MENU
kezdőlapin englishügyfélkapukapcsolat

Bíróságoknak

 

 

Teendők az alkotmányjogi panasz kapcsán

Tájékoztató a bíróságok számára

 

Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. CLI. törvény 53. § (2) bekezdése alapján a bírósági döntés ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt az ügyben első fokon eljárt bíróságnál kell az Alkotmánybírósághoz címezve benyújtani. A bíróság az alkotmányjogi panaszt – a Pp. 359/B. § (1) bekezdésére és a Be. 429/A. §-ára, valamint az Országos Bírósági Hivatal Elnökének a bíróságok egységes iratkezelési szabályzatáról szóló 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítására is figyelemmel – haladéktalanul megküldi az Alkotmánybíróságnak.

A gördülékeny ügyintézés érdekében az alkotmányjogi panasz indítvánnyal együtt a következőket kérjük megküldeni az Alkotmánybíróság részére:

– az indítványozó által az indítványhoz mellékelt dokumentumokat, ide értve a borítékot is, amelyben azt benyújtották a bíróságnak, illetve személyes benyújtás esetén az iraton elhelyezett érkeztető bélyegzővel ellátott záradékot;

– az ügyben született első- és másodfokú (esetlegesen harmadfokú) ügydöntő határozatok kiadmányait;

– az alkotmányjogi panasz benyújtására vonatkozó határidők betartásának ellenőrzéséhez szükséges dokumentumokat. Ez megvalósulhat a jogerős határozat kézbesítését igazoló tértivevény másolatának, a bíróság által a kézbesítés időpontjáról szóló feljegyzésnek, illetve a tárgyalási jegyzőkönyv megküldésével egyaránt.

Amennyiben további iratok beszerzése válna szükségessé, azokat megkeresés útján fogja beszerezni az Alkotmánybíróság a bíróságtól. Ezért kérjük, ne küldjék meg az ügy aktáját, vagy annak egyéb iratait az Alkotmánybíróság részére az alkotmányjogi panasszal együtt.

Kérjük a tisztelt bíróságot, hogy az alkotmányjogi panasz megküldésével egyidejűleg az alábbiakról tájékoztassa az Alkotmánybíróságot:

– van-e folyamatban az ügyben felülvizsgálati eljárás, jogorvoslat a törvényesség érdekében, illetve perújítási eljárás,

– született-e az ügyben a Be. 429/B. §-a, illetve 429/C. §-a, a Pp. 359/C. §-a alapján a jogerős ügydöntő határozat végrehajtásának felfüggesztéséről, félbeszakításáról döntés.

Amennyiben később indul az ügyben felülvizsgálati, törvényességi vagy perújítási eljárás, erről kérjük haladéktalanul értesíteni az Alkotmánybíróságot, miként arról is, ha a végrehajtás felfüggesztésére később kerül sor.

Az Alkotmánybíróság postacíme: Budapest 1535 Pf. 773.

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének bíróságok egységes iratkezelési szabályzatáról szóló 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítása vonatkozó 117. § és 118. §-a itt olvasható.

KERESÉS ÉS SZŰRÉS AZ ÜGYEKBEN

A döntés

sorszáma évszáma

Az ügy

ügyszáma évszáma

Részletes keresés és szűrés

 

AKTUÁLIS
2017.02.10 SulyokTamás: az alkotmányosság az élet, a józan ész győzelme a borzalmak felett

Az alkotmányosság nem más, mint az élet és a józan ész győzelme az olyan borzalmak felett, mint amilyeneket a budapesti civil lakossággal szemben hetvenkét éve elkövettek –...

KERESÉS ÉS SZŰRÉS AZ ÜGYEKBEN

A döntés

sorszáma évszáma

Az ügy

ügyszáma évszáma

Részletes keresés és szűrés

 

AKTUÁLIS
2017.02.10 SulyokTamás: az alkotmányosság az élet, a józan ész győzelme a borzalmak felett

Az alkotmányosság nem más, mint az élet és a józan ész győzelme az olyan borzalmak felett, mint amilyeneket a budapesti civil lakossággal szemben hetvenkét éve elkövettek –...