MENU
kezdőlapin englishügyfélkapukapcsolat

Dr. Szabó Marcel (1970)

Az Országgyűlés 2016. november 22-én választotta meg az Alkotmánybíróság tagjává 2016. december 1-i hatállyal.

A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte tanulmányait 1989 és 1994 között. A Stanfordi Egyetemen, a párizsi Pangheon-Assas Egyetemen és a Cambridge-i Egyetemen is végzett tanulmányokat.

1993-1994 közt a Külügyminisztérium Nemzetközi Jogi Főosztályának munkatársa, később jogi tanácsadója, majd vezetője. 2008-tól több, környezetvédelmi jogi és fenntartható fejlődéssel kapcsolatos nemzetközi kutatásban, szakmai konzultáción vesz részt. 2012 októberétől 2016 novemberéig az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese.

1997-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának oktatója, 2004 és 2011 közt az Európajogi és Nemzetközi Közjogi Tanszékének vezetője, 2013-tól az Európajogi Tanszék vezetője. 2000-ben jogi szakvizsgát tett, 2003-ban PhD fokozatott szerzett, 2012-ben habilitált.

Oktatott a Milánói Szenti Szív Katolikus Egyetemen, a Cambridge-i Egyetemen és a Marymount College-ben Los Angeles-ben. 2011 februárja és 2012 októbere közt a magyar kormány képviselője volt az ENSZ hágai Nemzetközi Bírósága előtt.

Nős, két gyermek édesapja.

KERESÉS ÉS SZŰRÉS AZ ÜGYEKBEN

A döntés

sorszáma évszáma

Az ügy

ügyszáma évszáma

Részletes keresés és szűrés

 

AKTUÁLIS
2017.06.30 Az Alkotmánybíróság 2017. július 17-től 2017. augusztus 25-ig ítélkezési szünetet tart

Az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróság Ügyrendje 12. §-a alapján 2017. július 17-től 2016. augusztus 25-ig ítélkezési szünetet tart.

KERESÉS ÉS SZŰRÉS AZ ÜGYEKBEN

A döntés

sorszáma évszáma

Az ügy

ügyszáma évszáma

Részletes keresés és szűrés

 

AKTUÁLIS
2017.06.30 Az Alkotmánybíróság 2017. július 17-től 2017. augusztus 25-ig ítélkezési szünetet tart

Az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróság Ügyrendje 12. §-a alapján 2017. július 17-től 2016. augusztus 25-ig ítélkezési szünetet tart.