Jószomszédi viszony vagy jószomszédi iszony?
2020. december 3.

Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke és Darák Péter, a Kúria elnöke közösen elemezték a két intézmény kapcsolatát a rendszerváltás idejéig visszatekintve.
„Semmiképpen sem ősbűn, hogy 2012. óta lehetősége van az Alkotmánybíróságnak bírói ítéleteket felülvizsgálni. Tény és egyben magától értetődő, hogy ez a legfelsőbb bírói fórum, a mai Kúria és az Alkotmánybíróság kapcsolatát tovább árnyalta; míg korábban az Alkotmánybíróságnak alapvetően a törvényhozással volt konfliktushelyzete, addig 2012 után ez áttevődött inkább a bírói szférára. Bizonyos esetekben konkrét véleménykülönbségek vannak a bírói kar és az Alkotmánybíróság között, bizonyos esetekben pedig teljes véleményazonosság.” – ezt Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke mondta azon az elemző beszélgetésen, amelynek Darák Péterrel a Kúria elnökével voltak közös meghívottai, és amelynek a Mathias Corvinus Collegium adott otthont. Darák Péter egyetértésének adott hangot, s mindkét elnök leszögezte: egy demokratikus jogállamban ez teljesen természetes, így kell működnie a két intézmény közötti kapcsolatnak.
A moderált beszélgetést online keretek között az Mathias Corvinus Collegium hallgatói is figyelemmel kísérték, akik az esemény második felében számos kérdésfelvetéssel gördítették tovább az elnökök által folytatott eszmecserét.
A rendezvény szervezőinek összefoglalója a Mathias Corvinus Collegium honlapján >>