EN

Az Alkotmánybíróság elutasította a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.677/2013/10. számú ítélete, valamint a Budapest Környéki Törvényszék 12.P.21.549/2012/16. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítványozó kanadai-magyar kettős állampolgár, aki az alapügy alperesével házasságot kötött, majd két gyermeket örökbe fogadtak. Az indítványozó az örökbefogadásokat követően a gyermekekkel Kanadába kívánt utazni, amelyhez az alperes a szükséges hozzájárulást megadta. Később azonban az alperes kételkedni kezdett az indítványozó külföldre távozásának indokaival kapcsolatban, ezért az indítványozó számítógépébe belépett, dokumentumait és levelezését elolvasta. A levelezés tartalma alapján az alperes eljárást kezdeményezett a gyermekek jogellenes külföldre vitelének hatályos szabályai alapján, ám időközben az indítványozó a gyermekekkel Magyarországra hazatért, így az eljárás nem indult meg. Később az indítványozó a házasság felbontását kezdeményezte. Az alperes gyermekek elhelyezésével kapcsolatos vita során is csatolta a peres iratokhoz az általa megszerzett levelezést. Az indítványozó, mint felperes a bíróságtól annak megállapítását kérte, hogy az alperes a levelezés jogosulatlan megismerésével és nyilvánosságra hozatalával megsértette az ő magántitokhoz és levéltitokhoz fűződő személyiségi jogait. A Kúria végül hatályában fenntartotta a másodfokú bíróság azon ítéletét, amely szerint az alperesnek nem volt más lehetősége, mint hogy állításai alátámasztásaként a felperesi levelezés anyagát felhasználja. Az indítványozó a jogerős másodfokú ítélettel szemben terjesztett elő alkotmányjogi panaszt. Az alkotmányjogi panasz elbírálásakor az Alkotmánybíróságnak arról kellett döntenie, hogy kellő súlyú alkotmányos indok-e az alperest mint szülőt megillető kapcsolattartáshoz való jogának, valamint szülői felügyeleti és nevelési jogának védelme, amely igazolhatja a magántitok korlátozását. A testület az indítványt nem találta megalapozottnak. A jogerős másodfokú bírósági döntés alkotmányos cél, a szülő felügyeleti joga és kötelezettsége biztosításának, továbbá kapcsolattartáshoz való jogának védelme érdekében történt, mely végső soron a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogán alapul. Az indítványozó levelezése alkalmas lehet az előzőek bizonyítására, így levéltitkának korlátozása nem tekinthető szükségtelennek. Az indítványozó levelezésének a bíróságok, és más hatóságok előtti bizonyítékként történő felhasználása során a levelezés tartalma továbbra is rejtve marad a nyilvánosság előtt, ugyanis a bíróság elé tárt csak iratbetekintés révén lehet hozzájutni. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a másodfokú jogerős bírósági ítélet az indítványozó magántitkát szükségesen és arányosan korlátozta, így az nem tekinthető alaptörvény-ellenesnek. A határozathoz különvéleményt csatolt dr. Stumpf István és dr. Szalay Péter alkotmánybíró, valamint párhuzamos indokolást fűzött dr. Pokol Béla, dr. Salamon László és dr. Varga Zs. András alkotmánybíró.

Az Alkotmánybíróság tanácsa elutasította a Gyulai Törvényszék, mint másodfokú bíróság 9.Beüf.50/2017/3. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. A panasz alapjául szolgáló ügyben az indítványozó jogelődje pótmagánvádlóként vádindítványt nyújtott be a társaság ügyvezetője ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt. A bíróság a terheltet a vád alól felmentette. A terhelt kérte, hogy a bíróság kötelezze az indítványozót, mint pótmagánvádlót a terhelt által kifizetett ügyvédi munkadíj, készkiadás és a sikerdíj megtérítésére. A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú végzést a bűnügyi költség összegének mérséklésével megváltoztatta, egyebekben helybenhagyta. Az alkotmányjogi panaszban kifejtettek szerint a bűnügyi költség utólagos megállapítására irányuló eljárásban az indítványozót, mint pótmagánvádlót a terhelt felmentése miatt egy olyan jogszabályi rendelkezés alapján kötelezték az eljáró bíróságok a terhelt meghatalmazott védője díjának és költségeinek a megtérítésére, amely az ítélet jogerőre emelkedésének időpontjában még nem létezett, és ez az indítványozó álláspontja szerint a visszamenőleges jogalkotás tilalmába ütközik. Az Alkotmánybíróság az indítványt nem találta megalapozottnak. A másodfokú bíróságnak az elbírálás időpontjában a büntetőeljárásról szóló törvény kötelező rendelkezése alapján a hatályos eljárási szabályokat kellett alkalmaznia és nem lehetett tekintettel a korábbi szabályozásra. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a támadott érdemi bírói döntésre kiható alaptörvény-ellenesség nem állapítható meg.

A büntetőeljárások során a hatóságoknak tiszteletben kell tartaniuk az érintett ártatlanság vélelméhez fűződő jogát, ez azonban nem érintheti a sajtó szabadságát. Nem alaptörvény-ellenes, ha a sajtóban közölt tudósításhoz olyan képi illusztrációt csatolnak, amelyen az érintett a jogerős ítélet meghozatala előtt vezetőszáron és bilincsben látható.

Hunvald György, korábbi VII. kerületi polgármester indítványozóval és több társával szemben az ügyészség vádat emelt különböző bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt. A lefolytatott büntetőeljárásról az alperesek által üzemeltetett internetes portálokon is jelentek meg tudósítások. A cikkekhez illusztrációként használt képeken az indítványozó kitakarás nélkül szerepel, ahogy éppen a bíróság folyosóján büntetés-végrehajtási őr kíséri, vezetőszáron és bilincsben, amelyek a képeken kismértékben látszanak. Az indítványozó keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg: az alperesek az engedélye nélkül készített felvételek felhasználásával megsértették a képmás védelméhez fűződő személyiségi jogát. A Kúria ítéletében megállapította: a közérdeklődésre számot tartó eseményről való tudósítás joga elsőbbséget élvez az indítványozó képmás védelméhez fűződő jogához képest. Az indítványozó alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, amelyben alaptörvény-ellenességre hivatkozással a Kúria ítéletének megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint azáltal, hogy a képi illusztráció őt a jogerős ítélet meghozatala előtt bilincsben, vezetőszíjon vezetve mutatja be, azt a látszatot kelti, hogy bűnös.

Az Alkotmánybíróság döntésében – felhasználva az Emberi Jogok Európai Bírósága esetjogát is – kiemelte: a társadalom széles rétegét érintő büntetőügyről szóló tájékoztatás a sajtószabadság körébe tartozik. A büntetőeljárás során pedig a kényszerítő intézkedések alkalmazása önmagában nem sérti az ártatlanság vélelmét. Jelen ügyben köztudomású ténynek minősült az indítványozó előzetes letartóztatása. Az indítványozóval szemben az előzetes letartóztatásával összefüggésben alkalmaztak fizikai kényszerítő eszközt. Nem állapítható meg, hogy erre azért került volna sor, hogy az indítványozót bűnösnek mutassák be a nyilvánosság előtt.

A fentiekben kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvánnyal támadott bírói döntés nem alaptörvény-ellenes, ezért az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Alkotmánybíróság tanácsa november 14-én elutasította a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Gfv.VII.30.303/2015/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. A panasz alapjául szolgáló ügyben az indítványozó ellen szerződés jogellenes felmondásával okozott kár megtérítése iránt indítottak pert. A felülvizsgálati bíróságként eljárt Kúria megállapította a felmondás jogellenességét és az elsőfokon eljárt Fővárosi Törvényszéket új eljárásra utasította. A megismételt eljárásban hozott közbenső ítéletet a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta. Az indítványozó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a jogerős közbenső ítélettel szemben, amit a Kúria hivatalból elutasított. Az alkotmányjogi panaszt az indítványozó kifejezetten és kizárólag a Kúria ezen végzésével szemben nyújtotta be. Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria végzése sérti a tisztességes eljáráshoz való jog elvét (beleértve a bírósághoz való fordulás jogát), mivel az elutasított felülvizsgálati kérelemből megállapítható volt, hogy a kérelmező milyen okból tartja jogszabálysértőnek a felülvizsgálni kért határozatot. Az indítványozó érdemben azt kifogásolta, hogy a „jogszabályhely megjelölése” kifejezést a Kúria formálisan, szűken értelmezte, mivel az indítványozó csupán tartalmilag idézte azokat a jogszabályi rendelkezéseket, amelyekre a felülvizsgálati kérelmét alapította. Az Alkotmánybíróság az indítványt nem találta megalapozottnak. A vonatkozó szabályozás egyértelműen fogalmaz akkor, amikor konkrét jogszabályhely megjelölését várja el. Ha tehát a Kúria álláspontja szerint a peres fél az indítványban nem jelölte meg a jogszabályhelyet, amelyre a felülvizsgálati kérelmét alapítja, a kérelmet hivatalból el kell utasítania. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben tehát azt állapította meg, hogy a Kúria jogértelmezése a jogszabály alkotmányos értelmezési tartományán belül maradt, így nem sérült az indítványozónak a bírósághoz forduláshoz való joga.

Az Alkotmánybíróság november 14-én elutasította az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 63. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. A panasz alapjául szolgáló ügyben a Kehi ellenőrzést folytatott egy gazdasági társaság privatizációjának vizsgálata tárgyában. A privatizációs szerződések elkészítésére az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. megbízási szerződést kötött egy gazdasági társasággal. A szerződés teljesítésében az indítványozó mint ügyvéd járt el az ügyben. Ennek alapján a Kehi adatszolgáltatásra irányuló megkeresést küldött az indítványozó részére. Az indítványozó válaszlevelében tájékoztatta a Kehi-t többek között arról, hogy – mivel a kért iratok véleménye szerint ügyvédi titkot tartalmaznak – a Magyar Ügyvédi Kamara állásfoglalását kérte. Ezt követően a Kehi elnöke „együttműködési kötelezettségének felróható módon történt megszegése miatt” eljárási bírság megfizetésére kötelezte az indítványozót. Az indítványozó pert indított a határozat hatályon kívül helyezése iránt a Kehi ellen, a bíróság viszont a keresetet elutasította. Az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz. Álláspontja szerint az ügyvédi titok feltárására csakis az így okozott érdeksérelemmel arányosan, célhoz kötötten, és eljárási garanciák mellett kerülhet sor. Mivel az általa támadott rendelkezés ezeket a feltételeket nem teljesíti, így a magánszféra védelmével ellentétes. Az ellenőrzés során a Kehi az ellenőrzéssel érintett ügyvédi iroda minden adatához – így az ügyvédi titokvédelem alá eső adatokhoz is – hozzáférhet, anélkül, hogy a titok megismeréséhez fűződő jogos érdekét megfelelően igazolná. Az Alkotmánybíróság az indítványt nem találta megalapozottnak. Az alperes nem kívánt az indítványozótól ügyvédi titok körébe tartozó adatokat beszerezni, e tekintetben egyértelmű a hatósági határozat indokolása: ha a kért iratokban ügyvédi titok szerepelne, akkor a felperesnek ezen adatokat ki kell takarnia. Összegezve: az eljárás során ügyvédi titok körébe tartozó adat kiadására kötelezés – az indítványozó állításával szemben – nem merült fel. A határozathoz különvéleményt csatolt Dr. Czine Ágnes és Dr. Szalay Péter alkotmánybíró.

Az Alkotmánybíróság november 14-én megállapította, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 13.Szk.22.380/2015/3. számú végzése alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette. A panasz alapjául szolgáló ügyben az indítványozó személygépkocsival közlekedési balesetet szenvedett, amikor egy másik gépkocsival összeütközött. A II. kerületi Rendőrkapitányság mint szabálysértési hatóság megállapította az indítványozó szabálysértési felelősségét a közúti közlekedés rendjének megzavarása és közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt, majd a Pesti Központi Kerületi Bíróság a panaszos magatartását kizárólag közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértésének minősítette. Az indítványozó álláspontja szerint a bíróság végzése nem felel meg az indokolási kötelezettség alaptörvényi követelményének. Az Alkotmánybíróság az indítványt megalapozottnak találta. Az indokolási kötelezettség alkotmányos követelménye a bíróság döntési szabadságának abszolút korlátját jelenti, nevezetesen azt, hogy döntésének indokairól az eljárási törvényeknek megfelelően szükséges számot adnia. A konkrét ügyben a bíróság egyértelműen rögzítette, hogy az indítványozó szabálysértési felelősségét csak egy cselekmény vonatkozásában állapította meg, így a végzés a tisztességes eljáráshoz való jogot ebben a vonatkozásban nem sérti. Azonban épp azon cselekmény elkövetésében nem találták az indítványozót felelősnek, amelynek bizonyításával összefüggésben az eljárási költségek keletkeztek. Így az indítványozónak a bíróság döntése nyomán azon cselekménnyel összefüggésben is viselnie kellett a szabálysértési költséget, amely miatt a felelőssége megállapítására nem került sor, a végzés indokolásából azonban ennek az okát nem ismerhette meg. Ezért az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a bíróság nem tett eleget az indokolási kötelezettséggel összefüggésben a tisztességes eljáráshoz való jogból levezethető követelményeknek. A határozathoz párhuzamos indokolást fűzött dr. Czine Ágnes alkotmánybíró, különvéleményt csatolt dr. Salamon László alkotmánybíró.