Közlemény az állami tulajdonú földek értékesítéséről szóló szabályok vizsgálatáról

2015. december 15.

Az Alkotmánybíróság 2015. december 14-én hozott határozatában megállapította, hogy a „Földet a gazdáknak!” Program keretében az állami tulajdonú földek földművesek részére történő értékesítéséhez szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározatnak az állami tulajdonú földterületek értékesítéséből származó bevétel felhasználásáról szóló rendelkezése ellentétes a korábban törvényi szinten megállapított felhasználási célokkal. Az Alkotmánybíróság ezért a kormányhatározat e pontját megsemmisítette.

Ötvenkét országgyűlési képviselő kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja felül a „Földet a gazdáknak!” Program keretében az állami tulajdonú földek földművesek részére történő értékesítéséhez szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározat, illetve a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló kormányrendelet egyes rendelkezéseinek az Alaptörvénnyel való összhangját.

Az Alkotmánybíróság az indítványnak részben helyt adott. Megállapította, hogy az állami tulajdonú földterületek értékesítéséből származó bevétel felhasználásáról a kormány nem rendelkezhet határozatban, mert az Alaptörvény a nemzeti vagyon átruházását csak törvényben meghatározott célból teszi lehetővé. A kormányhatározatban szereplő, „Magyarország fejlesztésére és az állami vagyon gyarapítására” vonatkozó fordulat továbbá tágabb felhasználási kört határoz meg, mint amelyet a törvényi szinten meghatározott földvásárlási és földbirtok-politikai célok lehetővé tesznek. Ennek következtében a kormányhatározat érintett pontja a törvénnyel is ellentétes. Ezért az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kormányhatározatnak az állami tulajdonú földterületek értékesítéséből származó bevétel felhasználásáról rendelkező pontját.

A földrészletek hasznosításának a kormányrendeletben és a kormányhatározatban foglalt részletszabályaira vonatkozó további indítványi kezdeményezéseket az Alkotmánybíróság részben elutasította, részben visszautasította, illetve az eljárást egy vonatkozásban megszüntette, mivel az indítvány a támadott szabályok időközbeni módosítása következtében tárgytalanná vált.

A határozathoz Dienes-Oehm Egon, Kiss László és Varga Zs. András alkotmánybírók különvéleményt, Lévay Miklós, Salamon László és Stumpf István alkotmánybírók párhuzamos indokolást csatoltak.

A határozat elérhető az Alkotmánybíróság honlapján ezen a linken >>

Budapest, 2015. december 15.