MENU
kezdőlapin englishügyfélkapukapcsolat

Dr. Trócsányi László (1956)

2007 februárja és 2010 októbere között az Alkotmánybíróság tagja.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett 1980-ban, 1985-ben tett jogi szakvizsgát. 1980 – 1981 között jogi szakkönyvtáros az Országgyűlési Könyvtárban, 1981-1988 között az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa, majd munkatársa volt. 2000 és 2004 között nagykövetként a Belga Királyság, illetve a Luxemburgi Nagyhercegség területére kiterjedő hatállyal képviselte a Magyar Köztársaságot. A Szegedi Tudományegyetem (korábban: József Attila Tudományegyetem) Állam- és Jogtudományi karának Alkotmányjogi Tanszékén 1989-től tanít, először adjunktusként, 1994-től docensként, 2000-től egyetemi tanárként. 1994-től ugyanitt tanszékvezető, 1994-1998 között dékánhelyettes, 2004-től az SZTE ÁJK Európa-tanulmányok Központjának igazgatója volt. 1991-ben szerzett kandidátusi fokozatot, 2000-ben habilitált.

Kutatási területei a nemzeti parlamentek fejlődése, az alkotmányfejlődési tendenciák, a nemzeti alkotmányjog és az európai integráció, a közigazgatási bíráskodás témaköre, a közszolgáltatások joga, a frankofon országok politikai és jogi berendezkedése. Az Európa Tanács Velencei Bizottságának magyar tagja. 1985-től a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja, 2006-tól a BÜK Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának elnöke volt. 1991-től a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda egyik alapító partnere.

KERESÉS ÉS SZŰRÉS AZ ÜGYEKBEN

A döntés

sorszáma évszáma

Az ügy

ügyszáma évszáma

Részletes keresés és szűrés

 

AKTUÁLIS
2017.06.13 Alaptörvény-ellenesek a bírák nemzetbiztonsági ellenőrzésére vonatkozó törvény egyes rendelkezései

Az Alkotmánybíróság a mai napon nyilvános ülésen kihirdetett döntésében megállapította, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény egyes rendelkezései sértik az...

KERESÉS ÉS SZŰRÉS AZ ÜGYEKBEN

A döntés

sorszáma évszáma

Az ügy

ügyszáma évszáma

Részletes keresés és szűrés

 

AKTUÁLIS
2017.06.13 Alaptörvény-ellenesek a bírák nemzetbiztonsági ellenőrzésére vonatkozó törvény egyes rendelkezései

Az Alkotmánybíróság a mai napon nyilvános ülésen kihirdetett döntésében megállapította, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény egyes rendelkezései sértik az...