EN

Szeptember 17-én szombaton második alkalommal nyitotta meg kapuit a Károlyi-Csekonics Palota a Magyar Jogi Könyvszalon közönsége előtt. A teljes hazai jogászszakmát megszólító rendezvény szervezője a Magyar Jogász Egylet volt, míg társszervezője az Alkotmánybíróság. A nagyjából félszáz látogatót vonzó eseményen az Alkotmánybíróság elnöke is beszédet mondott, amelyben az intézmény és a sajtó, valamint a szélesebb nyilvánosság kapcsolatáról is szólt.

Sulyok Tamás beszédét teljes terjedelemben az alábbiakban olvashatják:

Tisztelt Elnök Urak! Kedves Kollégák! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mielőtt elindultam ma reggel ide, a Károlyi-Csekonics palotába, felkerestem a könyvszalon honlapját. Nem árt, ha az ember tudja, hova  igyekszik.  Bevallom őszintén, hogy a társszervező Alkotmánybíróság elnökeként nagy elégedettséggel nyugtáztam – a véleményem szerint – igen nívós és sokrétű programot, amelynek összeállításáért, megszervezéséért itt is köszönetet mondok a Magyar Jogász Egylet munkatársainak, és alkotmánybírósági kollégáimnak egyaránt. A program mellett Trócsányi Elnök Úrnak a rendezvényhez írott köszöntőjén is megakadt a szemem, amely szerint „az alkotmányos és demokratikus rendszerek szerves részét alkotja a közéleti párbeszéd és vitakultúra”.

Elnök úr sorai rávilágítanak arra is, hogy a Magyar Jogi Könyvszalon megszervezését miért övezi egyfajta küldetéstudat az Alkotmánybíróság részéről is.

Az Alkotmánybíróságnak számos alkalommal kell társadalmunk széles rétegeit és a jogrendszer meghatározó részeit érintő, közérdeklődésre számot tartó kérdésekben döntenie.

Az Alkotmánybíróság azonban nem ténybíróság. Az előttünk fekvő ügyek általában nem dönthetők el egy egyszerű guilty-not guilty dichotómia alapján. Sok esetben ugyanis a döntés közvetlen eredménye a közvélemény számára kevésbé jelentős – sokkal inkább a döntés  mögött álló általános alkotmányjogi tételek hosszú távú következményei számítanak.

Amikor az Alkotmánybíróság dönt – az Alaptörvény által teremtett kereteket tölti meg élettel s ennek érdekében nemegyszer túl kell lépnie a jogszabály betűjén, a puszta textuson. Túl kell lépnie, azaz kissé felül kell emelkednie, hogy az előtte fekvő ügyet egy tágabb társadalmi, alkotmányjogi kontextusban tudja szemlélni.

Az Alkotmánybíróság döntései erga omnes hatályúak, azaz mindenki számára kötelezőek. Az Alkotmánybíróság felelőssége ugyanis nem pusztán az előtte fekvő ügy eldöntése, hanem az is, hogy előre lássa saját döntéseinek következményeit, hatásait a társadalmi rend és a jogrendszer egészére. Hogyan érinti a döntés az adott jogterületet? Az ügy eldöntése során levont következtetések, jogértelmezések hogyan jelennek majd meg később a rendes bíróságok, illetve a jogalkotó döntéseiben, vagy akár mit jelentenek majd a jogtudomány számára? Hogyan befolyásolják a jogrendszer fejlődését?

Nos, lássuk csak:  Az ember sokszor úgy érzi – legalább is amikor ezeket a textusokat el kell készíteni –, hogy az alkotmánybírósági döntések szövegével szembeni követelményeink túllépnek a más jogi foglalkozásokban szokásos szövegezéssel szembeni elvárásokon. Az Alkotmánybíróságnak döntései meghozatalakor általában egyszerre kell a jelenben eldöntenie egy konkrét ügyben felmerült alkotmányjogi kérdést és az ügy valamennyi elemére vonatkozóan kell olyan precíz dogmatikai választ adnia, amely képes az adott jogterület felvetett problémáit az alkotmányjog eszközeivel nyugvópontra helyezni. Ezen célok elérésére fejlődött ki a magyar alkotmánybíráskodás közel 32 éve alatt  az a  művi precizitást lehetővé tevő, rendkívül bonyolult, és még sokszor jogászok számára is komoly fejtörést okozó szakmai nyelvezet, amely minden, csak nem közérthető.

Az Alkotmánybíróság e bonyolult textusú döntései meghozatala során tehát rendszerint figyelemmel van az adott ügy körülményei mellett a döntésnek a jogrendszerre, a magyar alkotmányos berendezkedésre gyakorolt következményeire is. Ez akkor is így van, ha magát a döntést az érdekelteken kívül alig olvassa majd más, csak egy maroknyi alkotmányjog iránt olthatatlan érdeklődéssel bíró személy, vagy a munkáját végző jogalkalmazó, és akkor is, amikor – az előzőekkel ellentétesen – a döntést a közzétételt követő egy órában a hazai sajtó mellett a nemzetközi hírportálok is közlik, értelmezik, tematizálják. A közelmúltban több ilyen ügy is volt, hogy csak néhány példát említsek: a KESMA ügy, a Nagy „Harácsony”-ként elhíresült ügyünk, vagy az abortusztabletta kérdése. Ezek után a testület kapott hideget, meleget.

S ezzel tulajdonképpen eljutottam ahhoz, amiről ma elsősorban szólni szeretnék. Jelesül az Alkotmánybíróság és a sajtó, és természetesen ez utóbbi által a szélesebb nyilvánosság kapcsolatáról. Most nincs itt a sajtó – vagy ha igen, akkor jól álcázza magát –, így bátran bevallhatom Önöknek, hogy többnyire Don Quijoténak érzem magam, amikor egy-egy döntésünkről a médiában kell nyilatkozni. Leginkább azért érzem magam az említett szélmalom harcot vívó donnak, mert ilyenkor óhatatlanul s akarva-akaratlan a megmagyarázó szerepébe kerülök. Nem azért, mert én  bármit is magyarázni kívánnék, hiszen az Alkotmánybíróság döntései fogalmilag nem szorulnak magyarázatra. A határozat indokolása maga az egyetlen és kizárólagos magyarázat. De mégis meg kell tennem újra és újra, mert a legtöbb kérdés, kérés, amely a sajtó képviselőitől érkezik, valaminek a magyarázatát várja tőlünk. Legalábbis jómagam a „miért?”-tel kezdődő kérdéseket ekként értelmezem. S ha ugyebár valamit magyarázni kell, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, az már régen rossz. Aki magyarázkodik – akár csak ha azért is, mert kvázi vagy de facto arra kényszerítik – az nincs túl jó pozícióban. Ugyanakkor a működésünk mechanizmusát, lényegét, koherenciáját bármikor nagyon szívesen magyarázom. Annak a magyarázatnak ugyanis van jelentősége, gyakorlati és elméleti haszna is. Erre azonban viszonylag ritkán kérnek. Sokszor érzem úgy, hogy a sajtó inkább szereti az Alkotmánybíróságot a politikai csatamezőre citálni, legszívesebben szuronyt lát a kezünkben, s ennek megfelelően sajnos gyakran jelenik meg a testület és az intézmény egyfajta politikai színű/szagú mumusként a közvélemény előtt. S ez már magával hozna, hozhatna egy második körös, még az elsőnél is rosszabb pozíciós magyarázkodást, ami – mint fentebb kifejtettem – nem kenyerem, de legalábbis nem szeretem, értelmetlennek tartom. Trócsányi elnök úr kezdeményezését a francia mintára létrehozott magyar jogi könyvszalont illetően, és kitartó munkáját, elszántságát, hogy az ötlet kézzelfogható valósággá váljon, azért is tartom kiemelkedő jelentőségűnek nem csak az Alkotmánybíróságot, de a teljes hazai jogéletet, annak minden szereplőjét illetően, mert az első alkalom is azt igazolta, hogy ez a rendezvény – beleértve a könyvek, kiadványok seregszemléjét is – a jog és a jogászok emberarcúvá válásáról szól. S hogy ez valóban nagy jelentőséggel bír társadalmi megítélésünk szempontjából, arra kiváló példa a közelmúltból egy eset, amikor is kollégáim különböző sajtómegjelenésről, interjúkról egyeztettek a sajtó képviselőivel, akik közül az egyik azt a – civilizált környezetben talán szokatlan – kérést fogalmazta meg felém és más intézményvezető kollégám felé, hogy csak abban az esetben érdekeltek bármilyen interjú létrejöttében, ha tudunk értelmes gondolatokat megfogalmazni. Tisztelt Hölgyeim és Uraim: úgy tűnik, van hova fejlődni.

Summa summarum:

Az Alkotmánybíróság döntései társadalmi kérdéseket alkotmányossági szempontok alapján végleges jelleggel döntenek el, ezért természetes, hogy ezeket a döntéseket adott esetben széles körű érdeklődés és magától értetődően vita övezi. A testületet vezérlő megfontolások, a megtett következtetések és természetesen maga a rendelkező rész is mind olyan döntések, amelyeket a közvélemény kritikával illet. Néha pozitívval, néha negatívval. A laikusoknak épp olyan határozott véleménye alakul ki ezekről a kérdésekről, mint a szakmabélieknek. Lesznek, akiket a személyes érintettség, szakmai szempontok, vagy éppen politikai érdekek vezérelnek véleményük megfogalmazásában, de a lényeg, hogy mindeközben kialakul a vita. Nem mindegy azonban a vita milyensége. A viták mindig hasznosak, ha értelmesek.

Ennek a vitának különböző felületei lesznek. Az Alkotmánybíróság döntéseiről éppúgy lehet vitatkozni valamelyik sajtóorgánum Facebookon közzétett bejegyzése alatti kommentszekcióban, mint a joghallgatók számára szervezett tudományos diákköri üléseken, vagy alkotmányjog szemináriumokon. Természetesen a vita minősége és hasznossága eltérő lesz. Legalább is bízom benne. Remélem, hogy ezt a jelenlévő fiatalok meg tudják erősíteni.

A vitázókat ezen viták során saját meggyőződésük, sok esetben saját érdekeik, szakmai megfontolásaik vezetik és ezeken a szemüvegeken keresztül ítélik meg a döntéseket. Ha a vita konstruktív, akkor ezzel a vitázók hozzájárulnak a társadalmi és jogi élet fejlődéséhez.

Hogy miért éppen itt és éppen most van helye ezeknek a gondolatoknak? Jómagam elhivatott vagyok a kiélezett és konstruktív, szóban, szemtől-szemben megvívott viták iránt, ugyanakkor úgy hiszem, hogy a szakmai viták egyik legkifinomultabb platformját  a könyvek jelentik. Hiszen sok esetben egy-egy szakmai vélemény megfogalmazásához évek, olykor évtizedek tapasztalatára és az ezidő alatt összegyűjtött tudásra van szükség. A jogi természetű, kiváltképp az alkotmányjogi természetű vitákhoz gyűjtött érvek, érvrendszerek nem mindig férnek el egy-egy vitaasztal mellett, vagy egy- egy médiamegjelenésben. Komplexitásuk és jelentőségük mélyebb megértést tesz szükségessé és ezért ezekről az érvekről, érvrendszerekről már könyvek, de legalább is tudományos igényű szakcikkek kell, hogy szülessenek. Ezek később újabb gondolatokat váltanak ki a tudomány és a szakma képviselőiből, akik gondolataikat hasonlóan megfogalmazott sorokon keresztül, újabb könyvek oldalain közlik.

Előremutató és minőségi közéleti párbeszéd és vitakultúra tehát nem alakulhat ki könyvek nélkül és anélkül, hogy a sokszor egymásnak ellentmondó tartalmú oldalak szerzői és az ő olvasóik ne bonyolódnának személyesen is vitába. Ehhez pedig egyrészről arra van szükség, hogy ezek a művek elérhetővé váljanak, másrészről arra, hogy ezeket az embereket egy fedél alá hozzuk egy személyes találkozás erejéig. Például egy jogi könyvszalon alkalmával.

Szívből örülök, hogy itt vannak, s itt lehetek Önökkel.

Köszönöm, hogy meghallgattak!