1. Hogyan alakult az Alkotmánybíróságig vezető utad, milyen területeken szereztél gyakorlatot? Mennyiben jelentett változást a korábbi hivatásgyakorlásodhoz képest az alkotmánybírói szerep, és mennyiben tudtad hasznosítani a meglévő tapasztalataidat?

Életrajzom több korszakot ölel fel a magyar történelemből. 1956-ban születtem, egy kommunista diktatúrában nőttem fel, megéltem a rendszerváltást, ami egy eufórikus időszak volt a magyar értelmiség számára. A kapitalizmus egy egészen izgalmas és új világot nyitott meg. Az egyetemen három professzorom volt, akiket azóta is ikonikus figurának tartok az életemben: Pólay Elemér római jogász professzor, Kovács István professzor úr, aki az államjogot tanította, ami tulajdonképpen az alkotmányjog elődje, és Kemenes Béla, aki a polgári jognak volt kiváló professzora. Mindhárman lenyűgöző egyéniségükkel és tudásukkal tudták megragadni a hallgatók figyelmét. Közjogi érdeklődésem ebben az időben a filozófiai kérdések vizsgálatában nyilvánult meg, filozófia diákkörös voltam, fődíjas diákköri dolgozatot írtam. Amikor elkezdtem dolgozni, abban a szerencsés helyzetben voltam – summa cum laude végzettségemnek is köszönhetően -, hogy egyedül kerültem be bírósági fogalmazónak az akkori Csongrád Megyei Bíróságra. Már ekkor tudtam, hogy a büntetőjog sosem fog igazán közel állni hozzám, és kialakult bennem egy komolyabb magánjogi érdeklődés. A szakvizsga után furcsa helyzetbe kerültem, büntetőbíró lehettem volna, ehhez viszont be kellett volna lépnem az akkori állampártba. Jeleztem, hogy nem kívánok büntetőbíró lenni, másnap el is jöttem a bíróságról, így 1945 után én voltam az első fogalmazó, aki otthagyta a Csongrád Megyei Bíróságot. Sőt, az akkori bírósági elnök javaslatára a megyéből is eljöttem „a béke kedvéért”. Jogtanácsos lettem egy termelőszövetkezetben: ezek akkoriban a virágzó gazdaság és a modern technológia színterei voltak. Meg kellett ismerkednem az idegenforgalommal kapcsolatos jogi kérdésekkel is, tehát igencsak sokféle információ birtokába jutottam. 1986-tól lehetőség volt jogtanácsosi munkaközösséget alakítani, amely már „gazdasági ügyvédi tevékenységet” jelenthetett, és Szegeden két kollégámmal az elsők közt alakítottunk ilyet. Ezután jött a rendszerváltás, eltörölték az ügyvédségben a numerus clausust, és 1990-től ügyvédként praktizáltam. E minőségben is elsősorban a gazdasági és társasági jog, illetve a közigazgatási jog bizonyos területeivel foglalkoztam. A 2000-es években felkérést kaptam, hogy kezdjek el alkotmányjogot tanítani, aminek rendkívüli módon örültem. 2000-től osztrák tiszteletbeli konzul lettem, és egészen alkotmánybíróvá válásomig ekként is tevékenykedtem. Érdekes és sokszínű feladat volt egy államot gazdasági, konzuli, illetve kulturális értelemben képviselni, egy kicsit sajnálom is, hogy összeférhetetlen az alkotmánybírói tisztséggel. Ügyvédként igen fontosnak tartottam, hogy az egyszerű ember, a „kisember” jogi képviselete biztosított legyen, ez adta az erőt és a sikerélményt a mindennapi munkában. Amikor 2014 szeptemberében megválasztottak alkotmánybírónak, szüneteltetnem kellett az ügyvédi hivatásgyakorlást és fel kellett hagynom a tiszteletbeli konzuli tevékenységgel. Ugyanakkor minden, amit a korábbi szakmai életemben tanultam, jól hasznosítható az alkotmánybíráskodás során. Egyfelől jogalkalmazói tapasztalat, hogy a jogban a tudás mellett nagyon fontos a mindennapi fejlődés, másrészt az ügyvédi hivatás gyakorlása során megtanulja az ember, hogy kompromisszumokkal sokszor többre lehet jutni. Számos esetben az észszerű, átgondolt tárgyalási ajánlatok, amik kölcsönös érdekeken alapulnak és azokat kiegyensúlyozottan jelenítik meg, sokkal többre visznek. Ennek nagy hasznát veszem az Alkotmánybíróságon is, amikor a tizenöt fős testületben a többségi döntéshozatalnak kell megvalósulnia, hiszen egy alkotmánybíró egyedül nem tud érdemben döntést hozni. Egy ügyvéd számára kiemelten fontosak az ügyfelek, sokukkal évtizedes kapcsolatban álltam, és amikor elvállaltam egy ügyfelet, az minden jogi jellegű problémájára kiterjedt, a felmerült öröklési jogi, házassági jogi, tulajdonjogi és cégjogi kérdésekre egyaránt. Ebben az értelemben az ügyvéd „az egész embert” vállalja el. Az ügyfeleim a mai napig hiányoznak. Ezek nemcsak értékes szakmai, de emberi kapcsolatok is voltak, át kellett adnom őket más kollégáknak, és jó kezekbe kerültek, de ez veszteség számomra az emberi oldalon. Az alkotmánybíráskodás más jellegű tevékenység, ugyanakkor az alkotmányjogi panaszrendszer célja is – többek között – a kisember problémáinak megoldásában való segítségnyújtás, amikor szembesül a bürokrácia, a bírói eljárások útvesztőjével, és a szakjogi kérdéseken túl sérülnek az alapjogai. A mostani alkotmánybíráskodás bizonyos értelemben azt próbálja visszahozni, ami a jogszabályok bonyolultabbá válása és számbeli növekedése során elveszett a modern, sőt már posztmodern időkben, a célt, ami miatt alapvetően létezik a jog: hogy védje az embert a hatósági vagy épp a bírói önkénytől.

2. Milyen az elnökségről kialakított felfogásod, milyen szerepe van az elnöknek a döntéshozatali mechanizmusokban, elsősorban a kompromisszumkeresésben és -teremtésben?

Az elnök képviseli az Alkotmánybíróságot, az ott dolgozók felett – az alkotmánybírák kivételével – gyakorolja a munkáltatói jogokat, tehát a munkaszervezettel kapcsolatban igen széleskörű jogosítványai vannak, ami egyúttal azt is jelenti, hogy valamivel többet kell dolgoznia. Másrészt az Alkotmánybíróság működését tekintve az elnök primus inter pares a tizenöt alkotmánybíró közt, azonos jogosítványokkal és lehetőségekkel. Kollégáimhoz hasonlóan én is előadó bírája vagyok ügyeknek, az én szavazatom is ugyanannyit ér – azt az esetet kivéve, amikor szavazategyenlőség van, de ez csak akkor merülhet fel, ha valamelyik alkotmánybíró nincs jelen. Érdekes, hogy az osztrák alkotmánybíróság elnökének egyáltalán nincs szavazata, csak szavazategyenlőség esetén. Véleményem szerint az elnök feladata annak elősegítése, hogy minél jobb minőségű többségi határozatok születhessenek, ennek érdekében sokszor én is annak megfelelően alakítok a saját álláspontomon, hogy az még összeegyeztethető legyen a többségi véleménnyel, vagy próbálom a többségi álláspontot egy adott irányba terelni. Különvéleményt csak végső esetben írok. Nézetem szerint az elnöknek éppen az a szerepe, hogy közreműködjön a többségi álláspont kialakításában, és inkább ezért próbálok többet tenni.

3. Jellemző vitakérdés, hogy az alkotmánybíráskodásban mekkora szerep kell hogy jusson az egyes szakjogágaknak, szükséges-e erősíteni az alkotmányjoghoz közelibb gondolkodást és megközelítésmódokat, mi ennek kapcsán az álláspontod, tudnád-e konkrét példával illusztrálni?

Az egyetemen, amikor az alkotmányjog szerepéről, funkciójáról beszélek a hallgatóknak, szoktam alkalmazni azt a hasonlatot, hogy az alkotmányjog olyan, mint a kakukkfióka: az alkotmányjogi tojás bekerül a szakjogi fészekbe, és amikor kikel az alkotmányjogi kakukkfióka, rákoppint a többi kismadár fejére, és megpróbálja érvényesíteni a saját logikáját, rendszerét. Az úgynevezett „valódi alkotmányjogi panasznak”, amelyet a német „Grundgesetz”-ben vezettek be először, éppen az a funkciója, hogy a szakjogi érveléseken alapuló bírói döntéseket vizsgálja abból a szempontból, hogy ezekben történt-e alapjogsérelem. Nálunk a szakjogi kérdések kvázi a tényállás ismeretéhez tartoznak, a munkánk a szakjogi probléma megismerésénél kezdődik. Ahogy egy rendesbíró sem döntően tényállásbeli kérdésekkel foglalkozik, hanem elsősorban reflektál rájuk, úgy kell nekünk is megismernünk az ügy szakjogi helyzetét és hátterét. Ebből adódik az ilyesfajta alkotmánybíráskodás bonyolultsága. Absztrakt utólagos normakontrollnál bizonyos értelemben egyszerűbb az alkotmánybíróság helyzete, mivel egy elvont alkotmányossági problémát kell megítélnie. Gyakori azonban, hogy ki kell bontani egy terjedelmes, gyakran hosszú évek alatt lefolyt bírósági eljárásból, néha a „döglött aktákból” azokat az alkotmányjogi üzeneteket, amelyekre az indítványozó hivatkozik. Kicsit olyan ez a munka, mint az aranyszitálóé, aki a folyónál állva rázza a szitát, és arra vár, hogy megjelenjen az aranyrög a szita tetején, ami ebben az esetben az alkotmányossági probléma és üzenet. Ennek a megtalálásához rengeteg ezzel összefüggő szakjogi kérdést kell megvizsgálnunk. Ebben az értelemben van összefüggés a szakjogi és alkotmányossági kérdések közt. A testületben ugyanakkor arra törekszünk, hogy szakjogi kérdésben soha ne nyúljunk a jogerős bírói ítéletekhez, kizárólag alkotmányjogilag releváns probléma felmerülése esetén. Érdekes kérdés, hogy az alapvetően szakjogi bíráskodásban és ítéletekben hogyan lehet ezt felderíteni. A döntések közül néhány alapjogokat érint: például a véleménynyilvánítás szabadságát egy személyiségi jogi per esetén, vagy a sajtószabadságot egy sajtóper esetén. Utóbbi fordult elő, amikor a pénzügyi felügyelet megbírságolt egy hírportált, aminek a híradása miatt bizonyos részvények tőzsdei kereskedését le kellett állítani. Ebben a konkrét ügyben a bíróság nem vette észre, hogy alapjogi érintettség is felmerült, egyszerűen közigazgatási jogi kérdésként kezelte a helyzetet. Bár ezt alapvetően helyesen tette, de mindez érdemben befolyással volt a sajtószabadságra is. Ez volt az Alkotmánybíróság első olyan döntése, melyben egyértelműen kimondta, hogy a rendesbíróságnak fel kell ismernie az ügy alapjogi jelentőségét. Ha ez nem történik meg, akkor mást már nem is kell a testületnek vizsgálnia, hanem meg kell semmisítenie a döntést, és a bíró ez alapján hoz majd egy újabb döntést, amire az Alkotmánybíróságnak már nincs ráhatása. Ebben az esetben a bíróság ugyanazt a döntést hozta meg, de a bíró megfelelő indokát adta, hogy miért nem kell figyelemmel lennie az alapjogi érintettségre. Ha megnézzük, hogy a mi ügyeink milyen jogágakat érintenek, akkor azt látjuk, hogy 2018-ban 42%-ban polgári, 25%-ban közigazgatási, 17%-ban büntetőügyek, 10%-ban munkajogi és 6%-ban választási ügyek fordultak elő.

4. Hogyan látod az alkotmánybíráskodás jelenkori szerepét – elsősorban a jogállami értékrend és az egyes konkrét értékek, alapelvek megőrzésében és megerősítésében?

Az Alkotmánybíróságnak természetesen alapvető és döntő szerepe van a jogállamiság fenntartásában és védelmében, valójában a kelseni alkotmánybíráskodás is emiatt jött létre – akkoriban persze a jogállam fogalma még más volt, mint ma. Az alkotmánybíráskodás másik érdemi és előbbivel összefüggő funkciója az alapjogok, az emberi jogok védelme. A mi munkánk döntő részét ez teszi ki, mivel az alapjogvédelmen keresztül védjük a jogállamiságot. Amióta bekerült a Lisszaboni Szerződésbe, hogy az Unió tiszteletben tartja a nemzeti identitást, az alkotmánybíróságok is be tudnak kapcsolódni az európai uniós párbeszédbe, a bíróságok közti párbeszédbe. Ennek azért is van jelentősége, mert párhuzamos jogrendszerek élnek egymás mellett az Unióban: az európai uniós jog (amely belső joggá válik például a rendeletek esetében), illetve a tagállami jogok, amelyek az európai jog gyökerét alkotják. A párhuzamos jogrendszerek közt nincs hierarchia, a tagállamok a saját jogrendszerük mellett hoztak létre egy olyan jogrendszert, amely mögött nem áll állam. Ezt a rendszert a tagállamok tartják fenn és működtetik, és ez a párhuzamosság, illetve a hierarchia szokatlan hiánya követeli meg a párbeszédet. Véleményem szerint ez teljes mértékben helyes, és ennek a dialógusnak egyaránt meg kell nyilvánulnia az Európai Unió Bírósága és a tagállami alkotmánybíróságok, illetve az egyes tagállami alkotmánybíróságok közti párbeszédben, ami gazdagítja az európai jogot és a tagállami jogot egyaránt. A folyamat végét egyelőre nem látjuk, hiszen nem volt még a világon olyan jogrendszer, amely mögött nem állt állam, de magát a fejlődési folyamatot figyelemmel kísérni és alakítani nagyon érdekes és izgalmas kihívás.

5. Milyen nemzetközi kapcsolatai vannak az Alkotmánybíróságnak, mi az elnök szerepe ezek fenntartásában és megerősítésében, van-e olyan potenciális jövőbeni együttműködés, amelynek a kialakításán jelenleg dolgoztok?

A magyar Alkotmánybíróság szerteágazó bilaterális és multilaterális kapcsolatokkal rendelkezik. Az osztrák Alkotmánybírósággal szinte a kezdetektől szervezünk éves találkozókat, általában a Dunántúlon, Stájerországban vagy Burgenlandban. Az osztrák Alkotmánybíróság korábbi elnökét, Holzinger urat a legmagasabb magyar állami kitüntetésben részesítette a köztársasági elnök, amit az igazságügyi miniszter adott át részére egy bilaterális konferencia keretében. Ugyancsak fontosnak tartom, hogy a német alkotmánybírósággal szorosabb együttműködést alakítsunk ki. Ennek egyik legfőbb oka, hogy 2012-ben a magyar Alkotmánybíróság megkapta azt a hatáskört, amellyel a német alkotmánybíróság is bír: az Urteilverfassungsbeschwerde, azaz az ítélet elleni alkotmányjogi panasz elbírálásának lehetőségét, amelynek során a bírói jogértelmezés alapjogokkal való összefüggését vizsgálja a testület. Iskolapéldaként tekintünk rájuk, mivel mi még inkább a „bakfis” korszakban vagyunk, ők viszont már negyvenöt évnyi szakmai tudást és tapasztalatot halmoztak fel e téren. A német alkotmánybíróság kétoldalú találkozóra hívott bennünket a következő évben, illetve a testület elnöke, Andreas Voßkuhle az általunk Budapesten szervezett konferencián elvállalta a keynote speech megtartását – akárcsak Koen Lenaerts, az Európai Bíróság elnöke. Ezt az Európán belüli bírói párbeszéd fenntartása és erősítése miatt is kiemelt jelentőségűnek tekintem. Minden nemzetközi alkotmánybírósági fórumon hangsúlyozni szoktam, hogy helytelennek tartom azt a tendenciát, hogy Hans Kelsen anyanyelve kezd háttérbe szorulni az alkotmánybírósági fórumokról, átveszi a helyét a francia és a spanyol nyelv, holott a német nyelv kifejezetten alkalmas alkotmányjogi kérdések megvitatására és elemzésére. Komplikált helyzetet teremt, hogy a helyét olyan nyelvek veszik át, amelyekben bizonyos kategóriákat nem lehet tartalmilag pontosan visszaadni. Bízom abban, hogy e téren lesz pozitív irányú változás a jövőben. Kimondottan jók a kapcsolataink a szomszédos államokkal, a román alkotmánybírósággal is évente találkozunk az utóbbi időben, ennek a továbbvitelére Dorneanu elnök úr is nagy hangsúlyt helyez. A magyar Alkotmánybíróság nemzetközi fórumokon is kiállt a román Alkotmánybíróság mellett, amikor a köztársasági elnök úgy nyilatkozott, hogy nem kívánja végrehajtani az alkotmánybíróság határozatát. Álláspontunk szerint minden alkotmánybírósági határozat – tartalmára tekintet nélkül – végrehajtandó. Ezzel a megközelítéssel egyedül maradtunk Európában. Emellett a szlovák és a cseh alkotmánybírósággal is építjük a kapcsolatainkat, a cseh alkotmánybírósággal épp most készítünk elő egy kétoldalú találkozót Brno-ba. Igen fontosnak tartjuk, hogy élő kapcsolatunk legyen a Velencei Bizottsággal, nemrég felszólaltam a Bizottság ülésén, és ismertettem a magyar Alkotmánybíróságnak a Velencei Bizottság munkájával összefüggő határozatait. Jelentősnek tekintjük a strasbourgi bírósággal ápolt kapcsolatokat, ahová Paczolay elnök úrral tervezünk találkozót. Az Európai Bírósággal és személyesen Koen Lenaerts úrral is együttműködünk, akinek kiváló érzéke van a tagállami alkotmánybírósági problémák iránt. Ezek kiemelt kapcsolatrendszereink, de említhetném a szerb, horvát, szlovén vagy a lengyel alkotmánybíróságot, illetve a belga, luxembourgi, holland bíróságokkal, valamint a svájci Legfelsőbb Bíróság elnökével, Ulrich Meyer úrral is kiválóak a kapcsolataink. Senkit sem szeretnék kihagyni, említhetném a Baltikumot is. Kiemelendőnek tartom emellett a Budapestre akkreditált diplomáciai testületekkel való intenzív együttműködést. Minden évben tartok egy tájékoztatót, amelyen a külképviseletek nagyköveti szinten képviseltetik magukat, ami azt eredményezi, hogy a nagykövetek is bizalommal fordulhatnak hozzánk. Mindez elősegíti a nyitott és közvetlen kommunikációt és nemzetközi párbeszédet.

6. Mekkora szerepet játszik jelenleg – korábbi tendenciákkal való összehasonlításban -, és mekkora szerepet kellene hogy játsszon az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga az Alkotmánybíróság döntéseiben?

Az Európai Emberi Jogi Egyezmény alapján az Európa Tanács égisze alatt kialakított emberi jogi rendszer rendkívül fontos jogvédelmi rendszer. A tagállamok választhatnak, hogy hogyan, milyen szinten építik be a saját alkotmányos rendszerükbe. Az osztrák vagy a szlovén alkotmányozó például úgy döntött, hogy alkotmányos rangon ismeri el az Egyezmény szabályait, ezáltal a strasbourgi esetjogot is. A magyar alkotmányozó másképp döntött: törvényi szinten – vagyis az alkotmányos jogvédelem alatti szinten – helyezte el, ami nem jelenti azt, hogy az esetek nagy részében ne lennének azonosak a mércék. Vannak ugyanakkor eltérések is: a magyar Alkotmánybíróság az 1990-es évektől alapvetően csak a megszerzett tulajdont védi, szemben a strasbourgi bíróság gyakorlatával, amely a javak békés élvezetét helyezi a jogvédelem középpontjába. Ez azt is jelenti, hogy a magyar Alkotmánybíróság egy koncesszió vagy egy hatósági engedély elvesztését nem tartja tulajdonjog-védelem alá esőnek, legfeljebb a vállalkozáshoz való jog körében tudja értékelni. Különösen azonos mércék esetén tudunk figyelni egymás döntéseire. 1998-2008 között 65 döntésben hivatkozott a magyar Alkotmánybíróság a strasbourgi esetjogra. Érdekes viszont, hogy 2012-től – az új Alaptörvény hatálybalépésétől – 2018-ig 73 döntésre hivatkozott a testület, azaz nagyobb arányban jelent meg a strasbourgi esetjog. Ennek oka, hogy az absztrakt utólagos normakontroll hatáskör, amely 2012-ig döntő szerepet játszott, kevésbé kívánta meg az esetjogi hivatkozást. Az esetjogi bíráskodás azonban megköveteli a strasbourgi esetjog gyakoribb figyelembevételét.

7. Milyen arányban jelennek meg az egyes ügycsoportok, hivatkozási alapok a bíróság esetjogában, milyen arányban kerülnek befogadásra, illetve elutasításra az ügyek? Mi(k) lehet(nek) az oka(i) annak, hogy a testület által érdemben megvitatásra kerülő ügyek jelentős részében is elutasító határozat születik?

2012-2018 között az alkotmányjogi panaszok az Alkotmánybíróság ügyeinek 93%-át tették ki, a bírói kezdeményezések a 6%-át, a fennmaradó 1%-ban pedig az absztrakt utólagos normakontroll, az előzetes normakontroll és az egyéb hatáskörök maradtak. A 2018-as adatok is hasonlók, itt a bírói kezdeményezések aránya valamivel magasabb, 8%, míg az alkotmányjogi panasz 91%-ot tesz ki, a többi hatáskör azonban ugyanúgy 1% marad. Ez annak a következménye, hogy az új Alaptörvény az individuális alapjogvédelemre helyezte a hangsúlyt. Korábban az absztrakt utólagos normakontroll volt az Alkotmánybíróság meghatározó hatásköre. Ennek a jelentősége érdemben csökkent, és a helyét a széles spektrumú utólagos konkrét normakontroll hatáskörök, valamint az individuális alapjogvédelem legerősebb hatásköre, a bírói ítélet elleni alkotmányjogi panasz veszik át.

8. Más államokkal összehasonlítva hogyan alakul a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában az elutasító döntések, illetve határozatok és az érdemben elbírálásra kerülő ügyek aránya, mi lehet az oka az (esetleges) eltéréseknek?

A statisztikák alapján azt láthatjuk, hogy az ügyeknek hozzávetőleg a 60%-a eleve befogadhatatlan. Évente kétezer ügyből átlagosan hatszáz-hétszáz az, ami az Alkotmánybíróság által befogadható. 2018-ban az ügyek 23%-a zárult le érdemi döntéssel, 77% végződött visszautasítással. Összehasonlításképpen: a német Szövetségi Alkotmánybíróságnál az alkotmányjogi panaszok 2,3%-a volt „sikeres” a tavalyi évben, nálunk az ügyek 5%-a, és a magyar számarányok nagyjából leképezik a nemzetközi tendenciákat. A horvát, szlovén vagy cseh bírói döntések esetében százas nagyságrendben kerül sor megsemmisítésre, nálunk az éves átlag tíz-tizenöt körül mozog. Ez arra utalhat, hogy nincsenek rendszerszintű problémák, amelyek indokolttá tennék az ilyen mértékű beavatkozást.

9. Quo vadis alkotmánybíráskodás – figyelemmel az előzetes és utólagos normakontroll szerepének háttérbe szorulására, valamint az alkotmányjogi panaszindítványok jelentősen megnövekedett számára és az azok elbírálásához szükséges jelentős kapacitásokra?

Az alkotmánybíróságokra egyrészt az Európai Unión belül is, másrészt tagállami szinten is igen komoly szerep vár. Már a ’90-es évek elején érvényesült az a Sólyom László-féle tétel a magyar Alkotmánybíróság döntéseiben, hogy a jogállam egyszerre ténymegállapítás és program, a jogállam mindig fejleszthető, az alapjogok védelmét pedig mindig fejleszteni is kell. Az Unió szempontjából is igen lényegesek az egymás közti, illetve az Európai Bírósággal folytatott párbeszédek, amelyek kölcsönösen gazdagítják az egyes jogrendszereket. Az alkotmánybíróságoknak az egyre precízebb dogmatika kialakításán kell munkálkodniuk, ebben nagyon jó példa számunkra a német alkotmánybíróság. Tudunk meríteni más alkotmánybíróságoktól is, amelyek a miénkhez hasonló hatáskörökkel rendelkeznek. Az egyre erősebb dogmatika az alkotmánybíróságokba vetett társadalmi bizalom fennmaradásának a letéteményese. Az Alkotmánybíróságnak a rendes bíróságokkal ellentétben nincs végrehajtó apparátusa: döntéseinek végrehajtása társadalmi konszenzuson alapul. Valamennyi kelet-közép-európai régióban lévő alkotmánybíróság sokat tesz azért, hogy a közbizalmat az egyre jobb minőségű határozatokon keresztül érje el. Ezt tartom a legfontosabb célnak, főleg olyan államokban, ahol adott a különvélemény intézménye. Egy alkotmánybíró csak akkor lehet igazán autonóm, ha eltérő véleményének hangot adhat. A különvélemény ugyanakkor magas mércét állít a többségi határozatokkal szemben, amelyeknek el kell bírniuk a különvélemények szükségképpen erodáló hatását. Ez egy olyan követelmény, mint az öszvér elé póznán tartott szénacsomó: sohasem lehet elérni, de motivációt jelent.

10. Hogyan látod általánosságban a testület döntéseinek, az általa támasztott követelményeknek és elveknek a gyakorlatba való átültetését, volt-e olyan ügy, amelyben a bíróság megállapításai nem honosodtak meg a gyakorlatban?

A magyar Alkotmánybíróság megkapta a jogerős bírói döntések, még a kúriai döntések megsemmisítésének hatáskörét is. Ez szükségképpen egyfajta vitalehetőséget nyit meg a rendesbírói fórumok és az Alkotmánybíróság közt, hasonlót, mint amely évtizedek óta létezik Németországban a Bundesverfassungsgericht és a Bundesgerichtshof közt. Az alkotmánybírókat a rendes bírók hajlamosak generalistának tartani, míg a rendes bírókat az alkotmánybírók specialitásnak tekintik. Ezeket a kategóriákat sosem tartottam szerencsésnek, hiszen egészen más területeken mozgunk. Úgy gondolom, hogy a magyar alkotmányozó és törvényhozó megfelelően megoldotta azt, hogy az Alkotmánybíróság ultima ratio jellegű felügyeleti lehetősége és ezáltal a bírói döntés megsemmisítésének lehetősége ne sértse a bírói függetlenséget. Nekünk voltaképpen kasszációs jogunk van, ezt követően a Kúria állapítja meg, hogy a mi megsemmisítő határozatunk alapján a bírósági szférában milyen további eljárásjogi lépések szükségesek. Az Alkotmánybíróság soha nem veheti át a rendes bírói szervek tevékenységét, ennek még a látszatát is kerülnie kell. Az elmúlt öt-hat év gyakorlata alapján az állapítható meg, hogy a bíróság különböző módokon fogadja az üzeneteinket. A legérdekesebb talán az az eset, amikor a mi alkotmányos üzeneteinket tágabban értelmezi a Kúria. Egy csatornabírságot érintő ügyben például kimondta az Alkotmánybíróság, hogy ha a hatóság egy környezetvédelmi bírság kiszabására nyitva álló törvényi határidőt elmulaszt, az sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot. Az Alkotmánybíróság úgy vélte, hogy sem az eljárás tisztességessége, sem a törvény előtti egyenlőség követelménye nem teszi lehetővé a hatóság törvényszegését, miközben épp a törvény megszegéséért szabna ki bírságot. A Kúria egyetértett ezzel a döntéssel, és a hatókörét kiterjesztette valamennyi közigazgatási eljárásra, többek között az adóügyekre. Lényeges, hogy a rendesbíróságoknak lehetősége van ezeket az alkotmányos üzeneteket minél szélesebb körben alkalmazni, és ha ezeknek a helyességéről meg tudjuk őket győzni, akkor meg is teszik. Egy másik esetkör az, amikor az Alkotmánybíróság döntései egy hosszabb ideje kialakult dogmatikát érintenek. Nehezebben tudják a bíróságok integrálni a saját rendszerükbe, ha mondjuk egy évtizedek alatt kialakult bírói gyakorlatot kellene átértelmezni. A rendőrképmás ügyként elhíresült esetekben például az Alkotmánybíróságnak többször is ki kellett mondania ugyanazt a döntést ahhoz, hogy megváltozzon a bírói gyakorlat. Ha szükséges, több ügyben is meghozunk azonos vagy hasonló tartalmú határozatot, hogy ezt a folyamatot segíteni tudjuk. Természetesen van egy harmadik nagy terület is, amikor a bíróságok elfogadják az Alkotmánybíróság döntését: nem terjesztik ki, de követik. Ez fordul elő a leggyakrabban.

11. Hogy értékeled azt a hatáskörszűkítést, ami alapján az Alkotmánybíróság a gazdasági tárgykörök vonatkozásában csak meghatározott alapjogok sérelmére való hivatkozás esetén vizsgálhatja a releváns törvényi rendelkezéseket?

Véleményem szerint ebben a körben érdemes differenciált látásmódot alkalmazni. A döntés mögöttes oka az volt, hogy az államadósság kényszer miatt az alkotmányozó szeretett volna moratóriumot kapni az Alkotmánybíróság döntéseivel szemben a költségvetést érintő ügyekben. Azt gondolom, hogy amikor Jaltában megrajzolták az új Európa térképét, és bennünket eladtak a szovjet hatalmaknak, számolni kellett azzal, hogy az ötven évnyi kommunizmus nem gazdasági felvirágzást hoz magával. Az adósságaink jelentős része innen származik. Fontos szempont, hogy a korlátozás egy időbeli korláttal áll fenn: attól a feltételtől függ, hogy az államadósság a GDP 50%-a alá kerüljön. E feltétel bekövetkeztével automatikusan megszűnik a korlátozás, nem szükséges hozzá újabb alkotmányozói döntés. Emellett a korlátozás részleges, mivel bizonyos alapjogok tekintetében továbbra is felülvizsgálhatók a törvények. Az Alkotmánybíróság már 2012-2013-ban kialakított egy olyan gyakorlatot, miszerint azokat az alapjogokat, amik alapján felülvizsgálhatók a normák, tágítóan értelmezi, míg a korlátozó feltételt szűkítően határozza meg. A korlátozás nem vonatkozik az ún. ítélet elleni alkotmányjogi panasz eljárásra, a nemzetközi szerződés felülvizsgálatára vonatkozó hatáskörünkre és az adóeljárási szabályok felülvizsgálatára. Bírói kezdeményezésre is vizsgáltunk már felül költségvetési szabályt, és a tisztességes eljárás követelményének adóügyekben való betartását mindenkor vizsgálhatjuk. A korlátozással egy időben az Alkotmánybíróság hatáskörét kibővítették az individuális alapjogvédelem területén. Az adó és költségvetési törvények jellemzően nem a főgerincét alkotják az alkotmánybíróságok elé kerülő ügyeknek, mivel igen nehéz értelmezni alapjogi szempontból a különbséget egy 16%-os adókulcs és egy 20%-os közt. Természetesen, ha egy adó igen magas mértéket ér el, vannak olyan konkrét alapjogok, amelyek szerint ez felülvizsgálható. Tavaly például a vallásszabadság alapján folytattunk le vizsgálatokat, de felmerül az emberi méltóság alapján történő értékelés is, ha az állami elvonás kirívó méreteket ölt. Semmilyen hatáskörszűkítést nem tudunk pozitívumnak tekinteni, de a magyar történelem alakulása és a „gulyás kommunizmusból” származó államadósság bizonyos fokig indokolhatja a szabályozást.

12. Hogyan értékelnéd az Alkotmánybíróság elmúlt húsz évét a korábbi aktivista tendenciákkal összehasonlítva, hogy tekintesz a jelenkori bíróságra és döntéshozatali mechanizmusaira?

Az alkotmánybíráskodás soha nem „légüres térben” mozog, mindig az Alaptörvényhez kötötten valósul meg. Ebből adódóan egészen más jelleget ölt ma, mint az Alkotmány hatálya alatt. A rendszerváltás után az Alkotmánybíróság kvázi második kamarája volt a magyar parlamentnek, és a történelmi kötöttségre figyelemmel teljes mértékben érthető és indokolt volt az aktivista tendencia. Az (akkor) új Alkotmány alapján meg kellett tisztítani a jogrendszert a szocialista elemektől. Olaszországban például tíz évbe telt az Alkotmánybíróság felállítása, de végül több mint negyven, a fasiszta rendszer fennállása alatt született rendelkezést „gyomlált ki” a jogrendszerből. A magyar Alkotmánybíróság még ennél is több szabályt semmisített meg. Az Alaptörvény hatálybalépésével háttérbe szorult az absztrakt utólagos normakontroll szerepe, amely már több szempontból működésképtelenné tette a testületet. A normakontroll jelentőségének csökkent, ezzel párhuzamosan jelenleg több mint 90%-ban bírói döntésekkel foglalkozik az Alkotmánybíróság. Természetesen így is adódik néhány politikailag érzékeny ügy, de igyekszünk a tudásunk legjavát adni, hogy ezekben is világos alkotmányjogi érveket és üzeneteket sorakoztassunk fel.