AB határozat bírói kezdeményezés elutasításáról

Az Alkotmánybíróság elutasította a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 267. § (4) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó Budapest Környéki Törvényszék mellett működő Bírósági Végrehajtói Fegyelmi Bíróság előtt fegyelmi vétség elkövetése miatt az önálló bírósági végrehajtóval szemben a Vht. 267. § (4) bekezdése alapján kötelezően alkalmazandó pénzbüntetés kiszabását indítványozták a feljelentők. A Vht. sérelmezett rendelkezése alapján amennyiben a fegyelmi vétség a végrehajtó pénzkezelésére vagy díjszabására vonatkozó szabályok megsértésével valósult meg, akkor a pénzbüntetést alkalmazni kell. Az indítvány értelmében a pénzbüntetés alkalmazásával automatikusan beálló „hivatalvesztés” jogkövetkezmény miatt nem biztosított az elsőfokú döntés ellen az Alaptörvény XVIII. cikk (7) bekezdése szerinti tényleges és hatékony jogorvoslat, a kifogásolt rendelkezés ugyanis nem enged választást a büntetések közül a másodfokon eljáró fegyelmi bíróság számára sem. Nem oldja fel a problémát az sem, hogy a bíróság a pénzbírság összegének meghatározása során nincsen kötve a feljelentésben indítványozott mértékhez, mivel a pénzbüntetés ténye önmagában azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy az önálló bírósági végrehajtó szolgálatának folyamatosságát nem állapítják meg újabb hét évre. Amennyiben a fegyelmi bíróság nem értékelheti a fegyelmi vétséggel okozott valós érdeksérelem súlyát, sérül az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jog. Az Alkotmánybíróság határozatában kifejtette, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog alapvetően magával az eljárással szemben fogalmaz meg elvárásokat, a jogalkotót viszonylag széleskörű mozgástér illeti meg egy-egy szankciórendszer kialakítása körében, ennek alkotmányos kereteit az Alaptörvény más rendelkezései jelölik ki (pl. jogállamiság), nem pedig a tisztességes eljáráshoz való jog. A végrehajtói szolgálat tevékenysége az igazságszolgáltatás részeként értelmezendő, az ilyen típusú jogviszonyok esetében pedig az állam nagy szabadsággal rendelkezik a jogviszony feltételeinek, tartalmának meghatározása során. A jogorvoslathoz való jog sérelmét állító indítványi elemmel kapcsolatban az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy a Vht. 270. § (3) bekezdése értelmében az önálló bírósági végrehajtó elleni fegyelmi eljárás kétfokú, az elsőfokú döntés ellen másodfokon eljáró fegyelmi bíróság a Kúria mellett működő Bírósági Végrehajtói Fegyelmi Bíróság, amely három fegyelmi bíróból álló tanácsban eljárva érdemben bírálja el a jogorvoslati kérelmeket. Az indítványozó bíróságnak a fegyelmi büntetés miatt a szolgálat folyamatossága kizártságával összefüggő aggályát illetően az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy az említett szabály valójában a végrehajtói jogviszony egy későbbi időpontban esedékessé váló megújítására vonatkozó kedvezményes lehetőséget érintő kizáró feltétel és nem az indítványozó bíróság által hivatalvesztésnek tartott további szankció. Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, a bírói kezdeményezés az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdéseinek, és ebből következően a B) cikk (1) bekezdésének a sérelmét megalapozottan nem veti fel, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. A határozathoz Márki Zoltán alkotmánybíró párhuzamos indokolást, Czine Ágnes alkotmánybíró különvéleményt fűzött.