EN

Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz eljárás alapján megsemmisítette a Fővárosi Ítélőtábla és Fővárosi Törvényszék összbüntetés tárgyában hozott végzését. Az indítványozó három, vele szemben korábban kiszabott büntetés összbüntetésbe foglalását kérte. Egy másik eljárásban két büntetését összbüntetésbe foglalták, azonban az indítványozó újabb kérelmet terjesztett elő. A Fővárosi Törvényszék ezt elutasította, mivel a korábbi határozatra tekintettel a megjelölt alapítéletek nem foglalhatóak egymással összbüntetésbe. Az indítványozóval szemben valamennyi büntetőeljárás a régi büntető törvénykönyv szerint folyt, azonban az egyik ítélet már az új Btk. hatályba lépését követően született. Az indítványozó fellebbezése folytán a Fővárosi ítélőtábla a törvényszék végzését helybenhagyta. Az ítélőtábla kifejtette, hogy az egyik ítélet az új Btk. hatályba lépését követően emelkedett jogerőre, ezért a régi büntető törvény alkalmazásának lehetősége fel sem merülhetett. Továbbá az összbüntetés tartamának meghatározása esetén az arra való lehetőség megnyílásakor aktuálisan hatályos jogszabályokat kell alkalmazni. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában – érdemben a visszaható hatályú jogalkalmazás sérelmére hivatkozással – kifejtette, hogy a bíróságok az Alkotmánybíróság az új Btk. átmeneti rendelkezésének egy szabályát megsemmisítő döntését figyelmen kívül hagyva alkalmazták a vele kedvezőtlenebb új Btk. szabályait. Az Alkotmánybíróság az érdemi eljárás során a következő megállapításokat tette. A bíróságok tartalmilag az Alkotmánybíróság által korábban megsemmisített jogszabályi rendelkezés szerint jártak el, az alaptörvény-ellenesnek minősített és megsemmisített tesztet alkalmazták. A hatályos Btk. kizárja a többszörös összbüntetésbe foglalás lehetőségét. Hivatkozással arra, hogy az alapítéletek közül kettőt korábban jogerősen összbüntetésbe foglaltak, az eljáró bíróságok azt állapították meg, hogy a Btk. kizáró rendelkezése folytán a kérelemben megjelölt ítéletek nem foglalhatóak egymással összbüntetésbe, ezért a további törvényi feltételek meglétének vizsgálata nélkül az indítványozó kérelmét elutasították. Mindezek következtében ugyanakkor az indítványozónak súlyosabb büntetést kell kiállnia, mintha esetében a régi Btk. rendelkezései alapján sor került volna összbüntetés megállapítására. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a bíróságok jogértelmezése sértette a visszaható hatályú jogalkalmazás tilalmát, ezért a támadott végzéseket megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság elutasította a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendelet egyes rendelkezései ellen előterjesztett alkotmányjogi panasz indítványt. A rendelet célja a lakásigényének kielégítéséhez szükséges állami támogatások különböző pénzügyi konstrukciókkal történő biztosítása. A támogatások megállapítását, folyósítását a hitelintézet végzi, azokat pedig az állam nevében a Kincstár nyújtja a folyósító hitelintézet havi elszámolása alapján. A rendelet módosított, az alkotmányjogi panasszal támadott szabályozása értelmében a 2004. május 1-jén vagy azt követően kötött kölcsönszerződések esetén az állam által garantált megtérítési kötelezettség nem érvényesíthető. Emellett a rendelet azt is szabályozza, hogy az állam bizonyos esetekben megtéríti a hitelintézetnek a behajthatatlanná vált kölcsön egy részét. Az indítványozó hitelintézet szerint a támadott rendelkezések sértik a tulajdonhoz való jogát, ellentétesek a jogállamiság elvéből eredő jogbiztonság követelményével, valamint a szerzett jogok védelmével. Érvelése szerint a korábbi szabályozás alapján az indítványozó gazdasági tevékenysége körében úgy határozott, hogy nyereségszerzési céllal részt vesz a rendelet szerinti támogatások elosztásában és azok állammal való elszámolásában. Az indítványozó e döntésében lényeges szerepet játszott az a jogszabályi ígérvény, hogy a kölcsönszerződés behajthatatlansága esetén az állam a veszteségét megtéríti. A rendelet azonban ezt az ígérvényt – a 2004. május 1-je után kötött szerződésekre vonatkozóan – azonnali hatállyal megszüntette. Időközben, az üggyel szoros összefüggésben, per volt folyamatban, amelyben a bíró előzetes döntéshozatali kérelemmel fordult az Európai Unió Bíróságához. Az Alkotmánybíróság saját eljárását erre tekintettel felfüggesztette, majd az EUB ítéletét követően a következő megállapításokat tette. Először is leszögezte, hogy a közösségi versenyjog, amelynek egyik fő alkotóeleme az állami támogatások nyújtásának uniós szabályok alá rendelése, az Európai Unió kizárólagos hatáskörébe tartozik, az Alkotmánybíróság pedig nem bírálja felül az EUB-nak az üggyel összefüggésben kifejtett álláspontját az Alkotmánybíróság nem bírálhatja felül. Az Alkotmánybíróság, az indítványozónak az állami megtérítés igényére vonatkozó érvelésével kapcsolatosan arra mutatott rá, hogy azt nem lehet érdemi összefüggésbe hozni a tulajdonhoz való joggal, ezért az indítványt e tekintetben elutasította. Az állam megtérítési kötelezettsége alkotmányjogilag nem értékelhető szerzett jogként sem, mivel az az egyedi kölcsönszerződések megkötésekor előre nem látható – és elkerülendő – körülménytől, a kölcsönszerződésnek az adóstól való behajthatatlanságától függött, ezért az indítványozó alkotmányjogi panaszát e vonatkozásban is elutasította. Végezetül az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy az állam által nyújtott biztosíték elvonása nem vezet a bizalomvédelem elvének sérelmére sem.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Pécsi Ítélőtábla választási ügyben hozott végzése megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz indítványt. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a véleményszabadságot sértő alkotmányos mulasztást állapított meg, mivel a jogalkotó az állami és önkormányzati tulajdonban lévő dolgok használatával összefüggésben nem alkotta meg a politikai hirdetés indokolatlan és aránytalan korlátozásának kizárását garantáló szabályokat. Az ügy előzményeként a helyi választási bizottság megállapította, hogy a jelölő szervezet – a későbbi indítványozó – megsértette a választási eljárásról szóló törvényt, mivel a Szekszárd területén lévő villanyoszlopokra a tulajdonos engedélye nélkül helyezett el választási plakátokat. A területi választási bizottság a döntést helybenhagyta. Az indítványozó a Pécsi Ítélőtáblához fordult, amely az indítványozó felülvizsgálati kérelmét elutasította. Az ítélőtábla végzését azzal indokolta, hogy a releváns jogszabályi rendelkezés szerint a jogalkotó a tulajdonvédelmet helyezte előtérbe a véleményszabadsággal szemben. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a véleményszabadság sérelmére hivatkozott, mind a bírói döntés, mind pedig az alkalmazott jogszabályi rendelkezés megsemmisítését kérte. Egyfelől alapvető problémának látta, hogy a helyi önkormányzat tulajdonosi minőségben ellehetetlenítheti a választási kampány idején a köztulajdonban álló eszközökön választási plakátok elhelyezését, amennyiben a hozzájárulás iránti kérelemre észszerű időben nem válaszol. Másfelől a jogszabály alapján megítélhetetlen, hogy a nemzeti vagyon védelme adott esetben valóban szükségessé teszi-e a véleményszabadság korlátozását. Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálata során a következőket állapította meg. A bírósági eljárásban a választási eljárásról szóló törvény kategorikus rendelkezésével szemben mérlegelésnek nem volt helye, ezért e vonatkozásban az alkotmányjogi panaszt elutasította. A jogszabályi rendelkezéssel összefüggésben az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy a választási plakát – mind magán-, mind köztulajdonon történő – elhelyezésének előzetes, írásbeli hozzájárulásához kötése a véleményszabadság korlátozását jelenti, amely azonban a tulajdonhoz való jog védelme érdekében szükségesnek tekinthető. A magántulajdon vonatkozásában, a magántulajdonosi autonómia tükrében a korlátozás nem tekinthető aránytalannak sem. A közvagyon esetén a korlátozás szintén elfogadható, ezért a panaszt e vonatkozásban is elutasította. Az Alkotmánybíróság hivatalból eljárva ugyanakkor arra jutott, hogy a tulajdonhoz való jog védelme nem teheti indokolttá a választási plakátok jogszerű elhelyezésének automatikus, aránytalan korlátozását. A választási eljárásról szóló törvény azonban nem garantálja; hogy a véleményszabadság korlátozására a dolog vagyonkezelője csak indokoltan és arányos módon legyen jogosult, ez a hiányosság pedig alaptörvény-ellenességet eredményez.

Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a Győri Ítélőtábla választási ügyben hozott végzése megsemmisítését kérte. A FIDESZ Magyar Polgári Szövetség egy önkormányzati képviselőjelöltje Facebook oldalán olyan videót tett közzé, amely szerint a székesfehérvári intézmény-felújításokat az ellenzék soha nem támogatta. Az indítványozó és a Magyar Szocialista Párt kifogást nyújtott be a helyi választási bizottsághoz. Álláspontjuk szerint az önkormányzati képviselőjelölt megsértette a választási eljárásról szóló törvény alapelveit, így a választás tisztaságának megóvását és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlást. A helyi választási bizottság szerint a kifogásolt videó politikai véleménynek tekinthető, ezért a kérelmezők kifogását elutasította. A területi választási bizottság a döntést helybenhagyta. Rámutatott, hogy a videó általánosságban minősítette az ellenzék magatartását, illetve, hogy a sérelmezett mondat kontextusból kiragadva nem vizsgálható. A kérelmezők a Győri Ítélőtáblához fordultak, amely a területi választási bizottság döntését helybenhagyta. Az ítélőtábla az Alkotmánybíróság gyakorlatára hivatkozással rámutatott, hogy egy kifogásolt kijelentés megítélése során nem a köznapi értelembe vett bizonyíthatósági tesztet kell alapul venni, hanem annak is jelentősége lesz, hogy azt milyen kontextusban, milyen szituációban fogalmazták meg. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a véleményszabadság alaptörvényi korlátainak sérelmére hivatkozott, mivel az ítélőtábla hamis tényállítást vont alapjogvédelmi körbe. Az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálat során a következő megállapításokat tette. Először is összefoglalóan rámutatott, hogy a választási kampány során a tényállítások meghatározása nem történhet önmagában a bizonyíthatósági teszt automatikus alkalmazásával, azaz a vizsgálat nem szorítkozhat kizárólag a kijelentés szó szerinti tartalmának értékelésére. A közügyek intenzív vitájában résztvevők jogi felelősségre vonásához nem elegendő annak kimutatása, hogy a vizsgált megszólalás bizonyos elemei ténylegesen, objektív módon cáfolhatók. A vitatott kijelentés értékelését arra is figyelemmel kell elvégezni, hogy az a választási kampány speciális szituációjában milyen valódi jelentést hordoz a választópolgárok számára. Ennek fényében és az eset összes körülményét vizsgálva az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy a sérelmezett kifejezés – a benne foglalt tényszerűnek tűnő állítás ellenére – összességében (politikai) véleménynek minősül, amely annak bemutatására irányul, hogy az ellenzéki képviselők, illetve képviselőjelöltek mennyire voltak konstruktívak a helyi intézmények fejlesztését elősegítő közgyűlési tárgyalások, illetve szavazások során. Az Alkotmánybíróság ezért helyesnek találta az ítélőtábla alapjogi mérlegelését és az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság az indítványozó alkotmányjogi panasza alapján megsemmisítette a Szolnoki Törvényszék kötbér megfizetése tárgyában hozott ítéletét. Az indítványozó gazdasági társaság (gázszolgáltató) a vele szerződő fogyasztónál ellenőrzést végzett a gázfogyasztás tényleges megállapítása érdekében, majd keresetet indított vele szemben, kötbért megfizetését kérve. Az ügyben elsőfokú bíróság az indítványozó keresetét elutasította, amelyet a Szolnoki Törvényszék helybenhagyott. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a visszaható hatályú jogalkalmazás és a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmére hivatkozott. Az indítványozó azzal érvelt, hogy az ügyben a bíróság által alkalmazott jogszabály időbeli és tárgyi hatálya nem terjed ki a peres igényre, a bíróság contra legem jogalkalmazást valósított meg. Az érdemi vizsgálat során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó által vitatott – és a bíróság által alkalmazott – rendelkezés csak olyan fogyasztásmérő vizsgálatakor alkalmazható, amelynek felszerelése időpontjában az már hatályban volt. Az ügyben megállapítható volt, hogy a bíróság a jogvita idején még nem hatályos jogszabálynak az alkalmazásával döntött az indítványozó kötbér megfizetésére vonatkozó igényről. Az Alkotmánybíróság ezért kimondta, hogy a támadott ítélet megsértette a jogállamiság elvének részét képező visszaható hatályú jogalkalmazás tilalmát, ezért azt megsemmisítette. A megsemmisítésre tekintettel az Alkotmánybíróság már nem vizsgálta az indítványozónak a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmével összefüggésben előterjesztett érvelését.

Az Alkotmánybíróság elutasította azt a bírói kezdeményezést, amely a Polgári Törvénykönyvnek a betéti társaság jogutód nélküli megszűnését szabályozó rendelkezése megsemmisítését kérte. A Ptk. szerint a betéti társaság jogutód nélküli megszűnik, ha valamennyi beltag vagy valamennyi kültag jogviszonya megszűnik, s hat hónapos jogvesztő határidőn belül a társaság a társasági szerződés megfelelő módosításával nem gondoskodik a törvényes működés feltételeinek helyreállításáról, illetve ennek a nyilvántartásba történő bejelentéséről. Az indítványozó bíró szerint a támadott rendelkezés sérti a vállalkozás szabad megválasztásának jogát, mivel a Bt.-ben maradt tag nem szabad akaratából, hanem kényszerűségből kell, hogy új tagot vonjon be a társaságba. A rendelkezés sérti a tulajdonhoz való jogot is, mert a Bt. elhunyt tagjának örököse vagyoni betét szolgáltatásával lesz kénytelen a hagyatéki eljárás befejezése előtt a társaság tagjává válni, pusztán azért, hogy a jogvesztő határidő elteltével ne kezdődjön meg a társaság (visszafordíthatatlan) kényszertörlése. Az Alkotmánybíróság – az indítványt elbírálva – a vállalkozáshoz való jog állított sérelmével összefüggésben megállapította, hogy a támadott rendelkezés nem a Bt.-ben maradt tag vállalkozóvá válását korlátozza, hanem egy garanciális szabály, amely a társaság törvényes működését hivatott biztosítani. Jogbiztonsági szempontból indokolt és legitim a vállalkozási tevékenység folytatásának olyan törvényi korlátozása, amely a Bt. formájának választása esetén a társaságban maradó tagtól az átmenetileg kiüresedett tagi pozíció betöltését követeli meg. Mindezek mellett a támadott rendelkezés nem korlátozza a társaságban maradó tagot abban, hogy kit fogadjon el a társaság tagjaként és nem kötelezi arra sem, hogy a meghalt tag örökösével állapodjon meg és az örököst fogadja a társaság tagjává. Az előírt hat hónapos határidő pedig nem tekinthető aránytalannak, ezért az Alkotmánybíróság a vállalkozáshoz való jog sérelmét nem találta megalapozottnak. Másodkörben, a tulajdonhoz való joggal összefüggő érvelés kapcsán az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy egy új tag, így különösen a meghalt tag örököse, mindig a többi taggal való megegyezés alapján léphet be a társaságba. A tag halálával annak társasági részesedése – az indítványozó érvelésével ellentétben – nem száll át automatikusan az örökösre. Ennek fényében pedig nem állapítható meg, hogy a támadott rendelkezés az örökös alkotmányos értelemben vett tulajdonhoz való jogot korlátozná.

Az Alkotmánybíróság elutasította azt a bírói kezdeményezést, amely a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény és a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló kormányrendelet egy-egy rendelkezésének nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítását és megsemmisítését kérte. Az indítványozó bíró az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez csatolt kiegészítő jegyzőkönyvben garantált tulajdonhoz való jog sérelmét állította. A törvény támadott rendelkezése a mozgásszervi fogyatékosság esetén igénybe vehető támogatás feltételeit, míg a kormányrendelet a fogyatékossági támogatás folyósításának – ha a jogosultság már nem áll fenn – megszüntetését szabályozza. Az indítványozó bíró szerint a támadott rendelkezések azért ellentétesek az Egyezménnyel, mert nem írják elő a fizikai állapot változásának tényleges vizsgálatát. Az érdemi vizsgálat során az Alkotmánybíróság arra a megállapításra jutott, hogy a fogyatékossági támogatás a súlyosan fogyatékos személy részére az esélyegyenlőséget elősegítő, havi rendszerességgel járó pénzbeli juttatás. A támogatás célja, hogy – a súlyosan fogyatékos személy jövedelmétől függetlenül – anyagi segítséggel járuljon hozzá a súlyosan fogyatékos állapotból eredő társadalmi hátrányok mérsékléséhez. A fogyatékossági támogatás folyósítása, szemben a rehabilitációs ellátással és rokkantsági ellátással, nem egy korábbi járulékfizetési kötelezettség teljesítésén alapul, hanem arra mindazok jogosultak, akik az állapotukra tekintettel megfelelnek a jogszabályi követelményeknek. Az Alkotmánybíróság értelmezésében mindez azt jelenti, hogy a fogyatékossági támogatás – szemben a rokkantsági ellátással, illetőleg rehabilitációs ellátással – nem tekinthető az Egyezmény hatálya alá tartozó ellátásnak, ennek megfelelően a fogyatékossági támogatás egyedi esetben történő megszüntetésére vonatkozó szabályozás nem vetheti fel az Egyezmény sérelmét.

Az Alkotmánybíróság elutasította az országgyűlési képviselők egynegyedének a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény egyes rendelkezései, a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló törvény egyes rendelkezései és az ezeket módosító jogszabályok megsemmisítésére irányuló utólagos normakontroll indítványát. Az indítványozók többek között a módosító jogszabályok közjogi érvénytelenségének megállapítását kérték, mivel azok az Országgyűlésről szóló törvénnyel ellentétesen kerültek elfogadásra. A módosított törvények lényege szerint a termőföldeket érintő adás-vételi szerződés jóváhagyására irányuló eljárásban a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarának a szerződéssel érintett föld fekvése szerinti területi szerve jár el „helyi földbizottságként”, aminek az állásfoglalása – különösen vétó alkalmazásakor – érdemben eldönti a jogügylet sorsát. Az indítványozók ezzel összefüggésben vitatták, hogy a kijelölt „helyi földbizottság” közhatalmat (egyetértési jogot) gyakorolhatna és ebben a vonatkozásban a jogállamiság és a demokratikus hatalomgyakorlás elvének sérelmét állították. A jogállamiság sérelmével összefüggésben hivatkoztak még a támadott rendelkezések visszaható hatályára, illetve az egyedi ügyben történő jogalkotás tilalmának megsértésére. Kifogásolták a „helyi földbizottság” által követendő eljárási rendet, a követendő szempontrendszert, a bizottság összetételét és jogállását, valamint a személyes adatok közlésére vonatkozó kötelezettséget. Nézetük szerint a támadott rendelkezések a személyes adatok védelméhez való jog, a tulajdonhoz való jog, a tisztességes hatósági eljáráshoz való jog és a jogorvoslathoz való jog sérelmét eredményezik. Az Alkotmánybíróság érdemben a következőket állapította meg. Az Országgyűlés a kifogásolt ülésnapon a támadott normák mellett más jogszabályokat is elfogadott és az Alkotmánybíróság egy korábbi döntésében már kimondta, hogy azokkal összefüggésben közjogi érvénytelenség nem állapítható meg. Az idézett határozatában foglaltak pedig jelen ügyben is irányadóak. Másodszor: a jogszabályi környezet és a korábbi alkotmánybírósági gyakorlat alapján megállapítható, hogy a földbizottság sem közhatalmat, sem hatósági jogkört nem gyakorol, hanem közvetett magánjogi érdekeltként jár el. Emellett a kijelölt agrárkamarai szerv köztestület ugyan, de állásfoglalását a földbizottság helyett – annak hiányában – adja ki, tehát az indítványozóknak a demokratikus hatalomgyakorlás sérelmével összefüggő érvelése megalapozatlan. A rendelkezések nem sértik a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát sem, mivel nem nyilvánítanak valamely magatartást utólag jogellenessé, nem állapítanak meg utólag kötelezettséget és a fennállóakat sem teszik terhesebbé. A jogszabályok konkrét jogviszonyokat sem szüntetnek meg, illetve, nem tekinthetőek olyan jogalkalmazói aktusoknak sem, amely ellen az érintettek jogorvoslattal nem élhetnek. A kijelölt földbizottság működésével összefüggő jogszabályi rendelkezések nem eleve alkalmazhatatlanok, vagy értelmezhetetlenek, ezért azok sem vetik fel a jogállamiság sérelmét. A kijelölt földbizottság eljárásával összefüggésben továbbá nincs kellő következtetési alap annak megállapítására, hogy a kijelölt szervek nem képesek objektív módon eljárni és a megválasztásuk módját részletező kormányrendelet hiánya – mivel az egyébként nem ütközik az Alaptörvénybe és mivel a kijelölt földbizottság nem tekinthető hatóságnak – még nem eredményezi a tisztességes hatósági eljáráshoz való jog sérelmét. A tulajdonhoz való joggal összefüggésben az Alkotmánybíróság azt emelte ki, hogy földtulajdon sajátosságai indokolhatják a közérdek érvényesítését a tulajdonosi jogosultságokkal szemben és jelen esetben megállapítható, hogy a támadott jogszabályok által megvalósított korlátozásnak az Alaptörvényre visszavethető, legitim indoka van. Az Alkotmánybíróság végül rámutatott, hogy a személyes adatok vonatkozásában előírt adatszolgáltatási kötelezettségnek indokoltságát jelenti termőföld véges jellege és egy stabil birtokszerkezet kialakítása, ezért a korlátozás e vonatkozásban is szükségesnek és arányosnak tekinthető.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria és a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi bíróság közigazgatási határozat felülvizsgálata tárgyában hozott ítéleteinek megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz indítványt. Az indítványozó ingatlana melletti telekre a hatóság építési engedélyt adott ki társasház építésére. Az indítványozó az építésfelügyeleti eljárásban volt ügyfél, majd a bírósági eljárásokban felperes. Az ügyben eljárt bíróság felhívta az indítványozót kereshetőségi jogának igazolására, amelyet az indítványozó szomszédjogi sérelmére alapított. A bíróság – amelynek jogértelmezését a Kúria helybenhagyta – álláspontja szerint ugyanakkor a szomszédjogi sérelem, kifejezett jogszabályi rendelkezés hiányában nem alapozza meg a kereshetőségi jogot. Az indítványozó álláspontja szerint a bíróságok megakadályozták a közigazgatási bírósági úton történő igényérvényesítését és sérelmezte, hogy ezt egy jogszabályi rendelkezés nélküli fogalomra történő hivatkozással tették. Az indítványozó mindezek miatt azt állította, hogy a támadott ítéletek sértik a tisztességes hatósági és bírósági eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való alapjogát. Az Alkotmánybíróság az indítványozó alkotmányjogi panaszát érdemben a jogorvoslathoz való jog sérelmével összefüggésben vizsgálta meg. Először is megállapította, hogy az ügyben irányadó jogszabályok szerinti jogorvoslati lehetőségek az indítványozó rendelkezésére álltak, amelyeket ő igénybe is vett. Az Alkotmánybíróság ezt követően kimondta, hogy a „kereshetőségi jog” kifejezés valóban nem szerepel egyetlen magyar jogszabály szövegében sem, ugyanakkor az azonosítható a polgári perrendtartásnak – a jogvita tárgyalása során hatályos – azon tételes jogi alapelvével, amely szerint a bíróság a jogvitát csak a vitában érdekelt fél kérelmére bírálja el. Az Alkotmánybíróság hozzátette, hogy a jelenleg hatályos közigazgatási perrendtartás szerint az érdekeltség (vagy érintettség) vizsgálata kötelezettsége az ügyben eljárt bírónak. Jelen ügyben a bíróságok nem önkényesen vizsgálták az indítványozó kereshetőségi jogát, számot adtak a kereset elutasítását alátámasztó indokaikról. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványozó állított alapjogsérelmét nem látta megalapozottnak.