Elhunyt Harmathy Attila, az Alkotmánybíróság volt tagja

2022. augusztus 31.

2022. augusztus 30-án, életének 86. évében elhunyt Harmathy Attila akadémikus, nyugalmazott egyetemi tanár, az Alkotmánybíróság volt tagja

Harmathy Attila egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte. 1962-ben részt vett a Cambridge-i egyetem nyári jogi tanfolyamán, 1964-1967 között elvégezte a Strasbourg-i Nemzetközi Összehasonlító Jogi Egyetem négy évfolyamát. 1962-ben került az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetébe. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán római jogot, majd polgári jogot oktatott. 1974-ben docenssé, 1982-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. 1990 október és 1993 november között a kar dékánja volt. 1993 májusában Harmathy Attilát a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1998-ban rendes tagjává választotta. 1993 májusa és 1995 februárja között az MTA főtitkárhelyettese, 1996 májusától alelnöke. Fő kutatási területe a polgári jog és az összehasonlító polgári jog, ezen belül a kötelmi jog szerződésekkel kapcsolatos része volt.

1998 és 2007 között volt tagja az Alkotmánybíróságnak.

Az Alkotmánybíróság jelenlegi és volt tagjai, munkatársai Harmathy Attila személyében gyászolják a Széchenyi-díjas jogtudóst, a polgári jog híres professzorát, a magyar Alkotmánybíróság volt tagját. Az Alkotmánybíróság saját halottjának tekinti.

Temetése szeptember 16-án 14:00 órától lesz a Farkasréti temetőben.

Fotó: Illyés Tibor/MTI