AB határozat jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről, valamint alkotmányos követelmény megállapításáról

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 146. § (2) bekezdése második mondatának utolsó fordulatát („ , vagy egyébként munkaköre ellátására egészségi okból alkalmatlan”), valamint megállapította, hogy az Mt. 55. § (1) bekezdése a) pontjának alkalmazásánál az Alaptörvény XVII. cikk (3) bekezdéséből eredő alkotmányos követelmény, hogy a munkavállónak az adott munkaköre ellátására egészségi okból való alkalmatlansága esetén a munkáltató általános foglalkoztatási kötelezettsége változatlanul fennáll. A bírói kezdeményezésre okot adó eljárásban a felperesre vonatkozóan a munkaköri alkalmassági vélemény megállapította, hogy munkaköre betöltésére nem alkalmas, melyet a másodfokú vélemény megerősített. Az indítványozó munkáltatója a keresőképtelenség megszűnésétől az indítványozót nem osztotta be munkavégzésre, más munkakört nem ajánlott fel neki és munkabért vagy egyéb juttatást sem fizetett részére, ugyanakkor munkaviszonyát sem szüntette meg. Az indítványozó bíró kifejtette, hogy az Mt. 2023. január 1-től hatályos szabályozása a korábban is szabályozott keresőképtelenség mellett a munkakör ellátására egészségi okból való alkalmatlanság időtartamára is mentesíti a munkavállalót a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség alól, ami azt eredményezi, hogy a munkáltatónak nem kell foglalkoztatnia az alkalmatlan munkavállalót, és emiatt sem munkabért, sem állásidőre járó juttatást nem kell fizetnie neki. Álláspontja szerint az indítványban támadott rendelkezések egyéb védett tulajdonságon alapuló hátrányos megkülönböztetést valósítanak meg, mivel alkotmányossági szempontból lényegesen eltérő helyzetben lévő csoportokra azonosan vonatkoznak, és a hátrányokozásnak nem azonosítható a tárgyilagos mérlegelésen alapuló észszerű indoka. A szabályozás továbbá ellentétes az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkóztatás védelmére, illetve a szociális biztonság megteremtésére irányuló államcélokkal is. Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy támadott jogszabályok valóban egyenlően kezelik a keresőképtelen és az adott munkakör ellátására egészségi okból alkalmatlan munkavállalókat. Az Mt. 55. § (1) bekezdés a) pontja mindkét csoportot mentesíti a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség alól, az Mt. 146. § (2) bekezdésének második fordulata pedig mindkét csoport tekintetében úgy rendelkezik, hogy őket távolléti díj nem illeti meg. Azonban a két munkavállalói csoport nem tekinthető azonosnak, ugyanis a keresőképtelen munkavállaló társadalombiztosítási ellátásban részesül, ezzel szemben az egészségi okból a munkaköre ellátására alkalmatlanná nyilvánított munkavállaló ilyen ellátásra nem jogosult. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az adott rendelkezés eltérő helyzetű munkavállalók jogosultságát azonos módon szabályozza, és ezáltal az egészségi okból alkalmatlan munkavállaló többszörösen hátrányos helyzetbe kerül. Ez az ún. fordított megkülönböztetés végső soron az Alaptörvény XVII. cikk (3) bekezdése szerinti munkavállalói jog korlátozását eredményezi. Az Alkotmánybíróság az Mt. 146. § (2) bekezdés utolsó fordulatát illetően azt állapította meg, hogy az sérti az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdését, ezért azt megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság az Mt. 55. § sérelmezett rendelkezése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést elutasította, azonban alkotmányos követelményként megállapította, hogy az Mt. 55. § (1) bekezdése a) pontjának alkalmazásánál a munkavállalónak az adott munkaköre ellátására egészségi okból való alkalmatlansága esetén a munkáltató általános foglalkoztatási kötelezettsége változatlanul fennáll.