Az Alkotmánybíróság elnökének részvétele az Alkotmánybíráskodás Világkonferenciájának 6. Kongresszusán

2025. november 4.

Dr. Polt Péter, az Alkotmánybíróság elnöke vezetésével kéttagú küldöttség vett részt 2025. október 28–30. között az Alkotmánybíráskodás Világkonferenciájának (World Conference on Constitutional Justice – WCCJ) 6. Kongresszusán.

A háromévente megrendezésre kerülő találkozót az idei évben Spanyolország Alkotmánybírósága és a Velencei Bizottság közös szervezésében tartották Madridban, „Az emberi jogok a jövő generációiért” címmel.

A kongresszuson a világ minden kontinenséről mintegy 88 alkotmánybíróság és hasonló státuszú intézmény képviseltette magát. A kétnapos szakmai program során a résztvevők megvitatták a természeti erőforrások és a környezet megőrzésével, valamint az emberiség kulturális örökségének védelmével kapcsolatos aktuális alkotmányos kérdéseket. Emellett előadások hangzottak el a tudományos ismeretekhez és az új technológiákhoz való hozzáférés kihívásairól, továbbá az alkotmánybíróságok függetlenségéről.

A rendezvény keretében megtartották a szervezet 4. közgyűlését, majd a konferenciát VI. Fülöp spanyol király részvételével és beszédével zárták.