EN

Dr. Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke az EU-tagságunk által a hazai igazságszolgáltatás hétköznapjaiba hozott változtatásokról – különös tekintettel az Alkotmánybíróság tevékenységére és azokra az európai értékekre, amelyek lététől eltekinteni ma már nem lehet –, az emberi jogok uniós elismerésének folyamatáról, valamint a jogállamot a gazdasági válság idején ért kihívásokról adott interjút az Ügyvédvilág.hu-nak.

Vajon a joggal szemben támasztott követelmények között létezik-e sorrend, és ha igen, akkor melyek azok az elvek, melyek primátusa kimutatható? Az Európai Unió hogyan segíti ezek megvalósítását? Igaza van-e Radbruchnak, amikor azt állítja, hogy a különböző időszakokban az ember hajlamos arra, hogy a hangsúlyt az egyikre vagy a másikra helyezze?

Igen, az ember hajlamos arra, hogy olykor–olykor a hangsúlyt az egyikre vagy a másikra helyezze, például a célszerűségre.

Napjainkban a világot sújtó válság okán elindult a jogállammal kapcsolatos kételyek térhódítása, ezért újra meg újra tudatosítanunk kell azokat a vívmányokat, azokat az értékeket, amelyek bár nem is olyan régen jelentek meg Európa keleti felében, de sokan talán túl könnyen vesznek evidenciának olyan vívmányokat, amelyek jelenleg igen, de korábban még nem hatották át hétköznapjainkat.

Akik átélték a XX. századi diktatúrák rémtetteit, azoknak a jogállamiság kiemelkedő értékessége meghatározó élettapasztalat a jelenben, de Európa nyugati felében sem öröktől fogva léteznek ezek az alapeszmék. Schuman híres nyilatkozata 1950-ben a béke megőrzéséhez szükséges európai föderáció alapjait egy alapvetően gazdasági együttműködés keretében kívánta megteremteni, fő célként akkor még nem jelent meg az emberi jogok érvényesítése vagy a demokrácia terjesztése.

Több mint 20 évvel később, a hetvenes évek közepén került az integráció vállalt céljai közé az emberi jogok tematikája, a jogállamiság és a demokrácia terjesztésének gondolata. Ennek hátterében mindenképpen az áll, hogy a tagállamoknál kimutatható egyfajta közös alkotmányos hagyomány, mely az uniós jogrendet is meghatározza. Ez mindenképpen hatással volt hazánkra, és nemcsak a csatlakozáskor, hanem az új alkotmány kidolgozásakor is. Ezt hangsúlyoztam annak idején az Alkotmány-előkészítő országgyűlési bizottsághoz az Alkotmánybíróság nevében intézett levelemben: az új alkotmánynak is követnie kell a közös európai alkotmányos hagyományt, ami sokban meghatározza az alapértékeket. Az Európai Unióról szóló szerződés preambuluma megerősíti a tagállamok elkötelezettségét a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elvei mellett. Az alapértékek és az emberi jogok listája és tartalma tehát alapvetően az új alaptörvényt követően sem változhat. A demokrácia, a népszuverenitás, a köztársaság, a jogállamiság, a hatalommegosztás, a bírói függetlenség, a jogbiztonság éppúgy az új alkotmány alapértékei, mint például az emberi jogok katalógusában az élet védelme, az emberi méltóság, vagy éppen a véleménynyilvánítás szabadsága.

Ezek az értékek tehát már jócskán túlmutatnak a Schuman nyilatkozatában említett gazdasági együttműködésen.

Ez egyértelmű, de látnunk kell, hogy épp ezek jelentik az Európa-eszme lényegét. Az integráció eddigi menetében és jövőjében is döntő szerepe van a morális tényezőknek és értékeknek. A híres olasz történész, Federico Chabod Európa eszméjéről tartott előadásainak a végén azt a summázatot vonta le, hogy „Európa eszméjének és az európai érzületnek a kialakulásában a morális és kulturális tényezőknek abszolút vagy egyenesen kizárólagos elsőbbségük volt”. Chabod ezeket az előadásokat a milánói egyetemen 1943-44-ben tartotta. Nem véletlen, hogy szinte ugyanekkor adott elő az európai civilizációról a híres francia történész, Lucien Febvre is. Számomra természetes tehát annak belátása, hogy az Európai Uniónak morális alapjai vannak: béke, szabadság, emberi jogok. Ebből aktuálisan két dolog következik: egyrészt lehet, sőt kell is kritizálnunk az Európai Unió működését, de több mint hiba, ha az intézmény morális alapjainak létezését vonjuk kétségbe, másrészt nem szűkíthetjük le az EU-tagság előnyeinek kérdését a Brüsszeltől kapott euromilliókra.

A Velencei Bizottság is felhívja a figyelmet az általa fontosnak tartott európai értékekre.

A Velence Bizottság küldetése épp a közös európai alkotmányos hagyomány értékeinek az őrzése és továbbfejlesztése. Ezek az értékek a törvényesség biztosítása, beleértve az átlátható, számon kérhető és demokratikus jogalkotást; a jogbiztonság követelménye; az önkényesség tilalma; a független és pártatlan bírói szervekhez való fordulás joga; az emberi jogok tisztelete; a diszkrimináció tilalma; a törvény előtti egyenlőség elve.

Az Európai Unió nehezen szánta rá magát az alapjogok elismerésére, de aki figyelemmel kíséri az Európai Unióban történteket, az látja, hogy mostanában megindult az emberi jogok uniós elismerésének konkrét folyamata, mely több kérdést is felvet.

Kétségtelen, hogy ebben a jogfejlődésben kétségek is megfogalmazódnak, melyek a Charta kötelező jellegének elismerésével és az Európai Uniónak az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez csatlakozásával kapcsolatban merülnek fel.

Melyek ezek?

Az európai integráció miatti szuverenitás korlátozásának homályossága, az uniós jogrendszer és a nemzeti alkotmány viszonyának tisztázatlansága és az alapjogok terén fokozódó bizonytalanság. Annak vagyunk most tanúi, hogy az emberi jogi védelem megsokszorozódik. Nagy vívmánynak tartom, hogy az emberi jogok egyetemességének gondolata nem csupán magasztos gondolat ma már, hanem e jogok védelmi mechanizmusaiban is megjelenik. E vívmányt megőrizve mindazonáltal előbb-utóbb a helyzet tisztázása is szükségessé válhat. A nemzeti alkotmányok feladata az alapjogok védelme. Erre ráépül az Emberi Jogok Európai Egyezményének jogvédő mechanizmusa, a strasbourgi bíróság joggyakorlatával. Az Európai Unió Bírósága pedig 1969 óta ismeri el, hogy az alapvető jogok védelme az Európai Közösség, illetve az Európai Unió általános jogelvei közé tartozik. Most, hogy az Alapjogi Charta – a Lisszaboni Szerződés módosításai révén – az uniós jog része lett, immár a harmadik jogvédő dokumentum fog érvényesülni, legalábbis az uniós joggal összefüggő kérdésekben.

Tisztázandó akkor a három védelmi szint kapcsolata.

Ahogy egyre jobban fejlődnek ezek a védelmi rendszerek, úgy kell egyre inkább egymásra is figyelemmel lenniük. E nélkül párhuzamosságok vagy akár zavarok léphetnek föl a két európai bíróság, a luxembourgi és a strasbourgi bíróság között, illetve az európai bíróságok és a nemzeti bíróságok viszonyában. A kötelező erejű charta alapján, olyan esetekben, amelyek nem érintik az uniós jogot, a bíróságoknak az egyezményt kell alkalmazniuk, és ezt a strasbourgi bíróság vizsgálhatja felül. Az uniós jogot érintő kérdésekben a chartát kell alkalmazni végső soron a luxembourgi bíróság előtt. A belföldi bíróságnak viszont a nemzeti alkotmányt, az egyezményt és a chartát egyaránt figyelembe kell vennie. A Charta kötelezővé emelésével a két európai bíróság gyakorlata közti konvergencia esélye megnő.

További kérdések merülnek fel annak kapcsán is, miszerint napjaink komoly kihívása a hatékony állam sürgetése, a gazdasági válság kérdése és a globalizálódó világ biztonsági kihívása.

A polgárok többsége jogosan vár el hatékony intézkedéseket bizonyos problémák jelentkezése esetén az államtól. Gyakran hangoztatják, hogy a jogállami követelmények betartása a hatékonyság ellen hat, és az Alkotmánybíróság magasztos eszmékre hivatkozva a kormányzás szükséges intézkedéseit akadályozza, vagy a többség érdeke, a közérdek helyett kisebbségi érdekeknek ad elsőbbséget.

Az Alkotmánybíróság a hatékonyság érvényesülését nem vitatja, csakhogy sok esetben a mindenkori kormányzat éppen a hatékonyság érve alatt igényt tart arra, hogy politikai szándékait a közérdek nevében minél kevesebb akadállyal valósíthassa meg. Ezért az aktuálpolitikai érdekek vezérelte hatékonysággal szemben az Alkotmánybíróságnak a jogállamiságba ágyazott hatékonyságot, vagyis a jog ésszerű, kiszámítható és hatékony működésének feltételeit kell szem előtt tartania. Arra kell törekednie, hogy mindezt más alkotmányos érdekekkel is összhangba hozza.

Gondolom, a gazdasági válságból sem a jogállami kritériumok mellőzésén keresztül vezet a ki az út.

Meggyőződésem szerint nem. A biztonsági kérdések esetében adandó válasznál nyilvánvaló, hogy minden társadalom elemi érdeke, hogy tagjainak és közösségeinek biztonságát garantálni tudja. Az is vitathatatlan, hogy a globalizálódó világ korábban nem tapasztalt természetű biztonsági kihívások elé állíthatja az államokat, de a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harc jegyében sem lehet feladni a jogállami követelményeinket, és itt hadd idézzem Benjamin Franklin klasszikus intését, miszerint „aki kész szabadságát a biztonságáért feláldozni, az előbb-utóbb mindkettőt el fogja veszíteni”.

A jogállami követelményeket minden körülmények között fenn kell tartani, ugyanis éppen ezektől várható valódi, hosszú távú megoldás. Ugyanakkor a jogállamiság nem képes megvédeni magát intézményeinek gyenge működése mellett.

 

dr. Kiss Anna, www.ugyvedvilag.hu

Fotó: Balkányi László