EN
  • Születési év: 1928-2011

1990 júliusa és 1998 februárja között volt az Alkotmánybíróság tagja.

Jogi tanulmányait a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen kezdte, majd 1953-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. 1953-tól az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében tudományos kutató, később a Büntetőjogi és Kriminológiai Osztály vezetője. A kriminológia és a kriminálszociológia területén kifejtett tudományos munkásságával 1978-ban a jogtudományok doktora fokozatot szerzett. A Magyar Kriminológiai Társaság, illetve a Magyar Kisebbségvédelmi Egyesület elnöke, a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi tanára volt. 2011. július 30-án elhunyt.