EN

Az alapjogok és az alkotmányosság védelme miatt vállalta az Alkotmánybíróság elnöki posztját Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság 2015. február 25-ei hatállyal megválasztott elnöke, aki erről eskütételét követően nyilatkozott újságíróknak hétfőn az Országházban. (MTI)

Az Alkotmánybíróság következő elnökévé választotta Lenkovics Barnabás alkotmánybírót 2015. február 25-ei hatállyal az Országgyűlés hétfőn. (MTI)

Budapest, 2014. november 11., kedd (MTI) – Nem ütközik alaptörvénybe a devizahiteles banki kölcsönszerződéseket egyoldalúan módosító tisztességtelen kikötések következményeit meghatározó törvény, amely alapján az állam és a pénzintézetek közti ezzel kapcsolatos perek folynak – mondta ki az Alkotmánybíróság kedden.

Az alkotmánybírósági hatáskörök szűkítése, az alkotmánybíró-választás rendjének megváltoztatása, illetve az Alkotmánybíróság döntéseit felülíró alkotmányozási gyakorlat idején az alkotmánybíráskodás számára a túlélés is kérdésesnek tűnt, ezek után fontos eredmény, hogy az új szabályozás a jövőre nézve is megteremtette a hatékony alkotmánybíráskodás lehetőségét – mondta Paczolay Péter, a testület elnöke szerdán a rendszerváltás negyedszázados évfordulója alkalmából a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott konferencián. (MTI)

Az Alkotmánybíróság teljes ülése kedden megkezdte a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításainak tisztességtelenségével kapcsolatos törvényt támadó bírói indítványok tárgyalását, de döntés még nem született – közölte Bitskey Botond, az Alkotmánybíróság főtitkára az MTI érdeklődésére.

Budapest, 2014. október 10., péntek (MTI) ‒ Az Alkotmánybíróság keddi ülésének napirendjén szerepel a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításainak tisztességtelenségével kapcsolatos törvényt támadó bírói indítványok ügye ‒ közölte Bitskey Botond, az Ab főtitkára pénteken az MTI-vel.

Van nemzetközi mércéje a vallásszabadságnak – jelentette ki a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságára és az Európa Tanács Velencei Bizottságára utalva Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke a Szabad egyház a szabad államban című konferencián pénteken Budapesten. (MTI)

Budapest, 2014. szeptember 24., szerda (MTI) – Az Országgyűlés szerdán titkos szavazással alkotmánybíróvá választotta Czine Ágnest, Sulyok Tamást és Varga Zs. Andrást, a kormánypártok jelöltjeit.

Megérkezett az Alkotmánybíróságra (AB) hétfőn az az indítvány, melyben a Fővárosi Törvényszék egyik, bankok által indított devizahiteles pert tárgyaló bírája az eljárás alapjául szolgáló törvény alaptörvény-ellenességének megállapítását és visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte – mondta Bitskey Botond, az Ab főtitkára az MTI érdeklődésére.

Dr. Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke az EU-tagságunk által a hazai igazságszolgáltatás hétköznapjaiba hozott változtatásokról – különös tekintettel az Alkotmánybíróság tevékenységére és azokra az európai értékekre, amelyek lététől eltekinteni ma már nem lehet –, az emberi jogok uniós elismerésének folyamatáról, valamint a jogállamot a gazdasági válság idején ért kihívásokról adott interjút az Ügyvédvilág.hu-nak.

Budapest, 2014. július 16., szerda (MTI) – Várhatóan hétfőn dönt az Alkotmánybíróság az önkormányzati törvény fővárosi választási rendszerre vonatkozó rendelkezéseit támadó indítványokról – közölte Bitskey Botond, az Alkotmánybíróság főtitkára az MTI-vel szerdán.

Budapest, 2014. július 15., kedd (MTI) – Az Alkotmánybíróság megszüntette a felsőoktatási törvény hallgatói szerződésre vonatkozó vizsgálatát.

Budapest, 2014. július 15., kedd (MTI) – Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette, ezért megsemmisítette az egészségügyi törvény azon bekezdését, amelyben a cselekvőképes ember közokiratban történő vizsgálatok, beavatkozások visszautasíthatóságának egyes részletszabályait rögzítették – közölte az Alkotmánybíróság kedden a honlapján.

Budapest, 2014. július 15., kedd (MTI) – Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette a Kúria azon határozatát, amely szerint a Vértesi Erőmű Zrt.-nek nem kell kiadnia a cég és a System Consulting Zrt. között köttetett szerződéseket az adatigénylőnek – közölte az Alkotmánybíróság kedden a honlapján.

Budapest, 2014. július 12., szombat (MTI) – Az Alkotmánybíróság rendkívüli ülésen sürgős eljárásban tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának szabályait, ősszel három alkotmánybíró mandátuma jár le, az alkotmánybíróságok jelölik ki a jogállam határait – többek között erről beszélt Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban.

A nyári szünetben rendkívüli ülést hív össze az Alkotmánybíróság (AB) elnöke. A bírák mindaddig tárgyalnak, amíg be nem fejezik 57 ellenzéki országgyűlési képviselő választójogi beadványának elemzését – ezt mondta el a szombati Magyar Nemzetben Paczolay Péter elnök, hozzátéve, hogy a közelgő önkormányzati választás sürgőssé teszi eljárásukat. Az interjúban az AB vezetője közölte azt is: fontosnak tartaná, ha az Országgyűlés nemzetközi jogászt, nőt és az igazságszolgáltatásban dolgozó bírót is megválasztana a szeptemberben és novemberben megüresedő három alkotmánybírói posztra.

Budapest, 2014. július 2., szerda (MTI) – A szövetkezeti hitelintézetek integrációja két ponton alkotmányellenes, összességében azonban megfelel az alaptörvénynek – mondta ki az Alkotmánybíróság szerdán közzétett határozatában.

Gödöllő, 2014. június 28., szombat (MTI) – Gémesi György köszöntőjével szombaton megkezdődött a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által szervezett magyar polgármesterek kétnapos világtalálkozója Gödöllőn, a királyi kastélyban.

Budapest, 2014. május 28., szerda (MTI) – A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szervezetének, összetételének meg kell felelnie a művészeti szabadság alkotmányos értékének – mondta ki határozatában az Alkotmánybíróság, amely megállapította, hogy az akadémiát köztestületté nyilvánító törvény nem áll teljesen összhangban a művészeti alkotás szabadságát biztosító semlegesség és pluralizmus követelményével.

Budapest, 2014. május 28., szerda (MTI) – Az Alkotmánybíróság elutasította azt az alkotmányjogi panaszt, amelyet a Kúria kommentekkel összefüggő ítélete ellen nyújtottak be.

Budapest, 2014. május 6., kedd (MTI) – Az Alkotmánybíróság szerint a közös háztartásban, együtt nevelt gyermekek után ugyanannyi családi pótlék jár akkor is, ha az őket nevelő szülők házasságban, és akkor is, ha élettársi kapcsolatban élnek. Ennek biztosítása azonban hiányzik a családtámogatási törvény családi pótlékról szóló szabályaiból, ezért az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy az alaptörvény-ellenességet előidézett hiányosságot december 31-ig orvosolja.

Budapest, 2014. április 14., hétfő (MTI) – Megszüntette az Alkotmánybíróság hétfői döntésével a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény ellen benyújtott alkotmányjogi panasz ügyében az eljárást, mert az a vizsgált jogszabály hatályon kívül helyezése miatt okafogyottá vált.

Budapest, 2014. április 8., kedd (MTI) – Alaptörvény-ellenesnek találta az Alkotmánybíróság a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény jubileumi jutalomra való jogosultságával összefüggő egyik, már hatályon kívüli rendelkezését és megtiltotta annak alkalmazását a folyamatban lévő bírósági ügyekben – az erről szóló határozat kedden került fel az Alkotmánybíróság honlapjára.

Budapest, 2014. április 1., kedd (MTI) – Az Alkotmánybíróság kedden elutasította az ombudsmannak az új polgári törvénykönyv (Ptk.) egyes, gondnokságra vonatkozó szabályainak megsemmisítésére irányuló indítványát.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria azon döntése elleni alkotmányjogi panaszt, mely megengedi választási plakátok elhelyezését a villanyoszlopokon.

Budapest, 2014. március 17., hétfő (MTI) – Törvénnyel módosíthatók korábban megkötött szerződések, ám ebben az esetben is figyelembe kell venni minden fél méltányos érdekeit, a megváltozott körülmények között is érdekegyensúlyra kell törekedni – mondta ki az Alkotmánybíróság devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésének nyilvános hirdetésén, Budapesten hétfőn.

Budapest, 2014. március 14., péntek (MTI) – Az Alkotmánybíróság hétfő délelőtt nyilvános határozathirdetésen ismerteti a kormány devizahiteles indítványával kapcsolatos döntését – tájékoztatta Bitskey Botond, az Ab főtitkára pénteken az MTI-t.

Az Alkotmánybíróság még nem hozott határozatot a közszereplők bírálhatóságával kapcsolatban, az ügy szerepel a testület jövő hétfői napirendjén – közölte Bitskey Botond, a testület főtitkára csütörtökön az MTI megkeresésére.

Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütköző a 98 százalékos különadóra vonatkozó törvényi rendelkezés, ezért megtiltotta az alkalmazását az Alkotmánybíróság hétfőn meghozott határozatában.

Hétfőn ismét tárgyalja a kormány devizahiteles indítványát az Alkotmánybíróság, az ügy folyamatosan a testület napirendjén van, és rövidesen megszülethet a döntés – mondta Bitskey Botond, az Ab főtitkára az MTI érdeklődésére.

Budapest, 2014. február 12., szerda (MTI) – Érdemben kell vizsgálódniuk az eljáró bíróságoknak, ha a közérdekű adat kiadása iránti perben döntés-előkészítésre hivatkozva korlátozzák a nyilvánosságot – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) a Pécsi Vízmű Zrt.-vel kapcsolatos adatkérési ügyben, a Kúria döntését megsemmisítve.

Budapest, 2014. február 11., kedd (MTI) – Az Alkotmánybíróság keddi teljes ülésén tárgyalt a kormány devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésre irányuló indítványáról, de még nem született meg a határozat – közölte Bitskey Botond, az Alkotmánybíróság főtitkára az MTI-vel.

Budapest, 2014. február 10., hétfő (MTI) – Az Alkotmánybíróság keddi teljes ülésén folytatja a kormány devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésre irányuló indítványának tárgyalását – közölte az Alkotmánybíróság főtitkára hétfőn az MTI-vel.

Budapest, 2014. február 6., csütörtök (MTI) – Markánsan eltérő nézetek vannak az alkotmánybíráskodás feladatait, az alapjogokat, illetve egyén és közösség viszonyát illetően a testületen belül – mondta Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke az Akadémia jogtudományi intézetében tartott szakmai fórumon csütörtökön.

Budapest, 2014. január 28., kedd (MTI) – Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúria két munkajogi döntését egy megvádolt szegedi bíró ügyében, mert azok alaptörvény-ellenesek. Az Ab határozatának indoklása szerint a bírói függetlenséghez hozzátartozik, hogy akkor is jár a bíró részére illetménye, ha az ellene folyó büntetőeljárás miatt függesztették fel hivatalából, hiszen az összeférhetetlenségi szabályok is vonatkoznak rá, tehát például más kereső tevékenységet is csak nagyon korlátozott körben folytathat.

Budapest, 2014. január 28., kedd (MTI) – Az Alkotmánybíróság hétfőn megkezdte a kormány devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésre irányuló indítványának tárgyalását – közölte Bitskey Botond, az Ab főtitkára kedden az MTI érdeklődésére.

A nemzetbiztonság szolgálat nem tagadhatja meg belátása szerint a tájékoztatást. Nem tilos a Parlamentben aláírást gyűjteni. A MTI beszámolói az Alkotmánybíróság e heti döntéseiről.

Január végén kezdi tárgyalni az Alkotmánybíróság  a kormány devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésre irányuló indítványát – közölte Bitskey Botond, az Alkotmánybíróság (Ab) főtitkára pénteken az MTI érdeklődésére.