EN

Az Alkotmánybíróság teljes ülése megállapította, hogy a Kúria Kfv.II.37.070/2016/7. számú ítélete alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben a felülvizsgálati ítéletben megállapított tényállás szerint az indítványozó részére a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Metrológiai Hatóság engedélyezte az indítványozó által bemutatott pénztárgép forgalmazását. Utóbb a Nemzeti Adó- és Vámhivatal arról tájékoztatta a Hatóságot, hogy a pénztárgépen a típusvizsgálatra bemutatott modellhez képest olyan funkcionalitást tettek lehetővé, amely felveti az illegális működési mód lehetőségét. A forgalmazó ugyanis a honlapján „számítógéppel is összeköthető” eszközként hirdette a berendezést. A Hatóság felszólította az indítványozót, hogy a felhasználók megtévesztésére alkalmas tájékoztatást távolítsa el a honlapjáról. Egyúttal végzésével elrendelte a perbeli pénztárgép etalon-példányának lefoglalását, és felhívta az indítványozót e példány átadására. Az indítványozó az etalon-pénztárgépet a Hatóságnak át is adta. Ezt követően a Hatóság szakértőt rendelt ki annak vizsgálatára, hogy a pénztárgép etalon-példányának vizsgálata alapján megállapítható-e, hogy a pénztárgép megfelel a jogszabályi követelményeknek. A szakvélemény azt tartalmazta, hogy a vizsgálat jogsértést nem tárt fel. A szakértő nyilatkozott azonban arról is, hogy a perbeli pénztárgépbe ugyanolyan módon be lehet avatkozni, mint a másik pénztárgépbe. A Hatóság a pénztárgép forgalmazási engedélyét ezt követően határozatával visszavonta. Az indítványozó az elsőfokú határozattal szemben fellebbezést nyújtott be, melyhez magánszakértői véleményt is csatolt. A vélemény szerint a pénztárgép jogsértő működése nem állapítható meg. A másodfokú szerv az elsőfokú határozatot helybenhagyta, amelyet az indítványozó keresettel támadott meg. Az elsőfokú bíróság az indítványozó keresetének helyt adott, és a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezésével a Hatóságot új eljárásra kötelezte. A bíróság súlyos eljárási szabálysértésnek minősítette, hogy a hivatalból indult eljárásban a Hatóság az eljárás megindításáról az indítványozót nem értesítette. A bíróság szerint példátlan, hogy a szakértő nem szolgáltatta vissza a vizsgálat tárgyát képező pénztárgépet és dokumentumokat, hanem azokat további utasítás nélkül tanulmányozta, és így adott kiegészítő véleményt. E szakvéleményt emiatt a hatóság nem fogadhatta volna el döntése alapjául. Az alapszakvélemény nem állapított meg jogsértést az indítványozó terhére, ezért nem volt indokolt a kiegészítő szakvélemény elkészítése. A jogerős elsőfokú ítélettel szemben a Hivatal terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, mely alapján a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az indítványozó keresetét elutasította. A kúriai ítélet indokolása szerint az eljárás megindításáról való értesítést, a bizonyítékok rendelkezésre bocsátását a Hatóság elmulasztotta, ugyanakkor ezeket az eljárási jogsértéseket nem tekintette az ügy érdemére kihatónak. A szakértői véleménnyel kapcsolatban a Kúria arra a következtetésre jutott, hogy a szakértő kirendelés alapján járt el, a kirendelésben írt feladatkörét nem lépte túl. A szakértői vélemény kiegészítését a tényállás tisztázása is indokolta, mely a Hatóság kötelezettsége, és a szakértő jelzése alapján folytatható volt, ahhoz nem kellett újabb kirendelésről szóló végzés meghozatala. Az indítványozó ezt követően nyújtott be alkotmányjogi panaszt. Az Alkotmánybíróság az indítványt megalapozottnak találta, és megállapította, hogy sérült a tisztességes hatósági eljáráshoz való jog. Az eljárás megindításáról való döntés, valamint a bizonyítékok ügyféllel való ismertetésének elmaradása olyan eljárási szabálysértések, amelyek kihatnak az ügy érdemére. A másodfokú eljárás korrigálhatja az elsőfokú eljárás hibáit, tévedéseit, azonban ez nem minden hiba esetén tehető meg. A konkrét esetben a másodfokú eljárásban fogalmilag kizárt az értesítés elmaradásának korrigálása. A bizonyítással kapcsolatos indítványozási és észrevételezési jog éppen azt teszi lehetővé, hogy már az elsőfokú eljárásban ütköztetni lehessen az álláspontokat. Ha ez a bizonyítékok ügyféllel való megismertetésének elmaradása miatt nem történik meg az elsőfokú eljárásban, a másodfokú eljárásban ugyan van rá lehetőség a teljes felülbírálat okán, azonban a másodfokú döntés ellen már nem lehet jogorvoslatot előterjeszteni, így a bizonyítással kapcsolatos érvelés sem kifogásolható. Az ügyféli jogok csorbulása a jogorvoslatok számának növekedésével is jár, amely a tisztességes eljáráshoz való jog immanens részét képező ésszerű időn belül történő elbírálás követelménye ellen hat. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Kúria ítélete sérti a tisztességes hatósági eljáráshoz való jogot, ezért azt megsemmisítette. A határozathoz különvéleményt csatolt Czine Ágnes alkotmánybíró.

Az Alkotmánybíróság – hivatalból eljárva – megállapította, hogy mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség áll fenn annak következtében, hogy a jogalkotó nem szabályozta a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 33. § (1) bekezdése szerint indult eljárásban a kezdeményező vallási szervezet jogállását az eljárás lezárásáig. Az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2018. december 31-ig tegyen eleget. Az eljárás megindításának az indítványban szereplő indokai: az indítványozó 2012 előtt nyilvántartásba vett egyházként működött. Az indítványozó a 6/2013. (III. 1.) AB határozat közzététele után kérelmet terjesztett elő az általa fenntartott idősek otthona működési engedélyében az “egyházi fenntartó” fenntartói típus visszaállítása érdekében. Érvelése szerint egyházi jogállását az alkotmánybírósági határozat alapján nem veszítette el, ezért az általa nyújtott szociális ellátásokat az egyházi fenntartókra vonatkozó szabályok szerint kell a finanszírozási rendszerbe befogadni. Az indítványozó kérelmét mind az elsőfokú, mind a másodfokú hatóság elutasította, arra hivatkozással, hogy nem minősül egyházi fenntartónak, mivel nem szerepel a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény szerinti bevett egyházak listájában. A jogerős hatósági döntéssel szemben az indítványozó által előterjesztett keresetet a közigazgatási bíróság alaposnak értékelte. A Kúria – az alperes felülvizsgálati kérelmére – a közigazgatási bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította. Az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét az indítványozó azzal indokolja, hogy az a hatósági vagy bírósági eljárás, amelyben a panaszos egyházi jogállását nem ismerik el, sérti az Alaptörvény hivatkozott rendelkezéseit, mert a jogértelmezést az Alaptörvénnyel összhangban kellene végezniük. Ez más, egyházi jogállással szintén rendelkező, és egyházi fenntartóként elismert egyházakhoz képest hátrányosan megkülönbözteti. A testület az indítványt megalapozottnak találta. Az indítványozó bevett egyháznak minősül, ha az Országgyűlés ilyenként elismeri, illetve vallási tevékenységet végző szervezetnek minősül akkor, ha az elismerést az Országgyűlés határozatban elutasítja, illetve az Alkotmánybíróság az elutasító döntést helyben hagyja. A parlament azonban elutasító határozatot sem hozott. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség fennállását állapította meg amiatt, hogy az Országgyűlés nem alkotta meg a döntési határidő elmulasztása esetére alkalmazandó eljárás szabályát; és felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2018. március 31-ig tegyen eleget. Az előírt jogalkotásra az Alkotmánybíróság jelen döntésének meghozataláig nem került sor. Az indítványozó jogállását a bíróságok is ellentmondásos módon ítélik meg: az egyházi minőséget bizonyos értelemben több esetben elismerik, de a szabályozási rendszerbe besorolni nem tudják. Ha a jogalkotó egy jogterületet újraszabályoz, akkor ennek során – az új szabályozás céljának megfelelően – szükséges lehet jogalanyok egyes jogviszonyainak, sőt akár jogállásuknak átfogó felülvizsgálata is, ami függő jogi helyzeteket teremthet. Az Alaptörvényből levezethető az az általános követelmény, hogy rendezett jogviszonyokba történő jogalkotói beavatkozás nem okozhat indokolatlan jogbizonytalanságot, amit az Alkotmánybíróság a vallási szervezetek jogállásának felülvizsgálatával kapcsolatban speciálisan is hangsúlyozott. Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság a jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállását állapította meg és az Országgyűlést felhívta az átmeneti időszak vonatkozásában hiányzó szabályozás pótlására. A határozathoz különvéleményt csatolt dr. Dienes-Oehm Egon, dr. Salamon László és dr. Varga Zs. András alkotmánybíró.

Az Alkotmánybíróság tanácsa megállapította, hogy a Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között a szociális ellátás területén való együttműködés tárgyában Budapesten, az 1962. december 20-án kötött egyezmény kihirdetéséről szóló 1963. évi 16. törvényerejű rendelet végrehajtásáról szóló 7/1964. (VIII. 30.) MüM rendelet 6. § (2) bekezdés első mondata alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette. A bírói kezdeményezésre okot adó ügy lényege szerint a felperes Ukrajnából Magyarországra települt át. Meghatározott ideig az ukrán társadalombiztosítási szerv által megállapított öregségi nyugdíjban részesült, utána a magyar társadalombiztosítási szervnél öregségi nyugdíj megállapítását kérte. Az elsőfokú határozat indokolása szerint az irányadó rendelkezésekből az következik, hogy felperes esetében a szakmai átlagkereset összegét az általa leghosszabb ideig betöltött, szolgálati időként figyelembe vételre kerülő kereskedelmi szakértő munkakörben foglalkoztatottak átlagkeresete alapján kell megállapítani. A másodfokú szerv azonban a felperes által a leghosszabb ideig betöltött munkakört egyéb hatósági ügyintéző kategóriába sorolta és ez alapján állapította meg az ellátást, alacsonyabb összegben. A felperes keresetében a társadalombiztosítási határozatok felülvizsgálatát kérte. A munkaügyi bíróság a társadalombiztosítási határozatokat hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte. A jogerős ítélettel szemben az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. A Kúria eljáró tanácsa az Alkotmánybírósághoz fordult. A bírói kezdeményezés értelmében a támadott szabályozás sérti az Alaptörvényt, mert ellentétes a – jogforrási hierarchiában magasabb helyen álló – társadalombiztosítási nyugellátásról törvény releváns rendelkezéseivel. Az Alkotmánybíróság az indítványt megalapozottnak találta. Megállapította, hogy az egyaránt hatályos és releváns nemzeti (belső) jogi szabályok eltérő eredményre vezetnek. Míg a támadott szabályozás alapján a nyugdíjazást megelőzően betöltött munkakör keresetét kell figyelembe venni, addig a társadalmi nyugellátásról szóló törvény a nyugdíjigénylő által leghosszabb ideig betöltött munkakör keresetének a figyelembevételéhez vezet, amikor az átlagkereset összegét állapítja meg a nyugdíjbiztosítási szerv. A normák közti ellentmondás tehát fennáll. Az Alaptörvény a normahierarchia részeként írja elő azt, hogy a Kormány tagja által alkotott rendelet törvénnyel nem lehet ellentétes, az Országgyűlés által megalkotott törvény tartalmát a miniszter rendeleti formát öltő döntése nem ronthatja le. Emiatt az Alkotmánybíróság megsemmisítette támadott rendelkezést, amely sem az Alkotmánybíróság eljárására okot adó perben nem alkalmazható, sem egyéb folyamatban lévő ügyben nem alkalmazható.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria Kfv.V.35.113/2016/9. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az alapügy tényállása szerint az elsőfokú adóhatóság a későbbi panaszos kft-nél ellenőrzést végzett. Határozatában megállapította, hogy a panaszos fővállalkozóként végzett autópálya-építési tevékenysége során az általa igénybe vett alvállalkozók által kiállított számlák alapján áfa-levonási jogot érvényesített, ezt azonban az elsőfokú adóhatóság szerint jogszerűtlenül tette meg. Kimondta, hogy az adózót az egyenes adózás szabályai szerint adólevonási jog nem illeti meg, mivel azok a fordított adózás alá tartoznak. Az ügyfél fellebbezett ezen döntés ellen. A másodfokú adóhatóság az adókülönbözet megállapításával és a megállapított adókülönbözet mértékével egyetértett, az adóbírság összegét azonban leszállította. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elsőfokon jogerős ítéletében a másodfokú adóhatósági határozatot részben – a fordított adózással minősített jogügyletekre vonatkozó megállapítások és jogkövetkezményeik körében – hatályon kívül helyezte és az alperest e tekintetben új eljárás lefolytatására kötelezte. Ezen ítélettel szemben az alperes adóhatóság terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a Kúriához. A Kúria a felülvizsgálati kérelemnek helyt adott. Az indítványozó, a per egykori felperese alkotmányjogi panaszában a Kúria ítéletének alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól, melyet ellentétesnek tart a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog részét képező indokolt bírói döntéshez való joggal. Az Alkotmánybíróság a panaszt nem találta megalapozottnak. Az indokolási kötelezettség alkotmányjogi értelemben vett sérelme az eljárási szabály alaptörvény-ellenes alkalmazását jelenti. A tisztességes eljárás alkotmányos követelménye a bírói döntésekkel szemben azt a minimális elvárást megfogalmazza, hogy a bíróság az eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és ennek értékeléséről határozatában számot adjon. Jelen ügyben megállapítható, hogy az Alaptörvény által garantált tisztességes bírósági eljáráshoz való jogból fakadó indokolt bírói döntéshez való Alaptörvényben biztosított jogot a támadott felülvizsgálati döntést meghozó Kúria nem sértette meg, mivel az ügy lényegi részeire vonatkozó indokairól számot adott. Az indokolás hossza önmagában nem alkotmányossági kérdés; amennyiben az eljárási törvények szerint a bírói döntés indokolása számot adott a vizsgálandó kérelmekben szereplő érvekről, úgy pusztán az indokolás rövidsége, lényegre törő volta miatt alappal az indokolt bírói döntés hiányára hivatkozni nem lehet. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a bíróságok indokolási kötelezettségéből nem következik a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolási kötelezettsége, különösen nem az indítványozó szubjektív elvárásait kielégítő mélységű érvrendszer bemutatása.

Az Alkotmánybíróság tanácsa elutasította a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 108/B. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására, valamint a jogszabály alkalmazásának kizárására irányuló bírói kezdeményezést az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére és az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdéseire alapított részeiben. A kezdeményezés alapjául szolgáló ügyben a felperes munkaviszonyt létesített operatőr munkakörben az alapügy alperesével. Miután a munkáltató a felperes munkavállaló munkaviszonyát felmondással megszüntette, a felperes a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt keresetet terjesztett elő, amelyben túlmunka díj igénnyel is élt. A felperes előadta, hogy a kötetlen munkarend ellenére az alperesi munkáltató heti rendszerességgel küldte meg számára a következő heti munkaidő-beosztást, azonban a rendkívüli munkavégzésért pótlékot nem fizetett, arra hivatkozással, hogy a felperes munkarendje kötetlen. A felperes keresetében kérte tehát, hogy a bíróság kötelezze az alperest a túlórák után járó, meg nem fizetett munkabér kifizetésére, figyelemmel arra, hogy a kötetlen munkarend nem valósult meg. A bíróság bírája egyedi normakontroll eljárását kezdeményezett az Alkotmánybíróság előtt. Az indítványozó bíró előadta, hogy a kötetlen munkarend szabályai csak akkor alkalmazhatóak, ha a munkáltató a munkaidő-beosztás jogát teljes egészében átengedi, így a munkavállaló azt maga gyakorolhatja. A munkáltató nem határozhatja meg a munkahelyen teljesítendő feladatok időpontját, illetve tartamát úgy, hogy ezzel ténylegesen elvonja a munkavállaló munkaidővel kapcsolatos rendelkezési jogát. A kezdeményező bíró álláspontja szerint a jogbiztonság alapelve megköveteli, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja felül egy olyan jogszabályi rendelkezés Alaptörvénnyel való összhangját, amelynek alkalmazása a külön jogszabályban meghatározott munkavállalói kör alapvető jogát jelentős mértékben befolyásolja. Az Alkotmánybíróság az indítványt nem találta megalapozottnak. Az Alkotmánybíróság számos korábbi határozatában megállapította, hogy az eltérő szervezeti struktúrában foglalkoztatottak munkaviszonya a szervezeti struktúrához kötődik, így a különböző szervezeti formában működő intézmények és munkavállalóik között létrejött jogviszonyok alapján a munkavállalók jogai és kötelezettségei eltérőek is lehetnek. Önmagában a munkavállalóknak a munkaviszonyuk különbözőségére tekintettel történő eltérő kezelése nem eredményez alkotmányellenességet. Mivel az egyes foglalkoztatási jogviszonyokról szóló törvények sui generis szabályozást tartalmaznak, az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlata szerint önmagában a törvények közötti szabályozásbeli eltérés nem alapozhatja meg a jogegyenlőségi követelmény megsértését, vagy a hátrányos megkülönböztetést.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a cégnyilvánosságról, bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 9/C. §-a alaptörvény-ellenes, ezért azt 2018. december 31-i hatállyal megsemmisítette. Az indítványozó bíró előtt folyamatban lévő ügyben az érintett cég megszüntetését a Nemzeti Adó és Vámhivatal Zala Megyei Adóigazgatósága kezdeményezte, miután az adózás rendjéről szóló törvény alapján törölte a cég adószámát. A cégbíróság végzésével elrendelte a cég kényszertörlését, egyúttal rendelkezett az egyedüli tag és vezető tisztségviselő eltiltásáról. E végzés ellen a vezető tisztségviselő fellebbezést terjesztett elő. Ebben előadta, hogy a kényszertörlési eljárás megindításához vezető eljárás megindulásakor már nem volt a cég vezetője, így a cég törlése nem róható terhére. Az Alaptörvénnyel ellentétesnek tartja az indítványozó a támadott rendelkezést, mivel a jogbiztonság követelményét sérti az, hogy az eltiltást olyan volt tagokkal és vezető tisztségviselőkkel szemben is alkalmazni rendeli, akiknek a felelőssége nem állapítható meg a kényszertörlési eljárás megindítása miatt. Hasonló ügyben alkotmányjogi panasz is érkezett az Alkotmánybírósághoz. Az Alkotmánybíróság az indítványokat megalapozottnak találta. A kényszertörlés funkciója, hogy az általános vagy különleges törvényességi felügyeleti eljárásban megszűntnek nyilvánított cég törlésére speciális eljárásban kerülhessen sor. A kényszertörlési eljárás alapvetően szankciós jellegű, amennyiben a cégbíróság bizonyos törvényi kötelezettségek elmulasztása esetén indíthatja meg a céggel szemben. Az eltiltás bevezetésének indoka a jogalkotó részéről a közérdek és a hitelezői érdekek védelme volt a tisztségükkel visszaélő vezető tisztségviselőkkel szemben. A jogalkotó ezen túlmenően abból indult ki, hogy a kényszertörlési eljárás eredményeként bekövetkezett törlés jellemzően felróható a vezető tisztségviselőnek. A támadott szabályozás szerint a felelősség alapja a vezetői tisztség adott időszakon belüli betöltése, és a cég kielégítetlen tartozásának ténye: ezekhez a jogalkotó a felróhatóság megdönthetetlen törvényi vélelmét fűzi. A törvényi vélelem egy súlyos, a cselekménnyel arányba nem állított személy elleni jogkövetkezmény alkalmazására vezet, amely tekintetében a jogalkotó nem biztosított lehetőséget a törvényi vélelem megdöntésére. Aránytalan alapjog-korlátozásra vezet, hogy az eltiltással fenyegetett vezető tisztségviselőnek nincs lehetősége, hogy kizárja a kényszertörléshez vezető okok létrejöttében való személyes közrehatását (a törvényi vélelmet érdemben megdönthesse), illetve az sem biztosított, hogy a bíróság a vezető tisztségviselő magatartásához mérten arányosan alkalmazza az eltiltás szankcióját, ami által megfelelően biztosított lehetne az eltiltás mögötti alkotmányos cél érvényesülése. A határozathoz párhuzamos indokolást fűzött Szívós Mária alkotmánybíró.

Az Alkotmánybíróság eljárása bírói kezdeményezés alapján indult. Az alapügy felperesei zajterhelés miatt pert indítottak egy kizárólagos állami tulajdonban álló gazdasági társaság ellen, amely Mogyoródon nemzetközi licenccel rendelkező versenypályát üzemeltet. A bíróság indítványa – többek között – a perben alkalmazandó, a peresített időszakban módosított zajvédelmi rendelet alkotmányossági vizsgálatára irányult. A módosítás eredményeként ugyanis a zajterhelési határérték lényegesen megemelkedett, az indítvány értelmében pedig mindez az elért védelmi szint csökkentését jelenti, és sérti az egészséges környezethez való jogot. A testület tehát normakontroll hatáskörében eljárva, a zajvédelmi szabályok alkotmányosságát vizsgálta.

Az Alaptörvényben elismert egészséges környezethez való jog részét képezi az a tartalmi követelmény, hogy a környezetvédelem egyszer már elért védelmi színvonala ne csökkenjen. A visszalépés tilalma nem automatikusan, hanem funkciója szerint érvényesül az alapjogi védelem során. Az Alkotmánybíróság komplex vizsgálat alapján megállapította továbbá, hogy a zajkibocsátás az egészséges környezethez való jog hatálya alatt áll és a támadott szabályozás – a zajkibocsátóra vonatkozó szigorúbb előírások ellenére is – összességében visszalépést eredményezett a korábbiakhoz képest, mert nem ellentételezi kellően a hatásterületen érvényesülő lényegesen magasabb zajszint lehetőségét. Különösen nem ellensúlyozza a felmentéssel érintett napokra vonatkozó emelt értékeket, amelyek jóval magasabbak, mint az általános szabályok, és amelyek megszakítás nélkül, akár 40 napon keresztül is kihasználhatók.

Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a nemzetközi licenccel rendelkező versenypálya működése kedvezően hat a turizmusra, az autósportra, Magyarország hazai és nemzetközi megítélésére, illetve hasznos nemzetgazdasági hozadékai is vannak, mint például az, hogy az adóbevételek növelését eredményezi. Mindezen szempontok azt támasztották alá, hogy a nemzetközi licenccel rendelkező versenypálya működése Magyarországon közérdek. Közérdekre való hivatkozással azonban nem igazolható a visszalépés, azaz az, hogy a környező települések lakósságának – védelmi intézkedések nélkül – nagyobb zajterhelést kellene elviselnie a korábbiakhoz képest.

Az Alkotmánybíróság vizsgálta azt is, hogy a vállalkozáshoz való alapjoggal igazolható-e a védelmi szint csökkentése. A versenypálya mindenkori működtetése ugyanis vállalkozási tevékenységnek minősül, amelynek folytatása zajjal terheli a környezetet. A testület megállapította, hogy bár a visszalépés ebben az összefüggésben szükséges lehet, hiszen a versenyek rendszerint magas zajkibocsátással járnak, de nem arányos. A jogalkotó nem a cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközök közül választott ki egyet, hanem egy azokon aránytalanul túlterjeszkedő megoldást intézményesített. A nemzetközi licenccel rendelkező versenypálya funkcionális működtetése ugyanis nem követeli meg, hogy az év minden napján 5 dB-el magasabb, a felmentési rendszerben pedig akár 40 napon keresztül folyamatosan jóval magasabb (65 és 70 dB) zajkibocsátásra kerüljön sor. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság 2018. december 31-i hatállyal megsemmisítette a nemzetközi licenccel rendelkező versenypályáktól származó zajra vonatkozó speciális szabályokat.

A döntéshez különvéleményt fűzött dr. Juhász Imre alkotmánybíró, akihez csatlakozott dr. Szívós Mária, dr. Dienes-Oehm Egon és dr. Varga Zs. András alkotmánybíró. A határozat teljes szövege és adatlapja az Alkotmánybíróság honlapján megtekinthető.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 95/A. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette. A bírói kezdeményezés alapjául szolgáló ügyben a felperes kivételes árvaellátás megállapítása iránti kérelmet nyújtott be az alperes Magyar Államkincstárhoz, mely a felperes kérelmét elutasította. Az alperes határozatában hivatkozott a támadott rendelkezésre, mely szerint a határozata ellen kezdeményezett közigazgatási perben kizárólag az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényben megjelölt semmiségi ok fennálltára lehet hivatkozni. A felperes kereseti kérelmet terjesztett elő az alperessel szemben, mivel álláspontja szerint semmisségi ok nem áll fenn. Az alperes a kereseti kérelem elutasítását kérte. Az indítványozó bíró indítványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, mivel véleménye szerint a támadott rendelkezés ellentétes a tisztességes bírósági eljáráshoz, illetve a jogorvoslathoz való alapvető joggal. A testület a bírói kezdeményezést megalapozottnak találta. A jogorvoslat ténylegességének követelménye, vagyis az, hogy a jogorvoslati fórum képes legyen a jogsérelem orvoslására, két elemet foglal magában: egyrészt, hogy a jogorvoslati fórumrendszer igénybevételét nem gátolják-e jogszabályi előírások, másrészt, hogy milyen a jogorvoslat terjedelme, azaz teljes körűsége, illetve korlátozottsága. A következőket kellett megvizsgálni: alkotmányjogi értelemben érdemi tárgykörre vonatkozik-e a hatóság határozata, hatékony jogvédelmet jelenthet-e a jogorvoslat biztosítása, illetve, hogy az alapvető jog korlátozására alkotmányos indokkal került-e sor és az arányosnak tekinthető-e. Az ellátás megállapítása vagy annak elutasítása az ügyfél megélhetésének befolyásolása okán alkotmányjogilag érdemi döntésnek minősül. A bírói felülvizsgálat semmisségre korlátozása valójában jogorvoslat nélkül hagyja a relatív eljárási szabálytalanságokat és az anyagi jogi hibákat. Mindez a jogorvoslathoz való jog, illetve a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogból együttesen levezetett azon követelmények jelentős korlátozását jelenti, melyek megkövetelik a jogorvoslat érdemi jellegét. A méltányosság ugyan széleskörű mérlegelést tesz lehetővé a hatóság számára, de ez nem jelentheti azt, hogy annak vizsgálata, hogy a jogszabályi keretek között maradt-e ez a mérlegelés, vagy sem, bírósági kontroll nélkül maradhat. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott szabályozás szükségtelenül korlátozza a jogorvoslathoz való jogot és tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot, így arányosságának vizsgálhatósága fel sem merült. Az Alkotmánybíróság ezért a támadott rendelkezést megsemmisítette és a folyamatban lévő ügyekben alkalmazásának kizárásáról döntött.