EN

Az Alkotmánybíróság (Ab) 2009. május 11-én meghozott és a Magyar Közlönyben közzétett határozatában alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének a város építési szabályzatáról és szabályozási tervéről, illetve annak módosításáról szóló több rendeletét. E rendeletek között van az 59/2007. (12. 28.) számú önkormányzati rendelet is, mely úgy módosította az építési szabályzatot, hogy gyakorlatilag kizárta a város területén nagyhatósugarú katonai radar létesítését.

Az Alkotmánybíróságnál a Dél-Dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője kezdeményezte a katonai radar létesítését kizáró rendelet alkotmányossági vizsgálatát, mert az általa lefolytatott törvényességi ellenőrzés során észlelte, hogy e rendelet több magasabb szintű jogszabállyal (így az országos építésügyi követelményekkel) ellentétes. Az indítványozó arra is rámutatott, hogy a rendelet egy olyan alaprendelet módosításáról szól, melyet a Közgyűlés már 2006-ban hatályon kívül helyezett.

Az Ab a formai alkotmányellenességet vizsgálva megállapította, hogy a Közgyűlés által módosítani (kiegészíteni) kívánt 2004-ben született alaprendeletet maga a Közgyűlés még 2006-ban hatályon kívül helyezte, amikor új építési szabályzatot és szabályozási tervet állapított meg. A vizsgálat során az is kiderült, hogy a Közgyűlés a 2006-ban alkotott új építési rendeletét rövid idő után szintén hatályon kívül helyezte, majd 2006 és 2008 között többször is alkotott rendeletet a hatályon kívül helyezett 2004-es rendelet módosításáról.

Az alkotmánybírósági vizsgálatban elsődleges alkotmányossági kérdés volt, hogy az új (módosító) rendelkezések megalkotása a jogbiztonság alkotmányos követelményével összhangban történt-e. A jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság, melynek lényege, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek. Alkotmányos követelmény, hogy jogalkotásra csak a jogbiztonság elvének megfelelően kerülhet sor. Ennek részeként a jogszabályok módosítása, hatályba léptetése ésszerű rendben kell, hogy történjék, a módosításoknak egyértelműeknek, követhetőknek és áttekinthetőknek kell lenniük mind a jogalanyok, mind a jogalkalmazó szervek számára.

Az Alkotmánybíróság jelen határozatában megállapította, hogy a fenti, valamint a 2006 és 2008 között született módosító rendeletek megalkotása ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiság elvével, mivel hatályon kívül helyezett jogszabály módosításáról rendelkeznek. Ezzel a jogbiztonságot súlyosan veszélyeztető helyzetet hoztak létre, mert egy megyei jogú város alapvető életviszonyai, a településrendezés és az építés helyi rendjének szabályai szempontjából tartalmaznak közjogilag érvénytelen szabályokat.

A megsemmisített rendeletek 2009. december 31-én vesztik hatályukat.