Együttműködési megállapodás az Alkotmánybíróság és az SZTE Állam- és Jogtudományi Kara között

2019. október 29.

Az oktatást, a kutatást és a hallgatói tehetséggondozást segítő együttműködésről kötött megállapodást az Alkotmánybíróság (AB) és a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara (SZTE-ÁJTK).

Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke – aki jogi tanulmányait Szegeden végezte – az ünnepélyes aláírás előtti sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a szegedi egyetem eddigi teljesítményével bizonyította azt, hogy nemzetközi szinten is elismert szakmai műhely. Véleménye szerint az együttműködés lehetőséget biztosít többek között arra, hogy a két intézmény közösen magas színvonalú konferenciákat szervezzen, a hallgatók pedig az AB széles körű nemzetközi kapcsolatrendszerének köszönhetően külföldi tanulmányutakon vehessenek részt.

Rovó László, az SZTE rektora elmondta, hogy az intézményben folyó magas szintű oktatási és kutatási tevékenység csak széles körű együttműködéssel fejleszthető tovább. Az egyetem az elmúlt másfél évben ezért bővítette kapcsolatait külföldi felsőoktatási intézményekkel. Ahhoz, hogy a szegedi diplomák értéke egyre nagyobb legyen, elengedhetetlen az együttműködés a kiváló hazai intézményekkel is – közölte a professzor.

Görög Márta, a jogi kar dékánja kifejtette: az SZTE-ÁJTK olyan tudásközpontú intézmény, ahol a hallgatók nagyon alapos elméleti ismertekre tehetnek szert, és a kooperatív képzések elmúlt években végbement fejlesztésének köszönhetően gyakorlati tapasztalataik is kiválóak. Hallgatóik a kiválósági listákon kitűnő eredményeket érnek el – tette hozzá a professzor.

Az együttműködési megállapodás formalizálja és még intenzívebbé teszi az Alkotmánybíróság és a szegedi jogi kar közötti több évtizedes kapcsolatot. Az AB bekapcsolódik a hallgatói tehetséggondozásba, fakultációk keretében az oktatásba, valamint hozzájárul a képzést és a kutatást segítő tudásbázis szélesítéséhez.