A jelenlegi tagok

Dr. Sonnevend Pál

Születési év: 1971

Az Országgyűlés 2026. július 27-én választotta meg az Alkotmánybíróság tagjává, 2026. július 28-i hatállyal.

Jogi diplomáját 1995-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán summa cum laude szerezte, majd a heidelbergi Ruprecht-Karls Universitäten folytatta tanulmányait, ahol Legum Magister fokozatot, majd 2005-ben – szintén summa cum laude minősítéssel – doktori fokozatot szerzett.

1997 és 2000 között Sólyom László, az Alkotmánybíróság elnökének majd volt elnökének munkatársaként dolgozott. 2000 és 2010 között a Köztársasági Elnöki Hivatal alkotmányjogi tanácsadójaként, 2006-tól az Alkotmányügyi és Jogi Főosztály vezetőjeként Mádl Ferenc, majd Sólyom László köztársasági elnökök munkáját segítette.

2010 óta főállásban oktat az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, ahol 2010 és 2019 között nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettes, 2019 és 2025 között pedig dékán volt. 2016-tól tanszékvezető, 2017-től az ELTE egyetemi tanára. 2003 és 2009 között előadó a University of California Overseas Programme-jában, 2016-tól 2019-ig az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem, 2017-től 2024-ig a heidelbergi Ruprecht-Karls Universität vendégprofesszora.

Kutatási területe az emberi jogok alkotmányos, illetve nemzetközi jogi védelme, különösen a tulajdonhoz való jog, a nyelvi jogok, a nemzetközi emberi jogi garanciák belső jogi érvényesülése, valamint az uniós jog alapértékeinek érvényesülése. Társszerkesztője és szerzője az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez írt első magyar nyelvű kommentárnak, valamint két, vezető európai szerzőkkel közösen írt kötetnek, melyek az európai jog szerepét vizsgálják alkotmányos válságok kezelésében és a jogállami demokráciák helyreállításában. Több vezető szakfolyóirat – köztük a Heidelberg Journal of International Law – szerkesztőbizottságának, illetve tudományos tanácsadó testületének is tagja.

2013 és 2018 között Magyarország perképviselőjeként járt el a hágai Nemzetközi Bíróság előtt a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos ügyben, 2013-től 2026-ig az EBESZ Békéltető és Választottbírósági testületének tagja, illetve 2018 és 2026 között az MKIK mellett működő Állandó Választottbíróság választottbírája. 2010 óta a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja, tagsága szünetel.

A Magyar Tudományos Akadémia 2015-ben Bolyai Plakettel, az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2025-ben Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérmével, a Göttingeni Georg-August Egyetem szintén 2025-ben díszdoktori címmel tüntette ki.