A jelenlegi tagok

Dr. Ligeti Miklós
Születési év: 1977
Az Országgyűlés 2026. szeptember 15-én választotta meg az Alkotmánybíróság tagjává, 2026. szeptember 16-i hatállyal.
2002-ben szerzett jogi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 2006-ban tett jogi szakvizsgát.
1999-2000 között az Országgyűlés környezetvédelmi ügyekért felelős bizottságának szakértője volt.
2000 és 2002 között ügyvédi irodákban dolgozott jogi gyakornokként, majd 2002 és 2007 között az Országos Kriminológiai Intézet tudományos segédmunkatársaként.
2007-től köztisztviselő, titkárságvezető, főosztályvezető-helyettes volt az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban, majd a Belügyminisztériumban, ahol kodifikációs feladatokat látott el, elsősorban büntetőjogi, büntetőeljárás-jogi, valamint a rendőrséget és a nemzetbiztonsági szolgálatokat érintő jogterületeken.
2012-től az Alkotmánybíróság tagjává történt megválasztásáig a korrupcióellenes küzdelemmel foglalkozó Transparency International Magyarország Alapítvány jogi vezetőjeként dolgozott. Feladatai közé tartozott a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatos jogszabályok követése és véleményezése, az információszabadság-eszközök alkalmazása, a közérdekű adatok megismerésére irányuló perek előkészítése, vitele, valamint a korrupciós ügyekben hatósági eljárások kezdeményezése, illetve büntetőfeljelentések tétele.