Kommüniké a távoltartásról szóló törvény alkotmányossági vizsgálatáról

2009. május 5.

Az Alkotmánybíróság (Ab) 2009. május 5-én kihirdette a köztársasági elnök indítványa alapján megtárgyalt, a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló, az Országgyűlés 2008. december 15-ei ülésnapján elfogadott törvény alkotmányellenességének előzetes vizsgálata tárgyában hozott határozatát.

Az Ab megállapította, hogy a családon belüli erőszak felszámolása érdekében alkotmányossági szempontból elfogadható lehet a távoltartás jogintézményének a büntetőjog körén kívül történő bevezetése. E körben a távoltartás alkalmazását szükségessé teheti az áldozatok testi-lelki épségének, méltóságának védelme. A törvény értelmében a bántalmazót ideiglenes megelőző távoltartás címén a rendőrség 72 órára, illetve megelőző távoltartás során a bíróság 30 napra az ingatlan elhagyására kötelezheti. Az Ab ugyanakkor azt is megállapította, hogy a távoltartás alapjogokat – az érintett személyi szabadságát, mozgás és tartózkodási hely megválasztásának szabadságát – korlátozza, ezért a jogintézmény bevezetéséhez garanciális szabályok egyidejű megléte szükséges.

Az Ab szerint az előzetes normakontrollra megküldött törvény az erőszak fogalmát oly módon határozta meg, hogy az abban foglalt magatartások egy részével nincs arányban a törvény által lehetővé tett rendőrségi és bírósági fellépés például méltóságot vagy szexuális önrendelkezést sértő mulasztás esetén). Az Ab szerint az alapjog korlátozásra irányuló részben tág, részben értelmezhetetlen norma elfogadhatatlan.

Az Ab alkotmányellenességet állapított meg a törvény hozzátartozó fogalma tekintetében is. A törvény hozzátartozónak minősíti az együttélés nélkül bensőséges kapcsolatban álló személyt e kapcsolat fennállása alatt és után is, s ezzel az alapjog-korlátozás lehetőségét (a saját lakástól való távoltartást) aránytalanul szélesre tárta, lehetőséget teremtve a visszaélésszerű alkalmazásra.

Az Ab ebben a döntésében is hangsúlyozta, hogy az alapjogokat korlátozó normák esetén a korlátozás alapjául szolgáló magatartások pontos leírása, a norma tartalmi egyértelműsége nemcsak a jogbiztonságból, hanem az alapjogok korlátozására irányadó alkotmányi rendelkezésből is következik.

A határozathoz Bragyova András és Kiss László alkotmánybírók különvéleményt csatoltak.