Az Alkotmánybíróság elutasította a választási eljárásról szóló törvény egy rendelkezése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítvány alapjául szolgáló ügyben az indítványozó az Európai Parlament magyarországi képviselőinek megválasztásakor külföldön tartózkodott, ezért szerette volna szavazatát levélben leadni, ám mivel magyarországi lakcímét nem szüntette meg, így erre nem volt lehetősége. A választási eljárásról szóló törvény támadott rendelkezése szerint a levélben szavazók névjegyzékébe csak azok a személyek vehetők fel, akik magyarországi lakcímmel nem rendelkeznek. Az indítványozó álláspontja szerint ezek a rendelkezések hátrányosan érintik azon választópolgárokat, akik úgy élnek külföldön, hogy magyarországi lakcímüket nem szüntették meg, továbbá a rendelkezések a diszkrimináció tilalmába ütköznek, mivel az aktív választójog szempontjából összehasonlítható helyzetben lévő választópolgárokat eltérően kezelnek. Az Alkotmánybíróság a határozatában megállapította, hogy a szavazás napján külföldön tartózkodók nem képeznek homogén csoportot. Az egyik csoportba ugyanis azon választópolgárok sorolhatók, akik valamely Európai Uniós tagállam állampolgárai, és ezzel egyidejűleg Magyarországon rendelkeznek lakóhellyel, a másik csoportba pedig azon választópolgárok tartoznak, akik magyar állampolgárok, de sem Magyarországon, sem más európai uniós tagállamban nem rendelkeznek lakóhellyel. A két csoportnak tehát teljesen más a fő csoportképző tényezője: az első esetben a magyarországi lakóhely, a második esetben pedig a magyar állampolgárság. Mivel a választójogosultaknak két csoportja határozható meg az Európai Parlament tagjainak választásáról szóló törvény szerint, amelynek a kiindulási alapja is más, így a jogalkotónak is lehetősége volt a két csoport számára eltérő eljárási szabályt kialakítani a szavazás módja tekintetében. Emellett az Alkotmánybíróság azt is hangsúlyozta, hogy a törvényalkotó megváltoztathatja a korábbi mérlegelésen alapuló döntését, és amennyiben ennek technikai és biztonsági feltételeit adottnak látja és indokoltnak ítéli, bevezethet olyan törvényi szabályozást, amely a szavazás napján külföldön tartózkodó valamennyi választópolgár számára az állandó lakóhelytől függetlenül biztosítja a levélben történő szavazás lehetőségét. Mindezek figyelembevételével az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a választási eljárásról szóló törvény támadott rendelkezései nem alaptörvény-ellenesek, ugyanis nem homogén csoporton belül tesznek különbséget, hanem a választójogosultak két különböző feltételek alapján létrejövő csoportja között alkalmaznak eltérő szabályozást, így az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt. Az indítványozó a Kúriának benyújtott felülvizsgálati kérelmében azt állította, hogy az első- és másodfokon eljáró bíróságok magatartása a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogába ütközött, valamint az eljárás során sérült a védelemhez való joga. Az indítványozó a felülvizsgálati kérelemben tételesen megjelölte az állított eljárási szabálysértéseket, azok helytállóságát azonban a Kúria a támadott határozatában csak részben cáfolta, továbbá úgy foglalt állást, hogy a megjelölt eljárási szabályszegések még esetleges fennállásuk esetén is legfeljebb relatív eljárási szabálysértést valósítanak meg, melyek nem tartoznak a törvényben megjelölt és felülvizsgálati eljárás alapjául szolgáló eljárási szabálysértések körébe. Így a felülvizsgálati indítványt a Kúria törvényben kizártnak minősítette. Az indítványozó meggyőződése szerint ugyanakkor a részletezett eljárási szabálysértések együttesen (de legtöbbjük külön-külön is) a tisztességes eljáráshoz való joga megsértését eredményezték. Az indítványozó példaként említette, hogy a felülvizsgálati eljárás idején nem álltak rendelkezésre az eljárás iratai tanulmányozható módon, és a vádiratot számára nem kézbesítették. Ezen hiányosság és mulasztás következtében az indítványozó nem gyakorolhatta megfelelően a védelemhez való alapvető jogát. Szintén a védelemhez való jog, továbbá a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmére vezetett az indítványozó szerint, hogy az egyik tárgyaláson olyan védő járt el, akinek a meghatalmazását előzetesen visszavonta. Kifogásolta továbbá az indítványozó azt is, hogy a másodfokú tárgyaláson annak ellenére nem vehetett részt, hogy arra irányuló szándékát jelezte. Figyelemmel ezekre, továbbá az indítványozó egyéb kifogásait is megvizsgálva, az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az indítványozóval szemben folytatott büntetőeljárásban nem kérdőjeleződött meg a pártatlanság értelmében az ügyben eljáró bíróval szemben támasztható elvárások érvényesülése. Nem lehetett megállapítani ugyanis sem azt, hogy a Kúria a megítélendő ügy tekintetében előítéletekkel rendelkezett volna, sem pedig azt, hogy az ügyben szereplő egyik fél, jelen esetben az indítványozó javára, avagy hátrányára elfogult döntést hozott. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése, a cselekmény minősítése és a szankció kiszabása olyan törvényességi kérdések, amelyekről történő döntés az eljáró bíróságok hatáskörébe tartozik, így az Alkotmánybíróság nem mérlegelhette felül a bíróságok eljárását egy konkrét bizonyíték felhasználásával összefüggésben. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta azt is, hogy önmagukban a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasz előterjesztésére, mert így az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna. Minderre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítvány vizsgálata alapján arra a megállapításra jutott, hogy a Kúria a támadott végzéssel sem az indítványozó tisztességes eljáráshoz való jogát, sem a védelemhez való jogát nem sértette meg, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a pótmagánvád elutasítása tárgyában hozott bírósági döntések alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítványozó önkormányzat az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben hűtlen kezelés bűntette miatt feljelentést tett, majd a nyomozás megszüntetését követően pótmagánvádat terjesztett elő. A vádindítványt a törvényszék arra hivatkozva utasította el, hogy azt nem jogosult terjesztette elő, mivel a helyi önkormányzatok közhatalmat gyakorolnak, így nem jogosultak pótmagánvád előterjesztésére. Ez az indítványozó álláspontja szerint sérti a törvény előtti egyenlőséget, valamint az indítványozó érvelése szerint az önkormányzati vagyon nem állami vagyon, két jól elhatárolható vagyontömegről van szó.  Az Alkotmánybíróság határozatában hangsúlyozta egyrészről, hogy az önkormányzat a közfeladataira tekintettel rendelkezik tulajdonnal, másrészről pedig hogy a büntetőeljárás célja alapvetően nem a tulajdonhoz való jog védelme, hanem az állami büntetőigény érvényesítése. A büntetőeljárásról szóló törvény kifejezetten kizárja, hogy az állam vagy közhatalmat gyakorló szerv pótmagánvádlóként fellépjen, az alanyi oldalon pedig maga az Alaptörvény zárja ki, hogy a legfőbb ügyészen és az ügyészségen kívül más állami szervek vádlóként léphessenek fel, függetlenül a bűncselekmény, illetve az őket ért sérelem jellegétől. Összességében tehát nem azért nincs helye pótmagánvádnak az önkormányzat részéről a sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén, mert az önkormányzati vagyon azonos lenne a Magyar Állam vagyonával, hanem azért, mert az önkormányzat jogállása szerint az állam része, ugyanabból az állami közhatalomból részesül, mint a központi állami szervezetek, ezért büntetőigénye az egységes állami büntető igény részeként csak az ügyészség által érvényesíthető. A pótmagánváddal összefüggésben az egyes sértettek, így egyfelől a természetes személyek, és egyes jogi személyek, másfelől a közhatalmat gyakorló szervek közötti különbségtétel miatt nem merülhet fel az Alaptörvény sérelme, mivel a különbségtétel éppen az Alaptörvényen alapul. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az ügyben eljáró bíróságok nem sértették meg az indítványozónak az Alaptörvényben biztosított törvény előtti egyenlőségéhez való jogát, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a szolgálati jogviszony jogellenes megszüntetése tárgyában hozott kúriai ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítványozó szolgálati jogviszonyát munkáltatója felmentéssel megszüntette, mert megállapítást nyert, hogy az indítványozó életvitele a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény rendelkezése alapján kifogásolható, tekintettel arra, hogy az indítványozó ellen büntetőeljárás indult a nyelvvizsga bizonyítványa megszerzésének körülményei miatt, és az ügyészség vesztegetés bűntettének elkövetését állapította meg a vádemelés elhalasztásáról rendelkező határozatában. Az indítványozó a határozat ellen panasszal nem élt. A felmentéséről rendelkező parancs ellen az indítványozó szolgálati panaszt terjesztett elő, melyet elutasítottak. Az indítványozó ezt követően kereseti kérelmet terjesztett elő, amelyben előadta, hogy a parancs indokolásából nem tűnik ki világosan a felmentés valós és okszerű indoka, valamint azt is állította, hogy a vádemelés elhalasztásával szemben ugyan nem élt panasszal, azonban ez nem jelentheti azt, hogy a bűncselekmény elkövetését beismerte volna. A Kúria ítélete indokolásában kiemelte, hogy a felmentés indokának valóságát és okszerűségét az indítványozó által nem támadott ügyészségi határozatban foglalt tényállás egymagában bizonyítja; akivel szemben ilyen vitatott tényeket állapít meg egy ügyészségi határozat, és az ellen jogorvoslattal nem él, okszerűen megállapítható, hogy nem felel meg a kifogástalan életvitel követelményének. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában kifejtette, hogy a döntés sérti a jó hírnévhez fűződő jogát, a munkához való jogát, valamint az ártatlanság vélelmét is, mivel a büntetőjogi felelősségét nem állapította meg büntető bíróság, mégis jogszerűnek találta a Kúria a felmentéséről szóló munkáltatói intézkedést, pusztán azon az alapon, hogy a vádemelés elhalasztásáról szóló ügyészségi határozatokban foglalt tényállást vették alapul. Az Alkotmánybíróság a határozatában megállapította, hogy a Kúria a büntetőjogi felelősség kérdését nem érintette, kizárólag a szolgálati jogvitát döntötte el, melynek keretében az indítványozó magatartását és a felmentés jogszerűségét vizsgálta. A felmentést azért minősítette jogszerűnek, mert a katasztrófavédelmi szerv munkáltató nem a büntetőjogi felelősség kérdésében döntött a vádelhalasztásról szóló ügyészségi határozat alapján, hanem a számára abból megismert indítványozói magatartás, a vádelhalasztás tárgyában hozott ügyészi határozat elleni panasz hiánya adta alapját a nem kifogástalan életvitel megállapításának. A szolgálati jogviszony jellegéből is következően az érintettekkel szemben fokozott elvárás az, hogy mindent megtegyenek annak érdekében, hogy az ellenük felhozott vádak alól tisztázzák magukat. A Kúria az indítványozó esetében a panasz kimerítésének elmulasztását értékelte olyan magatartásként, amelyből a kifogástalan életvitel követelményének való megfelelés hiánya következik. Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján megállapította, hogy az ártatlanság vélelmének érvényesülését a vizsgált bírói jogértelmezés nem sérti, így az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a szolgálati jogviszony jogellenes megszüntetése tárgyában hozott bírói ítéletek alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítványozó szolgálati jogviszonyát munkáltatója felmentéssel megszüntette, mert a Nemzeti Védelmi Szolgálat vizsgálata során megállapítást nyert, hogy az indítványozó életvitele a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény rendelkezése alapján kifogásolható, tekintettel arra, hogy az indítványozó ellen büntetőeljárás indult a nyelvvizsga bizonyítványa megszerzésének körülményei miatt, és az ügyészség vesztegetés bűntettének elkövetését állapította meg a vádemelés elhalasztásáról rendelkező határozatában. Az indítványozó a határozat ellen panasszal nem élt. A felmentéséről rendelkező parancs ellen az indítványozó szolgálati panaszt terjesztett elő, melyet elutasítottak. Az indítványozó ezt követően kereseti kérelmet terjesztett elő az alperes munkáltató ellen, amelyet az elsőfokú bíróság elutasított, a másodfokú bíróság helybenhagyott, a Kúria pedig az ítéletet hatályában fenntartotta. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában kifejtette, hogy a döntések sértik az ártatlanság vélelmét, mert a büntetőjogi felelősségét nem állapította meg büntető bíróság, mégis jogszerűnek találták a bíróságok a felmentésről szóló munkáltatói intézkedést, pusztán azon az alapon, hogy a vádemelés elhalasztásáról szóló ügyészségi határozatokban foglalt tényállást vették alapul. Az indítványozó szerint az ítéletek sértik a tisztességes eljáráshoz való jogát is, mert a bíróság nem folytatott le bizonyítást a tényállásban rögzítettek tekintetében. Az Alkotmánybíróság a határozatában megállapította, hogy az ügyben eljáró bíróságok a büntetőjogi felelősség kérdését nem érintették, kizárólag a szolgálati jogvitát döntötték el, melynek keretében az indítványozó magatartását és a felmentés jogszerűségét vizsgálták. A felmentést azért minősítették jogszerűnek, mert a rendőrkapitányág munkáltató nem a büntetőjogi felelősség kérdésében döntött a vádelhalasztásról szóló ügyészségi határozat alapján, hanem a számára abból megismert indítványozói magatartás, a vádelhalasztás tárgyában hozott ügyészi határozat elleni panasz hiánya adta alapját a nem kifogástalan életvitel megállapításának. A szolgálati jogviszony jellegéből is következően az érintettekkel szemben fokozott elvárás az, hogy mindent megtegyenek annak érdekében, hogy az ellenük felhozott vádak alól tisztázzák magukat. A Kúria (az első- és másodfokú bíróság ítéletében foglaltakkal egybehangzóan) az indítványozó esetében a panasz kimerítésének elmulasztását értékelte olyan magatartásként, amelyből a kifogástalan életvitel követelményének való megfelelés hiánya következik. Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján megállapította, hogy az ártatlanság vélelmének érvényesülését a vizsgált bírói jogértelmezés nem sérti, így az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására és a konkrét ügyben való alkalmazásának kizárására irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítvány alapjául szolgáló ügyben a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Tanulmányi Osztálya az indítványozót 2018-ban önköltséges képzésbe sorolta át, mivel súlyozott tanulmányi átlaga a negyedik félév végén 2,43 volt. Az egyetem tanulmányi és vizsgaszabályzata, valamint a vitatott jogszabályi rendelkezések értelmében a tanulmányait a 2016/2017. tanév első félévében (majd ezt követően felmenő rendszerben) megkezdő állami ösztöndíjas hallgatót a tanév végén önköltséges képzésre kell átsorolni abban az esetben, ha az utolsó két aktív félévében nem érte el a 2,5-ös súlyozott átlagot. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában kifejtette, hogy álláspontja szerint az alaptörvény-ellenes jogszabályhelyek alkalmazásán alapuló bírói ítélet sérti a tanuláshoz és a művelődés szabadságához fűződő jogát, valamint a 2017. szeptember elsején életbe lépett módosítások 2017 őszén megkezdődő képzési időre történő alkalmazása elzárta őt a felkészüléstől, így a szabályozás a visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütközik és sérti a jogállamiság elvét. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az indítványozónak már a tanulmányai megkezdésekor, de különösen a súlyozott átlag szempontjából irányadó 2017/2018-as tanévre való bejelentkezés időpontjában alappal kellett arra számítania, hogy az adott tanévben 2,5-ös súlyozott tanulmányi átlagot szükséges elérnie az állami finanszírozásban maradáshoz, tehát az indítványozó mint a 2016/2017. tanév első félévében tanulmányait megkezdő hallgató tekintetében a szabályozás nem jelent visszaható hatályú jogalkotást. Az átsorolás olyan tanulmányi időszakra tekintettel történt, amelynek teljes terjedelme a megváltoztatott rendelkezés hatálybalépését követő időszakra esett. Ezen túlmenően a kodifikációs természetű változtatások a már meglévő kötelezettségek teljesítését nem érintették, pusztán a fennálló kötelezettség pontosabb megfogalmazását adták. Az Alkotmánybíróság tehát megállapította, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény kifogásolt rendelkezései az Alaptörvény jogbiztonsági klauzulája alapján védelmet élvező anyagi jogi jogviszonyban változást idéztek ugyan elő, de ez nem tekinthető az Alaptörvény sérelmét okozó, visszaható hatályú szabályozásnak, illetve a jogalkotó a súlyozott tanulmányi átlag feltételének fokozatos bevezetésével kellő felkészülési időt biztosított a hallgatóknak, így az Alkotmánybíróság az indítványozó panaszát elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására és a konkrét ügyben való alkalmazásának kizárására irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítvány alapjául szolgáló ügyben a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Tanulmányi Osztálya az indítványozót 2018-ban önköltséges képzésbe sorolta át, mivel súlyozott tanulmányi átlaga a negyedik félév végén 2,42 volt. Az egyetem tanulmányi és vizsgaszabályzata, valamint a vitatott jogszabályi rendelkezések értelmében a tanulmányait a 2016/2017. tanév első félévében (majd ezt követően felmenő rendszerben) megkezdő állami ösztöndíjas hallgatót a tanév végén önköltséges képzésre kell átsorolni abban az esetben, ha az utolsó két aktív félévében nem érte el a 2,5-ös súlyozott átlagot. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában kifejtette, hogy álláspontja szerint az alaptörvény-ellenes jogszabályhelyek alkalmazásán alapuló bírói ítélet sérti a tanuláshoz és a művelődés szabadságához fűződő jogát, valamint a 2017. szeptember elsején életbe lépett módosítások 2017 őszén megkezdődő képzési időre történő alkalmazása elzárta őt a felkészüléstől, így a szabályozás a visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütközik és sérti a jogállamiság elvét. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az indítványozónak már a tanulmányai megkezdésekor, de különösen a súlyozott átlag szempontjából irányadó 2017/2018-as tanévre való bejelentkezés időpontjában alappal kellett arra számítania, hogy az adott tanévben 2,5-ös súlyozott tanulmányi átlagot szükséges elérnie az állami finanszírozásban maradáshoz, tehát az indítványozó mint a 2016/2017. tanév első félévében tanulmányait megkezdő hallgató tekintetében a szabályozás nem jelent visszaható hatályú jogalkotást. Az átsorolás olyan tanulmányi időszakra tekintettel történt, amelynek teljes terjedelme a megváltoztatott rendelkezés hatálybalépését követő időszakra esett. Ezen túlmenően a kodifikációs természetű változtatások a már meglévő kötelezettségek teljesítését nem érintették, pusztán a fennálló kötelezettség pontosabb megfogalmazását adták. Az Alkotmánybíróság tehát megállapította, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény kifogásolt rendelkezései az Alaptörvény jogbiztonsági klauzulája alapján védelmet élvező anyagi jogi jogviszonyban változást idéztek ugyan elő, de ez nem tekinthető az Alaptörvény sérelmét okozó, visszaható hatályú szabályozásnak, illetve a jogalkotó a súlyozott tanulmányi átlag feltételének fokozatos bevezetésével kellő felkészülési időt biztosított a hallgatóknak, így az Alkotmánybíróság az indítványozó panaszát elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította halálos közúti baleset gondatlan okozása tárgyában a Debreceni Törvényszék által meghozott végzés alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítvány alapjául szolgáló büntetőeljárásban az indítványozó állítása szerint sérült a tisztességes bírósági eljáráshoz való joga a törvényes bíróhoz való joggal összefüggésben, illetve a szakértői bizonyítással összefüggésben. Az indítványozó szerint a másodfokon eljáró bírói tanács egyik tagja jogosulatlanul járt el, mivel az említett bíró a Debreceni Járásbíróságról a 2018-as év végéig lett kirendelve, így a 2019 januárjában hozott végzés meghozatalakor nem volt jogosult eljárni. Az indítványozó sérelmezte továbbá, hogy az ügyében eljáró szakértők állítása szerint nem lettek volna jogosultak az igazságügyi szakértőkről szóló törvény rendelkezése szerint szakértői véleményt adni. Az Alkotmánybíróság a szakértői bizonyítással összefüggésben megállapította, hogy a szakértő kirendelésével kapcsolatban állított jogsérelem nem veti fel a bírói döntés érdemére kiható alaptörvény-ellenesség kételyét vagy ezzel összefüggésben alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést. Az Alkotmánybíróság a törvényes bíróhoz való jog állított sérelmével összefüggésben az indítványt érdemben vizsgálta. Az Alkotmánybíróság a határozatában részletesen áttekintette a törvényes bíróhoz való jog alkotmányos tartalmát az ügyelosztási rend közzétételére vonatkozó törvényi szabályozással összefüggésben. A Debreceni Törvényszék elnöke az Alkotmánybíróság megkeresésére kifejtette, hogy a Debreceni Törvényszék 2019. évre vonatkozó (eredetileg elfogadott) ügyelosztási rendjében a szóban forgó bíró kirendelésének időtartama adminisztrációs hiba folytán tartalmazta a 2018-as, téves évszámot. A Debreceni Törvényszék elnöke által igazoltan az említett bíró az indítvánnyal támadott bírói döntés meghozatalakor a Debreceni Törvényszékre szabályszerűen kirendelt, és az illetékes tanácsba szabályszerűen beosztott bíró volt. Az Alkotmánybíróság így az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a szakképzésről szóló törvény egy rendelkezésének korábban hatályos szövegét, és alkalmazási tilalmát rendelte el a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt folyamatban lévő két perben. Az indítványozó nem állami oktatási intézményt állami támogatással fenntartó alapítvány, akit az alapul szolgáló ügyben az éves támogatásról benyújtott elszámolás vizsgálata alapján a Magyar Államkincstár jogosulatlanul felvett költségvetési hozzájárulás és kamatai megfizetésére kötelezett, amely eljárás perré alakult. A marasztalás indoka az volt, hogy a fenntartott intézmény kizárólag nappali munkarend szerinti felnőttoktatást végzett, azonban nappali rendszerű oktatásban résztvevő tanulója a tényadatok szerint nem volt. A törvény szóban forgó átlagolási szabályával kapcsolatban a Kúria azt állapította meg, hogy nem az ellenőrzéskor számítható először a hároméves átlag, hanem már a jogszabály hatályba lépésekor is, mégpedig a megelőző évek adatai alapján, tehát a vitatott törvényi rendelkezés egy azonnal alkalmazandó finanszírozási szabály. Az indítványozó azonban alkotmányjogi panaszában arra mutatott rá, hogy álláspontja szerint a rendelkezés nem finanszírozási, hanem általános működési rendelkezés, amelynek a betartását nem a Magyar Államkincstár, hanem az illetékes kormányhivatalok ellenőrizhetik. Az azonnali alkalmazás az indítványozó szerint ellentétes mind a jogalkotó szándékával, mind az alkotmányos követelményekkel, és az Alaptörvényben foglalt visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmát és a kellő felkészülési idő előírását is sérti. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az ügyben nyilvánvaló, hogy a jogszabály címzettjei közül a korábbi szabályok alapján működő, az állammal szerződött iskolafenntartók (mint amilyen az indítványozó is) jóhiszeműségük, legjobb szándékuk és igyekezetük ellenére sem tudtak volna a múltbéli tanulói összetételre vonatkozó, újonnan előírt kötelezettségnek eleget tenni, mert e szabály változást jelentett az állammal fennálló jogviszonyukban az állami támogatásra való jogosultság feltételei tekintetében. A jövőbeni alkalmazkodást pedig a jogszabály kihirdetése és alkalmazása közötti idő rövidsége nehezítette: az új követelmény alkalmazásához a működési struktúra átalakítására volt szükség, amely köznevelési intézmények esetében (figyelemmel a hosszabb távú tervezésre és a felvételi időszakok kötöttségére is) hosszabb folyamat is lehet. Az Alkotmánybíróság szerint a jogalkotó nem volt tekintettel többek között a határozott idejű szakképzési megállapodásokból eredő elvárásokra és a köznevelés területén működő komplex jogviszonyok természetére, valamint nem adott reális lehetőséget és kellő időt a vele korábban szerződött és az állami támogatás nyújtásában megalapozottan bízó fenntartóknak arra, hogy működési modelljüket átalakítva a jövőben meg tudjanak felelni az új követelménynek. A módosított feltételek múltbeli tényekhez kötése és az azonnali, felkészülési idő nélküli bevezetése ezért ebben a konkrét helyzetben sértette az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, így az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a szakképzésről szóló törvény 2015. június 12. és 2018. december 31. napja között hatályos vonatkozó rendelkezése alaptörvény-ellenes volt, és az adott ügyben nem alkalmazható.

Az Alkotmánybíróság elutasította az utazásszervező és –közvetítő tevékenységről szóló kormányrendelet egy rendelkezése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítvány alapjául szolgáló ügyben a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Kereskedelmi Hatóság Idegenforgalmi Osztálya értesítette az indítványozót hatósági ellenőrzés lefolytatásáról, mert indítványozó az adatszolgáltatási kötelezettségének nem tett eleget, nem igazolta ugyanis az utazási vállalkozó tevékenységért felelős személy jogszabályoknak megfelelő foglalkoztatását. A hatóság ezt követően az indítványozót törölte az utazásszervező és –közvetítő tevékenységet folytató vállalkozásokról vezetett hatósági nyilvántartásból, azzal, hogy amint a tevékenység folytatásához való jogosultságát igazolja, a tevékenység bejelentésének megtételét követően újra végezheti a tárgybeli tevékenységet. Az indítványozó felülvizsgálati kérelme alapján eljáró Kúria ítéletével a kérelmet elutasította. Az indítványozó érvelése szerint a kormányrendelet támadott rendelkezései alkalmazása miatt nem folytathatja utazásszervező tevékenységét, az abban foglalt feltétel ugyanis gyakorlatilag kizárja, hogy alacsonyabb árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozásként piacra léphessen, illetve vállalkozási tevékenységet folytathasson egyéb jövedelemszerző gazdasági tevékenysége mellett. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a vizsgált jogszabályi rendelkezések nem gátolják a vállalkozás fenntartását, ugyanakkor az arányos korlátozások elősegítik a szakszerű, biztonságos működést. A rendelet támadott rendelkezései azt célozzák ugyanis, hogy a speciális kereskedelmi tevékenység (utazásközvetítés, utazásszervezés) esetében az érintett vállalkozásnál az utasok védelme érdekében a munkaidő megfelelő tartamában olyan, szakmailag alkalmas személy álljon rendelkezésre, akitől képzettségénél, szakértelménél fogva elvárható a tevékenység magas szintű, körültekintő ellátása. A vonatkozó jogszabályok tevékenységet ellátó személyre vonatkozó előírásai úgy tudnak érvényre jutni, ha a hozzáértő foglalkoztatott meghatározott időkeretben (heti húsz óra) rendelkezésre áll. A korlátozás jellegének feltárását követően a korlátozás mértékének megítélése során az Alkotmánybíróság által nevesített szakmai szempontok érvényesülnek, így nem megállapítható, hogy a kormányrendelet indítvánnyal támadott bekezdése a vállalkozáshoz fűződő jog szükségtelen és aránytalan korlátozásának minősülne, ezért az Alkotmánybíróság az alapjog sérelmét állító indítványt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény igazságügyi szakértő kirendelésével kapcsolatos egy rendelkezése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést. A bírói kezdeményezés alapjául egy kisajátítás jogalapja és összegszerűsége tárgyában indult közigazgatási per szolgált, amelyben a felperes új (a közigazgatási eljárás során kirendelt szakértő személyétől eltérő) igazságügyi szakértő kirendelését indítványozta. Az ügyben eljáró bíróság álláspontja szerint a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény, valamint a polgári perrendtartásról szóló törvény alapján másik igazságügyi szakértő kirendelése iránti felperesi indítvány nem teljesíthető, a bíróságnak elsődlegesen ugyanis a közigazgatási eljárásban szakértői véleményt elkészítő szakértőt kell felhívnia arra, hogy a felperesi aggályokat kiküszöbölje. Az indítványozó bíróság szerint a perben alkalmazott rendelkezés „elsősorban a megelőző eljárásban kirendelt” fordulata ellentétes az Alaptörvényben foglalt jogállamiság elvével, valamint sérti a tisztességes bírósági eljárás, a jogorvoslathoz való jog és az egyenlő bánásmód követelményét, mivel csak azt követően rendelhet ki a perben kérelemre új szakértőt, ha az aggály a megelőző közigazgatási eljárásban eljáró szakértő felvilágosítása alapján nem küszöbölhető ki. Így az indítványozó bíró érvelése szerint a megelőző eljárásban kirendelt szakértő alkalmazása nem lehetőséget, hanem kötelezettséget jelent a bíróság számára, ezzel a jogalkotó leszűkítette a bíróság mozgásterét a perbeli bizonyítás során. Az Alkotmánybíróság határozata szerint a jogalkotó a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény vonatkozó szabályának megalkotásával nem zárta ki a jogkérdésben történő bírói felülvizsgálatot, nem szűkült ugyanis a közigazgatási határozat megalapozottsága szempontjából szükséges bizonyítási eljárás lefolytatása. Ezt támasztja alá a polgári perrendtartásról szóló törvény rendelkezése is, amely deklarálja, hogy a bíróság nincs kötve a peres fél által előterjesztett bizonyítási indítványhoz, illetve a bizonyítás felvétele tárgyában hozott határozatához. Mindebből következik, hogy továbbra is a bíróság feladata az aggályosnak vélt szakértői vélemény perben való alkalmazhatóságának megítélése. A bizonyítékok értékelésekor a közigazgatási perben eljáró bíróság nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy közigazgatási ügyekben a közigazgatási szerv által már meghozott és indokolt határozatokat vizsgál felül, bizonyítékok újraértékelése esetén a bírói döntés indokolásának ki kell térnie a közigazgatási döntés indokaira és azok cáfolatára. Sem eljárási, sem pedig anyagi jogi akadálya nincs annak, hogy a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény alapján eljáró bíróság önálló, érdemi vizsgálatot végezzen a bizonyító fél által felvetett, a megelőző eljárásban elkészített szakértői vélemény tartalmára vonatkozóan. A megelőző eljárásban részt vett szakértő közigazgatási perben történő alkalmazása nem jelenti azt, hogy a bíróság a közigazgatási szerv döntéséhez kötve lenne a per során. A jogalkotó mind a megelőző eljárás során, mind pedig a közigazgatási per során szabályozza a szakértői működés garanciáit, és azok megsértése esetére eljárási rendet és szankciót nevesít, a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelme tehát ezzel összefüggésben nem igazolt, így a bírói kezdeményezést az Alkotmánybíróság elutasította.

Az Alkotmánybíróság bírói kezdeményezésre alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a vízitársulatokról szóló törvény egy rendelkezését. A kezdeményezés alapjául szolgáló ügyben a felperes vízitársulat vízitársulati hozzájárulás megfizetésére kötelezte az alperes vízitársasági tagot, aki a hozzájárulást nem fizette meg, majd a fizetési meghagyásos eljárás perré alakult. Az alperes arra hivatkozott, hogy a jogalkotó már 2010-ben megszüntette a rendszeres, évenkénti tagi hozzájárulás intézményét, majd annak lehetőségét 2012 decemberében közgyűlési hatáskörbe utalta. A folyamatban lévő per időtartama alatt léptek hatályba az indítványozó bíró által támadott rendelkezések, amelyek értelmében a taggal szemben csak olyan fizetési kötelezettség állapítható meg, ami közgyűlési határozaton alapul, a szabályt pedig a folyamatban lévő bírósági és végrehajtási eljárásban is alkalmazni kell azzal, hogy a már teljesített fizetés nem követelhető vissza. Az indítványozó bíró álláspontja szerint a támadott jogszabályi rendelkezés sérti az Alaptörvényben foglalt jogállamiság elvéből levezetett visszaható hatály tilalmát, valamint a törvény előtti egyenlőséget. Az Alkotmánybíróság vizsgálata során megállapította, hogy a törvénymódosítás folytán elképzelhető olyan fizetési kötelezettség, amit egy vízitársulat küldöttgyűlése 2012 decembere előtt jogszerűen írt elő, a vízitársulatok működésére vonatkozó, korábban hatályos jogszabályi rendelkezések pedig sem a több évre vonatkozó fizetési kötelezettségek előírását nem zárták ki, sem pedig a korábbi küldöttgyűlési határozatok utólagos közgyűlési megerősítésének kötelezettségét nem írták elő. Tekintettel arra, hogy a vitatott törvényi rendelkezés alkalmazása egyes, a vízitársulatok küldöttgyűlése által 2012 decemberét megelőzően hozott határozatokon alapuló fizetési kötelezettségek érvényesítése során – a fentiek szerint – egyes esetekben visszaható hatályú jogalkotásként értelmezhető, ezért az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként állapította meg azt, hogy a vitatott törvényi rendelkezés nem vonatkozik a 2012 decemberét megelőzően, a vízitársulat küldöttgyűlése által az akkor hatályos jogszabályoknak megfelelően, jogszerűen megállapított, és legkésőbb a 2018. évi módosító törvény hatálybalépéséig esedékessé vált fizetési kötelezettségek érvényesíthetőségének kizárására. Így tehát az Alkotmánybíróság a törvényi rendelkezés vitatott szövegrészét megsemmisítette, és elrendelte az alkalmazásának tilalmát.