Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság volt elnöke a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozat kitüntetést kapta

2017. március 16.

Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozott Lenkovics Barnabás, a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszékének egyetemi tanára, az Alkotmánybíróság volt elnöke részére több évtizedes rendkívül értékes, különösen a polgári jog területén kiemelkedő oktatói és tudományos pályája, valamint elkötelezett állampolgári biztosi és alkotmánybírói szakmai munkája elismeréseként.

„Apámtól azt tanultam, hogy mindenütt helyt kell állnom, a közjogi pozíciókat pedig mindig olyan szolgálatnak tekintettem, amely során a lehető legtöbbet kell használnom a társadalomnak”  mondta az MTI-nek Lenkovics Barnabás egyetemi tanár, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke, volt ombudsman miután március 15. alkalmából szerdán a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozatát vehette át a köztársasági elnöktől.

„Mélyről jövő generáció az enyém, szabolcsi szegényparaszti családból származom”  mondta Lenkovics Barnabás, aki 1950-ben született Rakamazon.
Hatalmas erőfeszítésébe került a családnak, hogy a kolhozosítás utáni nehéz időkben taníttasson. Apám azt mondta: a tanulásban nem tud segíteni, csak azt kéri, hogy mindenütt álljam meg a helyem, ahová a sors vet  idézte fel a kitüntetett.
Lenkovics Barnabás a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumot kitűnő érettségivel zárta, majd első próbálkozásra sikeresen felvételizett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karára, ahol 1974-ben diplomázott.

„Szerencsém volt, mindig tanár szerettem volna lenni és az egyetem elvégzése után nyomban bent is tartottak a polgári jogi tanszéken előbb gyakornokként, 1976-től tanársegédként. Az évtizedek során végigjárhattam a ranglétrát egészen 2000-ben történt egyetemi tanári kinevezésemig”  tette hozzá.

„Teljes mértékben elégedett voltam tanári pályafutásommal és nem terveztem közéleti karriert, mégis nagy megtiszteltetésnek és el nem hárítható feladatnak éreztem, mikor Mádl Ferenc köztársasági elnök az ombudsmani tisztségre javasolt”  mondta.

Lenkovics Barnabást a parlament 2001-ben megválasztotta az állampolgári jogok országgyűlési biztosává, 2007-ben az Alkotmánybíróság tagjává, 2014-ben pedig az Alkotmánybíróság elnökévé. Ez utóbbi tisztséget 2015. februárjától 2016. áprilisáig töltötte be.

„A közjogi feladatok ellátása óhatatlanul redukálta tudományos, akadémiai karrieremet, de ha ide állított a sors, akkor itt kellett helyt állni, és  József Attilával szólva  az is osztályrészemül jutott, hogy ezekben a pozíciókban egész népemet taníthattam, mikor a nagy nyilvánosság előtt szóltam az emberekhez a jogállamiság és az emberi jogok fontosságáról”  fűzte hozzá a kitüntetett.

„Ezeket a pozíciókat mindig szolgálatnak tekintettem. Boldog vagyok, hogy hasznos tagja lehettem a társadalomnak és úgy érzem még ezután is szolgálhatok”  mondta Lenkovics Barnabás.

Hozzátette: alkotmánybírói mandátumának lejárta óta ismét a tanításnak él, e mellett Ember és jog című készülő könyvében összegzi másfél évtizedes ombudsmani és alkotmánybírói munkásságának tapasztalatait, továbbá meghívásoknak eleget téve az ország különböző pontjain tart előadásokat, legutóbb például a pannonhalmi öregdiákoknak a tihanyi bencés apátság templomában.

Lenkovics Barnabás kiemelte: több mint négy évtizedes tanári, tudományos és közéleti pályafutása közel sem lehetett volna ennyire eredményes, ha nem áll mögötte egy biztos és örömteli családi háttér. Felesége, az ELTE Radnóti Miklós gyakorló gimnázium történelem tanára egy életen át tartó érzelmi és intellektuális támogatást nyújtott a nagy feladatok ellátáshoz. Két leánya és négy unokája pedig betetőzte ezt a családi boldogságot.

MTI, Budapest, 2016. március 16.