EN

Paczolay Péter szerint az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelező érvényűek

Az Alkotmánybíróság a bírói nyugdíj ügyében minden korábbinál megosztottabb volt, és mára nem is tartható az elnökségem első két évében nyilvánvalóvá tett törekvésem, amely szerint a nagy horderejű ügyekben konszenzusos döntést kell hozni – nyilatkozta a Népszabadságnak Paczolay Péter. A testület elnöke szerint az új hatásköri szabályok okozta átmeneti fél év után igen intenzív munkára van szükség az ősszel az AB-n.

„Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye” – jelentette ki Orbán Viktor a szociális népszavazás kapcsán még 2007-ben. Most viszont a bírák idő előtti nyugdíjazására vonatkozó rendelkezések kapcsán azt hangoztatja, hogy a rendszer marad, a kormány pedig a kitűzött céljait el fogja érni. Ön szerint melyik üzenet érvényes? 

Én azt gondolom, hogy az első, hiszen az AB döntései mindenkire nézve kötelező érvényűek. Az persze, hogy az egyes határozatokból milyen következtetéseket vonnak le, már nagyrészt a törvényhozó hatalmon múlik. A testület most is tartózkodott attól, hogy tanácsokat adjon, illetve előírásokat szabjon meg arra vonatkozóan, miként kell a bírói függetlenséget csorbító, így nyilvánvalóan alkotmányellenes helyzetet orvosolni, amire a döntésünk irányul.

De ha a végrehajtó hatalom azt a megoldást választja, amire többször is volt példa, hogy az alaptörvény módosításával írják felül az AB határozatát, sejteni lehet, mi lesz a kényszernyugdíjazott bírák sorsa. 

Ezt a gyakorlatot korábban már több alkalommal is bíráltam, mert nem felel meg az alkotmányosság követelményeinek. Ugyanakkor reményemet fejeztem ki, hogy az új alaptörvény hatálybalépése után szakítanak ezzel a módszerrel. Most egyébként annyiban más a helyzet, hogy a bírák nyugdíjkorhatárának leszállítása kapcsán kötelezettségszegési eljárás keretében vizsgálódik az Európai Unió Bírósága, míg a strasbourgi emberi jogi bíróság az érintettek beadványa alapján jár majd el. Fontosnak tartom, hogy ilyen helyzetben először idehaza, a magyar jog keretein belül keressünk és találjunk megoldást. Bízom benne, hogy a mostani határozatunk nem arra ad majd újabb alkalmat, hogy a „ki az erősebb” kérdés jegyében kezeljék az ügyet, hanem az alkotmányos és a nemzetközileg is elfogadott elveknek megfelelő szabályozás születik.

A bírák már tavaly az AB-hez fordultak, de mire a testület döntött, több mint kétszáz főt menesztettek. A mostani verdikt tehát eső után köpönyeg. 

A megsemmisítés visszamenőleges hatálya miatt semmiképpen sem az. A helyzetünket nehezítette, hogy a szabályozás vizsgálata közben átalakult a jogszabályi környezet, és ezzel együtt változtak az AB hatáskörei. Ezért a bírák tavalyi beadványát – amely eredetileg absztrakt normakontrollra irányult, amelynek kezdeményezésére idén már nem jogosultak – alkotmányjogi panaszként ismét be kellett nyújtani. Ráadásul – ez a sajtóban is megjelent – változott az előadó alkotmánybíró személye is. Mindezek után előadó bíróként és elnökként is a lehető legrövidebb időn belül, még a nyári szünet előtt próbáltam a dolgot döntésre vinni. De hadd tegyem hozzá azt is: az AB ilyen bonyolult, nagy horderejű ügyekben három-négy hónap alatt korábban sem hozott határozatot. A visszamenőleges megsemmisítéssel pedig a testület éppen azt biztosította, hogy a már felmentett bírák is jogorvoslatot kapjanak. Ezzel a megoldással ráadásul azt is egyértelművé kívántuk tenni, hogy a döntésünk nemcsak azt a nyolcvan embert érinti, aki hozzánk fordult, hanem mindenkit, akit a megsemmisített szabályok alapján mentettek fel.

Ha késve is, de a bírák nyugdíjazása ügyében mindenképpen olyan döntés születetett, amely azt bizonyítja, hogy a testület – amelynek tevékenységét sokan kritizálják, és egyes tagjait gyakran politikai elfogultsággal is vádolják – képes szakmai alapon dönteni. Másfelől a határozatból kitűnik, hogy az AB soha ennyire nem volt megosztott, hiszen a határozatot hét alkotmánybíró elfogadta, hét elutasította, és csak az elnök szavazata döntött. Politikai vagy szakmai törésvonalak mentén vált két csapatra a testület? 

Az elemzések általában azt a feltételezést próbálják erősíteni, hogy egyértelműen politikai törésvonalak mentén született döntésről van szó. Azonban a tavaly szeptember óta – amikor az AB öt új, kizárólag a kormánypártok által jelölt taggal egészült ki (a szerk.) – hozott határozatokhoz fűzött különvélemények és párhuzamos indoklások alapján ezek a törésvonalak nem nagyon igazolhatók. Tény ugyanakkor, hogy a bírák kényszernyugdíjazásának ügyében a testület minden korábbinál megosztottabbá vált, és mára nem is tartható az elnökségem első két évében nyilvánvalóvá tett törekvésem, amely szerint a nagy horderejű ügyekben konszenzusos döntést kell hozni. Az elmúlt időszakban ez egyre nehezebbé vált, lassította a döntéshozatalt, ma pedig már világos, hogy bizonyos ügyekben teljesen reménytelen. Minden fanyalgó vélekedés dacára is úgy érzem azonban, hogy az AB bizonyítani tudta: kényes kérdésekben is a törvényhozás kontrollját jelentheti.

Kizárólag szakmai szempontok alapján lehetséges ugyanazt az alkotmányossági kérdést feketének vagy fehérnek látni? 

Az egyes ügyekben sokszor megbicsaklik az a logika, amely azon alapul, hogy az egyes alkotmánybírákat mely pártok jelölték. Most is volt olyan bíró, akit korábban a Fidesz jelölt, és mégis támogatta a bírák előre hozott nyugdíjára vonatkozó szabályozás megsemmisítését. Ha pedig elolvassa a különvéleményeket, akkor azokban két alkotmánybíró szintén egyetértett a bírói függetlenség sérelmének megállapításával, és csak az alkalmazott jogkövetkezmény miatt nem támogatta a döntést. Más különvélemények a bírói függetlenség eltérő felfogása alapján érvelnek. Az én szakmai meggyőződésem az, hogy a bírák idő előtti menesztése – miután a nyugdíjkorhatárt átmeneti idő nélkül nyolc évvel csökkentették – sérti a függetlenséget. Az viszont nem lenne helyes, ha az eltérő megközelítéseket itt értékelném.

Az AB legutóbbi határozata azért is érdekes, mert talán első alkalommal próbálta értelmezni a történeti alkotmány vívmányait, hiszen a bírói függetlenségnek már a XIX. század második felében megfogalmazott elveire figyelemmel hozta meg a döntését. 

Ez az ügy váratlan alkalmat kínált arra, hogy a már korábban sokak által megfogalmazott kérdésre választ adjunk: miként lehet azt a rejtélyes lehetőséget kihasználnunk, hogy a történeti alkotmány értelmezésének segítségével találjunk megoldást valamilyen aktuális alapjogi problémára. Közös gondolkodás eredményeként jutottunk arra a következtetésre, hogy hívjuk fel az 1869. évi IV. törvénycikket, amely rögzíti a bírói függetlenség alapelveit, amelyek – a történeti alkotmány egyik vívmányaként – máig érvényesnek tekinthetők. Én egyébként a kilencvenes években egy dolgozat erejéig foglalkoztam a történeti alkotmánnyal, és már akkor úgy gondoltam, hogy annak értékei most is aktuálisak. Ez a hivatkozás egyébként nem jogalapja a kifogásolt rendelkezések megsemmisítésének, inkább csak az értelmezést segítette egy olyan helyzetben, amikor két jogszabály közötti ellentmondást, illetve alaptörvény-ellenességet kellett feloldanunk. Ehhez pedig segítségül hívtuk azt az 1869-es törvénycikket, amelyből kitűnik, hogy a bírói függetlenségnek – amelynek része volt az elmozdíthatatlanság és a hetvenéves nyugdíjkorhatár is – csaknem másfél évszázada élő hagyománya van Magyarországon.

A közelmúltban meghozott határozatok azt is mutatják, hogy az AB esetenként a kifogásolt rendelkezéseket formai okokra hivatkozással semmisítette meg, és a jogszabályok érdemét tekintve tartózkodott az állásfoglalástól. Ez történt az egyházügyi törvény, illetve az egyetemi hallgatók röghöz kötéséről szóló kormányrendelet esetében is. Egyes vélemények szerint elgyávult a testület. Tényleg így van? 

Mindkét említett ügyben nagyon szorított minket az idő, és a formai hibák megállapítása gyors, a jogszabályok hatálybalépése előtti döntést eredményezhetett. Emellett egyes ügyekben kétségkívül a testület megosztottsága is oda vezetett, hogy az előadó alkotmánybírák számoltak azzal: könnyebb konszenzust teremteni, illetve megszerezni a döntéshez szükséges többséget, ha a beadványok kapcsán csak formai kifogásokat fogalmaznak meg. A kérdésben szereplő két esetben ezért valóban itt megálltunk, de a bírák nyugdíjazása ügyében érdemben is megállapítottuk a szabályozás alkotmányellenességét.

Januártól új szabályok alapján működik az Alkotmánybíróság, például megszűnt a mindenki által kezdeményezhető utólagos normakontroll, az actio popularis, jött viszont a bírói döntések felülvizsgálatára is kiterjedő alkotmányjogi panasz. 

Valóban ez az egyik leglátványosabb és leginkább vitatott változás, és a lehetséges következményeket mi sem láttuk előre. Annyi már bizonyos, hogy a tavaly 1600 körüli folyamatban levő ügy jelentős része a törvény erejénél fogva megszűnt. Az utólagos normakontrollra irányuló beadványokat, amennyiben valaki bizonyítani tudta a személyes érintettségét, március végéig alkotmányjogi panaszként ismét be lehetett terjeszteni, és csaknem háromszázan éltek ezzel a lehetőséggel. Folyamatosan döntünk ezek befogadhatóságáról. Érkezett emellett körülbelül háromszáz új alkotmányjogi panasz is. Érdemi döntés viszont az alkotmánybírósági törvény értelmében csak azokban az esetekben várható majd, amikor a panaszban kiemelkedő jelentőségű alkotmányossági kérdés merül fel, illetve ha az érintettnek a kifogásolt bírósági döntés az ügy érdemére kiható jogsérelmet okozott.

Okozott-e zavart, hogy az év első néhány hónapja tulajdonképpen átmeneti időszak volt, amikor mindenkinek tanulnia kellett az új szabályokat? 

Az AB első félévi tevékenységét éppen az átmeneti jelleg miatt nehéz értékelni, hiszen az első három hónap részben a korábbi ügyek megszüntetésével, részben az utólagos normakontrollra irányuló korábbi beadványok alkotmányjogi panaszként történő érkeztetésével, szignálásával telt el. S hogy ez valóban tanulóidőszak volt, az is jelzi, hogy az egyes ügyek befogadhatóságáról szeptemberig nem öttagú tanácsokban, hanem teljes ülésen döntünk. Ennek célja az, hogy egyebek mellett a személyes érintettség tekintetében egységes követelményrendszert alakítsunk ki. Ez tehát egy csonka fél év volt, és mérleget csak az esztendő végén tudunk vonni. De ahhoz, hogy 2012-t eredményes időszaknak tekinthessük majd, az ősszel igen intenzív munkára, számos érdemi határozat meghozatalára lesz szükség.

A személyes érintettség megítélése valóban alapvető kérdésnek tűnik, mert például a Szabadság és Reform Intézet beadványát ennek hiányában utasították el, miközben a panaszban arra hivatkoztak, hogy a Fidesznek a hatalom kizárólagos megszerzésére és gyakorlására irányuló törekvéseinek mindenki az áldozatává válhat. 

A testület egyhangúan döntött arról, hogy a személyes érintettségnek azt a rendkívül tág értelmezését, amelyre a beadványt alapozták, nem fogadhatjuk el. Az alkotmányjogi panasz szerint önmagában az, hogy bizonyos intézmények vezetőit vagy testületek tagjait a kormány érdemi egyeztetés nélkül neveztetheti ki, a hatalom kizárólagos gyakorlására irányul, és válogatás nélkül mindenkit érint. Ezzel az AB nem értett egyet, és ennél konkrétabb érintettséget vár el, de kétségtelen, hogy a befogadási kritériumrendszer még alakulóban van.

Népszabadság, Lencsés Károly

Fotó: Népszabadság, Kurucz Árpád