EN

Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság volt elnöke kapta 2017-ben a Deák Ferenc díjat. Az elismerést az adományozói testület nevében Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke adta át.

 

A Deák Ferenc díjat 2004-ben alapították közösen az Alkotmánybíróság elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a legfőbb ügyész, a Magyar Jogászegylet elnöke, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke, a Magyar Közigazgatási Kar elnöke, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke valamint a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Bizottságának elnöke azzal a céllal, hogy minden évben kitüntessék azon szakembereket, akik életútjuk alapján kiemelkedő jogászként a deáki hagyományok méltó utódai. A díj alapító okirata ezen a linken érhető el.

A Deák Ferenc díj kitüntetettjei 2017ben a következő személyek voltak: Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság volt elnöke, Belovics Ervin legfőbb ügyész helyettes, Vékás Lajos egyetemi tanár, akadémikus, Csomós Tamás ügyvéd, kamarai elnök, Mándoki István közjegyző és Kiss Pál címzetes főjegyző. Az elismerések átadására 2017. november 15-én, a Budapesti Ügyvédi Kamara székházában került sor.

Lenkovics Barnabás kitüntetését az alábbi méltatással indokolta az adományozói testület:

„Prof. Dr. Lenkovics Barnabás munkásságát áttekintve joggal vonhatunk párhuzamot a deáki jogászi hagyomány és saját életútja között, hiszen munkásságának fókuszában kezdettől fogva az „EMBER” állt. Polgári jogi, alkotmányjogi gondolkodását és hitvallását egyaránt az egyes ember, szélesebb értelemben pedig a közösség, a társadalom szolgálata hatotta át. Munkájának vezérlő elve az igazságosság; vallja, hogy „nem az ember van a jogért, hanem a jog az emberért”.

Jogi tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végezte, ahol 1974-ben „summa cum laude” minősítéssel avatták doktorrá. Ugyanezen év március 1-jétől kezdett tanítani a Kar Polgári Jogi Tanszékén, 1976-ig gyakornokként, 1982-ig tanársegédként, 1991-ig adjunktusként, 1999-ig docensként, 2000-től pedig egyetemi tanárként.

1978-tól tartott előadásokat a levelező tagozaton, 1984-től az esti tagozaton és 1986-tól nappali tagozaton. 1992-től egy-egy évfolyamon önállóan adta elő a polgári jog teljes tananyagát. 1996-tól 2015-ig tanszékvezető az ELTE győri kihelyezett tagozatán, a mai Széchenyi István Egyetemen, ahol napjainkban is tanít.

1991-ben „Tulajdonjog” címmel írta első önálló egyetemi jegyzetét, melyet 1993-ban „A dologi jog vázlata” cím alatt átdolgozott és kibővített. Szerzőtársával, Bíró Györggyel 1996-ban megírták a magyar polgári jog „Általános tanok” című egyetemi jegyzetet, 2001-ben Székely Lászlóval pedig „A személyi jog vázlata” című jegyzetet. Emellett számos jegyzetet készített az ELTE Jogi Továbbképző Intézete számára is: „A polgári jog vázlata” és „Polgári jogi alapfogalmak” címmel.

1991-ben védte meg kandidátusi disszertációját „Tulajdonjogi rendszerváltozás” címmel és 1992-től az állam- és jogtudományok kandidátusa és ezzel az MTA köztestületi tagja lett. 1998-tól négy évig Széchenyi Professzori Ösztöndíjas. 1999. márciusában „A tulajdon tulajdon társadalmasítása” című munkájával habilitált, ezt követően 2000. július 1-jével egyetemi tanári címet szerzett. 2001-ben Országgyűlés hat évre az állampolgári jogok országgyűlési biztosává, majd 2007. április 21-től kilenc évre alkotmánybíróvá választotta. Az Alkotmánybíróság elnöki tisztét 2015. februárjától 2016. áprilisáig töltötte be. 2017-ben a Magyar Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült.

Prof. Dr. Lenkovics Barnabás több, mint négy évtizeden át rendíthetetlen szorgalommal látta el oktatói és közjogi tisztségeiből eredő feladatait, melyeket minden körülmények között kiemelkedő hivatástudattal, alázattal, szilárd erkölcsi értékrendjének megalkuvás nélküli, következetes képviseletével teljesített. Célja mindenkor a megszerzett tudás gyarapítása és átadása volt, ezért nem csupán diákjai, hanem munkatársai közül is sokan „Tanár Úrként” szólítják. Kollégái, diákjai felé mindig a lehető legnagyobb megértéssel és udvariassággal, „atyai jóindulattal” fordult. Egyenes, becsületes jellemével, családja iránt tanúsított mély szeretetével is kivívta környezete tiszteletét. A Deák Ferenc Díjat több évtizedes kiemelkedő egyetemi oktatói és kutatói munkássága, meghatározó közéleti szerepvállalása alapján ítélte oda a Testület.”