MENU
kezdőlapin englishügyfélkapukapcsolat

Devizahiteles ügyek áttekintés


Áttekintés az Alkotmánybíróság által befejezett és folyamatban lévő devizahiteles ügyekről
(2015. december 4-i állapot)

 

8/2014. (III. 20.) AB határozat

Az Alkotmánybíróság a határozatban az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdését, II. cikkét és a B) cikk (1) bekezdését értelmezte a devizahiteles szerződésekkel kapcsolatban.

A határozat, az indítvány és az ügy részletei itt érhetőek el >>

 

34/2014. (XI. 14.) AB határozat

Az Alkotmánybíróság a határozatban elutasította, illetve részben visszautasította a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 1. § (1), (2), (3), (6)  és (7) bekezdései, 4–15. §-a, valamint 19. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat. Az ügy indítványozói – az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény  (Abtv.) 25. §-a alapján – a Fővárosi Törvényszék eljáró bírói voltak. Az Alkotmánybíróság az alapügyhöz (III/1522/2014. számú ügyhöz) két további indítványt egyesített.

Az indítványozó bírók az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének, a C) cikk (1) bekezdésének, az M) cikk (1) és (2) bekezdéseinek, a Q) cikk (2) bekezdésének, a XV. cikk (1) bekezdésének, a XXVIII. cikk (1) bekezdésének, valamint a 26. cikk (1) bekezdésének sérelmére hivatkoztak.

A határozat, az anonimizált indítvány és az ügy részletei itt érhetőek el >>

 

2/2015. (II. 2.) AB határozat

Az Alkotmánybíróság a határozatban elutasította, illetve részben visszautasította a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 4. § (2) és (3) bekezdése, a 6. §-a, valamint 7–15. §-ai alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat.

Az ügy indítványozói – az Abtv. 25. §-a alapján – a Fővárosi Ítélőtábla eljáró bírói voltak. Az Alkotmánybíróság az alapügyhöz (III/1692/2014. számú ügyhöz) három további indítványt egyesített.

Az indítványozó bírók az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének, a C) cikk (1) bekezdésének, a XXVIII. cikk (1) bekezdésének, a 25. cikk (1) bekezdésének, valamint a 26. cikk (1) bekezdésének sérelmére hivatkoztak.

A határozat, az anonimizált indítvány és az ügy részletei itt érhetőek el >>

 

3048/2015. (III. 2.) AB végzés

Az Alkotmánybíróság visszautasította a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 3. § (1), (2) és (5) bekezdései, a 4. § (1), (2) és (3) bekezdései, valamint 7–16. §-ai, továbbá a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény 3–14. §-ai, a 8–31. §-ai, a 33–40. §-ai és 52. §-a ellen benyújtott alkotmányjogi panasz indítványokat.

Az ügyben több mint 380 további azonos tartalmú alkotmányjogi panasz érkezett az Alkotmánybíróságra. Ezeket az Alkotmánybíróság egyesítette az alapügyhöz (IV/1839/2014. számú ügyhöz). Az indítványozók – az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján – magánszemélyek voltak.

Az indítványozók az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének, a C) cikk (1) bekezdésének, a Q) cikk (2) bekezdésének, az I. cikk (1) bekezdésének, a II. cikkének, a XXVIII. cikk (1) bekezdésének, a 25. cikk (1) bekezdésének, valamint a 25. cikk (2) bekezdés a) pontjának sérelmére hivatkoztak.

A végzés, az anonimizált indítvány és az ügy részletei itt érhetőek el >>

 

7/2015. (III. 19.) AB határozat

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 1. § (6) és (7) bekezdése, a 3. §-a, valamint a Kúria 2/2014. Polgári jogegységi határozat 3. pontja ellen benyújtott 4 alkotmányjogi panaszt.

Az indítványozók pénzügyi intézmények (bankok) voltak, alkotmányjogi panaszukat az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján nyújtották be. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette az alapügyhöz (IV/1681/2014. számú ügyhöz).

Az indítványozók az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének sérelmére hivatkoztak.

Az anonimizált indítvány és az ügy részletei itt tekinthetőek meg >>


3057/2015. (III. 31.) AB határozat

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 16. §-a, illetve azzal összefüggő bírósági ítéletek ellen érkezett, több mint 80 lényegében azonos tartalmú alkotmányjogi panaszt. 

Az indítványozók magánszemélyek voltak, alkotmányjogi panaszukat az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján nyújtották be. Az indítványokat Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette az alapügyhöz (a IV/1536/2014. számú ügyhöz).

Az indítványozók az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének, valamint a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésének sérelmére hivatkoztak.

A határozat szövege, az alapügy anonimizált indítványa és az ügy részletei itt érhetőek el >>


3083/2015. (V. 8.) AB végzés

Az Alkotmánybíróság visszautasította a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 3. § (1), (2) és (5) bekezdései, 4. § (1), (2) és (3) bekezdései, 7-16. §-ai, illetve a 2014. július 26. napjától október 14. napjáig hatályos 16. §-a, valamint a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény 3-14. §-ai, 18-31. §-ai, 33-40. §-ai és 52. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt.

Az indítványozók magánszemélyek voltak, alkotmányjogi panaszukat az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján nyújtották be.

Az indítványozók az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és a XXVIII. cikk (7) bekezdésének sérelmére hivatkoztak.

A végzés szövege, az alapügy anonimizált indítványa és az ügy részletei itt érhetőek el >>

 

3084/2015. (V. 8.) AB végzés

Az Alkotmánybíróság visszautasította a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 3. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt.

Az indítványozó magánszemély volt, alkotmányjogi panaszát az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján nyújtotta be.

Az indítványozó az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdésének sérelmére hivatkozott.

A végzés szövege, az alapügy anonimizált indítványa és az ügy részletei itt érhetőek el >>


11/2015. (V. 14.) AB határozat

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria 2/2014. Polgári jogegységi határozata rendelkező részének 1. pontja és az ahhoz kapcsolódó indokolás III/1. pontja alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezéseket.

Az ügy indítványozója – az Abtv. 25. §-a alapján – a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumának eljáró bírája volt. Az Alkotmánybíróság az alapügyhöz (III/773/2015. számú ügyhöz) három további indítványt egyesített.

Az indítványozó bíró az Alaptörvény C) cikk (1) bekezdésének, valamint a 25. cikk (1) bekezdésének sérelmére hivatkozott.

A határozat szövege, az anonimizált indítvány és az ügy részletei itt érhetőek el >>

 

3087/2015. (V. 19.) AB végzés

Az Alkotmánybíróság visszautasította a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 3. § (1)(2) bekezdése, a 2014. október 14. napjáig hatályos 16. §-a, a 2014. október 15. napjától hatályos 16. § (1) bekezdése, illetve a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló a 2014. évi XL. törvény 37. §-a, 38. § (1)(2) bekezdése, 39. §-a és 40. § (3) bekezdése, valamint a  deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerült egyes elvi kérdésekről szóló 6/2013. Polgári jogegységi határozat alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszokat.

Az Alkotmánybíróság megszüntette a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló a 2014. évi XL. törvény 2014. november 1. napja és december 5. napja között hatályos 38. § (1)-(2) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában indult eljárást.

Az indítványozók magánszemélyek voltak, alkotmányjogi panaszukat az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján nyújtották be. Az indítványokat Alkotmánybíróság egyesítette az alapügyhöz (a IV/1963/2014. számú ügyhöz).

Az indítványozók az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének, C) cikk (1) bekezdésének, M) cikk (2) bekezdésének, Q) cikk (2) bekezdésének, Q) cikk (3) bekezdésének, XXIV. cikk (1) bekezdésének, XXVIII. cikk (1) bekezdésének, 25. cikk (1) bekezdésének,valamint a 25. cikk (2) bekezdése a) pontjának sérelmére hivatkoztak.

A végzés szövege, az alapügy anonimizált indítványa és az ügy részletei itt érhetőek el >>

 

3121/2015. (VII. 9.) AB határozat

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény (elszámolási törvény) 5. § (2) és (3) bekezdései, a 6. § (3) bekezdése, a 21. §-a, 22. § (4) bekezdése, valamint 23. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszokat.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 1. § (1), (2) és (6)–(7) bekezdései, 3. §-a, 4. §-a, 6. §-a, 7–15.  §-ai, a  7. § (2) bekezdése, a 7. § (7) bekezdésének k) pontja, a 8. § (1) és (4) bekezdései, a 10. § (3) bekezdése, továbbá a 11. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszokat.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény 5. § (2) és (3) bekezdései, a 6. § (3) bekezdése, a 21. §-a, 22. § (4) bekezdése, valamint 23. §-a alaptörvény-ellenességének  megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszokat.

Az Alkotmánybíróság visszautasította a 2/2014. Polgári jogegységi határozat egésze, valamint a 2. és 3. pontja alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt.

Az ügy indítványozói pénzügyi intézmények voltak. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.

Az indítványozók az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének, az E) cikk, a Q) cikk, a T) cikk (3) bekezdésének, a  XIII. cikk (1) és (2) bekezdéseinek, valamint a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdéseinek, és 26. cikk (1) bekezdésének.sérelmére hivatkoztak.

A határozat szövege, az anonimizált indítvány és az ügy részletei itt érhetőek el >>

 

3143/2015. (VII. 24.) AB határozat

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 1. § (1a) bekezdése, illetve a 8. § (1) bekezdés c) pontja alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt.

Az  Alkotmánybíróság  a  Kúriának  a  pénzügyi  intézmények  fogyasztói kölcsönszerződéseire  vonatkozó  jogegységi  határozatával  kapcsolatos  egyes kérdések  rendezéséről  szóló  2014.  évi  XXXVIII.  törvény  egésze,  illetve  az  1.  §  (1) bekezdése,  –  az  Alaptörvény  XIII.  cikk  (1)  bekezdésével  összefüggésben  –  az  (1a) bekezdése,  a  (2),  (6)  és  (7)  bekezdései,  valamint  a  3–21.  §-ai  alaptörvényellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Az  Alkotmánybíróság  a  Kúria  2/2014.  Polgári  jogegységi  határozata  rendelkező részének  2.  és  3.  pontja,  valamint  indokolásának  III.  2.  és  3.  pontja  alaptörvényellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Az  Alkotmánybíróság  a  Kúria  Gfv.VII.30.360/2014/7.  számú  ítélete,  a  Fővárosi Ítélőtábla  14.Gf.40.558/2014/6.  számú  ítélete,  valamint  a  Fővárosi  Törvényszék 136.G.43.307/2014/7.  számú  ítélete  alaptörvény-ellenességének  megállapítására  és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Az ügy indítványozója pénzügyi intézmény volt.

Az indítványozók az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének, a C) cikk (1) bekezdésének, az E) cikk, az M) cikk, a Q) cikk, a VI. cikk (1) bekezdésének, a XII. cikk (1) bekezdésének, a XIII. cikk (1) bekezdésének, a XIV. cikk (2) bekezdésének, a XXVIII. cikk (1) bekezdésének, a XXVIII. cikk (7) bekezdésének, és a 26. cikk (1) bekezdésének.sérelmére hivatkoztak.

A határozat szövege, az anonimizált indítvány és az ügy részletei itt érhetőek el >>

 

3147/2015. (VII. 24.) AB határozat

Az Alkotmánybíróság elutasította az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. törvény 2. § (1) bekezdés f) pontja és 10. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszokat.

Az Alkotmánybíróság visszautasította az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. törvény 2. § (1) bekezdés f) pontja alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló – az Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdés a) pontjára alapított – alkotmányjogi panaszt.

Az ügy indítványozói érintett magánszemélyek voltak. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.

Az indítványozók az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése, XV. cikk (2) bekezdése, XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdései, és a 25. cikk (2) bekezdés a) pontja sérelmére hivatkoztak.

A határozat szövege, az anonimizált indítvány és az ügy részletei itt érhetőek el >>


3168/2015. (VII. 24.) AB végzés

 Az Alkotmánybíróság visszautasítja az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. törvény 10. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt.

Az ügy indítványozója érintett magánszemély volt.

Az indítványozó az Alaptörvény II. cikke és a XXVIII. cikk (1) bekezdése sérelmére hivatkoztak.

A végzés szövege, az anonimizált indítvány és az ügy részletei itt érhetőek el >>

 

A 3203/2015. (X. 14.) AB végzés

Az Alkotmánybíróság visszautasítja a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény 3. §-a, 4. §-a és 5. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt.

Az ügy indítványozója magánszemély volt.

Az indítványozó az Alaptörvény M) cikk; R) cikk; T) cikk; V. cikk; XX. cikk sérelmére hivatkozott.

A határozat, az anonimizált indítvány és az ügy részletei itt érhetőek el >>

 

A 3202/2015. (X. 14.) AB végzés

1. Az Alkotmánybíróság visszautasitja Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és az egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény 3. § (2) bekezdése és az 5. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt.

2. Az Alkotmánybíróság megszünteti a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és az egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény 37. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában az eljárást.

Az ügy indítványozója magánszemély volt.

Az indítványozó az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdés; C) cikk (1) bekezdés; M) cikk; Q) cikk (2) bekezdés; Q) cikk (3) bekezdés; R) cikk (1) bekezdés; R) cikk (2) bekezdés; R) cikk (3) bekezdés; T) cikk (3) bekezdés; I. cikk (1) bekezdés; I. cikk (2) bekezdés; XV. cikk (1) bekezdés; XV. cikk (2) bekezdés; XXIV. cikk (1) bekezdés; XXVIII. cikk (1) bekezdés; 25. cikk (1) bekezdés; 25. cikk (2) bekezdés a) pont; 28. cikk sérelmére hivatkozott.

A határozat, az anonimizált indítvány és az ügy részletei itt érhetőek el >>


A 3216/2015. (XI. 10.) AB végzés

Az Alkotmánybíróság visszautasítja a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény 3. §-a, 4. §-a és 5. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt.

Az ügy indítványozója magánszemély volt.

Az indítványozó az Alaptörvény M) cikkét, az R) cikk (1) és (2) bekezdését, a T) cikk (3) bekezdését, valamint az V. cikkében, illetve a XX. cikk (1) bekezdésének sérelmérehivatkozott.

A határozat, az anonimizált indítvány és az ügy részletei itt érhetőek el >>

 

A 3215/2015. (XI. 10.) AB végzés

Az Alkotmánybíróság visszautasította a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény 1. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt.

Az ügy indítványozója magánszemély volt.

Az indítványozó az Alaptörvény M) cikkének sérelmére hivatkozott.

A határozat, az anonimizált indítvány és az ügy részletei itt érhetőek el >>


A 3223/2015. (XI. 10.) AB végzés

Az Alkotmánybíróság visszautasítja a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerült egyes elvi kérdésekről szóló 6/2013. Polgári jogegységi határozat és a 2/2014. Polgári jogegységi határozat alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt.

Az ügy indítványozója magánszemély volt.

Az indítványozó az Alaptörvény az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásának egyes pontjainak, a B) cikk (1) bekezdésének, K) cikkének, R) cikkének, a T) cikk (3) bekezdésének, az I. cikk (1)-(2) bekezdésének, II. cikkének, V. cikkének, a VI. cikk (2)-(3) bekezdésének, a 25. cikk (1)-(3) bekezdésének és a 28. cikkének sérelmére hivatkozott.

A határozat, az anonimizált indítvány és az ügy részletei itt érhetőek el >>

 

A 3224/2015. (XI. 10.) AB végzés

Az Alkotmánybíróság visszautasítja a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény 3. §-a, 4. §-a és 5. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt.

Az ügy indítványozója magánszemély volt.

Az indítványozó az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésének, illetve a XXII. cikk (1) bekezdésének séremére hivatkozott, ugyanakkor utalt az Alaptörvény C) cikk (1) bekezdésére, az 1. cikk (2) bekezdés a) és b) pontjára, valamint a 25. cikk (1) bekezdésére is.

A határozat, az anonimizált indítvány és az ügy részletei itt érhetőek el >>


A 33/2015. (XII. 3.) AB határozat

Az Alkotmánybíróság elutasította az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. törvény 10. §-a és 15. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszokat.

Az ügyek indítványozói érintett magánszemélyek voltak. Az Alkotmánybírósághoz több száz indítvány érkezett ebben az ügyben, így az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.

Az indítványozók az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmére hivatkoztak.

A határozat, az anonimizált indítvány és az ügy részletei itt érhetőek el >>

 


 

KERESÉS ÉS SZŰRÉS AZ ÜGYEKBEN

A döntés

sorszáma évszáma

Az ügy

ügyszáma évszáma

Részletes keresés és szűrés

 

AKTUÁLIS
2017.05.24 Alkotmánybírósági Hírlevél

Alkotmánybírósági Hírlevél címmel elektronikus tájékoztató kiadványt indított az Alkotmánybíróság.

KERESÉS ÉS SZŰRÉS AZ ÜGYEKBEN

A döntés

sorszáma évszáma

Az ügy

ügyszáma évszáma

Részletes keresés és szűrés

 

AKTUÁLIS
2017.05.24 Alkotmánybírósági Hírlevél

Alkotmánybírósági Hírlevél címmel elektronikus tájékoztató kiadványt indított az Alkotmánybíróság.