Az Alkotmánybíróság elutasította a Színház- és Filmművészeti Egyetemre vonatkozó törvény és a felsőoktatási törvény egyes rendelkezései elleni bírói kezdeményezést, de alkotmányos követelményként állapította meg, hogy a fenntartónak a felsőoktatási intézmény szenátusát megillető véleményezési jog gyakorlására kellő időt,  az érdemi javaslattétel megfogalmazására pedig lehetőséget kell biztosítania, amelyet nyomon követhető módon figyelembe kell vennie a döntéshozatala során. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Hallgatói Önkormányzata keresettel támadta az alperes SZFE fenntartó alapítványt, mivel az a felsőoktatási törvény módosítása és az egyetem alapítványi tulajdonba adása folytán 2020 augusztusában új egyetemi alapító okiratot és új szervezeti és működési szabályzatot fogadott el. A felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatban az indítványozó bíró kifejtette, hogy álláspontja szerint a törvény azon szabályozása, amely folytán az egyetem fenntartói jogát gyakorló alperesi alapítványt a Kormány hozta létre, felette az alapítói jogokat az innovációért és technológiáért felelős miniszter gyakorolja, ő nevezi ki az alperes kuratóriumát, míg vagyonának biztosításáról a Kormány gondoskodik, ellentétes az Alaptörvény azon rendelkezésével, amely a magyar tudományos és művészeti élet szabadságát írja elő. Az indítvány szerint az egyetemi autonómia megvalósulásához nélkülözhetetlen, hogy a felsőoktatási intézmény a tudományos tevékenységgel közvetlenül összefüggő kérdésekben autonómiával rendelkezzen a végrehajtó hatalommal szemben. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az indítványozó által felvetett alkotmányossági problémára okot adó jogszabályi környezetet a jogalkotó időközben megváltoztatta annyiban, hogy a felsőoktatási autonómia letéteményese, a szenátus, azon jogkörökkel kapcsolatban, melyek korábban egyedül a kuratórium hatáskörébe tartoztak, a megváltozott szabályozás következtében véleményezési vagy egyetértési jogot gyakorol. Az Alkotmánybíróság szerint tehát a szenátusnak érdemi befolyást biztosító szabályozás folytán a támadott rendelkezés nem alaptörvény-ellenes, így a felsőoktatási törvény vonatkozó rendelkezésének megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést elutasította. Az Alkotmánybíróság kifejtette ugyanakkor, hogy a felsőoktatási intézmény működtetése a fenntartó feladata, amely azonban ezt a jogot nem gyakorolhatja úgy, hogy a felsőoktatási autonómiát biztosító szervezeti keretet ellehetetleníti, működésképtelenné teszi. A kuratórium és a szenátus közös érdeke a felsőoktatási intézmény sikeres és hatékony működtetése, ez szükségképpen feltételezi, hogy az azonos érdek melletti konfliktusokat a két szerv kölcsönös együttműködése során képes legyen feloldani a felsőoktatási intézmény működőképességének biztosítása érdekében. Az Alkotmánybíróság határozata szerint a felsőoktatási intézményrendszer fenntarthatóságának biztosításából és a felsőoktatási intézményi autonómia garantálásából következő alkotmányos követelmény, hogy ha a fenntartó fogadja el a felsőoktatási intézmény költségvetését, éves beszámolóját, szervezeti és működési szabályzatát, vagyongazdálkodási tervét, gazdálkodó szervezet alapítását vagy abban való részesedés szerzését, illetve írja ki a rektori pályázatot, köteles a felsőoktatási intézmény szenátusát megillető véleményezési jog gyakorlására kellő időt biztosítani, valamint lehetőséget kell adnia érdemi javaslattétel megfogalmazására, és mindezt nyomon követhető módon figyelembe kell vennie a döntéshozatal során.

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Szegedi Törvényszék és a Szegedi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja fogvatartás körülményei miatti kártalanítás tárgyában hozott végzéseit. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó az alapvető jogokat sértő fogvatartási körülmények miatt kártalanítási kérelmet terjesztett elő 2019-ben. Az elsőfokú bíróság végzésével, amelyet a másodfokú bíróság is helybenhagyott, érdemi vizsgálat nélkül elutasította a kártalanítási kérelmet a fogvatartás 2013–2017 közötti időszaka tekintetében, arra való hivatkozással, hogy az indítványozó számára ez idő alatt többször is 30 napot meghaladóan biztosítva voltak a jogszabályban előírt fogvatartási körülmények. Ezzel, mivel akkor megszűntek az alapjogsértő fogvatartási körülmények, a 2019-ben beadott kérelme nem felelt meg a büntetés-végrehajtási törvényben foglalt, utóbb előírt beadási határidővel kapcsolatos követelményeknek. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában kifejtette, hogy az igényérvényesítésre előírt 30 napos törvényi jogvesztő határidő (amelyet az alapjogsértő fogvatartási körülmények megszűnésétől kell számítani) akkor, amikor egy időre megszűntek az alapjogsértő elhelyezési körülményei, még nem volt hatályban, az ezzel kapcsolatosan beiktatott átmeneti rendelkezéseket ugyanis 2017. január 1. napjától kellett alkalmazni.  Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az eljáró bíróságok a büntetés-végrehajtási törvény átmeneti rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva olyan körülményt értékeltek az indítványozó terhére, amelyet 2017. január 1. napját megelőzően nem ismerhetett, azt teljesíteni nem tudta. Az eljáró bíróságok tehát a vizsgált időszakban még nem létező jogszabályi kötelezettség megkövetelésével döntöttek az indítványozó számára hátrányosan a kártalanítási igényről, ami a visszaható hatályú jogalkalmazás tilalmába ütközik, így az Alkotmánybíróság a támadott végzéseket megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja fogvatartás körülményei miatti kártalanítás tárgyában hozott végzéseit. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó az alapvető jogokat sértő fogvatartási körülmények miatt kártalanítási kérelmet terjesztett elő 2019-ben. Az elsőfokú bíróság végzésével, amelyet a másodfokú bíróság is helybenhagyott, érdemi vizsgálat nélkül elutasította a kártalanítási kérelmet a fogvatartás 2013–2015 közötti időszaka tekintetében, arra való hivatkozással, hogy az indítványozó számára 2015-ben 30 napot meghaladóan biztosítva voltak a jogszabályban előírt fogvatartási körülmények. Ezzel, mivel akkor megszűntek az alapjogsértő fogvatartási körülmények, a 2019-ben beadott kérelme nem felelt meg a büntetés-végrehajtási törvényben foglalt, utóbb előírt beadási határidővel kapcsolatos követelményeknek. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában kifejtette, hogy az igényérvényesítésre előírt 30 napos törvényi jogvesztő határidő (amelyet az alapjogsértő fogvatartási körülmények megszűnésétől kell számítani) akkor, amikor egy időre megszűntek az alapjogsértő elhelyezési körülményei, még nem volt hatályban, az ezzel kapcsolatosan beiktatott átmeneti rendelkezéseket ugyanis 2017. január 1. napjától kellett alkalmazni.  Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az eljáró bíróságok a büntetés-végrehajtási törvény átmeneti rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva olyan körülményt értékeltek az indítványozó terhére, amelyet 2017. január 1. napját megelőzően nem ismerhetett, azt teljesíteni nem tudta. Az eljáró bíróságok tehát a vizsgált időszakban még nem létező jogszabályi kötelezettség megkövetelésével döntöttek az indítványozó számára hátrányosan a kártalanítási igényről, ami a visszaható hatályú jogalkalmazás tilalmába ütközik, így az Alkotmánybíróság a támadott végzéseket megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Székesfehérvári Törvényszék és a Székesfehérvári Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja fogvatartás körülményei miatti kártalanítás tárgyában hozott végzéseit. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó az alapvető jogokat sértő fogvatartási körülmények miatt kártalanítási kérelmet terjesztett elő 2017-ben. Az elsőfokú bíróság végzésével, amelyet a másodfokú bíróság is helybenhagyott, érdemi vizsgálat nélkül elutasította a kártalanítási kérelmet a fogvatartás 2013–2015 közötti időszaka tekintetében, arra való hivatkozással, hogy az indítványozó számára 2015-ben 30 napot meghaladóan biztosítva voltak a jogszabályban előírt fogvatartási körülmények. Ezzel, mivel akkor megszűntek az alapjogsértő fogvatartási körülmények, a 2017-ben beadott kérelme nem felelt meg a büntetés-végrehajtási törvényben foglalt, utóbb előírt beadási határidővel kapcsolatos követelményeknek. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában kifejtette, hogy az igényérvényesítésre előírt 30 napos törvényi jogvesztő határidő (amelyet az alapjogsértő fogvatartási körülmények megszűnésétől kell számítani) 2015-ben, amikor egy időre megszűntek az alapjogsértő elhelyezési körülményei, még nem volt hatályban, az ezzel kapcsolatosan beiktatott átmeneti rendelkezéseket ugyanis 2017. január 1. napjától kellett alkalmazni.  Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az eljáró bíróságok a büntetés-végrehajtási törvény átmeneti rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva olyan körülményt értékeltek az indítványozó terhére, amelyet 2017. január 1. napját megelőzően nem ismerhetett, azt teljesíteni nem tudta. Az eljáró bíróságok tehát a vizsgált időszakban még nem létező jogszabályi kötelezettség megkövetelésével döntöttek az indítványozó számára hátrányosan a kártalanítási igényről, ami a visszaható hatályú jogalkalmazás tilalmába ütközik, így az Alkotmánybíróság a támadott végzéseket megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja fogvatartás körülményei miatti kártalanítás tárgyában hozott végzéseit. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó az alapvető jogokat sértő fogvatartási körülmények miatt kártalanítási kérelmet terjesztett elő 2017-ben. Az elsőfokú bíróság végzésével, amelyet a másodfokú bíróság is helybenhagyott, érdemi vizsgálat nélkül elutasította a kártalanítási kérelmet a fogvatartás 2009–2013 közötti időszaka tekintetében, arra való hivatkozással, hogy az indítványozó számára 2013-ban 30 napot meghaladóan biztosítva voltak a jogszabályban előírt fogvatartási körülmények. Ezzel, mivel akkor megszűntek az alapjogsértő fogvatartási körülmények, a 2017-ben beadott kérelme nem felelt meg a büntetés-végrehajtási törvényben foglalt, utóbb előírt beadási határidővel kapcsolatos követelményeknek. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában kifejtette, hogy az igényérvényesítésre előírt 30 napos törvényi jogvesztő határidő (amelyet az alapjogsértő fogvatartási körülmények megszűnésétől kell számítani) 2013-ban, amikor egy időre megszűntek az alapjogsértő elhelyezési körülményei, még nem volt hatályban, az ezzel kapcsolatosan beiktatott átmeneti rendelkezéseket ugyanis 2017. január 1. napjától kellett alkalmazni.  Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az eljáró bíróságok a büntetés-végrehajtási törvény átmeneti rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva olyan körülményt értékeltek az indítványozó terhére, amelyet 2017. január 1. napját megelőzően nem ismerhetett, azt teljesíteni nem tudta. Az eljáró bíróságok tehát a vizsgált időszakban még nem létező jogszabályi kötelezettség megkövetelésével döntöttek az indítványozó számára hátrányosan a kártalanítási igényről, ami a visszaható hatályú jogalkalmazás tilalmába ütközik, így az Alkotmánybíróság a támadott végzéseket megsemmisítette.