Dr. Polt Péter elnök előadása a 46. Jogász Vándorgyűlés nyitó plenáris ülésén
2025. november 10.

Dr. Polt Péter 2025. november 6-án az alapjogvédelem és alkotmányos önazonosság aktuális kérdéseiről tartott előadást a 46. Jogász Vándorgyűlés nyitó plenáris ülésén. A magyar jogásztársadalom e kiemelkedően fontos évenkénti szakmai tanácskozásán a jogászi hivatás valamennyi területén működő szakemberek számára lehetőség nyílik arra, hogy a jogi élet időszerű kérdéseinek megvitatásában tevőlegesen részt vegyenek, javaslataikkal közvetlen hatást gyakoroljanak a jogalkotás fejlődésére, a joggyakorlat alakítására.
Az Alkotmánybíróság elnöke beszédében kiemelte, hogy a 21. század korábban nem ismert kihívások elé állítja a magyar jogrendszert. Az alapjogvédelem új dimenziókat nyer a digitalizáció, a mesterséges intelligencia és a globális technológiai platformok térhódításával. Ezzel párhuzamosan az európai együttműködésben is újra és újra szembe kell néznünk a szuverenitás és az alkotmányos önazonosság kérdésével: miként őrizhetjük meg azt, ami sajátunk, miközben részesei maradunk a közös európai jogrendnek.
Dr. Polt Péter hangsúlyozta, hogy a jogásztársadalom tagjainak közös felelőssége, hogy úgy őrizzék meg és fejlesszék tovább jogrendszerünket, hogy megfeleljenek a jelen kihívásainak, de egyidejűleg hűek maradjanak az Alaptörvényben kifejezett értékeinkhez. Ebben kiemelt jelentősége van a jogászi hivatásrendek közötti párbeszédnek és együttműködésnek, melyben az Alkotmánybíróság továbbra is elkötelezett.
A fotókat Gémes Sándor készítette.


