Az Alkotmánybíróság elutasította a Budapest Környéki Törvényszék támadott végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó a gyermekétől különálló szülő, akinek kapcsolattartási jogát bíróság szabályozta. Az indítványozó elmaradt kapcsolattartás pótlásra kötelezés iránt terjesztett elő kérelmet, mivel betegsége miatt a kapcsolattartást szabályozó ítéletben megállapított folyamatos kapcsolattartás jogával nem tudott élni, a volt házastárs pedig nem biztosította számára a pótlást arra hivatkozva, hogy a kapcsolattartás elmaradása neki nem felróható. Az elsőfokú bíróság az indítványozó kérelmét elutasította, a másodfokú bíróság pedig az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. A bíróságok álláspontja szerint a kapcsolattartás pótlására irányuló eljárás a kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtására szolgál, az abban foglaltaktól való eltérésre nincs lehetőség, ezért az az indítványozó kérelme alapján nem rendelhető el. Az indítványozó álláspontja szerint a jogerős döntés sérti a kapcsolattartása tiszteletben tartásához fűződő jogát, a gyermek jogát a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez és védelemhez. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a felek egyezsége alapján létrejött kapcsolattartási rend az Alaptörvény és a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit egyéniesíti a felek helyzetére mérve, amelynek célja, hogy a jogszabályban biztosított jogok a felek közötti viszonyban érvényesüljenek. Az Alkotmánybíróság a kapcsolattartáshoz való jog és annak részét képező kapcsolattartás zavartalanságához fűződő jog érvényesülését a felek egyezségéből kiindulva vizsgálta. Jelen esetben az Alaptörvény szerinti kapcsolattartáshoz való jog pótlását éppen az egyezséget megkötő felek korlátozták azzal, hogy azt nem a törvény adta keret kimerítésével határozták meg. A másodfokú bíróság a döntésében kifejtette, hogy a feleknek módjában áll, hogy kapcsolattartás megváltoztatása tárgyú eljárás keretében kérjék a pótlásra vonatkozó rendelkezés megváltoztatását. Az indítványozó igénye tehát érvényesíthető, de nem az egyezség végrehajtására irányuló eljárásban, hanem a kapcsolattartás megváltoztatására irányuló eljárásban. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem a bírói döntések tartalma vonta el az indítványozó kapcsolattartási jogát, hanem azt a felek (az indítványozó részvételével) konkretizálták az egyezség keretein belül a törvényi kerettől szűkebben. Az Alkotmánybíróság mindezek alapján az indítványt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Fővárosi Ítélőtábla támadott ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt. Az alkotmányjogi panaszra okot adó ügy előzménye, hogy a feladatkörrel rendelkező minisztérium 2020-ban megrendelt egy tanulmányt a magyar egészségügy lehetséges értékalapú átalakításáról, amelyet a Kormány felhasznált az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény és annak végrehajtási rendeletei előkészítése, illetve megalkotása során. Az indítványozó közérdekű adat kiadása iránti kérelemmel fordult a minisztériumhoz, kérve többek között a szerződést, és az annak mellékletét képező tanulmány kiadását. A minisztérium a szerződést a személyes adatok és a döntéselőkészítő adatok megismerhetetlenné tételét követően adta ki, a tanulmány kiadására irányuló kérelmet pedig elutasította arra hivatkozással, hogy az a Kormány számára készített, döntéselőkészítő adatokat tartalmazó irat, ezért megismerésének nincs helye. Az indítványozó bírósághoz fordult, az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék keresetének helyt adott. Az alperes fellebbezése nyomán eljáró Fővárosi Ítélőtábla az alkotmányjogi panaszban támadott ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a keresetet elutasította. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott döntés indokolása nem tért ki arra, hogy az indítványozó közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alapjogának korlátozása igazolható-e az adatkezelő döntéshozatali folyamatának védelme érdekében, ezért alapjogsértő. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az elsőfokú bíróság döntésében kifejtettek szerint a döntéselőkészítő jellegre való általános hivatkozás nem elegendő indok a közérdekű adatigénylés megtagadásához. A másodfokú eljárásban azonban az adatkezelő a bíróság számára hozzáférhetővé tette a per tárgyát képező tanulmányt, és a támadott döntés utalt arra, hogy konkrét, részben már megvalósult, részben folyamatban lévő, részben jövőbeli konkrét lépések előkészítését tartalmazza a tanulmány. Az alapjog tárgya nem az irat, hanem az információ: nem a dokumentum maga, hanem a benne található adatok megismerhetősége az alapjog tárgya. Ha az iratban található információelemek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, az egyes elemek leválasztása értelmezhetetlen adatot eredményezne, akkor nincs lehetőség arra, hogy a dokumentum egyes részeinek megismerhetőségéről a bíróság külön-külön döntsön. Az, hogy a támadott döntés az iratban található adatokat nem tartotta egymástól elválaszthatónak, és egységesen hozott döntést az adattömeg megismerhetőségéről, nem sérti az Alaptörvény hivatkozott rendelkezését. A másodfokú bíróság az adatok tartalmát részletesen, külön-külön és összességében megvizsgálta, és tartalmi vizsgálat alapján vonta le azt a következtetést, hogy az adat kiadása nem teljesíthető. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság nem látta megállapíthatónak, hogy a másodfokú bíróság az Alaptörvény támadott rendelkezésével ellentétesen jutott volna arra a következtetésre, hogy a kért információ nem ismerhető meg, ezért az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa és a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa támadott végzései alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt. Az indítványozó 13 marasztaló ítélete összbüntetésbe foglalását kérte az Alkotmánybíróság 10/2018. (VII. 18.) AB határozatára és az 1/2020. (I. 2.) AB határozatárra tekintettel. Az indítványozó a hivatkozott alkotmánybírósági határozatok alapján kérelmét a régi Btk. 1999. február 28-ig hatályban volt szabályozása szerint kérte elbírálni. Kérelmét az elsőfokú-, majd a másodfokú bíróság is elutasította. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában előadta, hogy a régi Btk. összbüntetésbe foglalásra vonatkozó rendelkezéseit 1999. március 1-jén módosította a jogalkotó. Az összbüntetésbe foglalt egyik ítélettel elbírált cselekményének elkövetési ideje a régi Btk. 1999. február 28-ig hatályos rendelkezései hatálya alá esik. Azáltal, hogy a bíróságok a módosított összbüntetési rendelkezések figyelembevételével utasították el ismételt összbüntetésbe foglalás iránti kérelmét, nem vették figyelembe az Alkotmánybíróság határozatait, és megsértették a visszaható hatály tilalmát. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az indítványozó az alapítéletekkel elbírált cselekményei közül az utolsóként említett ítélet alapjául szolgáló cselekmény kivételével valamennyit a régi Btk. hatálya alatt, míg ezt az utolsó cselekményét a Btk. hatálybalépése, azaz 2013. július 1. után követte el. Az indítvánnyal támadott elsőfokú bírósági végzésben a bíróság az indítványozó összbüntetésbe foglalásra tett indítványát elutasította. Indokolásában megállapította, hogy az összbüntetésbe foglalás feltételei a konkrét esetben sem a régi Btk., sem a Btk. szabályai alapján nem teljesülnek, mivel a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsának ítélete semmilyen más alapítélettel nem áll olyan viszonyban (kvázi halmazatban), amely alapján összbüntetésbe foglalható lenne. Az elsőfokú bíróság ezen okfejtését a másodfokú bíróság helybenhagyta. Az Alkotmánybíróság határozatában kifejtette, hogy az általa is elismert bírói gyakorlat értelmében abban az esetben, ha az elkövető a halmazatban elbírált bűncselekményeket több büntető törvény hatálya alatt követte el, az összbüntetésbe foglalás szempontjából alkalmazandó jogszabály kiválasztását mindenkor az utolsóként megvalósított bűncselekmény elkövetési ideje alapozza meg. Az eljáró bíróságok így eleget tettek az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó visszaható hatály tilalmából és az Alkotmánybíróság határozataiból levezethető követelményeknek, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Szigetszentmiklósi Járásbíróság és a Budapest Környéki Törvényszék támadott végzései alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó a Szigetszentmiklósi Járásbíróságon összbüntetésbe foglalás iránti kérelmet terjesztett elő, melyben 12 ítélete összbüntetésbe foglalását kérte. A bíróság 11 ítéletet összbüntetésbe foglalt. Mivel az összbüntetésbe foglalandó ítéletek között több olyan ítélet volt, amelyek alapjául szolgáló cselekmények elkövetési ideje az 1978. évi IV. törvény (régi Btk.) hatálya alá tartozott, az indítványozó az összbüntetési kérelmében kérte a bíróságot, hogy a Btk. 2. §-a alapján mérlegelje, hogy rá nézve a régi Btk. vagy a 2012. évi C. törvény (Btk.) tartalmaz-e enyhébb rendelkezéseket az összbüntetésbe foglalás kapcsán, és az enyhébb törvény rendelkezései alapján folytassa le az összbüntetési eljárást. A Szigetszentmiklósi Járásbíróság a Btk. 2. §-a szerinti mérlegelés mellőzésével folytatta le az összbüntetési eljárást, és állapította meg 18 évben az összbüntetése tartalmát. A Budapest Környéki Törvényszék az elsőfokú döntést helybenhagyta azzal az indokkal, hogy az alaptalan, az indítványozó tévesen értelmezte a Btk. 2. §-át és a hivatkozott AB határozatokat. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy az Alkotmánybíróság által elismert bírói gyakorlat értelmében abban az esetben, ha az elkövető a halmazatban elbírált bűncselekményeket több büntető törvény hatálya alatt követi el, az alkalmazandó jogszabály kiválasztását mindenkor az utolsóként megvalósított bűncselekmény elkövetési ideje alapozza meg. A támadott jogerős bírósági határozat és az elsőfokú határozat tehát nem sértette meg az Alkotmánybíróság – bíróságokra is kötelező – határozataiból és az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó követelményeket, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság elutasította az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény (At.) 3. § x) pontjai, a 69/B. § (1) b) pont be) alpontja, valamint a 69/B. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést. Az indítványozó bíróság előtt folyamatban lévő ügyben a transznemű felperes 2021. január 13-án nemének és nevének anyakönyvi megváltoztatását kérte az alperesnél. Az alperes a kérelmet elutasította, mivel az At. 2020. május 29-én hatályba lépett 69/B. § (3) bekezdése alapján a nemváltoztatás anyakönyvi bejegyzése nem lehetséges, a névváltoztatási kérelmet pedig arra tekintettel utasította el, hogy a választott utónevek nem feleltek meg a felperes születési nemének. A felperes a kérelmét elutasító hatósági határozat bírósági felülvizsgálatát kérte. A közigazgatási perben eljáró indítványozó bíróság megítélése szerint szükséges a kifogásolt jogszabályi rendelkezések Alaptörvénnyel való összhangjának egyedi normakontroll keretében történő vizsgálata, mivel a bíróság az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatát elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a transzneműeknek az emberi méltóságból és a magánéletük tiszteletben tartásából fakadó joguk van az önmeghatározásuk szerinti identitásnak megfelelő nem és név állam általi elismeréséhez. Az Alkotmánybíróság határozatában kifejtette, hogy az állami anyakönyvi nyilvántartás, a modernkori állam közigazgatásának részeként, az állam polgáraira vonatkozó, többek között azok beazonosítására szolgáló, a személyek törvényben meghatározott anyakönyvi eseményeit, az azzal kapcsolatos adatokat regisztrálja közhitelesen. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az egyén cselekvési szabadságának terjedelme nem feltétlenül azonos az állam ezirányú, az egyén cselekvéséhez joghatást kiváltó kötelezettségével. Az, hogy az állam az egyén önazonos, nemi identitásának megfelelő, nemváltó kezelés nyomán létrejött neme helyett vagy mellett az egyén születési nemét nyilvántartja, több okból is igazolást nyerhet. Egyrészt az egyénnek az egészségügyi ellátáshoz való joga szükségessé teheti a születési nemének az anyakönyvi nyilvántartásokban való megjelenítését, az egyénről az egészségügyi intézmény részére nyújtott elengedhetetlen adatként, amely pl. szükséges lehet a megfelelő egészségügyi ellátásához. Másrészt az állam büntetőpolitikája során is előtérbe kerülhet a gyanúsított, vagy az elkövetők születési neme a bűnügyi hatóságok általi pontos ismeretének szükségessége, csakúgy, ahogy relevanciával bírhat a sportjogban, vagy épp a munkajogban is. Ezért az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az egyén magánszférájának akként történő korlátozása, amely az anyakönyvi eljárásban a születési nemét mint adatot rögzíti, nem tekinthető sem szükségtelennek, sem aránytalannak. Ezért az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezést elutasította.