Az alkotmánybíróságok világkonferenciájának harmadik kongresszusa

2014. október 6.

Az alkotmánybíróságok világkonferenciája 2014. szeptember 28. és október 1. között Szöulban tartotta harmadik kongresszusát.

A 2009-ben a Velencei Bizottság közreműködésével megalakult, az idén Koreában ülésező nemzetközi testület kilencvenhárom afrikai, amerikai, ázsiai és európai alkotmánybíróságot, illetve alkotmánybíráskodási hatáskörrel eljáró legfelsőbb bíróságot tömörít.

A harmadik világkongresszus témája az alkotmánybíráskodás és a társadalmi felzárkózás volt, melynek során megvitatták a társadalmi integráció globalizációs kihívásait, és nemzetközi standardjait, a társadalmi beilleszkedés elősegítésének alkotmányos eszközeit, és az alkotmánybíráskodás szociális felzárkóztatásban betöltött szerepét.

Az alkotmánybíróságok hatásköre különbözik a szociális jogok terén: egyes alkotmánybíróságok hatásköre szélesebb körű, más országokban azonban az egyéni jogvédelem inkább az első generációs alapjogok körére szűkül. Van, ahol az alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogból, illetve az egyenlőségi klauzulából, az arányosság elvének alkalmazásával vezetették le a szociális jogokat.

A gazdasági válság, a költségvetési megszorítások, az országok közötti és a társadalmon belül növekvő gazdasági egyenlőtlenségek, valamint az illegális bevándorlók új kihívások elé állítják az alapvető jogok, a demokrácia és a jogállamiság felett őrködő alkotmánybíróságokat. E sajátos gazdasági környezetben az alkotmánybíróságok az emberi jogok védelme mellett további célként a társadalmi felzárkóztatást, illetve a társadalmi feszültségek elkerülését is szolgálják.

A magyar Alkotmánybíróságot Koreában Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, valamint Balogh Elemér alkotmánybíró képviselte. A kongresszus következő rendes közgyűlésére 2017-ben kerül sor.