EN

Magyarország Kormánya nevében az igazságügyi miniszter indítvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben az Egységes Szabadalmi Bíróságról szóló megállapodás esetleges kihirdetése kapcsán az Alaptörvény vonatkozó szabályainak értelmezését kérte a testülettől.

Az Egységes Szabadalmi Bíróság olyan nemzetek feletti bírói fórum, amely európai szabadalmak bitorlásával és érvényességével kapcsolatos jogvitákban jár majd el. Az erről szóló megállapodást az Európai Unió 25 tagállama – köztük Magyarország – írta alá.

A Kormány indítványa két absztrakt alkotmányjogi kérdést vetett fel. Az első kérdés az volt, hogy az Alkotmánybíróság a jelen megállapodáshoz hasonló ún. megerősített együttműködéseket az uniós jog részének tekinti-e, vagy pedig nemzetközi jog alapján kötött szerződésként kezeli. E vizsgálat keretében az Alkotmánybíróság emlékeztetett: a 22/2016. (XII. 5.) AB határozat megállapította, hogy Magyarország az Európai Unióhoz történt csatlakozásával nem szuverenitásáról mondott le, hanem csak egyes hatáskörök közös gyakorlását tette lehetővé, ennek megfelelően Magyarország szuverenitásának fenntartását kell vélelmezni az Európai Unió alapító szerződéseiben megállapított jogokhoz és kötelezettségekhez képest további hatáskörök közös gyakorlásának megítélésekor (ún. fenntartott szuverenitás vélelme).

A testület álláspontja szerint a megerősített együttműködési forma közjogi értelemben sajátos megítélés alá esik. Magyarország köthet olyan nemzetközi szerződést, amelynek csak uniós tagállamok a részesei, és amelynek keretében a létrehozott intézmény uniós jogot alkalmaz, mindez azonban csupán akkor válik az uniós jog részévé, amennyiben ennek jogalapja az alapító szerződésekben megtalálható. Ezt a konkrét együttműködés esetében a Kormánynak kell vizsgálnia. Amennyiben jelen ügyben úgy ítéli meg, hogy az Európai Unió alapító szerződései az intézmény létrehozására vonatkozó hatáskört már meghatározták, úgy az ezt végrehajtó nemzetközi szerződés kihirdetésének jogalapja az Alaptörvény E) cikke, egyéb esetben pedig az Alaptörvény Q) cikke.

A második eldöntendő kérdés az volt, hogy nemzetközi jogi szerződés esetében a kihirdetéshez milyen érvényességi kellékek szükségesek. Ennek megválaszolásakor az Alkotmánybíróság elsőként arra volt tekintettel, hogy a felállítandó Egységes Szabadalmi Bíróság nem csupán az uniós jogot alkalmazza az eljárása során, hanem a tagállamok nemzeti jogát is. Az Alkotmánybíróság emlékeztetett arra is, hogy a bírói fórumot létrehozó nemzetközi megállapodások tipikus esetének az felel meg, hogy a létrehozott fórumok valamilyen speciális jogorvoslati funkciót látnak el. Ehhez képest az egyes ügycsoportokra létrehozott nemzetközi különbíróság különlegessége az, hogy nem csupán a perorvoslat, hanem az alapügy is a speciális bírósághoz kerül át. Ezért a hazai bírósági struktúrát kiegészítő nemzetközi fórum működése azzal járna, hogy az ide tartozó, magánfelek közti jogviták teljes mértékben kikerülnek a hazai bíróságok joghatósága alól, ami szükségképpen érinti az Alaptörvény hazai bíróságokról szóló fejezetét. Az Alaptörvény ugyanis kivételt nem engedő módon írja elő azt, hogy minden hazai illetőségű magánjogi jogvitában a hazai bíróságok döntenek. Az Alkotmánybíróság ebből arra a következtetésre jutott, hogy magánjogi jogviták egy csoportjának elbírálására vonatkozó joghatóságot nemzetközi intézményre átruházó nemzetközi szerződés a hatályos alaptörvényi szabályozás alapján nem hirdethető ki.

A határozathoz dr. Pokol Béla alkotmánybíró párhuzamos indokolást, dr. Dienes-Oehm Egon és dr. Stumpf István alkotmánybíró pedig különvéleményt csatolt.

A határozat szövege itt, az adatlapja pedig itt található.