Sajtókommüniké a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény alkotmányossági vizsgálatáról

2010. március 2.

Az Alkotmánybíróság (Ab) március 2-án határozatot hozott a kereskedelmi szólásszabadság és azon belül a dohányreklámok szabályozásáról.

Az Ab megállapította, hogy a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 27. §-a alkotmányellenes. Ez a rendelkezés feljogosította az eljáró hatóságot, illetve a bíróságot, hogy megtiltsa a még közzé nem tett reklám közzétételét, ha megállapítja, hogy a reklám – közzététele esetén – a gazdasági reklámtevékenységre vonatkozó rendelkezésbe ütközne. Az Ab álláspontja szerint az előzetes ellenőrzés lehetősége – a szabályozás általános megfogalmazása miatt – a nyilvános közlések rendkívül széles körére vonatkozik. A sajtótermékben lévő reklámok közzétételének előzetes hatósági tiltása magának a sajtóterméknek a megjelenését is akadályozhatja időlegesen. A vizsgált szabály alapján bármilyen szabályszegés észlelése automatikusan a tiltás szankciójával jár. Mindezeket figyelembe véve az Ab arra a következtetésre jutott, hogy a vizsgált szabályozás a véleményszabadság és azon belül a sajtószabadság aránytalan korlátozására ad módot. Ezért az Ab a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény 27. §-át megsemmisítette.

Az Ab elutasította azokat az alkotmányjogi panaszokat és bírói kezdeményezéseket, amelyek a dohánytermékek reklámozásának – az előző reklámtörvényben megjelent – korlátozását kifogásolták. A határozat szerint az Alkotmányban elismert véleménynyilvánítási szabadság nem zárja ki, hogy a törvényhozó az üzleti célú, kereskedelmi kommunikációt korlátozza. Az információkat közlő kereskedelmi jogalanyoknak (jelen ügyben a dohánygyáraknak) nincs az egyéni autonómiából fakadó saját véleményük, és a közléssel nem a politikai közvélemény formálásához járulnak hozzá. Az indítványok olyan üzleti célú, fogyasztásra ösztönöző reklámtevékenység alkotmányos védelmét igényelték, amely nem nyújt többletinformációt a termékekről. Az Ab figyelembe vette, hogy a fogyasztásra ösztönző reklám dohánytermékekre vonatkozott, amelyek egészségkárosító hatása miatt elfogadott a szigorúbb állami beavatkozás.

A határozat megsemmisítést kimondó rendelkezéséhez Bragyova András alkotmánybíró párhuzamos indokolást, Balogh Elemér és Lenkovics Barnabás alkotmánybíró különvéleményt csatolt.

A határozat megtalálható az Alkotmánybíróság honlapján