorsabb eljárás keretében történhessen meg, indokolja, hogy az eljárás egyszerűsített eljárási szabályok alapján történjen. Az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata szerint azonban az eljárási szabályok egyszerűsítésének korlátot szab a tisztességes hatósági eljáráshoz való jog érvényesülésének alaptörvényi követelménye. Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az engedélyes által választott kézbesítési technika arra kényszerítette (volna) az érintetteket, hogy napi szinten kövessék a hirdetményi kézbesítéseket, és ismerjék a vezetékjogi terveket, ami alkotmányosan nem indokolható elvárás. Mindeközben az ingatlantulajdonosok adatai az ingatlan-nyilvántartásból elérhetőek voltak, így esetükben a postai vagy elektronikus úton a kézbesítés megvalósítható lett volna. Az Alkotmánybíróság rögzíti, hogy mivel feladata nem a ténybíráskodás, a jelen ügyben a vezetékjog vonatkozásában a ténykérdéseket nem vizsgálta, és nem vizsgálhatta, azonban, mint Alaptörvényben biztosított jogot, meg kellett adnia az indítványozónak a lehetőséget, hogy olyan közigazgatási hatósági ügyben, ahol nyilvánvalóan ügyfél, ügyféli jogait gyakorolni tudja; így a támadott döntések megsemmisítéséről döntött.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria bírósági jogkörben okozott kár tárgyában hozott ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítvány alapjául szolgáló ügyben az elítélt felperes az indítványozó Fővárosi Ítélőtábla ellen adott be keresetet, mivel állítása szerint a bíróság jogsértő határozata folytán elesett az összbüntetésbe foglalás kedvezményétől, ami jelentősen megnövelte végrehajtandó szabadságvesztésének időtartamát. Az első fokon eljáró bíróság megállapította az indítványozó alperes ítélőtábla kirívóan súlyos jogalkalmazási tévedését, és az indítványozót vagyoni és nem vagyoni kár megfizetésére kötelezte, amely döntést a másodfokú bíróság is helybenhagyott, a Kúria pedig hatályában fenntartott. Az indítványozó bíróság álláspontja szerint az eljárás során hozott bírósági döntések sértik az Alaptörvényben rögzített tisztességes eljáráshoz való jogát, a jogorvoslathoz való jogát, továbbá sértik a jogbiztonságot és a bírói függetlenséget azáltal, hogy az eljáró bíróságok a döntéseiket csak formailag indokolták, az indítványozó védekezését és értékelését figyelmen kívül hagyták. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a Kúria az indítványozó felülvizsgálati kérelme folytán a felülvizsgálati eljárást az eljárási szabályok szerint lefolytatta; a felülvizsgálati jogkörében meghozott döntésében egyértelműen indokát adta annak, hogy a másodfokú bíróság döntését miért tekinti megalapozottnak. Az Alkotmánybíróság azt is hangsúlyozta, hogy az indítványozó által állított jogszabálysértés törvényértelmezési kérdéseket vet fel, azzal, hogy az indítványozó érvelése arra irányul, hogy a Kúria téves jogalapon kötelezte vagyoni kártérítés megfizetésére, illetve hogy a kártérítési felelősségének valójában nem is álltak fenn a feltételei, lényegében a támadott bírói döntés megalapozatlanságának a megállapítását kívánta elérni. Az Alkotmánybíróság kiemelte ezért, hogy az indítványozó valójában a jogorvoslathoz való jog állított sérelmén keresztül is a számára kedvezőtlen bírói döntés tartalmi, törvényességi szempontú kritikáját adta, az indítvány azt célozta, hogy a bíróság által eldöntött tény- és jogkérdéseket felülbírálati bíróságként vizsgálja felül az Alkotmánybíróság, és a Kúria álláspontjától eltérően értékelje. Ezért az Alkotmánybíróság megalapozatlannak találta az indítványt, és elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Pesti Központi Kerületi Bíróság demonstráció tárgyában hozott végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítvány alapjául szolgáló ügyben a rendőrség által tudomásul vett és biztosított, a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényen vett részt, amikor a demonstráció befejezetté nyilvánítását követően a rendezvényen résztvevő kisebb tömeg részeként további demonstrálás céljából tovább vonult; a rendőrség intézkedés alá vonta és szabálysértési eljárást indított ellene. Az indítványozó szabálysértési felelősségét megállapították és a bíróság figyelmeztetésben részesítette őt. Az indítványozó álláspontja szerint az eljáró bíróság alaptörvény-ellenesen korlátozta a békés gyülekezéshez való jogát, amikor megállapította, hogy a tömeggel az úttesten vonulva szabálysértést követett el, és ezért szankcióban részesítette. Indítványában hivatkozik arra, hogy a rendőrség intézkedése előtt rendőrségi utasítást vagy felszólítást nem hallott; a vonulás során a rendőrség jelen volt, azt biztosította; cselekménye nélkülözi a társadalomra veszélyességet; a szankció alkalmazása ún. bénító hatással járhat a polgárok demokratikus elkötelezettsége tekintetében; álláspontja szerint spontán gyülekezés alakult ki; végül utalt arra, hogy a gyülekezése mindvégig békés jellegű maradt. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a bíróság az Alaptörvényben foglalt kötelezettségének megfelelően megvizsgálta a tényállást, és ez alapján jutott arra hogy az ügy alapját képező események nem minősülnek spontán gyülekezésnek. Az Alkotmánybíróság utalt egyrészt arra, hogy a már összegyűlt sokaság eleve nem „organikusan szerveződött”, ahogy arra az indítványozó hivatkozik, hiszen a résztvevők egy korábban bejelentett, illetve megszervezett gyülekezés miatt jöttek össze, köztük azok is, akik később továbbvonultak. Másrészt, a tartalomsemlegesség elvének tiszteletben tartásával, illetve a gyülekezés konkrét céljára tekintet nélkül megállapítható volt, hogy az ügyben felmerülő továbbvonulás előzményét képező bejelentett és megvalósult gyülekezés közéleti kommunikációt valósított meg. A bejelentett és megvalósult gyülekezés kommunikációs célja sem spontán, sem gyors reagálású gyülekezést nem tett indokolttá. A kommunikációs cél tekintetében a megvalósult gyülekezés betöltötte szerepét: a vélemény kifejezésre jutott. Minthogy a bíróság a jelen ügyben az indítványozó spontán tüntetésre alapított kifogását érdemben mérlegelte, és megfelelő indokát adta annak, hogy az előtte fekvő bizonyítékok alapján miért nem tudja az eseményeket spontán tüntetésként értelmezni, a végzés az Alkotmánybíróság álláspontja alapján megfelel az Alaptörvényben foglalt elvárásnak. A bíróság tehát az Alaptörvény által kijelölt értelmezési kereteken belül bírálta el az ügyet, jogértelmezése nem korlátozta alaptörvény-ellenesen az indítványozó békés gyülekezéshez való alapjogát, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria rongálás tárgyában hozott végzése alaptörvénye-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítvány alapjául szolgáló ügyben az indítványozók a „Nemzeti Konzultáció a bevándorlásról és a terrorizmusról” szóló óriásplakátokat diszperzites festékkel festették le, és különböző, a plakáton lévő üzenettel ellentétes tartalmú feliratokat írtak rá. Az első fokon eljáró járásbíróság az indítványozókat bűnösnek mondta ki rongálás vétségében, és próbára bocsátotta őket; a fellebbezés alapján eljáró törvényszék az első fokon kiszabott intézkedést megrovásra enyhítette, amely jogerős döntést a Kúria is hatályában fenntartott. A döntéssel szemben az indítványozók alkotmányjogi panasszal fordultak az Alkotmánybírósághoz, mert álláspontjuk szerint a támadott kúriai döntés ellentétes az Alaptörvényben rögzített véleménynyilvánítási szabadsághoz való jogukkal. Az indítványozók kifejtették, hogy szándékuk egyértelműen politikai vélemény kinyilvánítása volt, a magatartásuk pedig erősebb alkotmányos védelmet élvez, mint a tulajdonhoz való jog. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az indítványozók a plakátok lefestésekor a véleménynyilvánítási szabadságukat gyakorolták ugyan, de e szabadságuk szükséges korlátja a tulajdonhoz való jog intézményvédelmi oldala, arra tekintettel, hogy a Kormánynak is jogos érdeke fűződik hirdetményének integritásához, azaz ahhoz, hogy az általa preferált vélemény látszódjon, és az adott bérbe vett helyen csak az látszódjon. Az arányosság kérdését minden esetben külön mérlegelés alapján kell megítélni: az Alaptörvényből nem vezethető le, hogy a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozással bármilyen, a Kormány érdekkörében kihelyezett plakát korlátozás nélkül lefesthető, mint ahogy az sem, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának minden helyzetben meg kell hajolnia a tulajdonvédelem szempontjai előtt. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az ügyben eljáró általános hatáskörű bíróságok az indítványozók magatartását, azon túlmenően, hogy a bűncselekmény tényállásszerűen megvalósult-e, alapjogi megközelítésben is értékelték. A bíróságok elismerték, hogy az indítványozók tevékenységét a véleménynyilvánítási szabadság védi, és elemezték, hogy e szabadság tulajdonhoz való joggal történő kollíziója miképp oldható fel. A bíróság az „arányossági tesztet” is elvégezte, és jutott arra a következtetésre, hogy a bűncselekményi értékhatárt meghaladó rongálási kár túllépi az arányos mértéket. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság nem látta megállapíthatónak, hogy a támadott bírósági döntés sértette volna az indítványozók Alaptörvényben rögzített jogát, erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Nemzetközi Beruházási Bank és Magyarország Kormánya között a Nemzetközi Beruházási Bank Magyarországi Székhelyéről szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvény egyes pontjai alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló normakontroll-indítványt. A törvény által kihirdetett kétoldalú, a magyar kormány és a Nemzetközi Beruházási Bank között létrejött nemzetközi szerződés a Bank magyarországi székhelyének létesítésével összefüggésben jogokat, kiváltságokat és mentességeket ad a Banknak mint nemzetközi szervezetnek, valamint vezetőinek és munkatársainak. A Megállapodás egyik támadott pontja az indítványozók álláspontja szerint a fejlesztési-beruházási banki funkción jóval túlterjeszkedő pénzintézeti jogosultságokat ismer el a Banknak, a törvény továbbá lehetővé teszi, hogy a Bank pénzügyi szolgáltatások igen széles körét végezze úgy, hogy e tény nem az erre jogosult hatóság, a Magyar Nemzeti Bank általi engedélyen, hanem magán a törvényen, illetve az abban kihirdetett Megállapodáson mint nemzetközi szerződésen alapul. Az indítványozók álláspontja szerint a törvény támadott rendelkezései által kihirdetett immunitási szabályok a Bankkal jogviszonyba kerülő személyek esetében elvonják a bírósághoz való fordulás és jogorvoslathoz való jogot. A jogszabályi rendelkezés továbbá a Bankot megillető abszolút immunitás miatt kizárja az esetleges működésével kapcsolatban elkövetett bűncselekmények felderítéséből, ami az európai uniós követelmények teljes ignorálásához is vezet. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a nemzetközi szervezeteknek biztosított immunitás a bírósághoz fordulás jogát valóban korlátozhatja, a korlátozásra ugyanakkor egy másik alapvető jog vagy alkotmányos érték védelméhez feltétlenül szükséges mértékben és az elérni kívánt céllal arányosan sor kerülhet. Jelen ügyben eseti lemondás történik egy nemzetközi szervezetben való részvétellel összefüggésben a későbbiekben felmerülő esetleges munkaügyi, illetve egyéb jogviták tekintetében. Nem általában a munkajogi per mint olyan kerül át egy felállítandó nemzetközi bíróság joghatósága alá, hanem (a nemzetközi joggyakorlatban bevett módon) egy nemzetközi szervezet biztosít megfelelő alternatív vitarendezést az alapszabálya által meghatározott fórumok, a tagországokban jelenlévő iparkamarák mellett működő vitarendezést szolgáló testületek előtt. A szabályozás értelmében az Alkotmánybíróság úgy látta, hogy a magyar alternatív vitarendési fórum, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság kikötését sem zárja ki az alapszabály. Az Alkotmánybíróság értékelése szerint továbbá a felsorolt mentességek köre nem az abszolút, hanem a funkcionális immunitás körében mozog; a Bank feladatai ellátását nem korlátozza az, ha Magyarország a nemzetközi jog által klasszikusnak tekintett immunitási jogot biztosít egy nemzetközi szervezet számára. Az Alkotmánybíróság a bűncselekmények felderítésével kapcsolatban hangsúlyozta továbbá, hogy vannak bizonyos garanciális szabályok (például, hogy a Bank tagja köteles lemondani az Igazgatótanácsba delegált személy vagy annak helyettese részére biztosított bármely előjogról vagy mentességről olyan esetekben, amikor a tag véleménye szerint az említett előjogok és mentességek akadályozhatják az igazságszolgáltatás menetét), amelyek következtében a Bank tisztségviselőjével szemben eredményes büntetőeljárást tudnak lefolytatni az illetékes hatóságok. Az Alkotmánybíróság tehát megállapította, hogy a törvény támadott rendelkezései nem ütköznek az Alaptörvénybe, így az országgyűlési képviselők negyedének normakontroll-indítványát elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének az egyes helyi adókról szóló rendelete egy szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítvány alapjául szolgáló ügy tényállása szerint az indítványozó tulajdonát képezte egy harmadik kerületi teremgarázsként nyilvántartott ingatlan, amelyre tekintettel az illetékes elsőfokú adóhatóság, a támadott rendeleti szabályozásnak megfelelően, az indítványozót építményadó megfizetésére kötelezte, amely döntést az indítványozó keresete alapján eljáró Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság is helyben hagyott. Az indítványozó ezt követően beadott alkotmányjogi panaszában előadta, hogy szerinte a diszkrimináció tilalmát és az arányos közteherviselés elvét sérti az önkormányzati rendelet azon szabályozása, amely szerint az adóhatóság az indítványozó tulajdonában lévő gépjárműtároló után az illetéket más jellegű építmények tekintetében egységesen meghatározott mérték (1600 Ft/négyzetméter/év) alapján állapította meg, különbséget téve azonban a magánszemélyek tulajdonában lévő és a jogi személy adóalanyok között, elzárva őt (mint jogi személyt) a kedvezményes adómértéken való adómegállapítás lehetőségétől (400 Ft/négyzetméter/év). Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az indítványozó azon érvelése, amely szerint gazdasági tevékenység nem kizárólag jogi személyiséggel szükségszerűen együtt járó (gazdasági társasági) formában végezhető, illetve hogy az sem szükségszerű, hogy egy (kis)vállalkozás teherbíró képessége számottevően kedvezőbb, mint a magánszemélyeké, az egyes konkrét esetekben és személyek vonatkozásában akár megállapítható is lehet. Ennek ellenére olyan következtetés, amely a jogalkotó által megjelölt indok helytállóságát általánosságban, kényszerítő erővel cáfolhatná, nem vonható le, a koncepció alapjául szolgáló jogalkotói feltételezés nem tekinthető önkényesnek. Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy az Alaptörvény arányos közteherviselést előíró rendelkezéséből nem olvasható ki olyan tartalom, amely a jogalkotó által a magánszemélyek számára biztosítani kívánt adókedvezményeket tilalmazná, illetőleg amelyet ilyen alanyi kör számára biztosított, meghatározott mértékű kedvezmény sértene. Az Alkotmánybíróság tehát megállapította, hogy a támadott rendeleti szabály sem a diszkrimináció tilalmát, sem az arányos közteherviselés elvét nem sérti, így az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem alaptörvény-ellenes a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) által az ECHO HUNGÁRIA TV Televíziózási, Kommunikációs és Szolgáltató Zártkörű Részvénytársaság, a Magyar Idők Kiadó Korlátolt Felelősségű Társaság, a New Wave Media Group Kommunikációs és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, valamint az OPUS PRESS Zártkörűen Működő Részvénytársaság megszerzésének nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítéséről szóló kormányrendelet. Az országgyűlési képviselők negyede fordult utólagos normakontroll-indítvánnyal az Alkotmánybírósághoz, mert állításuk szerint a kormányrendelet, amely a címben szereplő gazdasági társaságok összefonódását megállapította, sérti a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvényt. Az indítványozók szerint a rendelet továbbá alaptörvény-ellenes amiatt is, hogy a kormánynak az összefonódás tekintetében a közérdek fennállására vonatkozó érvei megalapozatlanok, ezért a nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítés feltételének nem felelnek meg. A nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítés azzal a következménnyel járt, hogy az összefonódást a Gazdasági Versenyhivatalnak nem kellett bejelenteni, ezért a Médiatanács sem vett részt szakhatóságként az eljárásban, így nem vizsgálta, hogy a független véleményforrások összefonódás utáni szintje is biztosítja-e a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését a médiatartalom-szolgáltatás releváns piacán. Az indítványozók álláspontja szerint ez sértette a média sokszínűségét, így az Alaptörvényben rögzített, a sajtó sokszínűségére vonatkozó rendelkezést. Az Alkotmánybíróság döntésében hangsúlyozta, hogy a médiacégek összefonódása, a gazdasági, illetve versenyjogi értelemben vett fúziója – amelynek létrejötte és engedélyezése terén a kormánynak gazdaságpolitikai hatásköréből eredően széleskörű jogosítványai vannak – nem jelenti feltétlenül a sajtó sokszínűségének sérelmét. A kormánypolitika meghatározása a kormány feladata és felelőssége, ennek része a gazdaságpolitika meghatározása is. Az Alkotmánybíróság határozatában lényegében két alkotmányos érték összemérése történt meg: az egyik oldalon a kormányzati minősítés alapjául szolgáló közérdek, a másikon pedig a sajtó sokszínűségéhez fűződő alkotmányos érdek. Előbbivel kapcsolatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem feladata annak tartalmi minősítése, hogy a kormány mit tart nemzetstratégiai szempontból közérdeknek, azt csak szélső határesetekben bírálhatja felül, jelen eset azonban nem tekinthető ilyennek. A vizsgált ügyben lehet észszerű, a médiapiac sajátosságaiból következő indoka annak, hogy egy adott piaci szegmensben koncentráltabb médiatevékenység valósuljon meg. Annak megítélése, hogy egy konkrét beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelten közérdekűnek minősül-e, alapvetően gazdaságpolitikai döntésnek tekinthető, ami elsődlegesen a kormány politikai felelősségi körébe tartozik. A sajtó sokszínűségével mint alkotmányos értékkel kapcsolatos mérlegelés során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a vizsgált ügyben az indítvány nem alapjogi korlátozást, nem a sajtó sokszínűségéhez való alapjog alanyi oldalának sérelmét állítja, hanem az ahhoz kapcsolódó tárgyi oldal, az objektív intézményvédelem szintjének potenciális csökkenését, amely alacsonyabb alkotmányos védelmi kötelezettséget teremt. Az indítványozók nem hivatkoztak egyéb olyan körülményre, amelyből okszerűen következne, hogy Magyarországon a sajtó szabadsága és sokszínűsége, illetve a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás és tájékozódás feltételei általában ne lennének biztosítva. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a kormányrendelet támadott szakasza nem alaptörvény-ellenes, így az utólagos normakontroll-indítványt elutasította. A határozathoz Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indokolást, Schanda Balázs és Szalay Péter alkotmánybíró pedig különvéleményt fűzött.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem alaptörvény-ellenes a rémhírterjesztéssel kapcsolatos új büntetőjogi szabályozás, melyet különleges jogrend idején kell alkalmazni. A határozat ugyanakkor alkotmányos követelményként megállapította, hogy a rémhírterjesztés bűntettére vonatkozó rendelkezés csak az olyan tény közlését fenyegeti büntetéssel, amelyről az elkövetőnek a cselekmény elkövetésekor tudnia kellett, hogy hamis, vagy amelyet maga ferdített el, és amely a különleges jogrend idején a védekezés akadályozására vagy meghiúsítására alkalmas. Az Országgyűlés a koronavírus járvány kezdetekor fogadta el a Büntető Törvénykönyv 2020. március 31-től hatályos módosítását, amelynek lényege, hogy a nagy nyilvánosság előtt történő rémhírterjesztés különleges jogrend, így például járványhelyzet idején szigorúbb szankció alá esik. Az Alkotmánybírósághoz alkotmányjogi panaszt benyújtó indítványozó szerint az új szabályozás korlátozza a szólásszabadsághoz való jogot, és teljességgel kiszámíthatatlan, tág teret nyújt az önkényes jogalkalmazásnak, értelmezhetetlen, továbbá bizonytalanságban hagyja a norma címzettjeit. Ezért a szabályozás nem felel meg az alkotmányos büntetőjog alapelveinek és az Alkotmánybíróság vonatkozó gyakorlatának; így azt meg kell semmisíteni. Az indítványozó álláspontja szerint a különleges jogrend idején nem szükséges, és egyben nem is arányos a szólásszabadság – a meglévőnél súlyosabb büntetőjogi szankcióval fenyegető, akár 5 év szabadságvesztéssel járó – korlátozása. Úgy vélte, hogy ha valaki jóhiszeműen állít valamit, azaz nem tudott állításának, hírterjesztésének valótlan alapjáról, az új törvényi rendelkezés alapján akkor is büntetőjogi felelősséggel tartozhat tettéért. Az Alkotmánybíróság teljes ülése soron kívül vette napirendjére és bírálta el az ügyet. Az Alkotmánybíróság a határozatában megállapította, hogy a vitatott törvényi tényállás szerinti rémhírterjesztés a közlések szűk körére vonatkozik: a tudottan hamis vagy elferdített tények nagy nyilvánosság felé közvetítését tiltja, de csak akkor, ha az különleges jogrend idején, a védekezés akadályozására alkalmas módon történik. A tiltás azonban csak a tudottan valótlan vagy elferdített tényállításokra vonatkozik, a kritikus véleményekre nem. A büntetőjogi fenyegetés tehát olyan tényállásokra nem terjed ki, amelyek valótlanságáról az elkövető nem tudott. Amennyiben viszont tudottan hamis tényeket állít valaki, amivel akadályozhatja a védekezést, akkor a védekezéshez fűződő társadalmi érdek okán a véleményszabadság korlátozása szükséges és arányos. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította. Az Alkotmánybíróság a büntetéssel fenyegetés súlyára tekintettel, a jogbiztonság érdekében, hivatalból eljárva ugyanakkor szükségesnek látta alkotmányos követelmény formájában az új tényállásnak az Alaptörvénnyel összhangban álló értelmezésének megerősítését. Ebben megállapította, hogy az új büntetőjogi rendelkezés csak olyan tény közlését fenyegeti büntetéssel, amelynek hamisságáról az elkövetőnek már az elkövetéskor tudnia kellett, és a különleges jogrend idején valóban akadályozza vagy akadályozhatja a védekezést. Ha az elkövetés idején állított tény vitatott, és csak későbbiekben bizonyul hamisnak, az nem minősül rémhírterjesztésnek, ezért a tény közlője nem vonható büntetőjogi felelősségre. A határozathoz Czine Ágnes alkotmánybíró különvéleményt fűzött.

Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította: alaptörvény-ellenes az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 2017. évi módosításának számos eleme. Az Alkotmánybíróság ezért e rendelkezéseket megsemmisítette, lehetővé téve az erdészeti, illetőleg természetvédelmi hatóság számára, hogy valamennyi erdőben az adott erdő egyedi természeti értékeire tekintettel rendelhesse el az értékek megóvásához feltétlenül szükséges intézkedéseket. Az ügyben az alapvető jogok biztosa fordult az Alkotmánybírósághoz, mert a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettessel egyetértve úgy ítélte meg, hogy az erdőtörvény módosítása elsősorban az erdőgazdálkodók érdekeit szolgálja, és a környezetvédelmi szempontok háttérbe szorulnak. Az Alkotmánybíróság határozatában leszögezte, hogy az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdése alapján az állam a jövő nemzedékek mint kedvezményezettek számára egyfajta bizalmi vagyonkezelőként kezeli a rábízott, a nemzet közös örökségébe tartozó természeti és kulturális kincseket, ekként a jelen generációk használati és hasznosítási joga nem korlátlan. Ezek a jogok csak addig terjedhetnek, ameddig azok sem magukat az önállóan is védelemben részesítendő természeti értékeket, sem pedig a jövő nemzedékek érdekeinek megóvását nem veszélyeztetik. Ez az általános zsinórmérték az erdőkre, mint a P) cikk (1) bekezdése szerint a nemzet közös örökségének részét képező természeti értékekre vonatkozó jogi szabályozás alkotmányossági vizsgálata során is irányadó. A Natura 2000 területek olyan mezőgazdasági területek, amelyeken az adott területen élő növény- és állatfajok megóvása érdekében gazdálkodási tevékenység csak jelentős korlátozásokkal, speciális környezet- és természetvédelmi előírások betartásával folytatható. 2017-től kezdődően azonban a jogalkotó a Natura 2000 védelmi rendeltetés fogalmát akként változtatta meg, hogy az ilyen minősítésű erdőterületek jelentős része elveszítette Natura 2000 védelmi rendeltetését, ezáltal az erdő fenntartásának egyetlen célja a gazdasági szempontok maximális érvényesítése lett. Az Alkotmánybíróság rámutatott: valamely terület éppen azért tartozik a Natura 2000 hálózatba, mert ott valamilyen különleges védelemre szoruló növény- vagy állatfaj él. Az Alkotmánybíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a magán-erdőtulajdonosok tulajdonhoz való joga nem igazolhatja a gazdasági érdekek előmozdítását a természeti értékek védelmével szemben, és az erdőgazdálkodók nem formálhatnak alkotmányosan védett jogot arra, hogy a természeti értékkel bíró erdőkben további gazdálkodási jogosultságokat kapjanak a természetvédelmi szempontok érvényesítésének kárára. Az Alkotmánybíróság ezért az erdőtörvény 2017. évi módosításának a Natura 2000 erdőterületeket érintő elemeit megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság szintén alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette az erdőtörvény módosításának azon elemét, amely a védett természeti területen levő erdők esetében lehetővé tette a gazdasági rendeltetés megjelölését. Az Alkotmánybíróság megsemmisítette továbbá azokat a törvényi rendelkezéseket, amelyek a helyi jelentőségű védett természeti területek védelmi rendeltetésének bejegyzését a korábbi szabály megváltoztatásával immáron az erdőgazdálkodó előzetes beleegyezéséhez kötötték, valamint a hagyásfák és holtfák visszahagyására vonatkozó egyes szabályokat is. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem ellentétes ugyanakkor az Alaptörvénnyel az erdőtörvény azon módosítása, amely alapján az egyes erdők védelmi rendeltetéseinek sorrendje úgy változott meg, hogy immáron az árvízvédelmi és honvédelmi rendeltetés megelőzi a természetvédelmi rendeltetést. Az Alkotmánybíróság vizsgálta az erdőtörvény 2017. évi módosításának azon szabályát is, amely az állami tulajdonú erdőkben lényegében általánossá tette a tarvágás lehetőségét. Az Alkotmánybíróság megállapította: a tarvágás rendkívül súlyos és visszafordíthatatlan kárt okoz az ökoszisztémában, mellyel az állami tulajdonú erdők esetében semmilyen alapvető jog vagy alkotmányos érték nem állítható szembe, ekként az alkotmányosan nem igazolható. Ezért az erre vonatkozó rendelkezéseket is megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság végül az erdőtörvény, illetőleg a természetvédelmi törvény azon rendelkezését is megsemmisítette, mely a természetvédelmi területeken lévő erdőkben végezhető tevékenységekhez kapcsolódóan a korábbi természetvédelmi engedélyezési eljárás helyébe az erdészeti hatósághoz teendő bejelentést vezette be. A határozathoz Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró párhuzamos indokolást, Handó Tünde, Pokol Béla, Szívós Mária és Varga Zs. András alkotmánybírók különvéleményt fűztek.