Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Elnök Úr!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A hatalom gyakorlása és a hatalom gyakorlásának korlátozása évszázadok, de talán évezredek óta meghatározza az emberi társadalmak alapjait. Korszakról korszakra mást gondolunk arról, hogy mi a követendő séma, melyek a követendő értékek. Minden paradigmaváltás után egy kicsivel többek leszünk, tanulunk az előző korszak hibáiból. Vannak azonban olyan korszakváltások is, amikor egész egyszerűen csak más irányba fordulunk. Persze ezek a korszakváltások általában nem békés átmeneteket jelentenek, sokkal inkább heves konfliktusokat.

Nem volt ez másként 800 évvel ezelőtt sem, amikor II. András a székesfehérvári országgyűlésen kiadott egy függőpecséttel ellátott királyi okiratot, amely először rögzítette a hazai nemesség jogait.. A hatalom korlátozásának egy azidáig elképzelhetetlen rendszere alakult ki, és a régi rend elkezdett megváltozni. Persze II. András a nemességgel vívott harca során feltehetően nem gondolt bele abba, hogy 800 év távlatából az általa kiadott bullára, mint a magyar alkotmányfejlődés egyik legelső és legmeghatározóbb szegletkövére fogunk visszaemlékezni. Neki ott és akkor egyszerűen csak meg kellett oldania egy problémát. Ráadásul kényszerpályán kellett cselekednie, így tette, amit tennie kellett, de leginkább amit tenni tudott.

Ma azonban a magyar Aranybullát Európa első szabadságlevelei között tartjuk számon, mint a társadalmi szerződések korabeli kifejeződését. Az Aranybulla egyszersmind a magyar történeti alkotmány egyik kezdeti és legfontosabb dokumentuma. Forrása annak a történeti alkotmánynak, amely az elmúlt évszázadok során organikusan fejlődött, és amelynek egy következő, a jelenben nemzetünk életét meghatározó másik szegletköve Magyarország Alaptörvénye, amely – idézem -: „jogrendünk alapja, szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.”

Az elmúlt évszázadokban sok minden megváltozott. Nem csak a technológia, vagy a társadalom vált egyre összetettebbé – ma úgy mondjuk: fejlettebbé –, de az évszázadok tapasztalatai jogi és kiváltképp alkotmányjogi gondolkodásunkat is átformálták. Szeretjük azt hinni, hogy fejlettebbé, kifinomultabbá tették. A történelem meghatározó pillanatai – jók és rosszak egyaránt – az évszázadok során nyomot hagytak nem csak az állami hatalomgyakorlás keretrendszerén – az alkotmányos renden –, de magán azon a közösségen is, amely létrehozta ezt a rendet: a nemzeten.

Vannak ugyanakkor olyan kérdések, amelyek nem változtak, csak legfeljebb más kontextusba kerültek. Az Aranybullát a hatalom gyakorlásának korlátozása iránti igény hívta életre. A nemesség harca a királlyal szemben. Ha megpróbálunk belehelyezkedni a 800 évvel ezelőtti események sorába, akkor azt látjuk, hogy a király, vagyis a szuverén hatalmát igyekezett korlátozni egy olyan szereplő, illetve szereplők, akik korábban nem jelentettek hatalomkorlátozó tényezőt. Ha szétnézünk a világban – de elég, ha csak Európára tekintünk -, ma sincs ez másként: a hatalom gyakorlásának letéteményesei folyamatosan a hatalom korlátozásának igényével szembesülnek. Igaz, ma már nem a királyt tekintjük a szuverénnek. A hatalom korlátozásának igényét pedig nem a nemesség támasztja.

A világ tehát sokat változott az elmúlt évszázadok során, vannak azonban olyan fundamentális, alapvető kérdések, amelyeknek legfeljebb a kontextusa változott meg, maga a kérdés állandó, korfüggetlen.

Amikor 2011-ben hatályba lépett Magyarország Alaptörvénye, az egyik legtöbbet vitatott rendelkezés az R) cikk volt, amely szerint –idézem – „ az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.” Ha a magyar alkotmánytörténet egy múltbéli pillanatát kívánjuk a mai társadalmi viszonyok között értelmezni, ez a rendelkezés talán valóban anakronisztikusnak tűnhet. Ha azonban a nemzet múltjára tekintünk – s benne az Aranybullára –, akkor feltárulhat előttünk a fenti perspektíva: vannak olyan dolgok, amelyek nem változtak.

Nyolcszáz évvel ezelőtt nemzetünk tagjai a hatalom mindenkori gyakorlójával szemben kívántak maguk számára jogokat megfogalmazni. Mostanra kialakult a hatalom korlátozásának – az állami önkorlátozásnak – egyfajta követendő rendszere. Gondoljunk csak bele, az Alaptörvény maga biztosítja azokat az alapvető jogokat, amelyekre az állami hatalomgyakorlással szemben apellálhatunk. Az egykori ellenállási jog olyan garanciális szabályrendszerré nőtte ki magát, amelyre bárki hivatkozhat, ha az állammal, mint közhatalmat gyakorlóval kerül összeütközésbe. Azonban – ahogy 800 évvel ezelőtt is – továbbra is megtalálható az igény, hogy a szuverén hatalmát más – ezúttal külső erők – tovább korlátozzák. A hatalom gyakorlásának és korlátozásának dilemmája tehát örökérvényű.

Az Alaptörvény R) cikke nem elsősorban a múltbéli eseményeket emeli a jelenünkbe, hanem a múlt tapasztalatát kívánja tükörként elénk tartani: egyrészt lehetőséget biztosít arra, hogy tanuljunk a múlt hibáiból, másrészt pedig arra, hogy felismerjük és jelenünk részévé tegyük a múltból leszűrhető tapasztalatokat. Ismerjük fel az örökérvényű kérdéseket és tanuljunk elődeink döntéseiből, látva immáron, hogy mi lett ezeknek a döntéseknek a következménye.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az Aranybulla nyolcszázadik évfordulója lehetőséget teremt számunkra, hogy egy pillanatra megálljunk és számot vessünk múltról, jelenről és jövőről. Számos olyan esemény van a múltban, amelyet ünneplünk, vagy éppen gyászolunk. Bárhogyan is legyen, mindkettő befolyásolja azt, ahogyan a jelenünkről gondolkodunk. Ugyanakkor a jelenben is számos olyan történés, olyan út van, amelyről úgy véljük, hogy követendő, vagy éppen elvetendő. Ezekről ma, mi hozzuk meg saját döntéseinket. Utódaink pedig majd hozzánk hasonlóan értékelik a döntéseinket és vagy követik azokat, vagy tanulnak a hibáinkból.

Amikor történelmünk meghatározó pillanataira tekintünk, nem elegendő csak a letűnt korok szereplői által meghozott döntések eredményeinek összességét látnunk. Látnunk kell nemzetünk korábbi tagjainak küzdelmeit, nehézségeit és azokat a döntéseket, amelyeket ahhoz kellet meghozniuk, hogy mi ma itt állhassunk, és visszaemlékezhessünk ezekre az időkre. Az Aranybulla egy olyan szegletkő, amely döntően határozta meg a napjainkig vezető magyar alkotmánytörténet fejlődésének irányát.

Ahogyan az elmúlt nyolcszáz évben, úgy napjainkban is változnak a társadalmi és vele együtt az alkotmányos keretek. Amit állandónak hittünk, megváltozik, amit változékonynak gondoltunk, az állandó marad. Az elmúlt évtizedekben számos fogalmat – mint például szuverenitás, jogállamiság – meghatározottnak hittünk. Most azt láthatjuk, hogy születnek olyan törekvések, amelyek ezen fogalmak újradefiniálására irányulnak. Ahogyan 800 évvel ezelőtt a státus quo elkezdett megváltozni – ennek eredményeként beszélhetünk ma alkotmányos demokráciáról –, úgy ma is hasonló változásoknak lehetünk tanúi. Ugyanakkor míg a múlt eseményeinek eredménye már ismert előttünk, a jelenkor történéseinek és döntéseinek eredménye a homályba vész.

A fejlődés örökérvényű kérdése, hogy mi az, amin engedünk változtatni és mi az, amihez ragaszkodnunk kell, hogy a fejlődés során megőrizzük identitásunkat. Mennyire ragaszkodunk értékeinkhez? Mikor ezt a kérdést a nemzet, az alkotmányos rend viszonylatában tesszük fel, akkor előtérbe kerülnek olyan fogalmak, mint alkotmányos és nemzeti identitás. Az Alkotmánybíróságnak – mint az alkotmányosság és az Alaptörvény őrének – kiemelt szerepe van ezen a téren, hiszen hármas feladatunk van: egyrészt őrködni az alkotmányos rend felett, másrészt biztosítani az alapvető jogokat, harmadrészt pedig a hatalom végső korlátjaként megóvni a demokratikus jogállamot. Mindezt úgy kell megtennünk, hogy közben – nem elrugaszkodva a mindenkor hatályos alkotmány szövegétől – figyelemmel legyünk a társadalmi berendezkedés változásaira és a mindennapi élet valóságára.

Én magam az Aranybullára nem csak a saját, de az Alkotmánybíróság szemszögéből is kell, hogy tekintsek. Az Alkotmánybíróságnak ugyanis olyan meghatározó kérdésekben kell nap mint nap döntéseket hoznia, amelyek az alkotmányos rendet és ez alapján a társadalom élő szövetét meghatározó módon befolyásolják. E döntéseink meghozatala során azonban az Alaptörvény hatálybalépése óta mást is figyelembe kell vennünk: történeti alkotmányunkat, történelmünk tapasztalatait, az elmúlt több mint nyolcszáz év vívmányait.

Ma, amikor mind társadalmi, mind alkotmányjogi dimenzióban minden relativizálódik, fontos, hogy megőrizzük identitásunk alapjait, hogy jogi kultúránk ne válhasson gyökér nélkülivé.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az Aranybulla a magyar alkotmányosság fejlődésének kezdőpontja, amely önmagában is jelkép. Annak jelképe, hogy a közhatalom gyakorlása nem lehet korlátok nélküli, hogy a fennálló társadalmi rendet védelmezni kell, s a hatalom gyakorlóinak mindenkor el kell számolniuk a nemzet felé, a nemzet azonban önmaga kell, hogy döntsön saját sorsa felől.

Midőn válaszokat adunk a világban formálódó tendenciákra és meghozzuk a saját közösségünk életét, társadalmunkat, nemzetünket befolyásoló döntéseinket, identitásunkból fakadó kötelességünk ablakot nyitni közjogunk történeti dimenziójára, elődeink évszázados alkotmányos küzdelmeire a szabadságjogok alkotmányos szintű biztosításáért, és ráirányítani figyelmünket azokra az intézménytörténeti előzményekre, amelyek mai közjogi viszonyainknak és általában jogi kultúránknak szilárd alapokat nyújtanak és biztos iránymutatást adhatnak a jövő formálásához.

Elődeink lehetővé tették számunkra, hogy ma itt állhassunk és meghozhassuk a nemzetünk jövőjét befolyásoló, olykor meghatározó döntéseinket. Elődeink tehát olyan döntéseket hoztak, amelyekre ma büszkék lehetünk. Még akkor is, ha ezek a döntések nem feltétlenül voltak könnyűek az adott pillanatban, vagy olykor súlyos áldozatokat követeltek.

Úgy hiszem, az Aranybulla emlékeztet bennünket saját felelősségünkre. Arra, hogy, amikor döntést hozunk, nem csak a saját jelenünkért, de nemzetünk jövőjéért is felelősséget vállalunk. E hely, a Felsőházi Terem is erre emlékeztet, s figyelmeztet bennünket, és én szívből kívánom, hogy a múlt eme hagyatékához hűek és alázatosak maradni minden körülmények között tudjunk.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke