Alkotmányjogi panasz az Abtv. 27. §-a szerint

Az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasz részletes szabályai

Indítványminta űrlap letöltése (*.docx)>>

Ki és milyen esetekben nyújthatja be az alkotmányjogi panaszt?

Az Abtv. 27. §-a alapján az alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet nyújthat be alkotmányjogi panaszt, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés Alaptörvényben biztosított jogát sérti vagy hatáskörét az Alaptörvénybe ütközően korlátozza, valamint ha az érintett a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.

Határidő az alkotmányjogi panasz benyújtására

Az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott  alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet (az Alkotmánybíróságnak címezve) írásban benyújtani az elsőfokú bíróságon. A döntés közlésének elmaradása esetén (pl.: ha a bíróság nem kézbesítette a sérelmezett döntést az indítványozó, vagy jogi képviselője részére) az alkotmányjogi panasz benyújtására nyitva álló határidő a tudomásszerzéstől, vagy az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének bekövetkezésétől számított hatvan nap.

Az indítványt, mellékleteit, valamint az egyéb szükséges iratotokat a határidő utolsó napjáig, tehát legkésőbb a hatvanadik napon lehet az elsőfokú bíróságon személyesen vagy elektronikusan benyújtani, vagy ajánlott küldeményként postára adni. A határidő a bírói döntés kézbesítését követő napon kezdődik. Ha a határidő utolsó napja munkaszüneti napra esik, a határidő csak az azt követő legközelebbi munkanapon jár le.

A hatvannapos határidő elmulasztása esetén az indítvány benyújtásával egyidejűleg igazolási kérelmet lehet előterjeszteni, ha az indítványozó rajta kívül álló elháríthatatlan okból történő akadályoztatása folytán mulasztotta el a határidőt. Az igazolási kérelmet az akadály megszűnésétől számított tizenöt napon belül lehet benyújtani. A kérelem megalapozására szolgáló tényeket az indítványozónak a kérelemben valószínűsítenie kell.

Az alaptörvény-ellenesnek vélt bírói döntés közlésétől, az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének bekövetkezésétől számított száznyolcvan nap elteltével alkotmánybírósági eljárás megindításának nincs helye.

Az Ügyrend 12. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság évente legfeljebb két alkalommal ítélkezési szünetet tart. Az Ügyrend 55. § (4) bekezdése alapján az ítélkezési szünet időtartama az Abtv.-ben megállapított határidőket nem érinti, így az alkotmányjogi panasz benyújtására nyitva álló hatvannapos határidő az ítélkezési szünet időtartamával nem hosszabbodik meg.

Az alkotmányjogi panasz benyújtásának helye és módja

Az Abtv. 27. §-a alapján előterjesztett alkotmányjogi panaszt az ügyben első fokon eljárt bíróságnál kell írásban, az indítványozó – illetve jogi képviselője – aláírásával ellátva az Alkotmánybírósághoz címezve benyújtani.

A Kúria jogegységi panaszt elutasító döntése elleni alkotmányjogi panaszt a Kúriánál kell előterjeszteni.

Az elsőfokú bíróság az alkotmányjogi panaszt – a bírósági döntésekkel együtt – továbbítja az Alkotmánybíróság részére.

A bíróság az alkotmányjogi panaszban támadott jogerős döntés végrehajtását az Alkotmánybíróság eljárásának befejezéséig felfüggesztheti.

Az Abtv. 27. §-ára alapított alkotmányjogi panasz kizárólag az elsőfokú bíróságon nyújtható be személyesen, elektronikus úton, vagy postai küldeményként. Az alkotmányjogi panasz benyújtására közvetlenül az Alkotmánybíróságon nincs lehetőség. A 2023. augusztus 1-ét követően a közvetlenül az Alkotmánybíróságon benyújtott alkotmányjogi panaszokat az Alkotmánybíróság nem küldi meg az elsőfokú bíróságnak, és eljárást sem indít az ügyben.

Elektronikus úton akkor lehet alkotmányjogi panaszt benyújtani az elsőfokú bíróságon, ha törvény az alkotmánybírósági eljárásra okot adó bírósági eljárásban az elektronikus kapcsolattartást lehetővé vagy kötelezővé teszi.

Szóban, illetve telefax útján alkotmányjogi panasz előterjesztésére nincs lehetőség.

Az indítvány formai és tartalmi elemei

Az alkotmányjogi panasz indítványnak több tartalmi és formai követelménynek kell megfelelnie ahhoz, hogy az Alkotmánybíróság érdemben foglalkozzon az üggyel.

Az indítványban fel kell tüntetni az indítványozó nevét, lakóhelyét, jogi személy esetében székhelyét, illetve a jogi személyt képviselő tisztségét, valamint mellékelni célszerű a képviseleti jogosultságot megalapozó dokumentumokat (aláírási címpéldány, illetve cégkivonat). Kérjük, hogy az indítványnak csak az első részében szíveskedjenek személyes adatokat feltüntetni, és az alkotmányjogi panasz érdemi alapjogsérelmet alátámasztó indokolását (alkotmányjogi panasz blanketta 2. pont) személyes adatok felhasználása nélkül szíveskedjenek megfogalmazni.

Nem közszereplő indítványozó esetében az indítványnak tartalmaznia kell, hogy az indítványozó hozzájárul-e személyes adatai (a neve) közzétételéhez. (A nyilatkozat minta letölthető innen >>.)

Az alkotmányjogi panasznak határozott kérelmet kell tartalmaznia, és az indítvány mellékleteként meg kell küldeni mindazon dokumentumokat, amelyek az indítványban foglaltakat igazolják.

A határozott kérelem az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasz esetében a következőket jelenti:

– az indítványnak tartalmaznia kell az alaptörvényi, illetve törvényi rendelkezést, amely megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét [jelen esetben az Abtv. 27. §-ának megjelölését],

– a vizsgálandó bírói döntés(ek) pontos megnevezését, amelyben sérült az indítványozó Alaptörvényben biztosított valamely joga,

– a megsértett, Alaptörvényben biztosított jogot és e jogsérelem lényegét,

– az indítványban indokolni kell, hogy a sérelmezett bírói döntés(ek) miért ellentétes(ek) az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével,

– az indítványnak továbbá kifejezett kérelmet kell tartalmaznia a támadott bírósági döntés(ek) alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére.

Az indítványban utalni kell arra, hogy az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.

Az Alkotmánybíróságot tájékoztatni kell arról, hogy folyamatban van-e az ügyben rendkívüli jogorvoslati eljárás. Az alábbiakban ismertetjük az Alkotmánybíróság eljárását abban az esetben, ha az alkotmányjogi panasz benyújtásakor rendkívüli jogorvoslati eljárás is folyamatban van.

  1. Eljárás folyamatban lévő felülvizsgálat esetén

Ha az ügyben a jogerős döntés ellen felülvizsgálati indítványt vagy kérelmet is előterjesztettek, és a Kúria a felülvizsgálati kérelmet még nem bírálta el, az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság – egyesbíróként eljárva, a panasz benyújtására nyitva álló határidő vizsgálatát követően, az egyéb feltételek vizsgálata nélkül – visszautasítja, függetlenül attól, hogy a felülvizsgálati eljárást az indítványozó vagy más kezdeményezte. A felülvizsgálati eljárás lezárultát követően, az eljárást lezáró kúriai határozat kézbesítését követő hatvan napon belül ismét benyújtható az alkotmányjogi panasz, amelyet ki lehet terjeszteni a Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott határozatára is.

Az Abtv. 27. §-a  alapján a Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott határozata önállóan is támadható alkotmányjogi panasszal. Ebben az esetben az Alkotmánybíróság – elsődlegesen – a felülvizsgálati eljárásban hozott határozattal összefüggésben folytatja le vizsgálatát. Ha tehát az alkotmányjogi panasz a Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott határozatára irányul, és a jogerős döntéssel szemben az indítványozó nem nyújtott be korábban panaszt, akkor az Alkotmánybíróság csak akkor vizsgálja az alapügyben hozott bírói döntéseket, ha a felülvizsgálati eljárásban a Kúria érdemi döntést hozott, vagy nem érdemi döntését mérlegelési jogkörben hozta meg.

Abban az esetben, ha a Kúria az alsóbb fokú bíróság határozatát hatályon kívül helyezte és a bíróságot új eljárásra utasította, főszabály szerint alkotmányjogi panasznak nincs helye. Kivételesen az új eljárásra utasító határozat akkor vizsgálható, ha az a Kúria kötelező utasítása miatt eljárást lezáró döntésnek minősül.

  1. Eljárás folyamatban lévő perújítás esetén

Ha az ügyben a jogerős döntés ellen perújítási indítványt vagy kérelmet is előterjesztettek, és az alkotmányjogi panasz vizsgálatakor a perújítási eljárás még folyamatban van, az Alkotmánybíróság – egyesbíróként eljárva, a panasz benyújtására nyitva álló határidő vizsgálatát követően, az egyéb feltételek vizsgálata nélkül – az alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Ha a bíróság a perújítást elrendeli, az elrendelő határozat alkotmányjogi panasszal nem támadható. Ha a perújítási eljárás úgy zárul, hogy a bíróság a perújítást nem rendeli el, a perújítási eljárásban hozott jogerős határozat kézbesítését követő hatvan napon belül ismét benyújtható az alkotmányjogi panasz, amelyet ki lehet terjeszteni a perújítási eljárásban hozott érdemi határozat vizsgálatára is.

A perújítás elrendelésének mellőzése esetén az érdemi határozat vizsgálata akkor is kérhető az Abtv. 27. §-a alapján, ha az indítványozó a jogerős döntéssel szemben nem nyújtott be korábban alkotmányjogi panaszt. Ebben az esetben azonban az Alkotmánybíróság az alapügyben hozott bírói döntéseket nem vizsgálja.

  1. Eljárás folyamatban lévő jogegységi panasz eljárás esetén

Ha az alkotmányjogi panasszal érintett ügyben hozott kúriai határozattal szemben jogegységi panaszt is előterjesztettek, és a jogegységi panasz eljárás az alkotmányjogi panasz vizsgálatakor még folyamatban van, az Alkotmánybíróság – egyesbíróként eljárva, a panasz benyújtására nyitva álló határidő vizsgálatát követően, az egyéb feltételek vizsgálata nélkül –az alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

A jogegységi panasz eljárás lezárultát követően, az eljárást lezáró kúriai határozat kézbesítését követő hatvan napon belül ismét benyújtható az alkotmányjogi panasz, amelyet ki lehet terjeszteni a Kúria jogegységi panasz eljárásban hozott határozatára is. Amennyiben azonban a Kúria a jogegységi panasszal támadott határozatot hatályon kívül helyezi, és a bíróságot új eljárásra, illetve új határozat hozatalára utasítja, alkotmányjogi panasz benyújtására nincs lehetőség.

Az Abtv. 27. §-a alapján a Kúria jogegységi panaszt elutasító döntését  önállóan is lehet támadni. Ebben az esetben az Alkotmánybíróság a jogegységi panasszal támadott határozatot és az azzal felülvizsgálti bírói döntéseket nem vizsgálja.

A Kúria jogegységi panaszt visszautasító döntése ellen az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint nincs lehetőség alkotmányjogi panasz benyújtására.

Az Abtv. 27. §-ra vonatkozó indítványminta letölthető innen >>

A főtitkári és az egyesbírói eljárás

Az Alkotmánybírósághoz érkező indítványokat az előkészítő eljárás és az indítványelemzés keretében legelőször az Alkotmánybíróság főtitkára vizsgálja meg. A főtitkár tájékoztatja az indítványozót arról, hogy az indítvány alkalmas-e alkotmánybírósági eljárás megindítására, azaz a beadvány megfelel-e az indítványra vonatkozó, törvényben előírt formai és tartalmi követelményeknek.

Nem kerül sor az indítvány érdemi vizsgálatára,

– ha az indítványozó az indítvány előterjesztésére a törvényben meghatározott határidőt elmulasztotta (a kézbesítéstől vagy tudomásszerzéstől számított hatvan napon túl terjesztette elő indítványát, és igazolási kérelmet legkésőbb a főtitkári felhívásra sem terjesztett elő, illetve ha a kézbesítéstől vagy tudomásszerzéstől számított száznyolcvan nap elteltével nyújtotta be beadványát);

– ha nyilvánvalóan nem az arra jogosult terjesztette elő az indítványt; 2023. június 1-től az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre a közhatalmat gyakorló szerv 27. § alapján benyújtott panasza vizsgálatára;

– ha az indítvány elbírálása nyilvánvalóan nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe;

– ha a beadvány nem minősül indítványnak, vagy

– ha az indítvány nyilvánvalóan alaptalan.

Ha az indítvány a törvényben előírt formai és tartalmi követelményeknek nem felel meg, a főtitkár − az indítvány beérkezésétől számított hatvan napon belül − hiánypótlásra hívja fel az indítványozót, aki annak harminc napon belül köteles eleget tenni. Ha az indítványozó a hiánypótlási felhívásnak nem tesz eleget, az Alkotmánybíróság az eljárást megszünteti. A hiánypótlásra adott harmincnapos határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésére nincs lehetőség, tehát a hiánypótlás késedelmes teljesítése esetén is az eljárás megszüntetésének van helye. ezért az Alkotmánybíróság ilyen esetben is megszünteti az eljárást. Az ilyen módon megszüntetett ügyek listáját a főtitkár az egyesbírónak minden hónapban bemutatja, aki azt végzéssel hagyja jóvá.

Az Alkotmánybíróság – a főtitkár javaslatára – egyesbírói eljárásban dönt az indítvány érdemi vizsgálat nélküli visszautasításáról abban az esetben, ha az indítványozó nem fogadja el a főtitkár tájékoztatását, illetve ha az indítvány a hiánypótlási felhívás ellenére sem felel meg az indítványra vonatkozó formai vagy alapvető tartalmi feltételeknek. Ugyancsak egyesbírói eljárásban kell dönteni az igazolási kérelem tárgyában. Ha az igazolási kérelmet elkésve terjesztették elő, továbbá ha az elmulasztott cselekményt a kérelemmel egyidejűleg nem pótolta az indítványozó, az egyesbíró dönt – a főtitkár javaslatára – a kérelem visszautasításáról. Ha az egyesbíró az igazolási kérelemnek helyt ad, a pótolt cselekményt olyannak kell tekinteni, mintha azt az indítványozó az elmulasztott határidőn belül teljesítette volna. Ugyancsak egyesbírói eljárásban dönt az Alkotmánybíróság akkor, ha felülvizsgálati, vagy perújítási, vagy jogegységi panasz eljárás van folyamatban. A fenti eljárások lezárultát követően nyílik meg a lehetőség az alkotmányjogi panasz előterjesztésére.

Az előkészítő eljárás végén a főtitkár levélben tájékoztatja az indítványozót, hogy az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság nyilvántartásba vette. Ezzel együtt kerül sor az ügyben az előadó alkotmánybíró kijelölésére.

Az Abtv. 27. § alapján benyújtott alkotmányjogi panasz befogadása

Az előkészítő eljárást követően az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadhatóságát vizsgálja meg. Ha a testület arra jut, hogy az indítvány nem befogadható, akkor az indítványt visszautasítja. Ha nincs ok a visszautasításra, akkor az alkotmányjogi panaszt be kell fogadni. A befogadási eljárás során felmerülő kérdések közül az alábbiak a legfontosabbak.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt abban az esetben fogadja be, ha azt egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet nyújtotta be.

Az Abtv. 27. §-a szerinti eljárásban közhatalmat gyakorló szervnek nincs indítványozói jogosultsága.

Mivel az Abtv. 27. §-a alapján az indítványozó bírósági döntést támad, így az érintettség kérdése többnyire a bírósági eljárásban érintett fél meghatározásában merül ki. Kivételesen a perben nem szereplő természetes személyek is jogosulttá válhatnak alkotmányjogi panasz előterjesztésére. Erre példa az az eset, amikor a perben nem szereplő felperesi hozzátartozók érintettségüket a felpereshez fűződő szoros családi kötelékkel igazolták, valamint azzal, hogy a támadott ítélet az ő Alaptörvényben biztosított jogaikat is közvetlenül sérti. Az indítványban nem hozzátartozójuk, hanem saját Alaptörvényben biztosított jogaik sérelme miatt fordultak az Alkotmánybírósághoz, ami alapján az indítványozókat az Alkotmánybíróság jogosultnak és érintettnek tekintette [3075/2017. (IV. 19.) AB végzés]. Az Alkotmánybíróság állást foglalt nem természetes személy indítványozási jogosultságáról, amikor egy párt indítványa kapcsán kimondta, hogy „nyilvánvalóan érintettnek tekinthető, hiszen a jelen ügyre okot adó jogvitában félként szerepelt.” [31/2013. (X. 28.) AB határozat]. Egy másik ügyben az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a közérdekű érdekérvényesítő szervezetek természetes személyek jogai érvényesítése érdekében nem terjeszthetnek elő alkotmányjogi panaszt az Abtv. 27. §-a alapján [3133/2013. (VII. 2.) AB végzés]. Ugyanakkor – a testület gyakorlata szerinti – ezen szervezetek az egyedi ügyben érintett természetes személyek képviseletében előterjeszthetnek alkotmányjogi panaszt.

A büntető ügyekben benyújtott alkotmányjogi panaszok esetén az érintettséget illetően vizsgálandó, hogy a büntetőeljárás keretein belül milyen minőségben vett részt az alkotmányjogi panaszos. Az érintettség megítélése során fontos szempont annak mérlegelése, hogy – az alkotmányjogi panaszos eljárásjogi pozíciója alapján – lehet-e alkotmányos összefüggés az alkotmányjogi panaszt előterjesztő és az állított alapjogsérelem között. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint érintettnek tekinthető a vádlott. Önmagában a sértetti pozíció azonban nem biztosít alapot a személyes érintettség megállapítására. Az érintettséget megalapozhatja, ha a panaszos sértetti minőségén túl, magánvádlóként lépett fel az alapügyben, és személyére vonatkozóan alapjogát érintő bírósági döntés született [1/2015. (I. 16.) AB határozat]. Pótmagánvádló érintettségének megállapítására akkor kerülhet sor, ha a pótmagánvádló által állított sérelem olyan Alaptörvényben garantált joggal kapcsolatban merült fel, amelyet a jogalkotó a Be. meghatározott rendelkezései közvetítésével is biztosítani kívánt számára [14/2015. (V. 26.) AB határozat, 11/2017. (V. 26.) AB határozat].

Az Abtv. 27. §-a alapján az Alkotmánybírósághoz csak az ügy érdemében hozott döntéssel vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntéssel szemben lehet fordulni. Az Alkotmánybíróság gyakorlata – és a jogszabályban meghatározottak alapján – nem minősülnek érdemi döntésnek, illetve az eljárást befejező döntésnek a végrehajtásról hozott végzések, valamint a kényszereszközök alkalmazását elrendelő határozatok sem [3254/2012. (IX. 28.) AB végzés]. Nem tekinthetők érdemi döntésnek továbbá az előzetes letartóztatás elrendeléséről, fenntartásáról vagy megszüntetéséről szóló döntések sem [3036/2013. (II. 12.) AB végzés]. Nincs helye az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasz benyújtásának, ha a Kúria a felülvizsgálati kérelmet azért utasítja el, mert a hiánypótlás vagy kiegészítés kétségkívül elmaradt [3021/2013. (I. 28.) AB végzés].

Ugyanakkor alkotmányjogi panasz tárgya lehet a büntetőeljárásban hozott döntések közül a vád tartalmi elbírálásáról, illetve a büntetőjogi felelősségről szóló határozat, azaz az ügydöntő határozatok közül a bűnösséget megállapító és a felmentő ítélet. Az ügydöntő végzések – a tárgyalás mellőzésével hozott végzés és az eljárást megszüntető végzés – nem tekinthetők az Abtv. szerinti érdemi döntésnek, azonban ezek a határozatok is vizsgálhatóak alkotmányjogi panasz keretében, mert megfeleltethetőek az Abtv. 27. § második fordulatának, a bírósági eljárást befejező döntésnek [3002/2014. (I. 24.) AB végzés].

Visszautasítást eredményez ugyanakkor az is, ha az indítvány nem vet fel bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, sem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést. Ebben a körben kerültek elutasításra azok az indítványok, amelyek a bírói jogértelmezés, illetve mérlegelés körébe tartozó döntések felülvizsgálatára (pl.: bizonyítékok felülmérlegelésére, bírói mérlegelés felülvizsgálatára, vagy negyedfokú jogorvoslatra) irányultak.

Fontos kiemelni, hogy az indítványozónak nem elegendő az Alaptörvényben foglalt jogát megneveznie, hanem alkotmányjogi érvekkel alá kell támasztania azt is, hogy e joga hogyan és miért sérült a bírósági eljárás során. Jellemző probléma, hogy az indítványozó a bíróságok törvényértelmezését, annak helyességét vitatja, anélkül, hogy megnevezné, mely, az Alaptörvényben biztosított jogát sérti a támadott ítélet. Nem fogadható be az alkotmányjogi panasz tehát, ha az indítványozó csupán a vitatott ítélet általános alaptörvény-ellenessége mellett hoz fel érveket, azzal, hogy állítása szerint a bíróság például túllépte törvényértelmezési és jogszabály-alkalmazási hatáskörét [3233/2012. (IX. 28.) AB végzés].

Az Alkotmánybíróság továbbá számos alaptörvényi rendelkezésről kimondta, hogy azokra nem lehet alkotmányjogi panaszt alapítani: önmagában az Alaptörvény preambulumára, az E) cikk (1)–(3) bekezdéseire (uniós jog), az N) cikkre (fenntartható költségvetési gazdálkodás), az R) cikkre (alkotmányértelmezés), a T) cikkre (jogszabályok), a Q) cikk (2)–(3) bekezdéseire (nemzetközi jog), az I. cikkre (alapvető jogok), a XII. cikk (2) bekezdésére (teljes körű foglalkoztatás), a XX. cikkre (testi és lelki egészség), a XXIV. cikk (2) bekezdésére (jogellenesen okozott kár megtérítése), a 28. cikkére (jogértelmezés), valamint a 25. cikk (1) és (3) bekezdésére (joggyakorlat egysége) nem hivatkozhatnak sikerrel az indítványozók alkotmányjogi panasz keretében.

Az Alkotmánybíróság több esetben hangsúlyozta, hogy az eseti mérlegelésen alapuló rendes bírósági döntést – a bizonyítékok mérlegelését és a jogszabálynak a tényállással összefüggő értelmezését illetően – nem bírálhatja felül.

Hasonlóan az előzőekben kifejtettekhez az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az észszerű határidőn belüli eljáráshoz való jog sérelme a bírói döntés érdemét nem befolyásolja, tehát az olyan alkotmányjogi panasz, amelyik ezen kívül nem vezet elő más, az Alaptörvényben foglalt jogának sérelmével összefüggő indokolást, nem befogadható.