„Erkölcs és jog” – rendhagyó szakmai konferencia a Kúrián az Alkotmánybíróság elnökének részvételével

2019. október 3.

„Két oka van annak, hogy az alapjogok lényegi magját erkölcsi minőségnek kell tételeznünk.” – szögezte le Sulyok Tamás a számos neves résztvevővel életre hívott konferencián tartott előadásában.

Egyrészt az alapjogok azt határozzák meg, hogy az államnak miképp kell a polgáraihoz viszonyulnia – fejtette ki az Alkotmánybíróság elnöke -, másrészt a polgárok egymás közötti viszonyainak alapvető struktúráját is megrajzolja. Az erkölcs pedig épp arra a kérdésre ad választ, hogy miképpen kell embertársainkkal szemben viselkednünk. Kiemelte a XX. század történelmének tanulságait, amelyek egyértelműen rávilágítanak arra, hogy csakis az embereket tekintetbe vevő, embereknek alkotott, ezért erkölcsi tartással bíró jog lehet az a keret, amelyben a XXI. század társadalmi fejlődése számunkra itt, Európa középső részén élő polgárok számára elképzelhető.  Sulyok Tamás hozzátette: „Alkotmánybíróként számomra az alapjogok mindig egyfajta erkölcsi minimumot testesítettek meg.”

Az Alkotmánybíróság elnökének és a rendezvény többi előadójának beszéde, illetve az elhangzottakról készült összefoglaló a konferenciát szervező, és annak helyet adó Kúria honlapján található >>