EN

Az Alkotmánybíróság tanácsa elutasította a Pécsi Ítélőtábla Gf.V.40.033/2014/15. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben az indítványozó megszerezte egy bányatelken a bányászati tevékenység gyakorlásának a jogát. Egy évvel később a bányatelken egy autópálya nyomvonalát fektették le, és építettek az autópálya fölött egy átjárót, valamint egy mellékutat, amely az átjáróhoz vezetett. A mellékút kiépítése következtében az indítványozó bányászati jogát bizonyos ingatlanok tekintetében nem gyakorolhatta, ebből eredően őt kár érte. Az indítványozó a kártérítés megfizetése érdekében pert indított, melynek során a bíróság megállapította az alperes kártérítési felelősségét, azonban a másodfokon eljárt ítélőtábla, valamint a felülvizsgálati bíróságként eljárt Kúria a keresetet elutasította. A bíróságok megállapítása szerint az indítványozó kártalanításra nem jogosult, mivel bányászati jogelődje jogáról kártalanítás fejében lemondott. Az indítványozó az előzményperben hozott jogerős döntést követően ismételten keresetet nyújtott be az illetékes bírósághoz, melyben a kártalanítási szerződés érvénytelenségének a megállapítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az indítványozó fellebbezést nyújtott be, majd az illetékes bíróság kizárását kezdeményezte elfogultságra hivatkozva, ám erre nem került sor. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában abszolút kizárási okként hivatkozott arra a tényre, hogy az eljáró tanács elnöke az előzményperben részt vett; állítása szerint az elsőfokú döntés meghozatala során a tényállás megállapítására az előzményper alapján került sor, ezért a kifogásolt bíró részese volt az elsőfokú eljárásnak és így törvény alapján kizárt bíró. Az Alkotmánybíróság az indítványt nem találta megalapozottnak. Ha a tényállás valamely eleme tekintetében az előzményper köti az eljáró bíróságot, akkor azt a másodfokú bíróság sem bírálhatja felül. Emiatt nincsen jelentősége annak, hogy az előzményperben hozott döntést ki hozta, mivel a kizáró ok lényegi eleme, hogy saját döntését ne bírálhassa felül a másodfokon eljárt bíró. Ez a helyzet jelen ügyben nem állt elő, tehát a tisztességes eljáráshoz, pártatlan bírósághoz való jog sérelme nem merülhetett fel.

Az Alkotmánybíróság tanácsa elutasította a Kúria Bfv.I.1799/2016/30. sorszámú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítványozó előadta, hogy az Alkotmánybíróság – indítványának megfelelően – megsemmisítette a Kúria korábbi ítéletét, ugyanakkor a Kúria az új felülvizsgálati eljárásban a korábban megsemmisített ítéletével annak rendelkező részében mindenben megegyező ítéletet hozott, amely számtalan körülmény miatt alaptörvény-ellenes. Álláspontja szerint úgy ismételték meg ügyében a rendkívüli jogorvoslati eljárást, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény erre vonatkozóan nem tartalmazott rendelkezést, a döntés meghozatala ekként a kétszeres értékelés tilalmába, illetve a jogbiztonság követelményébe ütközik. Az indítványban foglaltak szerint az indítványozó ügyében emellett olyan bíró járt el, aki az eljárás korábbi szakaszában már eljárt, továbbá a tanács elnöke és egy tagja elfogult volt, mert eljártak a korábban lefolytatott felülvizsgálati eljárásban, mindemellett a tanács elnökével szemben további okok is felvetik a pártatlanság hiányát. Az Alkotmánybíróság az indítványt nem találta megalapozottnak. A testület megállapította, hogy az Alkotmánybíróság határozatát követően nem lehetett véglegesen lezárultnak tekinteni az indítványozó büntetőügyét, így az új döntés nem ütközik a kétszeres értékelés tilalmába. Mivel jogértelmezés révén megállapíthatóak voltak a megismételt eljárás szabályai, nem sérült a jogbiztonság és a tisztességes bírósági eljárás követelménye sem. Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy sem az eljáró bírók pártatlansága, sem annak látszata nem vált kétségessé az indítványozó által felhozott érvek alapján. Önmagában az alapján, hogy az indítványozó álláspontja szerint eljárási hibákat követett el a tanács elnöke, nem vélelmezhető a bíró elfogultsága.

Az Alkotmánybíróság tanácsa elutasította a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Gfv.VII.30.345/2014/6. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben az indítványozó és egy gazdasági társaság (a továbbiakban: Kft.) faktorálási keretszerződést kötött. Az adós az engedményezést tudomásul vette, és kötelezettséget vállalt arra, hogy a továbbiakban fizetést kizárólag a megjelölt bankszámlára teljesít. Az adós felszámolását a bíróság megindította. A felszámoló az adós zavartalan működése érdekében a Kft-től alapanyagokat rendelt azonnali fizetéssel. Ez alapján négy számla került kiállításra és kifizetésre közvetlenül a Kft-nek. Az indítványozó a négy számla vonatkozásában is bejelentette a hitelezői igényt a felszámolónak, amelyet azonban a felszámoló vitatottá tett. Az indítványozó ezt követően terjesztett elő kifogást az elsőfokú bíróság elé, melyben az adóst kötelezni kérte a négy számla ellenértékének megfizetésére. Álláspontja szerint ugyanis az engedményezési szerződés alapján a Kft. által kiállított számlákból eredő valamennyi követelést az ő részére kellett volna kifizetni. A felszámoló kérte a kifogás elutasítását. A Kúria végül több lépcsős bírósági eljárást követően az indítványozó igényét elutasította, aki ezt követően terjesztette elő alkotmányjogi panaszát. Az indítványozó elsősorban a tulajdonhoz való jogának, a vállalkozáshoz való jogának, valamint a tisztességes gazdasági versenyhez való jogának a sérelme miatt kérte a Kúria végzésének megsemmisítését. Az Alkotmánybíróság az indítványt nem találta megalapozottnak. A testület– eddigi gyakorlata során – az olyan jogviszonyoknál, amelyek inkább voltak kötelmi jellegűek, mint dologi jellegűek, nem állapította meg a tulajdoni védelem fennálltát, vagyis például a pénzkövetelésben marasztaló jogerős bírósági ítéletet nem lehet érdemi összefüggésbe hozni a tulajdonhoz való joggal. A faktoráláshoz, követelésvásárláshoz kapcsolódó tulajdonsérelem kötelmi, és nem dologi jogi jellegű jogviszonyhoz kapcsolódik, így az Alaptörvény sérelme nem áll fenn.

Nem minősül híresztelésnek, ha a sajtó úgy tudósít közéleti szereplők közügyekről szóló sajtótájékoztatójáról, hogy a tudósítás pontosan megfelel az megfogalmazottaknak, nem tartalmaz saját értékelést, egyértelműen megjelöli a közlések forrását, valamint a jó hírnevet esetleg sértő tényállításokkal érintett személy cáfolatának is helyet biztosít, vagy felkínálja neki a válaszadás lehetőségét – mondta ki az Alkotmánybíróság friss határozatában. A testület megsemmisítette azt a bírósági ítéletet, amely ezzel ellentétes következtetésre jutott. A közéleti szereplők sajtótájékoztatójáról szóló tudósítást olyan kivételnek kell tekinteni, amikor az újságírók mentesülnek a közzétett tények valóságtartalmának ellenőrzésére vonatkozó kötelezettségük alól.

Egy internetes hírportál kiadója fordult alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz. Azt kifogásolta, hogy a bíróság személyiségi jogsértésért vonta felelősségre egy olyan beszámolója alapján, amelyet az egyik parlamenti párt politikusának a trafikpályázatok ügyében tartott sajtótájékoztatójáról készített. A támadott ítélet szerint a sajtótájékoztatón egy másik politikus jó hírnevére sérelmes, valótlan tényállítások hangzottak el, amelyek híreszteléséért a hírportál objektív felelősséggel tartozik.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a híresztelés fogalmának ez az értelmezése – amely egyébként megfelel a szokásos bírói gyakorlatnak – nincs összhangban a sajtószabadságból fakadó alkotmányossági követelményekkel. A demokratikus közvélemény alakulásában központi szereppel bíró sajtó tevékenységének lényegi eleme a közéleti események nyilvánossághoz való közvetítése. A sajtónak elsőrendű alkotmányos feladata a közérdekű információk, köztük a közéleti szereplők megnyilatkozásainak, álláspontjainak terjesztése, márpedig alaptörvénybeli feladatának ellátásáért senki nem marasztalható el. A közéleti vita érdeke mindenekelőtt az elhangzottak pontos, a hírek aktualitásához igazodó közzétételét igényli.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ugyanakkor a sajtótájékoztatóról tudósító sajtó felelősség alóli mentessége nem feltétlen: vizsgálni kell, hogy az újságíró a más személyek által megfogalmazottakat híven, a közlések forrását egyértelműen megjelölve, saját értékelés nélkül közvetíti-e a közvélemény felé, illetve hogy lehetőséget ad-e a vitatott állításokkal érintett személy cáfolatának.

A döntéshez Balsai István, Czine Ágnes, Dienes-Oehm Egon, Salamon László, Szalay Péter és Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményt fűztek.

Az Alkotmánybíróság megállapította a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 1. § (2) bekezdésének a 2016. április 30-ig hatályban volt 4. pontjának alaptörvény-ellenességét. Az alaptörvény-ellenes rendelkezés az alkotmányjogi panasszal érintett Kúria Mfv.III.10.682/2015/5. sorszámú ítéletében, továbbá valamennyi, bármely bíróság előtt folyamatban lévő, ugyanilyen tárgyú ügyben nem alkalmazható. Az indítványozó 59%-os mértékű egészségi állapotára való tekintettel előterjesztett megváltozott munkaképességű személyek ellátása iránti kérelmét az illetékes szerv elutasította arra hivatkozással, hogy az indítványozó kereső tevékenységet folytatónak minősül. Az indítványozónak a kérelem előterjesztésének időpontjában szüneteltetett egyéni vállalkozói jogviszonya állt fent. A másodfokú szerv közigazgatási határozatát felülvizsgáló elsőfokú bíróság az indítványozó keresetét elutasította és megállapította, hogy az egyéni vállalkozói tevékenység is kereső tevékenységnek minősül, függetlenül annak szüneteltetésétől. A Kúria hatályában fenntartotta az elsőfokú ítéletet. Az alkotmányjogi panasz szerint a megtámadott jogszabály azért alaptörvény-ellenes, mert kizárta a rokkantellátásra jogosultak köréből azokat, akik a vállalkozói tevékenységüket szüneteltetik. Az indítványozó szerint a jogszabályhely és a bírósági ítélet a diszkrimináció tilalmába ütköztek. Az indítványozó panasza szerint a jogszabályhely, és a jogszabályhelyet nem alkotmánykonform módon értelmező bírósági ítélet által sérült az Alaptörvényben rögzített rokkantság esetében meghatározott támogatásra való joga. A jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panasz megalapozott. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a keresőtevékenység fogalmának jogalkotói értelmezésekor az az értelmezés áll összhangban a rokkantsági ellátásra való jogosultsággal, amely szerint azok az egyéni vállalkozók, akiknek vállalkozói jogviszonya szünetel, nem minősülnek keresőtevékenységet folytatónak. A testület szerint a szünetelés jogintézménye éppen azt fejezi ki, hogy az ilyen személy vállalkozási (kereső-) tevékenységet nem végez. Ennek megfelelően a közigazgatási szervek illetve a jogerős bírósági ítélet tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű ok nélkül zárták ki az ellátásból az indítványozót. A határozathoz különvéleményt csatolt dr. Balsai István, dr. Dienes-Oehm Egon és dr. Szívós Mária alkotmánybíró.

Az Alkotmánybíróság elutasította a reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény 7/B. §-a és 7/D. §-a nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezéseket. Az indítvány alapjául két ügy szolgált, mindkét ügy felperese Írországban nyilvántartásba vett gazdasági társaság. Az alperes a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amely a felperessel szemben mulasztási bírságot szabott ki a reklámadóhoz kapcsolódó bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt. Mindkét alapügy alperese a határozatokban rögzítette, hogy a felperesek reklámadó-köteles tevékenységet folytattak, azonban a reklámadóról szóló törvény szerinti adóköteles tevékenységük megkezdésével kapcsolatos bejelentési kötelezettségüknek nem tettek eleget. Az indítványozó bírók úgy vélik, hogy a támadott rendelkezések ellentétesek a Magyar Köztársaság és Írország között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelemadók területén Dublinban, 1995. április 25-én aláírt Egyezménnyel. Ennek értelmében az egyik szerződő állam állampolgárai nem vethetők a másik szerződő államban olyan adózás alá, amely más vagy megterhelőbb, mint az az adózás, amelynek a másik állam állampolgárai hasonló körülmények között alá vannak vetve. Mindez azt jelenti az indítványozók álláspontja szerint, hogy az egyenlő elbánás követelménye alapján nem írható elő terhesebb mulasztási bírság egy ír székhelyű és adóügyi illetőségű társasággal szemben, mint amilyen bírság az azonos helyzetben levő magyar székhelyű társasággal szemben kiszabható lenne. Ezzel szemben a magyarországi székhellyel rendelkező társaságok esetében a Cégbírósághoz intézett bejegyzés iránti kérelem benyújtásával az adózó automatikusan teljesíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz történő bejelentkezési kötelezettségét, így támadott szabályozás kizárólag a külföldi székhelyű gazdasági társaságok esetében alkalmazható. A testület a bírói kezdeményezéseket nem találta megalapozottnak. A támadott rendelkezések célja az, hogy a külföldi illetőségű adóalanyok is bejelentkezzenek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyilvántartásába, ekként a reklámadó-fizetési kötelezettségüknek a belföldi illetőségű adóalanyokkal azonos módon tudjanak eleget tenni. Az előírások éppen azt célozzák, hogy a reklámadó-fizetési kötelezettség teljesítése szempontjából a belföldi és külföldi illetőségű jogi személyek teljesen azonos módon tegyenek eleget a reklámadó-fizetési kötelezettségüknek. A határozathoz különvéleményt csatolt dr. Salamon László alkotmánybíró, valamint párhuzamos indokolást fűzött dr. Czine Ágnes, dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó és dr. Schanda Balázs alkotmánybíró.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria Bfv.I.1222/2013/4. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló alapügyben az indítványozót a település volt polgármestere rágalmazás miatt feljelentette. Az indítványozó a 2010-es önkormányzati választásokon polgármester-jelöltként indult a település akkor hivatalban lévő polgármesterével együtt. Az indítványozó a választási kampányban megjelentetett egy választási füzetet, amelyben a polgármestert tűzifalopással és a települési ravatalozó felújításával kapcsolatban hűtlen kezeléssel vádolta. A Kúria hatályában fenntartotta az első- és másodfokú bíróság határozatát, mely az indítványozó bűnösségét rágalmazás vétségében megállapította és pénzbüntetésre ítélte. Az indítványozó szerint a támadott bírósági határozatok sértik a véleménynyilvánítási szabadságát azáltal, hogy az aljas célból elkövetett rágalmazás büntetőjogi felelősségét egy választási kampányban, a helyi közügyekkel kapcsolatos állításaival összefüggésben állapítják meg. Az alkotmányjogi panasz miatt indult eljárásban az Alkotmánybíróság megkereste az igazságügyi minisztert, hogy fejtse ki az álláspontját a rágalmazás esetében alkalmazható valóságbizonyítás jogintézmény szabályozásával kapcsolatban. Az igazságügyi miniszter álláspontja szerint az egyes ügyekben eljáró bíróságok mérlegelési jogköre megfelelően megalapozott az alkotmánybírósági határozatok nyomán kialakult bírói gyakorlatban. Az indítványozó álláspontja szerint jogszerűtlenül esett rá a vizsgált közlések igazságtartalmának bizonyítása, amely magánszemélyként aránytalanul nagy terhet jelentetett számára. Az alkotmányjogi panasz elbírálásakor a testületnek arról kellett döntenie, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint hol húzódnak a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos korlátai. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a közügyek megvitatása során tett valótlan tényállítások nem vonnak maguk után automatikus felelősségre vonást, a közéleti szólás gyakorlója akkor is beszélhet visszaélésekről, ha nem tudja azokat bizonyítani. A közügyek megvitatását védő magasabb szintű alkotmányos garancia miatt a büntetőjogi felelősségre vonáshoz szükséges, hogy a büntetőeljárásban bizonyosságot nyerjen, hogy a terhelt tudta, hogy az általa állított tények valótlanok. Az alapügyben eljáró bíróság megállapította, hogy az indítványozó állításait alátámasztó tények sem a fakivágás, sem pedig a ravatolozó felújítása tekintetében nem merültek föl. Továbbá a bíróság szerint az indítványozó a közlések megtételekor tisztában volt a tényekkel, így a szándéka valótlan tényközlésre irányult. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a másodfokú jogerős bírósági ítélet érvényesítette a közügyek vitatásával összefüggő, magasabb szintű alkotmányos védelem garanciáit, és döntését az arra vonatkozó alkotmányos követelménnyel összhangban hozta meg, így az nem tekinthető alaptörvény-ellenesnek. A határozathoz párhuzamos indokolást fűzött dr. Salamon László alkotmánybíró.

Az Alkotmánybíróság tanácsa elutasította a Pécsi Törvényszék 2.Bf.139/2016/10. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítványozónak a lakóhelye szerinti helyi polgármesteri hivatal és az önkormányzati testület működésének kapcsán több vitás ügye volt a település polgármesterével és főjegyzőjével. Az indítványozó leveleiben – melyeket egy weboldalon keresztül nyilvánossá tett, illetve a polgármesteri hivatalban dolgozók számára is átnyújtott – a főjegyző és a polgármester személyére a „hazudozó aljas hitvány ember” és „törvénytipró” jelzőket használta. Az első- és másodfokú bíróság ítélete becsületsértés vétségében bűnösnek mondta ki az indítványozót. Az indítványozó a jogerős másodfokú ítélettel szemben terjesztett elő alkotmányjogi panaszt, mely szerint a támadott bírósági végzések sértik a véleménynyilvánításhoz való jogát, mivel értelmezése szerint a véleménynyilvánítás korlátozása csak akkor állhat fenn, ha értékítélet nem hozható összefüggésbe az érintett személy közügyekben vállalt szerepével. Az alkotmányjogi panasz elbírálásakor az Alkotmánybíróságnak arról kellett döntenie, hogy a véleménynyilvánításnak mi a határa a közügyekben való értékítélet közlésekor és az alkotmányos szempontok érvényesültek-e a jogerős bírói döntés meghozatalakor. A testület az indítványt nem találta megalapozottnak. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a közügyek megvitatása során a kifejtett vélemény határa az emberi méltóság korlátozhatatlan magjának sérelme, az emberi státusz nyilvánvaló és súlyos becsmérlése. A bíróságok mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy a konkrét ügyben a véleményt közlő személy átlépte-e a védett véleménynyilvánítás határát. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványban előadottakkal szemben a bírói döntés nem volt önkényes, mivel a bíróság a védett véleménynyilvánítás alkotmányos szempontjait döntése meghozatala során figyelembe vette és mérlegelési jogkörében úgy ítélte meg, hogy a „hazudozó, aljas, hitvány” szavak használatával az indítványozó „túllépte azt a mértéket”, amelyet a sértetteknek közéleti tevékenységük körében el kell viselniük. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a másodfokú jogerős bírósági ítélet az indítványozó véleménynyilvánítási szabadságának vonatkozásában az indítványozó által állított alaptörvény-ellenesség nem áll fenn, így az nem tekinthető alaptörvény-ellenesnek.

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke tavaly utasításban rendelkezett az integritás szabályairól, vagyis a bíróság jogszerű, befolyásmentes, feddhetetlen működéséről, és a bírák ennek megfelelő magatartásáról. Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján megvizsgálta, és több ponton alaptörvény-ellenesnek találta az Utasítást, így egyes szövegrészeit megsemmisítette. Az Alaptörvény értelmében a bírák csak a törvénynek vannak alárendelve, vagyis nem csak a törvényhozótól és a végrehajtó hatalomtól, hanem a többi bírótól is függetlennek kell lenniük. Utóbbi kapcsán ki kell zárni az igazgatási befolyásolás lehetőségét.
Az alkotmányjogi panaszt benyújtó bíró szerint az OBH elnökének Utasítása olyan kötelezettségeket állapít meg a bíróknak, amelyeknek a megsértése akár a bírói tisztség megszüntetését is eredményezheti. Ez alaptörvény-ellenes, mivel az Alaptörvény értelmében a bírákra vonatkozó jogokat és kötelezettségeket csak törvényben – ráadásul csak sarkalatos törvényben – lehet megállapítani.
A támadott Utasítás szerint az OBH elnöke nem csak kötelező erővel bíró utasításban, hanem a bíróságokra, a bírákra, illetve az igazságügyi alkalmazottakra nézve nem kötelező jellegű ajánlásban is fogalmazhat meg olyan magatartási előírást, amelynek megsértése esetén a bírókkal szemben eljárás indítható. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy ilyen kötelező erővel nem rendelkező, vagyis alkotmányossági kontroll alól kivont dokumentumban nem írhatók elő olyan magatartási szabályok, amelyek érinthetik a bírói függetlenséget. A testület ennek megfelelően az Utasítás ajánlásra vonatkozó szövegrészét megsemmisítette.
A panasszal támadott Utasítás ezen felül úgy rendelkezik, hogy a bíróság elnöke gondoskodik a visszaélésekre, szabálytalanságokra vonatkozó bejelentések kivizsgálásáról, valamint „az esetleges jogkövetkezmények alkalmazásáról”. Arról azonban nem rendelkezik, hogy a bíróság elnöke ezeket az intézkedéseket milyen formában teheti meg. Az Utasítás olyan magatartási szabályokat ír elő, amelyek megsértése esetén a jogorvoslathoz való jog biztosítása elengedhetetlen lenne – ilyen garanciális rendelkezéseket azonban az Utasítás nem tartalmaz, és az Alaptörvény alapján nem is tartalmazhat. Az Alkotmánybíróság kimondta: a vizsgált rendelkezések, mint például az integritássértés megállapítása, kötelezettségszegés esetén a felelősségre vonás kezdeményezése, továbbá az esetleges jogkövetkezmények alkalmazása mind a jogorvoslathoz való jogot, mind pedig a bírói függetlenséget sértik. Mindezekre tekintettel az Utasítás ilyen tartalmú szabályai alaptörvény-ellenesek, ezért azokat a testület szintén megsemmisítette.