EN

Az Alkotmánybíróság másodszor is megsemmisítette a Kúriának azt a döntését, amely a Fidesz-KDNP jelölő szervezetet ismét elmarasztalta a támogató aláírások gyűjtésével összefüggésben.
Az ügy előzményéhez tartozik, hogy egy korábbi eljárásában a Kúria már elmarasztalta a jelölő szervezeteket a támogató aláírások gyűjtésének módja miatt, mivel egy videofelvétel szerint aktivistáik részben téves szóbeli tájékoztatást adtak az aláírásgyűjtés céljáról, ami a Kúria szerint a tevékenység megtévesztő volt. A jelölő szervezetek alkotmányjogi panasza alapján az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúriának ezt a döntését.
A Kúria a megismételt eljárásban helybenhagyta a Fővárosi Választási Bizottságnak azt a határozatát, amely korábban megállapította, hogy a kérdéses aláírásgyűjtés nem volt megtévesztő. A Kúria újabb döntésének indokolásában fenntartotta korábbi álláspontját az aláírásgyűjtés jogellenességével összefüggésben. Emiatt a kúriai végzés rendelkező része és indokolása között ellentmondás keletkezett.
Az Alkotmánybíróság a kérelmező jelölő szervezet panaszát megvizsgálva megállapította, hogy a megismételt eljárásban a Kúria nem tett eleget indokolási kötelezettségének, amikor úgy hozott korábbi döntésével ellentétes határozatot, hogy korábbi megállapításait fenntartotta. Az Alkotmánybíróság a Kúriának ezt a végzését ezért megsemmisítette.
A Kúria a másodszori megismételt eljárásában újra elmarasztalta a jelölő szervezeteket, amelyek ismételten alkotmányjogi panaszt nyújtottak be a döntés ellen. Az Alkotmánybíróság a panaszeljárás következtében másodízben is megsemmisítette a Kúria támadott döntését.
A határozat kifejti, hogy a Kúria nem a kampány időszakban egyébként különösen védett véleményszabadsággal, illetve a kampányban a jelölő szervezetek és támogatói vagy választói közötti szabad kommunikáció elvével összhangban, hanem a törvényi szabályokon túlterjeszkedő módon értelmezte a választási törvényben szereplő jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlást elvét. A jogszabály ugyanis – az Alaptörvénnyel összhangban értelmezve – nem tiltja az ellentmondásos, de nem bizonyítottan rosszhiszemű kampány-kommunikációt.
Az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy a Kúria a jelen ügyben nem biztosította a jelölő szervezeteknek a nyilatkozattételt. A választási eljárásokban a választási eljárásról szóló törvényt kell alkalmazni. Amennyiben e törvény a rövid határidőkre tekintettel egyszerűsített és egyértelmű kapcsolattartási módot ír elő, akkor e rendelkezéseket az eljárás minden szakaszában, így a jogorvoslati eljárás során is alkalmazni kell. Jelen ügyben a határozat közlésekor és az eljárás során is kötelező volt a jelölő szervezetek által a Nemzeti Választási Irodához bejelentett e-mail cím használata. A Kúria azoban nem arra az e-mail címre küldött nyilatkozattételre felhívást, mint amit a jelölő szervezet az IM rendelet alapján hivatalosan megadott.
A választási törvény szerinti rövid határidőkre tekintettel ez azt eredményezte, hogy a jelölő szervezet számára a nyilatkozattétel lehetősége ténylegesen nem volt biztosítva. Mindez ugyanakkor ellentétben áll azzal a korábbi alkotmánybírósági határozatban kifejtett követelménnyel, amelynek értelmében a nyilatkozattételt az ellenérdekű fél számára biztosítani kell. Mivel a Kúria újabb eljárása során ezt nem vette figyelembe, ezért az Alkotmánybíróság ismételten megsemmisítette az alkotmányjogi panasszal támadott döntését.
A határozathoz Schanda Balázs alkotmánybíró párhuzamos indokolást, Hörcherné Marosi Ildikó alkotmánybíró különvéleményt csatolt.

Az indítványozó megbízási szerződést kötött egy műsorgyártó gazdasági társasággal egy filmsorozat főszerepének ellátására. A műsorgyártótól a sorozatot a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap rendelte meg és finanszírozta. Az indítványozó a megbízási szerződésben – kötbérfizetés mellett – arra is kötelezettséget vállalt, hogy megbízási díját üzleti titokként kezeli. A műsorgyártó felmondta a megbízási szerződést az indítványozóval, aki ezt követően egy internetes sajtóterméken nyilatkozott megbízási díjáról. A műsorgyártó ezért pert indított ellene kötbér megfizetése iránt. Az elő- és másodfokú bíróság kötelezte az indítványozót a kötbér megfizetésére, a Kúria pedig helybenhagyta a jogerős ítéletet. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában úgy érvelt, hogy az általa kapott megbízási díj, annak forrása miatt közpénznek és ez által közérdekű adatnak minősül. A támadott ítélet sérti a közérdekű adatok terjesztéséhez való alapjogát, mert az annak gyakorlása miatt kötelezték kötbér megfizetésére. Az ügy központi kérdése, hogy megengedhető-e olyan szerződési kikötés, ami a közpénzzel gazdálkodó szervezettekkel szerződők részére ír elő titoktartási kötelezettséget. A közpénzzel gazdálkodó szervezetek oldalán alaptörvény-ellenes lenne az a jogértelmezés, amely megengedné a közérdekű adatok kiadásának megtagadását egy szerződéses kikötésre hivatkozással. A velük szerződők esetén azonban ennek a kikötésnek a lehetőségét az Alaptörvény nem zárja ki, azt éppenséggel az üzleti titok védelme is indokolhatja. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta továbbá, hogy bírósági hatáskörbe tartozik annak megállapítása, hogy egy kötbér kikötés, illetve annak mértéke törvényes volt-e. Azt is a bíróság ítélheti meg, hogy egy konkrét adatnak a nyilvánosságra hozatala az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna-e. Az Alkotmánybíróság csak akkor léphet fel, ha a bíróság e jogértelmezése a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jogot aránytalanul korlátozza. Jelen esetben ez nem merült fel, az Alkotmánybíróság az Alaptörvénnyel összhangban állónak találta a Kúria jogértelmezését, ezért az indítványozó panaszát elutasította.

Nem alaptörvény-ellenes a szabálysértési törvénynek az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalmára vonatkozó szabályozása. Az Alkotmánybíróság elutasította a szabálysértési törvénynek az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalmát kimondó rendelkezéseit támadó bírói indítványokat. Az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként kimondta, hogy a támadott szabálysértési szankció csak akkor alkalmazható, ha a hajléktalan személy ellátórendszerben való elhelyezése a cselekmény elkövetésekor igazolhatóan biztosított volt.

Az indítványozó bírók szerint a támadott rendelkezések a jogállamiság elvével és az emberi méltósághoz való joggal is ellentétesek. Hivatkoztak az Alkotmánybíróság egy 2012-ben meghozott – lényegét tekintve hasonló szabálysértési tényállást megsemmisítő – döntésére, valamint arra, hogy az Alaptörvény időközben módosított szövege nem indokolja az életvitelszerű közterületi tartózkodás kriminalizálását.

Az Alkotmánybíróság a most közzétett határozatában úgy foglalt állást, hogy a megváltozott alaptörvényi szabályozásra tekintettel – amely a közterületen való életvitelszerű tartózkodást mindenki számára általános jelleggel megtiltja – a 2012-es alkotmánybírósági határozat nem alkalmazható. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatályos szövegét tekinti irányadónak, az Alaptörvényt, illetve annak módosítását tartalmilag nem vizsgálhatja felül. Az egyén alkotmányos jogai gyakorlása során nemcsak önmagáért, de a közösség többi tagja iránt is felelősséggel tartozik; joggyakorlása egyensúlyban kell, hogy álljon a közösségért viselt felelősségével.

Egy alaptörvényi tilalom megszegését, tehát egy jogellenes magatartást az Alaptörvény nem védi. A határozat szerint a támadott szabályozás megfelel a szabálysértési jog alkotmányos követelményének, és érvényesíti annak garanciáit. A szabályozás mindazokkal szemben állapít meg szankciót, akik az erre irányuló alaptörvényi tilalom, illetve többszöri, kifejezett felhívás ellenére sem kívánnak felhagyni az életvitelszerű közterületen tartózkodással. A támadott tényállás tehát nem egy állapotot (a hajléktalan létet) szankcionálja, hanem az együttműködési kötelezettség megsértéséhez fűz jogkövetkezményt.

Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy az ügyben nem az emberi méltóság érinthetetlen „méltóságmagja”, hanem az önrendelkezési jog és a cselekvési autonómia, mint annak korlátozható része állt a vizsgálat középpontjában. Ebből nem következhet ugyanakkor sem valamely alaptörvényi tilalom megszegése, sem pedig szabálysértés elkövetése. Az Alaptörvény értékrendje szerint a nincstelenségre, a hajléktalanságra senkinek nincs joga, ez az állapot nem az emberi méltósághoz való jog része.

Ezzel ellenkezőleg, éppen az okozna sérelmet, ha az egyént az állam magára hagyná anélkül, hogy gondoskodna róla, mivel az emberi méltósághoz való jogot súlyosan sérti az embernek az emberi társadalomból való kiszorulása. Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy az indítványozó bírók nem igazolták, hogy az ellátórendszer igénybe vevőket tárgyként kezelnék, vagy dehumanizálnák. Az sem igazolt, hogy az ellátórendszer igénybe vétele esetén emberhez méltatlan körülmények közé kerülnének az érintettek. Amennyiben ilyen helyzet mégis előfordulna, úgy a sérelmet szenvedettet számára az alapjogi jogvédelem biztosított.

Emellett az Alaptörvényből az állam fokozott intézményvédelmi kötelezettsége következik. Ezt úgy tudja ellátni, ha az érintett személyeknek az ellátórendszerbe való bekerüléséről gondoskodik. Az egyén együttműködésének hiányában ugyanis csak a szabálysértési szankció mint végső eszköz áll az állam rendelkezésére. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor alkotmányos követelményként kimondta, hogy a szabálysértési szankció csak akkor alkalmazható, ha a hajléktalan személy ellátórendszerben való elhelyezése a cselekmény elkövetésekor igazolhatóan biztosított volt. A jogalkalmazó szerveknek emellett figyelemmel kell lenniük az elesettek védelmére irányuló alkotmányos kötelezettségre, másrészt arra is, hogy az érintettek jogainak védelme csak az ellátórendszerbe történő bekerülésükkel biztosítható.

A határozathoz Pokol Béla alkotmánybíró párhuzamos indokolást csatolt, míg Czine Ágnes, Juhász Imre, Hörcherné Marosi Ildikó, Schanda Balázs, Stumpf István és Szalay Péter alkotmánybíró különvéleményt fűzött.

A döntés előzményei: 2019. április 8-án a FIDESZ-KDNP aktivistái aláírásokat gyűjtöttek a Kálvin téri aluljáróban. A Momentum Mozgalom erről videó felvételt készített, és a Kúriához fordult, hogy marasztalja el a pártszövetséget, mert véleményük szerint a felvételen jól látszik, hogy az aktivisták téves tájékoztatást adtak az aláírásgyűjtés céljáról, és nem az európai parlamenti választáson való részvételre, hanem Orbán Viktor 7 pontos programjának támogatására kérték az embereket. A Kúria ekkor – megváltoztatva a Nemzeti Választási Bizottság és a Fővárosi Választási Bizottság döntését – elmarasztalta a FIDESZ-KDNP-t, és kimondta azt, amit a Momentum Mozgalom kérelmezett, miszerint valóban megtévesztő volt az aláírásgyűjtés, annak célja nem volt egyértelmű. Az elmarasztalt jelölő szervezet alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz fordult, amely az ügyet megvizsgálva megsemmisítette a Kúria döntését. Indokolásában az Alkotmánybíróság a többi között kitért arra, hogy a választási eljárásról szóló törvény nem tiltja a jelölő szervezetek számára, hogy választási kampányban a jelöltállításon kívül más célra aláírást gyűjtsenek; ésszerű értelmezés mellett sem az alapelvekből, sem a törvény más szabályából nem vonható le ilyen következtetés, ezért döntésével a Kúria önkényesen egészítette ki a törvény zárt szabályozását. Ezt követően a Kúriának megismételt eljárásban újra döntenie kellett a Momentum Mozgalom kérelméről. Az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően a Kúria – korábbi álláspontjával ellentétben – csütörtökön kimondta, hogy nem volt jogsértő az aláírásgyűjtés. A Kúria ugyanakkor a megismételt eljárásban hozott döntésének az indokolásában fenntartotta korábbi álláspontját az aláírásgyűjtés módját illetően, mert véleménye szerint alkalmas volt a választópolgárok megtévesztésére. Így végzésének rendelkező része és indokolása között ellentmondás keletkezett. Ennek okán a Momentum Mozgalom fordult alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz, amelyben kifogásolta, hogy a Kúria a felülvizsgálati kérelmet megalapozatlannak ítélte, ám a véleménye szerinti megalapozatlanságot nem indokolta meg, csupán az Alkotmánybíróság határozatára hivatkozva ismét döntött. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megállapította és egyben leszögezte, hogy határozatai az általános hatáskörű bíróság döntésének az alkotmányos kereteit jelölik ki, de a bíróság előtt lévő ügyet/ügyeket nem döntik el közvetlenül érdemben, az jelen esetben is a Kúria feladata, hatásköre. Az Alkotmánybíróság kimondta: a Kúria nem tett eleget indokolási kötelezettségének, amikor korábbi döntése egyes – az aláírásgyűjtés megtévesztő módjára utaló – megállapításait fenntartva hozott újabb, a korábbival ellentétes határozatot. Az Alkotmánybíróság ezért a Kúriának ezt a végzését megsemmisítette. Határozatában megállapította azt is, hogy ez nem jelent állásfoglalást a megsemmisített végzés rendelkező részéről, csupán azt mondta ki, a Kúriai döntés indokolása nem felel meg az Alaptörvényben foglaltaknak. A határozathoz dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó alkotmánybíró különvéleményt fűzött.