Nem alkotmányellenesek az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény végkielégítést érintő rendelkezései

Az Alkotmánybíróság 3053/2022. (II. 11.) AB határozatával elutasította az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény 19. § (4) bekezdése, illetve 19. § (4) bekezdésének az „a) ha az érintett kevesebb mint 20 év figyelembe vehető szolgálati idővel rendelkezik, 1 havi, b) ha az érintett legalább 20 év, de 30 évnél kevesebb figyelembe vehető szolgálati idővel rendelkezik, 2 havi, c) ha az érintett legalább 30 év figyelembe vehető szolgálati idővel rendelkezik, 3 havi, a jogviszony megszűnésekor érvényes illetményének megfelelő összegű” szövegrésze alaptörvény-ellenességének a megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszokat.

A támadott törvény értelmében az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti jogviszonya egészségügyi szolgálati jogviszonnyá alakult át. A sérelmezett rendelkezés alapján, ha az egészségügyi szolgálati munkaszerződés határidőben nem került megkötésre, az érintett közalkalmazotti jogviszonya 2021. március 1-jével megszűnt. Ebben az esetben az érintett a szolgálati idő hosszától függően csökkentett összegű (1, 2 vagy 3 havi) végkielégítésre jogosult.

A törvény ellen nagyszámú indítványozó fordult az Alkotmánybírósághoz az alkotmánybírósági törvény 26. § (2) bekezdése alapján, lényegében azonos tartalmú panasszal. Az Alkotmánybíróság az indítványokat az Ügyrend 30. § (5) bekezdése alapján egy eljárásban bírálta el. Az indítványozók álláspontja szerint a sérelmezett rendelkezés sérti az emberi méltósághoz fűződő jogot, a munka és foglalkozás szabad megválasztásához való jogot, és ezen keresztül az önrendelkezési jogot. Nézetük szerint a szabályozás sérti a tulajdonhoz való jog részét képező közjogi várományok védelméhez való jogot, továbbá az egyenlő bánásmód követelményét.

Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy nem sérti a foglakozás és a munka szabad megválasztásához fűződő jogot az a szabályozás, amely az egészségügyi ágazatban bevezetett új jogviszony-típus közérdekből történő általánossá tétele érdekében az érintett dolgozók választásától teszi függővé az új jogviszony adta keretek között történő továbbfoglalkoztatást, és a munkavállaló erre vonatkozó elutasító döntése esetére a közalkalmazotti jogviszony megszűnését írja elő, még az egyéb jogcímeken szerezhető végkielégítésnél alacsonyabb mértékű, kizárólag az erre az esetre rendelt végkielégítés biztosítása mellett sem. Az Alkotmánybíróság kifejtette továbbá, hogy az eredetileg egységesen közalkalmazottként foglalkoztatott egészségügyi dolgozók ennek folytán fennállt egységes csoportja a jogviszonyuk átalakítására, ezen belül kiemelten a végkielégítésükre vonatkozó szabályozás alkotmányosságának megítélése szempontjából is megszűnt, az új jogviszonyba lépésre vonatkozó eltérő döntéseik és a törvény rendelkezése alapján már nem képeznek a szabályozás szempontjából összehasonlítható helyzetben lévő, homogén csoportot, következésképp az indítványozók által kifogásolt szabályozás nem eredményezett hátrányos megkülönböztetést. Az Alkotmánybíróság tanácsa tehát nem találta alapjogsértőnek a támadott szabályozást, ezért az alkotmányjogi panaszokat elutasította.

Az Alkotmánybíróság határozata az Ügyrend 30. § (5) bekezdése alapján az ügyben benyújtott valamennyi alkotmányjogi panaszra vonatkozik. Tekintettel azonban ezeknek az indítványoknak a szövegazonosságára és nagy számára, az Alkotmánybíróság a döntésről nem tájékoztatja külön-külön postai levélben valamennyi indítványozót, és a végzést sem küldi meg nekik. Az Alkotmánybíróság végzése megjelenik az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos közlönyben, és bárki által elérhető az Alkotmánybíróság honlapján.

A döntés teljes szövege az Alkotmánybíróság honlapján ezen a linken >> olvasható.