EN

16. alkalommal került megrendezésre az online marketingkommunikációs szakma legrangosabb hazai eseménye, Az Év Honlapja pályázat, melyen Minőségi Díjat kapott az Alkotmánybíróság új honlapja. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyen összesen 201 nevezés érkezett.

A díjátadóra november 15-én a Magyar Marketing Szövetség konferenciájának első estéjén került sor a Park Inn by Radisson Hotelben. Varga Edit (MTVA) és Varga István, a pályázat alapítója, valamint Dr. Eszes István (zsűrielnök) ünnepélyes keretek között hirdették ki az idei nyerteseket.

„Minden vállalkozás példát vehet az idei nyertesekről, hiszen ők azok, akik most 2017-ben maradandót alkottak! A jövő egyértelműen az egyedi, kreatív technológiai és marketingkommunikációs megoldásokban van. A közösség ereje óriási dolgokra képes! Érdemes ezt (ki)használva dolgozniuk a marketingeseknek!” – mondta Varga István, a pályázat alapítója.

Az Alkotmánybíróság új honlapja a kormányzat kategória Minőségi Díját kapta. Ezt a díjat a zsűri azon honlapoknak ajánlja fel, amelyek minőségi szintje a pályázati kiírás szempontrendszere szerint kiemelkedő, és ez alapján érdemesnek talál e tanúsítvány viselésére. A honlapot az Ester Communications készítette.

A pályázatra egyébként a legtöbb nevezés az e-kereskedelem (25), a szolgáltatás (18), illetve a B2B (13) kategóriába érkezett. De sok jó megoldás született például Márkasite kategóriában is. Az estről díjjal térhetett haza többek között a TelenorMyTV, a Simple alkalmazás, a Bónuszbrigád weboldala, az Inforadio.hu, de elismerést kapott Kaposvár és Székesfehérvár városának honlapja, valamint a Vöröskereszt és a Greenpeace weboldala is. 2017 abszolút Év Honlapja győztese a Korszakalkotók mecénás program (UniCredit Bank Hungary) lett. A Közönség díjat több mint 3000 szavazattal a FaszaCuccok.hu weboldal nyerte.

A díjazottak teljes listája ezen a linken érhető el.

A nyerteseknek gratulálunk!